Bronzkori história

             BRONZKORI HISTÓRIA                    
         (beszély, régészeti alapokon)
 
                                                              
Négyezer éve történt . Jano a daliás dárdás a  22. nyarát élte meg.  A kis dombon álló erődfalu  tizedik kis házában lakott testvéreivel meg szüleivel. A cölöpös  sánchoz hasonlóan, a kisház-sorok is körben futottak a kis faluban, három  sorban. Ők a második körsorban verték fel házukat, -már ugye az apjáék,- úgy 50 nyara.  Kicsi fonott, sárral vakolt házukban 3 kis szobácskában éltek a szülök meg a gyerekek.  Janonak egy öccse meg egy huga született.. . Odu az öccse 18,  a lányhuga 16 nyaras volt.  Jól képzett vadász, és harcos volt, ,már siheder korában felfigyelt rá Zepa, a törzsvezető kisebbik 17 nyaras lánya.  Ő meg egyenesen megtüzesedett, vágyakozott a vonzó nőies lány után....
 
Régészeti tény ,hogy Tárnoki Judittal leletet tártak fel a bujáki Tarisznya-parton 1983 ban, az Ecseg felé vezető úton a földút közeli halomdombokon.  Tudományos adat hogy 4000 évvel ezelőtti a lelet, amit találtak,  és csodálatra méltó  bronzkori erőd.   Egy erőd típusú Tell-falu házakkal, eszközökkel, temetővel. A temetőből következtetve már azelőtt is jó régen élhettek itt ezek az emberek. Kik lehettek ők? Ők, akik az elődeink? A közép-bronzkorban ezen a tájon nagy valószínűséggel a hatvani kultúra embercsoportjai éltek..... 
 
 
Jano ükszülei vagy száz  nyárral ezelőtt vándoroltak ide. Szittyák lévén népük hasonló volt, sok férfi asszonyt lelt, és ittmaradt. Egyek lettek az itteniekkel. Janoék , mi  mást  mint dárdákat  készitettek, A szekeresember hozta a vörös ércet, kemencében olvasztották, kiöntötték a dárdafejeket. A nyél az szépen kifaragott fából készült. A második házkörben laktak, de füstös mühelyük az erőd külső falára, a tüskékre meg a mélyvizü sáncra nyilott. Magának való törzs, zárkózott nép, nem barátkoztak vidéki népekkel, pedig a szójárásuk hasonló lehetett.. Minden mesterség kialakult a faluban, a tellben. Kenyérsütő, nyerges, nyilszerszámos, kömüves, famester, csónakos, meg gátcsináló.    Épp  a gátcsináló tért be most Janoékhoz, indultak volna tógátgoz.  Az erődfalu előtt a hosszúkás völgyben futott a patak melyet kis gáttal fogtak meg,  igy tóvá  lett, halakkal kacsákkal, nem csak posványos mocsár.  A gát fonott jó erős, ha kellett eresztettek le vizet belőle. Most kellettek a harcosok is megnyitni és zárni a tókaput. A gátcsináló ezért szólt. Zepa a széplány, a tóban járt, ,csónakon ült, a part mentén evezett. Nézte, kicsit messzebbröl, amikor az emberek a túláradott vizet leengedték. Jano tudta hogy  nincs egyrangban a gyönyörü lánnyal,de mégis tüzesen vágyta hogy magáévá tegye.  Zepa nagyon szép érett lánynak tünt, bár csak 17 nyaras volt.  Most intett Janonak, ,jelezte hogy legyen a szokott helyen,  sánc óriás lapuleveleinél ma este.  A gátjavitók már hazafelé ballagtak amikor  20 harcos dobogott  át lovaikkal a zárható fahídon.  Szinte vágtattak,  majdnem felrugdosták a kerámiakészitő fazekas száritani kitett edényeit. A határokból jöttek a fegyveres emberek, valami ijesztő dologról hozhattak hírt, azért rohantak mint a veszettbarom.  Zepa apjához  siettek , ő volt a törzsi vezető...
 
„Volt erdő, fa, egy dombra épült a kis település, körben sánccal. A sánc mély árok karókkal és kövekkel kirakva, lándzsaszerűen kihegyezve, kiállóak, hogy védje az ellenség és a vadállatok ellen. A dombhát, amire építkeztek párhuzamosan futott a bujáki patakkal, jól belátható volt a környék. A védősáncon belül éltek kis házakban az emberek. Házaikban cölöpöket vertek le és ágfonatokkal befűzték, majd agyagos-törekes masszával bekenték, bevakolták. Ilyen kunyhókban laktak. Állataikat egy helyen tartották, szükség szerint elkülönítve - kacsa, csirke, juh, kecske, ló -. Az erődfalu közepén állt a vezető háza, szinte a legerősebb cölöpépítmény. Harc esetén ezt védték a legjobban.....”.... 
 
A vad rohamban érkező lovasok megálltak a vezér házánál. Ketten leugrottak a lóról és a nagy vaskos kapuhoz mentek. Dörömböltek. Az őr nézett ki óvatosan majd megismerve saját harcosaikat, kettőt beengedett a palánkkal körbevett udvarra. Rossz hírt hoztak. A tavon túl az újkútnál, letáborozott egy nagyon sok emberből álló, úgy mondták abonyi törzs. Ott volt a mieinknek a nagyon fontos agyagbányájuk, igy felháborodtak, hangos kiabálással el akarták küldeni a tőlük komolyabb felszerelésű  területet foglalni akarókat. Az abonyi csoport rájuk sem hederitett még fenyegették is őket. A kis létszámú védcsapat igy ezért rohant haza a tellfaluba.  Benn a vezérnél ijedten beszélték át a tennivalókat.... 
 
„Az emberek ruházata időjárástól függően állati bőr, szőrme, fonott len, szinte csak ágyékukat fedték el. Télen bújtak be a szőrmékbe, meg a földkunyhóikba. A harcosok kemény bőr ,fapálca betétes mellény kis pajzs dárdával késsel. A földkunyhók a földbe süllyesztett kicsiny fűtött házaik, úgy ahogy megvédték őket a megfagyástól. A tetőfedés a bőségesen termett nádból és szalmából állt. Mésszel szépítettek, talán fertőtlenítettek is. Kicsiny hüvös  verempincékben tárolták a romlandót, de a húst és a gyümölcsöt szárították . Cserekereskedelem volt az irányadó, adtak-vettek, kaptak ami volt. A Tell-ben szakosodtak az emberek, kialakultak a mesterségek, mindenki végezte a dolgát. Meglepő, de még elosztóan éltek kezdetben, tudás és a tekintély elve alapján vált valaki vezetővé, na meg az erő alapján. Igen fontos volt az erő, a dinamika, na meg persze a táltos. A törzs a Tarisznya-parton kb. 300 fő körül lehetett. Nagyon bezárkóztak, védték amijük van, ellenség volt minden más törzs lakója aki lehet hogy csak pár lovaglásnyira lakott, azokkal is sokszor harcoltak....”
 
A vezér egy zárt kis terembe vitte a hírnököket és ijedten, dühösen beszéltek a betolakodó csoport jöveteléről.. Ugyanis már híre jött, beszélték, hogy az abonyiak területet foglalgatnak a környéken,  Az abonyi kultúrások fejlettebb harci szerszámokkal és fejlettebb kézmüvesseggel  rendelkeztek. Az ujkúti foglalásuk az agyagbánya miatt lehetett. Ők is hallották hogy nagyon jó az agyag, a kerámia mesterséghez.  A vezér ezt nem hagyhatta, támadást akart az abonyiak ellen, el kell öket üldözni. Nem adjuk az agyagunkat !!.. 
 
„A hatvani kultúra népe frissült néha jó pár - máshonnan jött – akár támadóval is. Igy barátaik lettek annak idején a vándorló szkíta harcosok. Életszerű, hogy a fiatal szittya harcosok nőt is akartak maguknak, aztán jött a szerelem és maradtak itt, beolvadtak a mieink közé. Igy maradt itt Jano családja is.  Rövid nevek voltak akkoriban  Jano, Odu, Ubu, Bugya, hogy könnyen megjegyezhető legyen. Egyébként a beszélgetésük is nagyon rövid szavakból állott, így nagyon sok mindennek külön szót kellett használni, ezért nagyon tág volt a nyelvkincs. A hangadók, a vezérek is részt vettek a mindennapos dolgokban, csak akkor nem, ha nagyon nagy dolgok - harc, háború – szólította el őket. Össze kellett hangolniuk a Tell település védelmét, munkájukkal. .. A férfiak és a nők haja is hosszúra nőtt a nehézkes vágás és a hozzá nem értés miatt. A szőrös, hosszú hajú férfiak bőrből, háncsból és fából készített talpakon jártak, ha elkerülhetetlenné vált, egyébként mezítláb. Talpuk kőkeményre keményedett, jól védte a lábukat. Nagy tisztelete lehetett a táltosnak, a gyógyítóknak és az eszközkészítőknek. is...... „
 
Éppen ezért volt döntő szava Zepa apjának Zolának, aki most az önvédelem , az agyagbánya védelme mellett döntött. Riadóztatni kell az összes harcra képzett emberüket. És irány a tavon túli ,ujkuti völgy, az agyagbánya..   Elindult a riadólánc., egyik szólt a másiknak es igy tovább….. 
Közben, vagyis ezen idő előtt egy vacsorányi idővel ,Jano már lelkesen indult a lapulevelekhez.  Zepa azért akart itt találkozni, mert nagyon rejtett volt, a hegyes cölöpök között le fel hajongatva egy kis teraszra lehetett jutni, ami sürü és nagy lapulevekek bokrok között jól elbujva lehetett itt lenni, beszélgetni. Na és szép látványt adott a sánc vize.  Puha füves  pici tisztás bujt meg  a bokrok rejtekén. Jano fürgén hajlongva bújt át a tüskéken,és a tisztásra jutott. Nemsokára megjött  Zepa is. Gyerekkoruk óta ismerték e helyet rajtuk kívül más nem is nagyon tudta. Leültek, nézték egymást, és beszélgettek,- volt miről-nagyon sokáig, a jövőjük volt a tét.
 
„Előkerült a leletekkel egy kicsiny fakerekű ökrös szekér, szobor agyagból, tehát tudtak szállítani, voltak járműveik, persze kezdetlegesek. Érdekes, hogy nem túl távoli Tell településekkel sokszor harcoltak, s össze-össze csaptak, pedig hasonló népcsoportok lehettek. Nagyon beforduló, magának való nép volt a bujáki bronzkori törzs. Nem volt kalakult határvonal, a törzsek az erő a harc alkalmazásával foglaltak maguknak szálláshelyet, vagy termőföldet, netán bányát.  Akkoriban –mondják a történészek, a hatvani kultúra embercsoportjait támadta, részben behódoltatta az abonyi kultúra népe.”
Jano és Zepa gyerekkoruktól ismerték egymást, együtt játszottak, szedték a gyógyfüveket, majd jött az ártatlan szerelem. Mostanra ,érett fiatalként is találkozgattak titokban, egy nagyon titkos helyen. Féltek a nagyúr elé állni, féltek hogy szétszedik őket. De most már, végre nagyon át akarták beszélni, hogy mit, és hogyan tesznek.... 
 
Közben a nagyvezér Zola  udvarában már nagy volt a nyüzsgés, gyülekeztek a harcosok felszerelkezve dárdával fokossal. Nagyon kevesen hiányoztak. Köztük Jano is. Odu az öccse nem találta sehol. Az osztag parancsolója is  kereste őt mindenhol, mert fontos harcosnak számított.  Szomorúan vette hát Zola tudomásul Jano hiányát, de siettek, indultak hát a tavon túlra a sorsdöntő, önvédedlmi eseményre. 
Ötvenen voltak, csupa erős, nagy ügyességü ember. Heves és gyilkos  összetűzésre számítottak.  Az abonyiak már évtizedek óta terjeszkedtek. Elfoglaltak jó legelőket, forrásokat, erdőket. Most egy agyagbányára fájt a foguk. Ez viszont nagyon kellett a bujáki törzsnek is, hiszen edényeket korsókat burkolópalákat égettek ki belőle.  Ha csak falut, tellt akartak volna alakitani, azt lenyelték volna, hiszen volt hely a környék erdeiben, völgyeiben. Nagyon ritkán lakott  a környék, vad is van bőven. De ezt a varázsos sárgás puha masszát ne vegye el előlük senki mert az életükkel fizetnek.
A legjobb harcosokkal megbeszélve  hozott döntést a vezér.  Éjszakai titkos támadást terveztek, jó helyismeretük lévén meglephetik, és nagy eséllyel megsemmisithetik a betolakodókat. A veszedelmeseket megölik, az asszonyaikat be fogják hódoltatni, vagy elüzik a környékről. Csellel titokban fognak támadni. Kényszerü volt most ez.... 
 
....... Kínos, gyászos volt a reggel, az újkúti völgyben. Hiába sütött a nap ragyogón , innen onnan sirdogálás hallatszott. Sok halott feküdt a földön, rendben, elökészitve az elhantoláshoz. Ha idegen nézett volna körbe a kis völgyben furcsa lett volna neki hogy csak nőket lát, azokat is felügyelték, nem bántották az itteni  tell falu harcosai. De  a mi tell falunknak is sok harcosa veszett oda.  Nem örült Zola vezér az emberáldozatoknak, de most nem tudtak mást tenni. Cselesen meglepetésszerüen, sokukat álmukban lepték meg. Pedig tudta, hallotta az öregektől, hogy ősi 
ágon  rokon embercsoport lehetett a most vesztes  abonyi törzs. Kár a fiatal életekért. Viszont megmaradt a nagy dolog, az agyagbánya.  Akkor… Ki tudja meddig,  de egyenlőre.... 
 
..... Bronzkori szerelmespárunk megdöbbent mikor utólag hallották ezt. Igen, tehát titkos szerelmi találkájuknak köszönhetően túlélték a  véres csatát....Jano később törzsi vezetővé vált,  az ő életükben a tell falu még fennmaradt, de tudták, fejlődni erősödni kell  !!. .
„A történészek véleménye szerint a „füzesabonyi kultúra „ törzsei hosszú idő alatt de átvették a hatalmat a „hatvani kultúra” törzsei felett, de valószinűleg nem irtották őket ki, hanem behódoltatták a népet. Igy a mi bronzkori véreink élhettek tovább. Viszont fejlettebbek lévén megindult a kézmüvesség  és egyéb művességek fejlődése.”  
 
                                                      *  mihálylaci ***