Ki hinné, hogy neten keresztül is szövődhetnek szerelmek? Pedig előfordul. Velem is megtörtént..
Májusban szakítottam a barátommal, és úgy döntöttem, az egész nyarat pasizással töltöm. Hisz mi vesztenivalóm lenne?
Augusztusig azonban nem történt semmi. Akkor ismertem meg Őt.
Éppen a chaten lógtam, kerestem velem egykorú srácokat. Voltak kb. öten, szóval mindegyikre ráírtam. Legutoljára Rá. Már akkor is csodálkoztam rajta, hogy percek alatt képes belőlem kicsikarni egy röhögőgörcsöt. Elkértem az MSN címét, és ott folytattuk egymás bosszantását. Hát mikor az első képet megláttam róla, azt hittem lefordulok a székről.
A képről egy kék szemű, szőkésbarna hajú fiú vigyorgott rám. Eddig nem tetszettek a "szőkeherceg" típusú fiúk, de Benne valami megfogott. Sosem tudnám elmagyarázni, pontosan mi.
Küldtem neki képet magamról, mondván, ha nem tetszem, nem tetszem, ez van. De tetszettem neki, és két hét múlva elkezdtük szervezni a találkozót.
Először féltem, gondoltam, ha képről tetszettem is, élőben nem fogok. De megint csalt a megérzésem, és a "randi" jól sikerült. Jobban, mint bármelyikünk várta volna.
Időközben kirúgtak az iskolából, ezért ketten kitaláltuk, mi lenne, ha beiratkoznék az Ő iskolájába, ugyanabba az osztályba. Mi sül ki ebből?
Folyt.köv. ^^
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-09-23
|
Novella
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
2024-09-05
|
Novella
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
2024-08-23
|
Novella
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
2024-08-12
|
Merengő
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Csak Te és én
Hasonló történetek
Hirtelen ágrecsegést hallottak. Felkapták íjaikat, hogy rögtön lőni tudjanak a medvére. De a bokrokból három ló tűnt elő. Az egyiken Nabaha, a másikon Jeny ült a harmadikat meg kötőféken vezették. A két lány teljesen ki volt pirulva. Ruhájuk rendezetlen volt...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Nem is tudom, ti szeretitek a romantikát?
Hozzászólások