Csillagkő - 2. rész

Az avar csak úgy ropogott a lába alatt. Időnként hátra-hátra pillantva ellenőrizte, nem jár-e valaki, pontosabban az a magas, meztelen férfi a nyomában, aki az imént a semmiből rávetette magát, és megmentette az életét. Bár izgalmasnak találta a gondolatot, nehezen tudta elképzelni, hogy a könyvekből ismert asgardi herceg csakugyan itt kódorog az éjszakai erdőben. Ám mi van, ha mégis? Lehet-e véletlen, hogy akkor tűnik fel, amikor ilyen közel került a csillagkő utolsó darabjához?
A kidőlt fa, amely az imént kis híján agyonnyomta őket, hosszában terült el Stella lábai előtt. Elemlámpával a kezében térdig gázolt a nedves gallyakban, hogy megtalálja a földből kiszakadt gyökereket, ahova becsapott a villám. Stella gyakorlott világjáró volt, és mindenre elszánt. A magát Lokinak nevező ember teste alá préselődve is észrevette a szikrázó fa lilás csillogását, és rögtön tudta, mit jelent.
Sokáig kellett sétálnia így, a falevelekről lecsorgó esővízben, mialatt gondolatait mélyen Loki szürke szemeinek emlékébe ágyazta. Az utóbbi évek kutatási alapján nem volt oka kételkedni abban, hogy igazat beszél. Hiszen, ha az akadémikusok által is “mesének” titulált csillagkő egy utolsó eltűnt darabja e pillanatokban került elő a föld alól, ez a parancsolgató idióta miért ne lehetett volna asgardi? Mindenesetre valami azt súgta, találkoznak még. Az egyetemi város javát a ugyan a kampusz tette ki, de egy idegent szinte azonnal kivetett magából. Loki nem maradhatott sokáig észrevétlen. 
Szerencsére nem kellett sokáig ásnia a tenyérnyi, szinte átlátszó kődarab kevéssel a gyökereket borító sárréteg alatt hevert. Stella lassan letisztogatta a fényes szilánkot, de az arcára kiülő mosolyt, semmilyen baljós sejtés nem volt képes letörölni. Lelkéből feltörő örömkönnyek arcán összemosódtak  a szemerkélő csapadékkal.
Hosszú és rögös útja ezennel véget ért. Ideje volt összeilleszteni a követ.
 
*** 
 
A lendület szinte repítette lefelé a lejtőn. Loki a városka felől érkező aprócska fényeket, mint a reményt, a szemhéján belül is látta már, amikor egy-egy elvétett lépés miatt arccal előre  tompította az eséseit. Méterről-méterre haladt közelebb, horzsolásokkal tarkított térdekkel a városhoz, ahol minden pillanatnyi vágya összpontosult. Az elkövetkezőkre nézve azonban még rövidtávú terveknek is híján volt. Az éjszakai élet zsivaját, amely egészen a dombokig felért, a városka szélén jobban felerősödött. Fiatal, miniszoknyás lányok és fiúk kisebb csapatokban egymásba kapaszkodva, vagy éppen egymás szájából kilógva tántorogtak, ricsajoztak az utcákon. A helyiek látszólag mindenestül fejest ugrottak a hedonizmus anarchikus mocsarába, ahol a határok megszűntek létezni. Persze ebből lehetetlen volt megállapítani, hogy fognak bánni egy lényegében meztelen, takaróba csavart idegennel, aki látszólag a semmiből toppant közéjük. Talán érdemesebb lett volna a titokzatos nő nyomába eredni, akkor és ott a fák között. - gondolta, különösen, hogy lelkében javában dúlt az égi háború. A száműzetés, a tehetetlensége és megalázottsága vad és kegyetlen ötletek lavináját indították el benne. 
Asgardban oly sokra becsülték a fegyverek erejét, de idelent egyedül legendás meggyőző tehetségében bízhatott. Ám ameddig az életösztönének elegendő volt ennyi táplálék a folytatáshoz, ezt a testéről nem mondhatta el. Korgó gyomra, és sajgó, ázott tagjai sürgetése mellett, az egyik épület takarásából figyelte a gyalogosok áramlását, és hamarosan sikerült meghatároznia egy pontot, amely az egész banzáj bázisa lehetett. Túlélési tervének következő lépése körvonalazódott a fejében.
 
A házak takarásában indult el a párhuzamos utcán felfelé, a gócpont irányába. Az útja csaknem végig akadálytalanul zajlott. Elhagyatott utcán sétált, a köztéri lámpák mögött takarásban, ahol egy lélek sem járt. Mélynyomó hangja vezette egészen a bulis ház kertjéig. Illetve, ahogy keserűen megállapította: majdnem a kiszemelt ház kertjéig, ugyanis annak közvetlen szomszédságában álló ház is rendelkezett kerítéssel. 
Az utolsó akadály - csillapította indulatait - majd a köpenyt felhajtva nekirugaszkodott, hogy átvágjon a kerítésen. Lábát a sima, függőleges deszkák rései közé illeszkedett, nekirugaszkodott és minden gond nélkül, a talpára érkezett a túloldalon. Egy kandúr ügyességével settenkedett keresztül az ázott fűcsomókon. A ház ablakai sötét lyukakként tárták felé üres szájukat. A lakók a fülsiketítő zene ellenére békésen aludtak bent. Loki eltökélten törtetett a másik kerítés felé, kis híján elbotlott egy kis fémes, ugyanakkor nedves és lágy tapintású dologban. Mikor hátranézett mibe lépett bele, gyanúsan mély hangtartományú morgás hallatszott a takarásból és pillanatokon belül megérkezett  hozzá tartozó alacsonyan fekvő zöld szempár is.
- Jó kutya - próbálkozott Loki lecsillapítani a kutyát kedvesen, csendesen, de hiába. A méret helytelen házőrző kertelés nélkül célba vette a bokáját, aki fejvesztve, kiabálva menekült előle a szemközti kerítésig. Mászás közben a kis dög elkapta a köpenyt, ami addig hellyel-közzel takarta testét. A kutya még azután is őrjöngve ugatta Lokit, amikor a falécek túloldalán megpihent a kerítés tövében. Tovább csaholt a fülébe.
Ez már sok volt a hercegnek. Ha meg lett volna az ereje, ott helyben elpusztította volna az agresszív fenevadat, de csupán egy tehetetlen kifakadásra futotta tőle.
-  Elég! Elég volt ebből! - őrjöngött a kerítés másik oldala felé, amire azonban a bulizó népség is felfigyelt. Loki látványos belépővel indított a buli helyszínén, ami szöges ellentétben állt azzal, amit korábban olyan gondosan eltervezett. Két részeg srác sietett a fogadására, igen kedélyesen.
- Nyugi öregem! - szólt az egyik - Ne kapd fel a vizet. Fogd! - Azzal felkapott egy törülközőt a kerti székről és odadobta Lokinak, aki azonnal a dereka köré csavarta.
- Köszönöm - dünnyögte közben, de a másik kettő, mintha meg sem hallotta volna.
- Megtámadott az ördögfióka? - Nevetett a másik, aztán az első a hóna alá kapta Loki nyakát és befelé taszigálta a házba. Öblös nevetésük szinte bántotta a fülét, de igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez. 
Nem lesz itt baj - mondogatta magának.
- Mi történt veled? Hol vannak a ruháid? - kérdezték.
- Ami azt illeti - tettette a nevetést Loki is - Halvány fogalmam sincs.
Ezúttal valóban igazat mondott. Soha ezelőtt nem tapasztalt olyasmit, hogy a Bifrostön áthaladva valaki elvesztette volna a ruháit. Ez olyan húzás volt, amit Asgardban előtte csupán ő mert volna elkövetni. 
- Hát honnan jössz? - kérdezték. Loki körbenézett a megsokasodott közönségén és megfontoltan azt választolta: 
- Egy birka ólból - vágta rá.
Erre végképp kitört a nevetés.
- Bírom a srácot - veregette hátba az egyik. 
- Gyere kerítünk neked valamit. Mit is mondtál, hogy hívnak?
Loki bemutatkozott. Jó poénnak gondolta, hogy a nevéhez hozzáteszi: - A csíntalanság istene.
Részegek. Odin szakállára, ennyire még nem örült, hogy létezik alkohol is a világon. Csakis ez lehetett a magyarázat, hogy egy borjú nyálas, ázott meztelen idegen szívesen látott vendég legyen egy házibuliban. Ekkor az első sráchoz, akit a barátja Casey-nek szólított, odaugrott egy másik, aki a kelleténél sokkal józanabbnak látszott.
- Hallod, biztos vagy te ebben? Azt sem tudod ki ez. Lehet, hogy nem jó ötlet homelessekkel feltölteni a bulit - suttogta, mialatt végig Loki szemébe nézett. Magas volt, sötét hajú, és jóképű, mint egy Hemsworth, kötött mellényben. Igazi jófiú típus. Valami azt súgta, hogy ezzel a fazonnal meggyűlik még a baja. 
- Hagyjál már James! - kiáltott rá a másik, aki a jelek szerint Nick névre hallgatott.
- És hogy fogod kitenni? - kontrázott James.
- Nyugodjál már öreg - mondta Casey, majd elkapta egy mellettük elhaladó lány kezéből italos poharát, és a kezébe nyomta. - Igyál! Ne legyél ennyire karót nyelt. Loki nem akar rosszat, igaz?
- Nem - mondta röviden Loki és hosszan James szemébe nézett. 
Loki minden rövid távú vágya teljesült néhány percen belül. Igaz, kisebb közönség szeme láttára, de lezuhanyozott, tiszta és száraz ruhát, és cipőt kapott. Ezután legszívesebben végig feküdt volna egy puha ágyon, de minden szobában témázgató fiatalokba ütközött. 
Miközben hozzálátott, hogy kipakolja a hűtőt, amikor azt hitte senki nem figyel rá, James hirtelen újra ott termett.
- Egy okot mondjon, hogy ne hívjam ki a rendőrséget.
Loki kedélyesen vállon veregette a fickót, de közben tett róla, hogy a művi vigyora elég fenyegetően hasson. Világéletében rosszul adta a részeget.
- Hogy is hívnak, barátom?
- Ne játssza az eszét. És nem vagyok a barátja.
- Akar inkább az ellenségem lenni?
- Most fenyeget? - kérdezte James, amikor megjelent Casey.
- Mi van már megint James!? Ne zaklasd a vendégeimet. Inkább gyertek játszani.
- Loki, hogy állsz a pókerrel?
Loki vigyorogva bólogatott. Életében nem hallott róla. 
- Még kezdő vagyok - mondta.
Casey felkacagott. - Akkor eljött az életedben a fordulat barátom, innen el nem megy addig, amíg legalább egy-két osztást meg nem nyertél. Csak figyelj!
Loki megfogadta a tanácsát. Figyelt. Az egyik fotelben ülve nézte az osztást, a húzást, a játékosokat és hamarosan egészen megkedvelte a játékot. Hiszen mi is a póker lényege? A blöff és a számítás. Mintha egyenesen neki találták volna ki! Nick örömmel megdobta a kezdőtőkével, hogy beszállhasson a következő játékba, James állandó vizslatása mellett.
Loki ugyanakkor képtelen volt kizárni a körülötte zajló beszélgetést. Ez a Casey, a házigazda szó szerint mindenhol ott volt. Loki még ereje teljében sem lett volna képes hasonlóra, nem mintha vágyott volna rá.
- Szerintem már ne igyál többet! - mondta egy lány, és durván kirántotta a mellette álló srác kezéből a poharát.
- Mert? Ki vagy te az anyja? - nevetett Casey mellettük, pedig Loki meg mert volna rá esküdni, hogy az előbb a nappalit keresztbe hasító kanapé és játékasztal túloldalán látta. Boszorkányos tehetség.
- Nem, - felelte a lány nyomatékosan - Csak ennek a tökfejnek holnap órája lesz Johnsonnal. - mondta a barátjára mutatva. 
Mindenki egyöntetűen felszisszent.
- Témánál vagyunk… - húzta el a száját az egyik lány, Loki közelében. Nyilván magasan állhatott a népszerűségi ranglétrán és simán megengedte magának, hogy annak a fotelnek a kartmlájára tegye le magát, amelyikbe ő süppedt bele, a kártya viadalnak helyet adó hosszú asztalfő helyén. Vele szemben James foglalt helyet. A többi játékos, mint az osztó a kanapén ült két oldalt.
Két másik srác a játékosok mögött összenéztek és az egyik nagy duzzogva két-három bankjegyet nyomott a másik kezébe.
- Na mi van? - érdeklődött Casey és a fejével feléjük bökött.
- Fogadtunk meddig bírjuk az este a Johnson-téma nélkül. Vesztettem.
- Johnson Professzor! - helyesbített James. 
- Professzor szipirtyó - sziszegte a lány Loki mellett.
- Téged tanított, Loki? - kérdezte valaki, de mielőtt Lokinak lett volna ideje zavarba jönni a kérdés hallatán, egy másik srác nevetve köpte ki az italát.
- Azért annyira nem öreg! - röhögött.
- Ki tudja. Szerintem minden nap elmondja, a “tükröm tükröm mondd meg nékem”-et.
Erre mindenki nevetett egyedül James arca fancsalodott el.
- Befejeznétek? - kiabálta túl őket. - Johnson Professor kemény tanár, de…
- Kemény az biztos, én is az leszek tőle!
 A lány felállt Loki mellől. 
- Nesze, most mondjátok el mennyire meghúznátok, aztán lépjünk tovább… - harsogta.
- Keserű a szőlő, Ramóna? - kérdezte tőle az egyik srác a szemközti sarokból.
- Nem, csak már unom ezt hallgatni állandóan, amikor úgysem mer egyikőtök sem ráhajtani. Ha megjelenik mindenki behúzza fülét farkát.
- Akárcsak te! - hangzott valahonnan a sereglet sűrűjéből.
- De én legalább nem vagyok szájhős, mint ti.
Ezzel el is ment, magukra hagyva a zömében férfiakból álló társaságot tovább fecsegni a tanárnőről. Loki számára ez úgy tűnt, kifogyhatatlan téma. Olyan élethű képet kapott erről az ismeretlen tanárnőről, hogy bárhol felismerte volna, de más fontosabb dolgok foglalták le az elméjét. Ki kellett kalkulálnia magában egy olyan sormintát a hőn ámított nyerő szériájára, ami nem feltűnő, mégis eleget nyer a túléléshez. Ez a házibuli volt az ugródeszkája, nem vesztegethette el.
- Folyton úgy néz rám, mintha el akarna fenekelni - mondta közben egy másik pasi a pókerezők közül - Bárcsak egyszer meg is tenné!
- Ha rád is nézett valaha, akkor úgy, hogy szánalmasan hülye vagy! - mondta egy másik.
Loki velük nevetett.
- Keverd a lapokat. - Hördült fel a társaság.
- Kár hogy olyan karót nyelt, mint aki állandóan mensturál, én nem tudnám meghúzni.
A játékosok közben felvették a lapjaikat és elindult a licit. A játék folyamatosan folyt tovább. A téma annyira lefoglalta a társaságot, hogy Lokinak erőlködnie sem kellett hozzá, hogy folyamatosan nyerjen.
- Én megtenném! - szólalt meg hirtelen egy másik - persze, a köz javáért. Lehet, hogy csak ennyi hiányzik a boldogságához. Mire végzek vele olyan lenne, mint egy kiscica.
- Elég legyen! Ne beszéljetek így Stella… akarom mondani Ms Johnsonról! - pattant fel James.
Loki első ízben figyelt fel a névre.
- Stella? – bukott ki rajta. Az egész megmagyarázhatatlan keserű érzéssel töltötte el.  Testét átjárta a forróság és a mellkasa sajgott, mint akit mellbe vágtak. 
Mi történik vele?
- Alacsony barna szemű… - folytatta.
- Igen, igen - lelkendeztek a többiek.
- Miért érdekel?- vágta rá James a szemközti asztalfőről. - Ismered?
A csínytevés istene mosolyra húzta a száját az orra alatt. Igyekezett hideg fejjel gondolkodni, de ki tudja miért, a tény, hogy ez a gazdag ficsúr vetett Stellára, tovább erősítette a harci szellemét James-szel szemben, akinek az összes pénze a tétek között hevert a mindent eldöntő játszmában. Győznie kellett az utolsó fordulóban. Egészen az asztal felé hajolt, és lassan, tagoltan ejtette ki a következő mondatot.
- Volt szerencsém testközelből megismerni - mondta, és kihívóan nézett James-re. Az utolsó körben emelte a licitet. Egyedül ketten maradtak versenyben.
A többiek felvisítottak a szavak hallatán, ám James már éppen felemelkedett volna a fotelből. Loki a saját indulatát látta meglendülni a fiú karjában, amikor Casey hirtelen közbelépett.
- Jól van, elég lesz! Hagyjátok már, nyilván szerelmes a fiatalúr…
- Nem erről van szó… - tiltakozott a férfi, de a feje közben egyre vörösebb lett.
- Semmi baj - veregette hátba Casey Jamest. - Nem szégyen, tekintettel leszünk rád. Igaz srácok?
- De én nem…
-Dönts végre! - mondta Loki. - Kiszállsz, vagy bedobod?
Szinte szuggerálta a minden lében kanál strébert, míg az lábdobogva lamentált egy ideig. A társaság elnémult körülöttük. Egyedül a két férfi feszült levegővétele hallatszott a szobában. - Eszembe sincs bedobni - mondta James. Mutasd mid van!
- Ahogy óhajtod.
Loki egyenként, felfelé, egyenként terítette ki lapjait az asztalon. A díszes társaság, akik közben fogadásokat kötöttek a játszmára, ujjongva, vagy éppen csalódottan kiáltottak fel a royal flush láttán, ami Loki kezében bujkált. James sértődötten pattant fel az asztaltól és kiviharzott a szobából. 
Loki biztos volt benne, hogy ezt a leckét nem fogja egyhamar elfelejteni.