bogu kaland : Bolívia

Bolíviai kalandjaim.

A Peru felől érkező indiánok kezdték el benépesíteni i. e. 1500 körül. Az első kultúra, amely a korai horizont idején i. e. 900200 között erre a területre is eljutott a Chavín-kultúra volt. I. e. 200-tól i. sz. 600-ig a korai átmeneti időszakban a Titicaca-tó bolíviai oldalán az úgynevezett Tiahuanaco kultúra volt a meghatározó. Később, a 15. századtól az Inka Birodalom része lett ez a terület.
Az európaiak közül elsőként a portugál Alejo Garcia járt ezen a vidéken. A spanyol hódítás D. de Almagro nevéhez fűződik, aki Peruból induló chilei expedíciója (1535-37) során vágott keresztül Bolívián. A spanyolok 1538-ban alapították, La Plata-Charcas (ma Sucre), 1548-ban Nuestra Señora de la Paz (ma La Paz) városát. A ma Bolíviának ismert terület Felső-Peru néven 1543-tól a limai alkirály joghatósága alatt állt. 1545-ben egy Diego Huallpa nevű indián fedezte fel Potosi ezüstlelőhelyeit. A bolíviai ezüstbányák révén Felső-Peru volt a 16-18. században a spanyol világbirodalom leggazdagabb és legnépesebb gyarmata. Bennszülöttek dolgoztak a bányákban (A spanyolok folytatták a mita nevű prekolumbián foglalkoztatási rendszert.) A gyarmaton több szerzetesrend is folytatott missziós tevékenységet. A Chaco nehezen megközelíthető vidékén a 17.századtól a jezsuiták hoztak létre missziókat, majd a század végétől a ferencesek is csatlakoztak a térítő munkához. 1624-ben Chuquisacában egyetemet alapítottak, ahol külön ajmara tanszék működött. 1776-ban Felső-Perut elszakították a vele szervesen összetartozó területektől, s a Rio de la Plata-i Alkirálysághoz csatolták. A 18.század végére az ezüstbányák kimerültek. A század folyamán az indiánok többször megpróbáltak fegyverrel is javítani a helyzetükön: 1780-81-ben az utolsó inka uralkodó leszármazottja, Túpac Amaru vezetésével zajlott le a Latin-Amerika legnagyobb indián felkelése. A spanyol király hatalma a napóleoni háborúk idején gyengült meg, a gyarmati hatóságok önállósága kényszerűen megnőtt.

***

1992 őszén Perui körutazásunkat befejezve buszunkkal elindultunk a Peru-Bolíviai határ felé, hogy átlépve Bolíviába, a Titicaca tó északi partján végig buszozva gyönyörködjünk a tóban. Óriási volt a meglepetésünk, amikor Puntóba a határállomásra érkezve kiparancsoltak bennünket a buszból és egy hospedájba terelte minket. Idegenvezetőnk összeszedte az útleveleinket és átadta egy katonatisztnek, aki közölte velünk,hogy menetrendszerűen kitört a soron következő katonai puccs.

A lényeg, hogy a szállodában ingyen szállást és étkezést kaptunk. Reggel pedig egy különvagonban átcsempésztek bennünket a határon. Mivel korán kelő vagyok, kimentem a városka főterére. A Bolivár szobor körül tankok és fegyveresek voltak felsorakozva. A kutya sem szólt hozzám és engedtek videózni. Kérdem az egyik kiskatonát, hogy mi ez? Revolúción-jött a válasz. Ebben maradtunk.

9 órakor betereltek bennünket egy első osztályú étkezőkocsiba és lezárták az ajtókat. Simán átléptük a határt és gyönyörű útvonalon araszoltunk végig a tóparton, majd délután megérkeztünk egy völgykatlanban fekvő városba: La Pázba. Ez volt a főváros, itt tartózkodásunk bázisa.

Maga a városközpont szépséges volt. Csupa spanyolos épületek, paloták, templomok. Még aznap késő délután csináltunk egy City tours-t(városnézés) Amint körbejárva a várost,megtekintettük a nevezetességeket,egy vendéglőben vacsoráztunk,ahol egy népegyüttes népitáccal köszöntött bennünket.

Másnap reggel elindultunk az ősi aranytemplom romvárosába: Tiahunacuba. Másfél órába telett, amíg kiaraszoltunk a zsúfolt belvárosból és végig verekedtük magunkat a nyomornegyedeken: a fevellákon. Tiahunaku romvárosát egy pásztor fedezte fel. A híres Aranykapunak már csak a kőszobra és maga a kapuzat maradt fenn. A kaput és szobrot, borító aranylemezeket a múzeumban őrzik. A kapu mögött még folytak az ásatások, de már a palotaváros nagy része bemutatható állapotban volt. Leesett állakkal bámultuk ezt a kőbefaragott csodavárost.

Az alkalmi árusoktól vettem egy ezüstlemezbe cizellált Tiahunacu ábrázolást, mely lakásom falába lett később beépítve. Délben, egy indián vendéglőben ebédeltünk. Itt is a főétel tengerimalac-leves, tatusült, kukoricalepénybe tekert húspástétomok, gyümölcsök és Csicsa. Ebéd után visszamentünk, La Pázba. Délután szabadidő. Sétálgattunk az ezerötszáz szintkülönbségű hosszú, girbe-gurba utcákon. Rengeteget fényképeztünk és videóztunk. Este vacsora, aztán ücsörgés a bárban, ahol egy vak zongorista játéka próbált bennünket feldobni.

Másnap elmentünk a Nemzeti Múzeumba. Amit ott láttunk, az leírhatatlan. Maketteken bemutatták Bolívia gyarmatosítás előtti történetét. Vissza és kitömött figurákat, házakat, és napi munkákat, végző parasztokat, lakosokat is megmintáztak. Aztán a harcosokat. A nagy Tiahunacu istent és városát elevenítették meg. A tárlatvezetés után ebéd. Ebéd után mentünk a Bank páncél pincéjében őrzött Arany Múzeumba. Mindent le kellett adnunk belépés előtt,csak a fényképezőgépek és videók maradhattak nálunk.

Ami a szemünk elé tárult az lenyűgöző volt. Láttuk a közel 3 méteres aranymaszkot és ruházatot viselő Tiahunacu istent. És rengeteg arany eszközt, ruházatokat, és féldrágakövekkel kirakott edényeket, viseleteket. Ennyi aranyat életemben nem láttak. Mennyi lehetett, amit a spanyolok beolvasztottak? Szóhoz sem tudnunk jutni, miközben egyik ámulatból a másikba estünk.

Másnap délelőtt kirándultunk a Láma és Vikunya legelőkre. Egyrész megnézni, miből élnek vidéken. Másrészt ismerkedni egy falu életével. Bementünk lakásokba, ahol szőtték a színes indiánmintás szöveteket és készítették a ponchókat. Voltunk a fazekasoknál és a fafaragóknál. Sokminden féle szuvenírt összevásároltunk. Délben ebéd a bodellában. Vikunya leves, lámapörkölt kukorica gánicával és teméntelen gyümölcs. Természetesen az ételek lenyomatása csicsával történt.

Kellett az erő, mert estére egy nehéz program állt előttünk. Kirándultunk a Hold völgyébe. Nyolcan mentük, mivel fakultatív volt. A négyzer méteres keskeny hegyoldali szerpentineken kanyarogva már nem igen mertem kinézni és videózni,mert mindenkiben az munkált,hogy itt a vég. Előd, akinek a javaslata volt ez a kirándulás, szokás szerint a padlón ülve, papír zsebkendőkkel tömködte be állandóan vérző orrlikait. Ugyanez volt vele Tibetben is.

A látvány viszont mindenért kárpótolt bennünket. A régi ezüstbánya meddőjét megvilágító lebukó nap, olyan ezer színben játszó holdbéli tájat mutatott nekünk, hogy ámultunk és bámultunk. Na, meg vadul videóztunk. Már nem érdekelt bennünket, hogy mi lesz a visszaúton. Ezt a gyönyörűséget látni és meghalni!
Az ötödik napon elhagytuk, La Pázt és buszra ülve elindultunk a Titicaca tó megtekintésére. A tó mellett egy kis turistafaluban szállásoltak el bennünket. Az ebéd rák és halételekből fog állni. Ígérték. Ezzel katamaránra szálltunk és elindultunk a tavat felderíteni. A majd négyezer méter magasban fekvő tó valószínűtlenül tiszta kék vizével nyugalmat árasztva ringatott bennünket a hátán. Pár órába tellett, amíg körbehajókáztuk a vizet. Az ebédet a hajón készítették el és tálalták fel részünkre. Ilyen ízletes tengeri étkeket régen ettem. Agyon dicsérgettük a szakácsot.

Ebéd után meglátogattuk a totoranád szigeten élő totora indiánokat. Úgy készítik a szigeteket, hogy totoranádból fonott rácsozatra földet terítenek, majd újabb nádfonatot, újabb földréteget. Olyan úszó szigetek ezek, hogy párszáz embert eltart a hátán. Videóra vettem amint a totoralovacskákon, kis totoranádból készített csónakjaikon eveztek és halásztak. Az indiánoknál tett vizit után kikötöttünk a Hold és Nap születésének a szentélyénél. Ez egy kis sziget fekete lávasziklán kialakított szetély, melyre meredek lépcsőkön vezetett az út.

Alig kaptunk levegőt, mire felértünk a szentélyhez, ahol az oltárkövön vágták ki az áldozatok szívét és ajánlották Pasamamának és Varikocsa papának. Nagyon komor látvány volt az egész eredetmítoszt szimbolizáló szentély. Innen kijőve átszeltük a tavat és a perui oldalon kikötve újra Puntóba érkezve átléptük a Bolíviai-Perui határt. Ezzel végetért Bolíviai látogatásunk.