Csodák Világa (7.)

7.fejezet
Ünnepi interjú, és esküvő

Az ünnepekig bezárólag minden hét szörnyű lett a diákok számára. Harry már nem emlékezett az október közepi cikkre az újságból. Jobb dolga is volt. Az ünnepekig még két versenye volt az iskolákkal, és a tananyag is megviselte. Ennek ellenére egy 2. és egy 1. helyezést elért. Lirienbe tényleg csak ritkán járt be, s mikor Luthinnenal találkozott egy mosolyt engedtek csak meg. Daniel is folyton rohant, Daisyt meg lassan hónapok óta nem látta, és még csak össze se futott vele. Az ünnepek és a félév közeledtével egyre jobban sűrűsödtek a házi dolgozatok a gyakorlások, a kisebb kikérdezések, felelések. Ez a diákokat nagyon aggasztotta, mivel lassan minden szabadidejüket azzal töltötték, hogy a legközelebbi órára felkészüljenek.

Harry is kihasznált minden hétvégét, minden lyukas órát, hogy készen legyen a dolgozatokkal. Lirieni kirándulásait is csak akkor ejtette meg, ha szüksége volt tintára, vagy valamilyen könyvre, amit a könyvtárban nem talált. Ilyenkor lesietett a Tinta Toll és Egyéb, és a Sugárzó Lapok könyvesboltba. Néha vetett egy szomorú pillantást a bezárt kávézóra, és a cukrászdára, ahova szívesen betért volna, de mindig eszébe jutottak a leckék, így rohant is vissza friss szerzeményivel az Akadémiára. Hosszú napok teltek el, mikor eljött végre az utolsó, szünet előtti, péntek este. A szünetre is sok leckét kaptak, de legalább két hetük volt rá, és eközben nem kaptak újakat. Harry összepakolt egy kisebb táskába olyan dolgokat, ami két hétig elég lesz, (ruha) és elrakta a könyveit. Daniel szintén. Nem akartak mindent hazavinni. Általában ilyenkor a nagy táskákat nem viszik, csak néhány holmit, és a tanuláshoz szükséges dolgokat. Harry a szünetre előfizette a Lirieni Napi Hírlapot. Daniellel gyorsan rendet raktak, az ágyat a székeket, a szekrényekbe, majd elindultak korán az Utazók utcájához. A korán keléssel a tömeget akarták elkerülni. Sikerült nekik, bár lassan haladtak, a havas, jeges utcákon, ugyanis Lirienben az ünnepekre leesett a hó. A két fiú sietve befordult az Utazók utcájába, és megálltak a Wilson, Jhons feliratú ajtónál. Mind a ketten az utca végét figyelték
Daisy mikor jön. Jött is 5-10 perc múlva. Mosolyogva közeledett feléjük.
-Bocs a késésért. De Milly ragaszkodott, hogy elkísér. - mutatott a lányra aki egy korábbi ajtónál álldogált. - Megyünk?
-Igen. - mondta Harry és kinyitotta az ajtót. Mind a hárman beléptek. Harry elmondta a transportus bűbájt, és már kiléphettek a házuk kamrájában. Mind a hárman bementek a szobájukba lepakolni, majd közösen lementek a konyhába. Sehol senki. Daniel és Harry jelentőségteljesen egymásra néztek, majd keresni kezdték az itthoniakat a nappaliban, és a szoba többi zugában is.
-Úgy tűnik nincsenek itthon. - szólt bölcsen Daisy. - Akkor én nekiülök a leckének. Nincs sok.
-Jó neked. - szólt Harry de ő is felment a könyveiért, és együtt nekiültek a leckének. Délután 5-6 óráig szótlanul dolgoztak, mikor kattant a zár... aztán semmi. Daisy ijedten a bátyjára nézett, majd Harryre. Harry felállt és az ajtóhoz lépett. Kinézett az ablakon, de senki nem állt az ajtó előtt. Egy zár újra kattant, de nem a főbejáraté. Harry Danielre nézett. Dan bólintott. A kamra zárja kattant. Mind a hárman felrohantak az emeletre. Elől Harry mögötte Daisy és sereghajtóként Daniel. Felsiettek egészen a kamráig. Daisy rettegő tekintettel nézett az ajtóra, ugyanis már nemcsak a zár kattant, de hallhatóan valami volt odabent. Dan Harryre nézett aki bólintott, és arrébb lépett, így pont szembe volt az ajtóval. Daniel az ajtó mellé állt. Megfogta a kilincset, hogy unokatestvére bólintására kinyissa, ha amaz felkészült. Harry fejében kavarogtak a gondolatok milyen átkot használjon, végül a bénító átok mellett döntött. Felemelte a kezét és bólintott. Dan kinyitotta az ajtót. Egy férfi lépett ki. Kezét védekezésül arca elé tartotta, és mutatta, hogy fegyvertelen. Harry nem engedte le a kézét, de nem is átkozta meg.
-Ki maga? - tette föl az első kérdést, ami eszébe jutott.
-A LRF vezetője. - válaszolta a férfi, és leengedte a kézét – Arthur Homer. - Nyújtott kezet Harrynek.
-LRF? - hökkent meg Dan, aki közben becsukta az utazó kamra ajtaját. - Az meg mi?
-Ha jól sejtem a Lirieni Rendfelügyelet rövidítése. - mondta Harry, aki leengedte a kezét, és elfogadta a kézfogást. - Harry Jhons. - majd Danre mutatott. - Daniel Wilson, és a húga... - itt a lányra mutatott maga mögött. - Daisy Wilson. Mit keres ön itt?
-És miért ijesztett minket halálra? - kérdezte morcosan Daisy. - Azt hittem egy zombi jön... vagy valami más.
-Sajnálom, ha megijesztettelek titeket, ha megengeditek, hogy tegezzelek. - Harry és Daniel bólintott, Daisyt nem várta meg a felügyelő igazán nem neki szólt a kérdés. - Olyan kicsi ez a kamra, és nem találtam a kilincset.
-Mert bűbájjal védett az ajtó. - magyarázta Daniel. - csak családtag, vagy olyan találja meg a kilincset, akinek szabad. De még mindig nem mondta meg mért jött...
-Nem mehetnénk le talán a nappaliba?
-De. - sóhajtott Harry. Mind a négyen lementek a nappaliba és leültek. A felügyelő egy fotelbe míg a 3 diák a kanapéra foglalt helyet. Harry begyújtotta a kandallót, és kérdőn a férfire nézett.
-Tehát Arthur Homer felügyelő vagyok a Lirieni Rendfelügyelőség vezetője. És téged kerestelek Harry. Október óta. De nem téged egyedül, hanem Elson kisasszonyt is. Luthine Elsont. Sejted már miért?
-Hát, gondolom a Bolond Ember miatt. - mondta Harry
-Pontosan. Állítólag neked mondott valamit... November óta tudjuk, hogy veletek beszélt az öreg.
-Akkor mért nem kereste Harryt az iskolában? - kérdezte Daisy.
-Peger és Red Professzor nem akarták, hogy zaklassalak titeket.
-Még jó. - sóhajtott Harry. - A Lirieni Hírlap tudja, hogy én és Luthine...?
-Még nem... De nekem el kell mondanod, mit mondott...
-Semmit. - Harry nem tudta mért hazudott, de tudta, érezte, hogy hazudnia kell. - összevissza beszélt, az őrökről...
-Biztos? Ebből nem lesz exkluzív interjú...
-Nem akarok exkluzív interjút. Semmilyent nem akarok. - mondta Harry. - És semmi olyat nem mondott a Bolond, ami érdekelné magát...
-El tudnád mondani szó szerint mit mondott? Valami kőről nem beszélt? - Harry megütközött. A kő. Úgy tűnik a felügyelő tényleg érti a dolgát. Harry kinyitotta a száját, majdnem elkezdte mondani az igazat, de szöget ütött a fejében valami. A felügyelő olyan mohón kérdezte.
-Beszélt kőről... kövekről... azt mondta megdobálja az összes őrt kövekkel... átkozott kövekkel... jelent ez valamit? - kérdezte és megpróbált hitelesen kíváncsi maradni. - Szerintem csak bolondságokat beszélt.
-Lehet, de majd még beszélek Luthine kisasszonnyal is, ma...
-Nem ajánlom... - mondta Daisy.
-Miért? - ütközött meg a felügyelő.
-Luthine megsérült a héten, és nem hiszem, hogy a szülei örülnének ha ma este zaklatná. Nincs nagy baja, de ne ma zaklassa.
-Akkor megyek holnap. - sóhajtott a felügyelő, majd felállt. Felsietett az emeltre. Daniel elkísérte, majd mikor elment a felügyelő lesietett.
-Luthine megsérült? - kérdezte döbbenten.
-Nem, de így Harry átmehet ma, hogy Luthinenel megegyező legyen a válasza.
-Remek ötlet, megyek is. - szólt, s azzal felkapott egy dzsekit a fogasról és kiszaladt az utcára. Tudta hol lakik Luthine. A ház ajtajáig rohant. Bekopogott. Luthine pillanatokkal később ajtót nyitott.
-Harry? Mi az? Gyere be...
-Nem, sietek haza, de beszélnem kell veled. Volt nálam a LRF vezetője.
-Csak nem a Bolond miatt? - kérdezte a lány meghökkenve.
-De... megakarta tudni mit mondott. Hazudtam neki, nem tudom mért, de jó lenne ha ugyanazt mondanánk. Azt mondta: “Megdobálom az összes őrt kövekkel... átkozott kövekkel...” rendben?
-Persze... ez jó... - mondta nevetve Luthine. - Még valami amit tudnom kell?
-Nincs... ja.. de van, múlt héten megsérültél... ezért nem tudtad ma fogadni...
-Rendben. Megjegyeztem. Örülök, hogy beugrottál, gyakrabban megtehetnéd. - mondta mielőtt elköszönt és becsukta az ajtót. Harry elmosolyodott, majd a hidegre való tekintettel futva tette meg a távot hazafele. Belépett a házba. Daniel és Daisy a leckével foglalkoztak. Harry levette a cipőjét és a dzsekijét és csatlakozott hozzájuk. Este 10 felé, aggódva és fáradtan feküdtek le. Harryt majdnem azonnal elnyomta az álom, és tudta másnap sok munka lesz a díszítéssel.

Másnap reggel elég korán ébredt fel. Álmosan megmosdott és felöltözött. Nagy ásítgatások közepette sétált le a konyhába. A konyha üres volt, a nappalival ellentétben, ahonnan ünnepi dalok hallatszottak. Harry immár egy kicsit élénkebben sétált be a nappaliba, ahol szülei és nénikéje épp a plafont és egy hatalmas fenyőfát díszítettek, és közben a Kis karácsony, nagy karácsony kezdetű dalt énekelték. Harry az ajtóból mosolyogva figyelte a jelentette. Mindig örült a karácsonynak. Főleg így kora reggel, mikor a családja a Kis karácsony, nagy karácsonyt énekelte a fa, és plafon díszítése közben. Anett Harryre mosolygott, de nem hagyta abba a dalt. Csengettek az ajtón. Mivel Harry állt a legközelebb ő nyitott ajtót. Charles a postás állt kint.
-Szervusz Harry, megjött a Napi Hírlap. Úgy látom megint naponta látjuk majd egymást.
-Valószínűleg. - mondta Harry és átvette az újságot.
-Ja és az üdvözlő levelek karácsonyra. Boldog Karácsonyt! - azzal tovább állt.
-Köszönöm. Neked is. - becsukta az ajtót. Visszament a nappaliba és lerakta a leveleket a siasztalra, majd kinyitotta az újságot.
Felfordulás Dremboban
“Zombik! Zombik!” Kiáltoztak mindenfele az emberek, mikor beértünk a Drembo nevű kis faluba. A falu teljesen felfordult. Házak égtek, néhány földig volt rombolva, néhányba csak betörek. Az emberek az utcákon pánikban vannak. A Lirieni Rendfelügyelőség (későbbiekben LRF) vezetője, Arthur Homer felügyelő szerint kitervelt támadás volt, de nem volt sikeres. “Biztos vagyok benne, hogy a falut a földig akarták rombolni. Az LRF vezetősége úgy döntött a lakosságot a legközelebbi nagy városba Anduril Lirienbe telepítik be.” Úgy tudjuk a faluban nagyobb felháborodást keltett, hogy nem Anduril Lirien őrei foglalkoznak az üggyel. “A városok között akik Necron ellen küzdenek megállapodás született, miszerint mivel Lirien a legnagyobb, legfejlettebb és a legbiztonságosabb város, így a LRF minden város felett teljes rendelkezési jogot kapott, de mindenről jelentenie kell a terület városának.” Nyilatkozta lapunknak Anduril Lirien vezetőségének szóvivője. Az LRF szerint Lirieni lakosságnak nincs oka az aggodalomra, a város teljes védelmet élvez, csakhogy az LRF még mindig nem hiszi el, hogy zombik ölték meg a Bolond Embert. Mint az októberi számba leközöltük két diák beszélt a Bolonddal halála előtti napon. Lapunk megtalálta ezt a két diákot és a legközelebbi számok egyikében exkluzív interjút olvasnak Harry Jhonsszal, és Luthine Elsonnal.

-Remek. - tört ki Harryből. Anett abbahagyta az éneklést és odament mellé. Elolvasta a cikket, és elmosolyodott.
-Exkluzív cikk?
-Azt sem tudom, hogy lehet exkluzív cikket adni 3 szóról, mert körülbelül ennyit mondott.
-Kivágod magad, mondjatok érdektelenséget Luthinnal és elfelejtenek. - felvette a leveleket az asztalról és elkezdte nézegetni őket, majd egyet odaadott Harrynek. - Ez a tied. - Harry elvette és kinyitotta a levelet. Már előre érezte mi lesz benne, nem is csalódott.

Kedves Harry Jhons Úr!

Luthine Elson kisasszony és Ön exkluzív interjúra kap lehetőséget. Kérem december 28-án jöjjön el a Lirieni Nyomda és Kiadó épületébe délelőtt 10 órára. Az ebédet mi tálaljuk.

Ivette Ring Remstein Lirieni Napi Hírlap főszerkesztője

-Még jó, hogy karácsony után. - szólt keserűen Harry. Majd leült a kanapéra. Erik abbahagyta a díszítést, majd leült mellé a kanapéra. Elvette a levelet, majd kíváncsi tekintettel Harryre nézett.
-Igazából... mi történt akkor? Ki ez a Bolond Ember?
-Nem olvastok Napi Hírlapot? - kérdezte Harry, majd megfogta az újságot, és olvasgatni kezdte. Fagyos tekintettel leste a cikkeket nem válaszolva apjának. Szemei a soroktat járták, apja nem szólva semmit az újságot nézte. Nem kérdezett semmit egészen addig, míg Harry fel nem kiáltott.
-Mi az? - kérdezte Írisz is.
-Végre egy öröm hír!
Februárra tervezik a megnyitót
Lapunk megtudta, hogy a Beauti Café, Lirien egyik legszebb kávézója újra megnyitja kapuit. A kávézót bár sokan nem szeretik, jó hírnévvel ruházta fel a város. A bezárása napján sokan csalódva kényszerültek át más kávézókba például a Chocoletbe. Lizzy Hurleytől megtudtuk október közepe óta (ekkor zárt be a kávéház) keresett magának egy társat aki nagybátyját helyettesítve segítene vezetni a boltot. Most nemrég tudtuk meg, hogy Lizzy megtalálta ezt a társat egy Herold Furet nevű férfiban. A szóbeszédek szerint nem csak az üzletben partnere az ifjú hölgynek, hanem szerelemben is. Herld Furet nem cáfolta a hírt, de meg sem erősítette a dolgot. Lapunknak csak annyit mondott február 10-ére tervezik a kávézó megnyitását. Mikor megkérdeztük mért, annyit válaszolt, hogy a kávézó kicsit meg fog változni.
-Hm. Érdekes... októberben bezárt a Beauti?
-Igen, nem tudtátok? Az üzletvezető meghalt. Lizzy egyedül maradt.
-Úgy tudtam volt egy új segédje. - szólt Harry apja. - valami Charles...
-Jelentkezett katonának az október eleji toborzáskor... - magyarázta Harry majd letette az újságot. Anett még mindig az érkezett leveleket nézegette. Volt belőle egy jó adag.
-Ez a tied drágám. - nyújtott át egyet Eriknek, majd kettőt Írisznek. - Harry megint van egy neked... -Harry átvette a levelet, megnézte a címzést. - Kitől jött?
-Lizzy Hurleytől.
-Nem is tudtam, hogy személyesen ismered... mit írt?
-Törzsvendég vagyok...

Kedves Harry!
Szeretnélek meghívni az esküvőmre. Fantasztikus nem? Heroldot már évek óta ismerem. Megkérte a kezem, és azt mondta csináljuk ketten tovább a kávézót. Nincs időm sokat írni. Az esküvő dec. 28-án 12 kor kezdődik. Az esküvő a Lirieni Nagytemplomban lesz. Van két meghívó a borítékba. Az egyik Luthineé, de nincs időm neki átadni, ezért kérlek add át neki. 11 egyre gyertek, mert terveim vannak veletek.

Lizzy.

-Remélem van rendes öltönyöd.
-Legalább lesz okom elszabadulni az interjúról. Megyek átviszem Luthinenek a meghívót. - Azzal felállt. Felvette a cipőjét egy dzsekit, és a meghívóval együtt kilépett az utcára. Nem sietett, csak kellemesen ráérősen ment át. Mikor a házhoz ért bekopogott. Luthine anyja nyitott ajtót. Egy középidős fekete kontyos asszony.
-Gyere be Harry, pont vannak Luthinenál. - mosolygott Harryre. Harry beljebb lépett levette a cipőjét, ahhoz a szokás, és a nappaliba sétált. Luthine a kanapén ült, előtte pedig egy fotelben Arthur Homer felügyelő. A felügyelő Harryre emelte a szemét, ahogy Luthine is.
-Szervusz Harry. Gyere ülj le. - mosolygott rá Luthine és kacsintott egy kicsit.
-Szia. És jó napot felügyelő. - köszönt vissza Harry és leült Luthine mellé. Szemeit a felügyelőre függesztette, teljesen kiment a fejéből, hogy ma eljön a lányhoz is.
-Jó napot Harry... - köszönt immár a felügyelő is. - Mi szél hozott? - kérdezte türelmetlenül, mintha övé lenne a ház.
-Csak beszélni akartam Luthinenal dec. 28-áról.
-Miért mi lesz december 28-án? - kérdezte a felügyelő.
-Nézzük csak exkluzív interjú, és esküvő...
-Interjú? Esküvő? - csodálkozott Luthine.
-Még nem bontottál levelet? - kérdezte Harry. Luthine nemet intett és az asztalon lévő levél után nyúlt, de a felügyelő vette fel előbb. - Hé! Az az én levelem... semmi köze hozzá. - kiáltott fel, majd felállt és kivette a felügyelő kezéből a levelet. - Úgy látom elfelejtette, hogy az én házamban van!
-Úgy látom a kisasszony elfelejtette ki vagyok! - szólt mérgesen a felügyelő. Luthineon látszott, hogy vissza akar vágni, és meg is tette. Ránézett a levél küldőjére és a felügyelőre.
-Börtönbe zárat, mert nem osztom meg önnel a magán szerelmes levelezésem? - a felügyelő elsápadt, valószínűleg másra számított. - És ha arra gondolt, hogy mi öltük meg a Bolondot téved. Egyszer találkoztunk vele, akkor is olyasmit mondott...
-Igen? - élénkült fel a felügyelő. Luthine nem jött zavarba.
-... hogy, valami átkozott kövekkel meg akar dobálni valami őrt, vagy őröket.
-Értem... azt hiszem nem zavarom tovább. - azzal elköszönt és Luthineék kamráján keresztül távozott.
-Mit ír? - kérdezte Harry miután Luthine kinyitotta a borítékot.
-28-án exkluzív interjú... téged is meghívtak? 10-re?
-Igen. - mondta nyugodtan Harry.
-És, hogy fogunk szabadulni?
-11-re vár minket Lizzy... - azzal átadta a levelet és a meghívót. - Az esküvőjére. És a kávéház is megnyílik majd februárban.
-Remek. - mondta immár felderülve a lány. - Megyünk együtt? Úgy értem elmennék hozzátok és...
-Persze. De most mennem kell vissza. 28-án találkozunk. Az interjúra is már az ünnepi ruhában gyere... szerintem nem lesz idő átöltözni.
-Igazad lehet. Szia... menj csak... mi is készülünk karácsonyra. - köszönt el Luthine. Harry elköszönt és hazasietett. Otthon már minden elkészült a 3 napos ünnepre. A Szenteste csodálatosan telt el. Énekeltek, a vacsora is csodás volt. Este 10-re mind a három gyerek (Harry Daisy és Daniel) lefeküdtek aludni. Másnap reggel Harry ébredt fel utoljára. Ezt abból tudta, hogy mire leért a karácsonyfához, már mindenki lent volt. Daisy és Dan meglehetős lelkesedéssel bontogatták a nevükkel ellátott csomagokat. Harry nem kezdett neki, hanem az ajtó melletti asztalhoz lépett, ahol a a Lirieni Napi Hírlap legfrissebb száma feküdt. Megfogta, és leült a kanapéra. Apja dolgozott, ahogy a bácsikája is. Őt már rég nem látták. Harry anyja és nagynénje a reggelivel bajlódott. Mikor Anett végül bejött csodálkozva nézte Harryt.
-Nem bontod az ajándékaidat? - Daniel és Daisy csodálkozva hátranézett a csomagok felül. Úgy tűnt Harrynek csak most vették észre. Megrántotta a vállát majd visszasüllyedt az újságba.
-Majd egy kicsit később. - mondta végül. Daisy otthagyta a nyitott csomagokat leült Harry mellé.
-Mit ír az újság?
-Semmi fontosat. - mondta azzal letette az újságot. És a fal alá mászott. - Na lássuk mi van itt nekem. - Azzal megfogott egy Harry feliratú csomagot. A csomagoló papírt egyszerűen letépte a dobozról, majd kinyitotta azt. A csomag belsejében egy rendkívül vastag könyvet talált. Kivette a nehéz könyvet, majd kinyitotta. A könyv lapjai egytől egyig üresek voltak. A könyv elején Harry neve volt feltüntetve. Anett ekkor újra belépett az ajtón. Harry, mivel a csomagot a szüleitől kapta hozzá fordult.
-Ez mi?
-Varázskönyv. Segít... tanulni, vagy új varázslatokat kitalálni. Ellenőrzi őket. Despartis varázslattal feloszthatod kisebb könyvekre. Mondjuk a 3 ideális nagyság. - Harry a kezét rárakta a könyvre, és megszólalt.
-Despartis tresos. - a könyv ebben a pillanatban három egyenlő részre ugrott amik már kb. 200-200 oldalasak voltak. Harry még egyszer végiglapozta a könyveket, majd félre tette. - Köszi. - Azzal nekikezdett egy újabb vékonyabb csomag bontásának. Ez a csomag egy könyvet tartalmazott. A könyv címe: Rombeson Varázsló Utazásai. A csomag Daniel és Daisy közös ajándéka volt.
-Köszi a könyvet. - mondta a két másiknak.
-Köszi a rövid kardot. Nagyon tetszik. Jó éles.
-Ja! És köszi a könyvet. Nagyon király. Benne van a Derupe gyógyital elkészítésének módja. Nagyon király. - Harry nekikezdett a harmadik csomagnak. A csomagot a nagynénikéjüktől kapta. Egy kicsi doboz volt. A dobozban pedig egy medál lapult. A medál mellett egy kicsi üzenet is volt. Édesapja húgának, Írisznek, az írásával.

"Ez a medál a dédapádé volt. Varázserejű. Én nem tudom miben rejlik a hatalma. A nagyapám halála előtt nyomta a kezembe, mert kislánykoromban nagyon tetszett. Akkor ő még nem tudta, hogy az a varázsló akibe apád beleszeretett az édesanyád lesz. Nekem pedig, most jutott eszembe ez, így gondoltam neked adom. Fogadd sok szeretettel."

-Szép. - vizsgálta meg még egyszer a megállt. Egy vékony aranyláncon függött. Egy háromszög keretben egy csúccsal lefele álló háromszög állt.

-Nagyon tetszik. - mondta magának. Nyakába tette a medált, majd az utolsó hosszúkás csomagot vette maga elé. A csomag hossza 1 méter és 70-80 centiméter lehetett. Hengeres alakú, kivéve a végét, ami valamivel vastagabb volt. Harry megnézte a címzést. Harrynek a nagyszüleitől. Harry fogta a csomagot, és vele együtt a kanapéra ült.
-Mi ez? - kérdezte Daisy és Anett egyszerre.
-Nem tudom, nagyiéktől jött. - nézett Harry az anyjára.
-O... akkor valami mágikus. A felmenőid mind varázslók voltak, az én ágamon. Biztos valami jó dolog. - Harry rámosolygott Daisyre és Danielra majd elkezdte kibontani a csomagot. A papír alatt egy hosszú fehér bot volt. A teteje kiszélesedő sok szálból összeszőtt keretben lévő átlátszó kristályból állt. A kristály szilárdan állt a helyén. Anett és Daisy csodálva nézték az új szerzeményt.
-Mi ez? - tette végül fel nagynénjének a kérdést Daisy.
-Egy varázsbot. Erősíti a varázslatokat. Nagyon ritka dolog. Kevés az ilyen mágikus kristály. - mutatott a keretben ülő ásványra. Nagyon kevés. Talán az egész világon, ha van 10 darab ilyen bot. És kristály sincs több. Ez biztos nagyon régi családi ereklye. És eléggé használt.
-Nekem tök újnak tűnik. - mondta Daniel is vizsgálgatva a tárgyat. - Hófehér... gyönyörű.
-Igen ez a mágiája. A kristály regenerálja a botot, és újként tartja fenn. Szép ugye. Apáé volt, és az ő nagyapjáé és így tovább...
-Te mért nem kaptad meg?
-Mert apa még használta, mikor véget ért a képzésem. És muszáj volt volt megtartania, de immár a tied. Büszke lehetsz rá.
-Ez azt jelenti, hogy idén nem látom a nagyiékat?
-Hát igen... idén nem tudtak eljönni... sajnálom... o erről jut eszembe. Daniel Daisy a mi ajándékaink Erikkel. - azzal az egyik szekrényhez lépett és kivett belőle két csomagot. A két gyerek átvette, majd kibontották.
-Szuper. - szólt Daniel akinek a kezében egy egyszerű druida vándorbot volt, gyönyörű faragásokkal. Daisy kezében egy csinos kard volt. Aranyozott, mint a rövid kard.
-Szép testvérség... melyik volt előbb?
-Nem tudtam, hogy ilyet vesztek.
-Tudtam mit szeretne Daisy, és láttam mit vettél, gondoltam legyen egy garnitúra. - kuncogott Anett. Mindenki, miután kibontotta az ajándékokat elvonult. Legközelebb csak a vacsoránál találkoztak. Harry, Daniel és Daisy nagyon jól érezték magukat egészen 28-ig. 28-án reggel Harry felöltözött a dísztalárjába, majd leült várni. Még senki nem volt ébren a házból, hiszen ünnep volt, s mindenki hosszan szeretett ilyenkor lustálkodni. Harry és Luthine délre volt hivatalos az esküvőre, és 10-re kellett elmenniük az interjúra. Most a szobafalán lévő óra szerint negyed 10 volt. Ekkor kopogtak az ajtón. Harry felkelt a kanapéról és ajtót nyitott. A szája majd tátva maradt, mikor meglátta Luthinet. A lány fekete haja hófehér hosszú papi ruhájára omlott. Zöld szemei csillogtak mikor Harryre mosolygott.
-Szia.
-Szia. - préselte ki magából Harry is a köszönést. Majd beinvitálta a lányt, aki belépett, majd megvárta míg Harry bezárja az ajtót.
-Micsoda hó! Kíváncsi vagyok... milyen lesz az esküvő!
-Én is nagyon. - válaszolt Harry, miközben az utat mutatta az utazó kamrához.

Néhány perc múlva már mind a ketten Lirien Utazók Utcáját rótták. A nagy hóban nehezen lépkedtek ugyan, de fél 10-re elérték a Nyomdát és Kiadót. Belépve az üvegépületbe, mivel kívülről nézve csak ablakokból állt, egy nagy váróteremben találták magukat. Három recepciós sorban fogadta a benn lévőket. Az első recepciós elé az volt írva, hogy Giselle Marki Újságcikkek leadása. A második elé Eliza Glorh Kiadóval kapcsolatos ügyek. A harmadik elé pedig Hermann Jude Interjúk. Mind a három előtt hosszú sor állt. Harryiék az utolsóhoz álltak. Itt a sor nem volt olyan hosszú, mint a másik kettőnél. Előttük csak pár ember állt. Épp 5 percet vártak mire sorra kerültek. A fiatal Hermann Jude egy szőke magas srác volt. Unott arccal könyökölve ült a pult mögött. Harryékre emelte a szemét. Luthinet alaposan megnézte, elmosolyosott, majd felélénkülve kihúzta magát.
-Hermann Jude vagyok kisasszony. Miben segíthetek? - Luthine zavarba jött a nézéstől így Harryre nézett segítségért. Harry akit zavart, hogy a srác ennyire érdeklődik Luthine iránt, komoly hangon szólalt meg.
-Én pedig Harry Jhones vagyok uram, és interjúra vagyok hivatalos. - a szőke Harryre emelte a szemeit, majd ismét unottan a papírjai között kezdett el lapozgatni.
-Harry Jhones és Luthine Elson?
-Igen.
-3. emelet 345. szoba. Hé cica, ha meguntad itt leszek mindig. Elég menő lovag vagyok. - Luthine elvörösödött, de zavarta, hogy a szőke cicának nevezte így kereste a megfelelő visszavágást.
-Ha menő lovag lennél nem egy recepcióban ülnél! - válaszolt majd a többi recepciós, és Harry kuncogása mellett elindult a lépcsők felé.
A váróterem székekkel volt tele, és a recepciós pult mellett volt a hatalmas márvány lépcső. Luthine és Harry kettesével szedték a fokokat. Minden emeletnél a lépcső mellől 3-3 folyosó vezetett, s a folyosókról ajtók nyíltak. A harmadik emeleten mind a ketten megállttak, majd benéztek a 3 kivilágított, de üres folyosóba.
-Merre? - kérdezte Luthine. Majd Harry vállrántására az egyik folyosóra lépett és vidáman visszakiáltott. - Nézd! Ez az ajtó a 340-es. - Harry besietett, majd a szembe lévő ajtóra mutatott.
-341. - elindultak a folyosón, s nemsokára elérték a 345-ös szobát. Összenéztek, majd Harry kopogott.
-Szabad. - szólt ki egy hang. Harry és Luthine belépett a szobába. Nem volt nagy szoba, kényelmesen, othhonosan berendezve. Két személy volt bent. Az egyikük egy magas fekete, szemüveges, nem túl szép nő volt, a másik egy alacsony férfi, aki egy fényképet álligatott. A nő most felállt és a két diákhoz ment.

-Jó napot. Eliza Dravenhoe vagyok. Riporter. Ti vagytok Luthine és Harry ugye?
-Igen. - válaszolt Luthine, majd levette a köpenyét, ami a hidegtől óvta. Harry ugyanígy tett.
-Remek. Üljetek le. - Luth és Harry leültek a kanapéra ami egy kandalló előtt állt. Dravenhoe a kanapé meletti fotelbe foglalt helyet. Mind a fotel, mind a kanapé fekete bársonnyal volt borítva. A kandallóban kellemes tűz lobogott. A fényképész a kamerájával együtt szembe állt Dravenhoeval, majd csinált 3 képet. Miután kész lett elhagyta a szobát.
-Tehát. Luthine és Harry. Arra lennénk kíváncsiak, hogy mi történt azon a napon, mikor a bolond embert megtalálták?
-Semmi különös. - válaszolt először Harry. - Délelőtt az Akadémián voltunk az óráinkon, s csak pár órára ugrottunk le Lirienbe a lyukas órák alatt.
-Azt mondják a Bolond Ember beszélt hozzátok. Mit mondott.
-Összefüggéstelen szavakat. - szólt most Luthine. - Olyasmit, hogy elátkozott kövek meg ilyesmi, már nem is nagyon emlékszem rá.
-Értem. És te Harry?
-Én is csak arra emlékszem, hogy valami elátkozott kövekkel volt kapcsolatban...
-Hm. Ismertétek netán a Bolondot? Nem is sejtitek mért hozzátok ment oda?
-Ötletem sincs. - vallotta be őszintén Harry. A faggatás még ¾ óráig tartott, amikor is Luthine és Harry elnézést kértek, és megmondták, hogy hivatalosak valahová 11-re. Dravenhoe elköszönt, és útjára eresztette őket. Harry és Luthine nem is szóltak egymáshoz egészen addig, míg ki nem értek az üvegépületből.
-Na igen. De mi lehet az elátkozott kő? - kérdezte végül Luthine mikor elindultak a főutcán az Akadémia bejárata előtti térre, ahol a templom állt.
-Nem tudom. Még nem gondolkodtam rajta. Lehetséges, hogy a nyeremény, de nem biztos, hogy az átok, tényleg átok.
-Ezt, hogy érted?
-Vannak olyan áldások, és képességek, amiket sokak átoknak neveznek.
-Érdekes. Nézd ott a templom... és Lizzy... Lizzy! - A templom előtt hosszú gyönyörű halványpiros ruhába öltözött nő állt. Lizzy. Mikor meglátta őket arcára mosoly derült. Mikor odaértek mind a kettőt megölelte.
-Azt hittem el se jöttök. Gyertek, nem lesz hosszú a szertartás, a buli, az százszor jobb lesz.
-Oké. - Mind a ketten elindultak Lizzy után. Az elkövetkező ¾-ed óra arról szólt, hogy Lizzy bemutatta őket Herold Furetnek, és tudatta velük a teendőjüket. Luthinenek ennyi ideje volt csak, hogy megtanuljon hiteles házasságkötő papot játszani, Harry pedig Lizzy tanúja lett. A szertartás pontban 12:00 kor kezdődött. A templom ajtaja becsukódott, kizárta a hideg időt. A templom fele telt meg vendégekkel. Herold a templom ajtajánál várakozott Lizzyre. Harry az oltár jobb oldalán állt. Luthine az oltár mögött vörös szalaggal a kezében. Herold tanúja pedig a bal oldalon. Az oltárhoz rózsaszín, és fehér rózsaszirmokból készült szőnyeg vezetett. A templom ajtajánál megjelent a menyasszony a halványpiros ruhában, fátyol nélkül. Belekarolt a vőlegénybe és együtt indultak el az oltárhoz. Az oltár egy nagy faragott márványszikla volt. A domborművek az oldalán arany füsttel voltak díszítve. Mikor a pár az oltárhoz lépett, Harry és a másik tanú elővették a náluk lévő 1-1 fehér szalagot, és Harry Lizzy jobb kezére, a másik tanú pedig Herold bal kezére kötötte a szalagot. A pár a szalagtalan kezükkel megfogták egymás kezét, és Luthinera néztek. A templom főpapnője, aki hasonló öltözékbe volt, mint Luthine, a lány mellé lépett, majd bólintott. Luthine megfogta a szalagot, és közelebb lépett az oltárhoz.

-Tisztelt vendégeink, drága Istennőm! Itt most két ifjú lángoló szívvel szeretné életét örökre egymásnak ítélni. Ha eme szalagot – s felmutatta a vörös bársonyt – összekulcsolt kezetekre kötöm, akkor már csak a mi szeretett Istennőnk teheti semmissé a köteléket. Lizzy Hurley megértetted, és elfogadod?
-Igen Papnő!
-Herold Furet megértetted, és elfogadod?
-Igen Papnő! - Luthine nem mondott többet. A vörös szalagot az összekulcsolt kezekre kötötte, majd elmondott még egy varázsigét, és azzal vége is lett a szertartásnak.