Cogito Ergo Sum!

…tehát vagyok. Tehát vagyok? Létezem? Vagy csak egy földöntúli elme leképződései vagyunk mind, kiknek egyetlen célja, hogy az Ő akaratát végrehajtsa? Azért élünk, hogy ebben a parányi, geológiai időben nem mérhető időben, melyet életnek nevezünk, szolgáljunk? Szolgáljunk, hogy ezután lelkünk örök békében térjen nyugalomra, s az Ő oldalán az örökkévalóságig ,,legyünk’’?
Mit tekinthetünk élőnek? Biológiailag az összes állatot és növényt. Mégis mi különböztet meg minket ezektől az ,,élőlényektől’’? Hisz mi, emberek is állatok vagyunk, az emlősök osztályából. Én mégis tudok írni, olvasni, beszéddel kifejezni a gondolataimat. Egy földigiliszta nem képes erre, pedig idegrendszere gyakorlatilag az emberével egyenlő. Egy disznó nem képes erre, pedig szíve nagysága, tömege gyakorlatilag megegyezik egy emberével. A fordítottja: mi emberek nem tudunk fotoszintetizálni, vagy bármikor a talpunkra esni.

Ha egy állat érzi a végét, nem hív papot, nem megy el templomba, nem látogatja meg rég látott családtagjait, vagy a számára fontos fajtársait. Az állat félrevonul, és egy nyugodt helyen kimúlik. Egyedül. Ebben hasonlítunk. Mindenki egyedül hal meg. Van, aki egy kórház rideg termében, van, aki az otthonában, egy pihe-puha ágyban, van, aki egy száguldó autóban. Bármennyien vannak is körülöttünk, meghalni mindenki egyedül fog.
Mi lehet egy haldokló utolsó gondolata? Eszébe jutnak a gyermekei, unokái, szülei, barátai, háziállata, általános iskolai tanárai, vagy csak egy focimeccs? Érdemes elgondolkodni azon, mire éri meg leginkább gondolni utolsó erőnkkel! Saját magunkra, vagy másokra. Ha imádkozunk, hogy ,,lelkünk tovább éljen’’, egyértelműen magunkra gondolunk, s önös érdekből cselekszünk. Nem lesz-e ezután lelkiismeret-furdalása lelkünknek, hogy még utolsó másodpercünkben is csak a saját ,,jólétünk’’ volt fontos? De ha másokra gondolunk, nem kapunk üdvösséget, s vagy a pokol tüzén égünk az örökkévalóságig, vagy a nihil borzalmait ,,tapasztaljuk’’. Ez az, amit senki sem tud. Ha megkérdezik: ,,Tudod mi lesz a halál után?’’ Válaszolj: ,, Tudod mi volt születésed előtt?’’

Lássuk hát a világot reálisan, annak ami? Vagy életünket állítsuk a ,,Mindenek felett álló’’ szolgálatába? Ugyan már kérem! Ez mind olyan, amit nekünk magunknak kell eldöntenünk! Nincs olyan, hogy beetet egy szekta. Nincs olyan, hogy ateista leszek, csak mert meghalt egy rokonom. Ez mindenkiben belül dől el. Mindenki úgy létezik, ahogyan akar. Nincs karma, nincs sors, nincs reinkarnáció. Illetve ha hiszünk benne, akkor van! Ha valaki felvágja az ereit, és elvérzik egy vécéfülkében, az azért van, mert ő akarta! Nem kellene elvetni ezért. De akkor mondjuk már úgyis mindegy…
Tehát vagyok? Igen vagyok! Mindenkinél erősebb vagyok, mert hiszek magamban. Nem Istenben, magamban! De ha Isten leképződései vagyunk, akkor mi is istenek vagyunk! Logikai bukfenc, de így van. Mi magunk vagyunk istenek, hisz bármit megtehetünk! Az életünk egyszerre kevés mindenre, és túl sok. Néha így érezzük, néha úgy. Ezt megint magunkban kell eldöntenünk. Ha azt mondod, nem tudsz repülni, bebizonyítom, hogy tudok! Valószínűleg belehalok, de tudok!

Viselkedjünk hát végre úgy, mintha tényleg a magunk urai lennénk, mert hisz hogyan akar valaki úgy uralkodni másokon, ha közben magán sem tud? ,,I’m a Firestarter!’’ De ne is akarjuk uralmunk alá hajtani fajtársainkat, mert az előbbi eszmefuttatásból kiderülhetett, hogy ha mások is eljutnak erre a szintre, akkor úgysem tudjuk. De ne ez legyen életcélunk! Ne tiszteld feljebbvalóidat, csak ha szerinted tényleg megérdemlik! Isten vajon megérdemli? Feljebbvaló ő egyáltalán, ha létezik? Nem egy ateista beszél most hozzátok, csak egy ember, aki megpróbál tisztán látni. Nem vagyok materialista sem… én magamat tartom Istennek, de nem akarom, hogy mások is annak tartsanak.
Az örök visszatérés elmélete… érdekes… A lényeg, hogy úgy éljük az életünket, hogy ha esetleg létezne visszatérési lehetőség - tehát reinkarnáció vagy örökélet, vagy hívjuk, ahogyan akarjuk - akkor a következő létben semmit ne kelljen változtatnunk! Ha úgy érzed, valamit meg kell tenned, hát tedd meg! Ne törd magad, hogy mi lesz utána, hisz kit érdekel? Ha le akarsz ugrani egy épület tetejéről, tedd meg! Lehet, hogy eljátszod a – valószínűleg – egyetlen esélyedet, de abban a pár másodpercben, amíg zuhansz, szabadnak érezheted magad! Nem engedelmeskedtél senkinek, csak magadnak! Ezzel természetesen nem akarok senkit bíztatni erre, hiszen én magam hülyeségnek tartom, de ha valaki úgy érzi, így akar kitűnni a tömegből és szabad lenni, tegye! Ugyanígy mondhattam volna korunk, korosztályunk egyik meghatározó problémáját is: ,,Odamenjek hozzá, vagy ne menjek? Mi lesz ha nemet mond?’’ Elmondjam mi lesz? ,,Nem’’ lesz mondva! De ez nem akadályozott meg semmiben, hiszen megint azt tetted, amit akartál, és megölted a lelked azon részét, ami ebben megakadályozott. De ha igent mond…hát még jobban megérte! Gondolkodom, tehát vagyok!

Cogito ergo sum!

,,Nem a második helyért kell elmenni valahová, azért már odament valaki más!’’
Fekete László