Cím nélkül

A menyasszony kinézett az ablakon. A fenyőfák szinte felértek a csillagos égig. A Hold beragyogta a vadregényes tájat. Kényelmetlen volt a ruhája, túlságosan szűk, alig tudott benne lélegezni. Amúgy is karcsú alakját még karcsúbbá tette az utálatos fűző. Hollófekete haja szabadulni vágyott, de a fodrászai ravaszul elbántak vele, csatokkal megzabolázták. Fehér bőrét a smink kicsit üdébbé tette.
- Kisasszony! A gróf már várja!
Sóhajtott és megfordult. A szolga az ajtóban állt, fején a kendő elfedte haja nagy részét. Ruhája eltakarta valódi alakját, a köténytől vaskosabbnak tűnt, mint amilyen tényleg volt.
- Megyek. - mondta szomorúan a fiatal lány.
- Jaj kisasszony ne búslakodjon már! Hiszen férjhez megy, ma van a nagy nap!
- Férjhez adnak. Nagy különbség. - javította ki a szolgát. Amaz legyintett. Ő szívesen cserélt volna vele. Ha nem egyik szolga sorsból a másikba jutott volna vele akkor a menyasszony is benne lett volna a cserében.
Szabadulni vágyott, de tudta, nincs rá mód. Belebújt kényelmetlen cipőjébe és letipegett a lépcsőn, átvágott a hallon. Belépett a bálterembe és körbenézett. Mindenki őt bámulta. Az erős fény bántotta a lány szemét. Eltakarta hosszú vékony ujjaival. Annyit látott, hogy mindenki ünnepi maskarába bújt. Sok nagy buggyos szoknya és frakkos fickók.
- Elnézést, kisasszony.
Kipillantott a keze alól, végül árnyékolta csak vele a szemét. Az orvos állt ott, szintén kiöltözve. Mellette az anyja, kezeit tördelve. Haja teljesen ősz volt már, ezüstösen csillogott. Szeme csupa aggódás.
- Jól vagyok, anyám. - mondta a lány.
- Nem érdekel. - szólt barátságtalanul, majd az orvoshoz fordult – Kérem adja be neki. Addig meg ne lássam a közelben.
Egy kis szövetzacskóban pénz csörrent, ezt az orvos markába nyomta.
- Fogja! Őt pedig vigye a szemem elől. - elindult vissza a társaságba.
- De anyám! Tényleg jól vagyok!
Az orvos a vállára tette a kezét és visszafordította a tágas hall felé. Biccentett a mellettük elsiető papnak, aztán a lépcsőkhöz vezette a lányt.
Beth felpillantott kísérőjére. Magas, fiatal, jóképű férfit látott. Elegáns, nemes vonásai voltak, zöld szeme értelmet sugárzott. Sötét barna haja kissé hosszúra volt hagyva, de volt ereje félig felemelkedni. Beth kuncogott.
- Mi az? - kérdezte mosolyogva az orvos.
- Semmi! Jó kedvem van!
Odaértek a szoba ajtaja elé. Beth egy kiszabadult fekete tinccsel játszadozott és a férfit figyelte, aki kinyitotta neki az ajtót. Betessékelte. Beth három nagy lépéssel az ágyához szökdécselt és leült rá. Egyik lábát átvetette a másikon, kissé oldalra dőlt, kezével megtámasztotta magát. Kendője alól (mely eddig a vállára volt terítve, a lépcsőn lefele menet terítette magára) kivillant a csupasz válla.
- Mi ez egyébként, amit anyám mindig beadat nekem?
- Hát … egy gyógyszer. - a férfi letette az ágy melletti kis szekrényre a táskáját és kezdte előszedni a kellékeit. Fertőtlenítő szert, gézt, tűt és egy ampullát.
A gyógyszer ezüstös folyadék volt. Beth alaposan megnézte. A férfi félrehúzta a kendőt, hogy rendesen a lány felkarjához férjen. Egy kis pamacsra fertőtlenítő oldatot öntött és kezdte bekenni vele a lány karját.
Beth lehunyta a szemét és elégedetten sóhajtott, fejét hátradöntötte.
- Valami baj van? - kérdezte zavartan a férfi.
- Nem … Csak jól esik. Maga az első orvosom, aki ilyen gyengéd hozzám. - mélyen a zöld szemekbe nézett. - Sőt, az első férfi …
Az orvos összeszedte magát, állta a lágy barna szemek ostromát. Mosolygott.
- És nem az utolsó. Ma férjhez megy. Nem is akárkihez.
- Ó igen. De tudja tőlem senki nem kérdezte, hogy akarom-e. Ahogy azt sem, hogy szükségesnek tartom-e ezt a … kezelést. - hideg tekintettel nézett az ezüstös szer felé.
A férfi megsajnálta. És kissé elbizonytalanodott. Neki a beteg érdekeit kell szem előtt tartani. Nem annak anyjáét.
Az ablakhoz lépett. Kinézett és mivel nem látott senkit, kilöttyintette az ezüstös folyadékot. Visszacsukta, majd a tűvel egyszerűen csak megszúrta a lány karját, hogy nyoma legyen.
Beth meglepődött, őszinte kíváncsisággal figyelte a doktor ténykedését.
- Rendben, nem adom be. Egyrészt mert nem hiszem el azt, amit az anyja elmesélt …
- Mit mesélt?
- Hagyjuk. Nevetséges. Ez egy nyugtató hatású készítmény, amit nem is használnak túl széles körben. Másrészt nem tartom az ön esetében ezt szükségesnek.
Beth felállt és a férfihoz lépett. Átölelte. Az orvos kis tétovázás után viszonozta az ölelést.
- Köszönöm. Hálás vagyok. - súgta a fülébe a lány. Amikor elhúzódtak egymástól, még ajkai könnyedén megérintették a férfi ajkait. Aztán lesütötte a szemét és kisietett a szobából.
Lawrence-nek nem volt már itt dolga. Hosszan nézett a lány után, aztán összecsomagolta a holmikat amiket kipakolt. A hall-ban magára kaparintotta a kabátját, aztán kilépett a hűvös éjszakába a hatalmas ajtón át. Visszanézett a kastélyra és ácsorgott. Türelmetlen nyerítést hallott, ami arra ösztönözte, induljon. Felült a lovára és elvágtatott.
- Beth drágaságom! - fogta kezei közé az arcát anyja és vigyorgott – Olyan boldog vagyok! A férjeddel már mindent megbeszéltünk!
- Akkor menj hozzá te. - morogta Beth. Kapott egy nyomot nem hagyó legyintést az arcára, s anyja ábrázata elkomorult.
- Viseld jól magad. Ne fecsegj ostobaságokat! - belekarolt és a terem túlsó végébe vezette. A tömeg egy arctalan óriási szörnyeteggé változott a szemében. Tarka hatalmas kígyóvá, mely körülöleli őket izmos testével és megakadályozza őt a szökésben. Átmentek a kastélyban berendezett szent helyiségbe. Beth-et az oltár elé vezették, ami egy emelvényen volt. Akár egy színpad, hogy mindenki jól láthassa a műsort. Mindenféle kezek fogták meg az övét … vagy csak anyja tuszkolta előrébb? Szédült.
Hirtelen szembe találta magát leendő férjével. Erőteljes alkatú, vad tekintetű, sötét hajába már ősz szálak keveredtek, feje búbja kopaszodott, de a folt még csak pénzérme nagyságú volt. Robert F. már túl volt a negyvenedik évé. Örömmel fogadta az ajándék feleséget, az alig húsz éves Elisabeth-et.
A pap megköszörülte a torkát, mire a pár felé fordult. Megkezdődött a szertartás. A teremben mindenki elhallgatott és minden arc az oltár előtt álló három ember felé fordult.
A pap monoton hangon mondta a megszokott szöveget. Beth unatkozott és azt kívánta bár máshol lenne. Morgást hallott, nagyon halk állatszerű morgást. Biztos egy kutya – gondolta szórakozottan. Ez az őrjítő szédülés … Zsibbadnak a végtagjaim, jaj ne! El fogok ájulni?? - ez járt a fejében, miközben lassan átalakult
- Hagyd ezt abba! - a férj dühösen megragadta leendő neje felkarját. Beth morgott és vicsorgott, szeme sárgán izzott. Haja az arca elé lógott, eltakarta hogy változik meg az arc. A pap felnézett az imakönyvből, aztán hátrálni kezdett, miközben sűrűn vetette magára a kereszteket. Robert előre lépett és arcon ütötte a lányt, mire az hátravetette a fejét és kitárt állkapcsát félelmetes acsargás hagyta el. Nem volt többé csinos az az arc. Hosszú szemfogai voltak, arca helyén egy farkas pofája. A hajból fokozatosan fekete sörény vált. Mikor nyúlni kezdett a teste, a ruha szakadt. Robert „rohadt kurva” felkiáltással hasba rúgta. Beth elesett és vonyított fájdalmában. Robert leugrott a szoborrá merevedett közönség tagjai közé a fél méteres emelvényről. Az első sorban voltak csak székek, az időseknek. Torkon ragadta az egyik öregasszonyt és erőlködés nélkül a földre vágta. A széket magához véve közeledett az átalakuló Beth felé. A menyasszonyi ruha foszlányokban lógott fekete bundás csupa izom testéről. Robert felé vágott a székkel, de a bestia félreütötte. A férfi szeme kidülledt, amikor a gyűlölettől izzó borostyán szemekkel találkozott a tekintete.
- Ne ne csak az arcomat ne – gondolta, s Beth mintha hallotta volna, abban a pillanatban már előre is tört pofájával. Agyaraival felszabdalta kínzója képét. Az egyik szemgolyó ketté hasadva folyt le az arcba vágott árokba, egyik fülét pedig már csak egy vékony bőrdarab tartotta a fején. Állcsontja eltörött. Beth többet nem látott belőle, mindezt egy pillanat alatt kellett megfigyelnie, mert a következőben már dőlt a vér, az egykori arc már csak egy véres massza volt. A férfi hanyatt esett. Beth átugrott felette és tekintete a kijáratot kereste. Nem akart senkit bántani, csak szabad akart lenni. Olyan nagy kérés ez?
Egy szék eltörött a hátán. Visszafordult és azzal a lendülettel kiharapott egy darabot támadója oldalából.  Nem állt meg, maga után vonszolta kibuggyanó beleinél fogva. A vonagló test vérrel borított be másokat, egyeseket pedig ledöntött a lábáról. Beth elengedte a fogai között szorított húst és fejét leszegve áttört az ajtón.
Folyt. Köv.