Baráti szerelem 1. fejezet

Baráti szerelem

1. fejezet





Semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezzük. A körülmények, és a sors áldozatai vagyunk. Küzdhetünk, sőt küzdenünk kell a saját boldogságunkért, még ha nincs is rá esély. Az élet egy háború, melynek minden napja apró csaták sorát hozza. Néha győzöl, néha vesztesz. A boldogság pedig eme két lehetőség arányában rejlik.


Erik sietve, gyors léptekkel szelte a város sötét, hideg utcáit. Egy pillanat alatt átért a macskaköves téren, melynek közepén az ezer hal nevű tavacska az elmúlt napok fagyos időjárása miatt több centis jégtakaróba burkolózott. Nappal gyerekek csúszkáltak rajta, igyekezve egymást lepipálni, ám most csak a hátrahagyott nyomok árulkodnak csínyjeikről.
A hideg egész testét átjárta, és a nemrég vásárolt, bélelt bőrkabátja sem javított a helyzeten. Világ életében fagyos volt, és az is marad. Imádja a telet, havazást, karácsonyt. Csak hideg ne lenne. Azzal nincs kibékülve. Célja felé haladva egy hajléktalan mellett haladt el, akit épp két rendőr igyekezett meggyőzni arról, hogy odakint semmi esélye a túlélésre, ám a férfi nem óhajtott velük menni. Szerinte a pár forintért vásárolt bora megvédi a hidegtől, és persze minden más veszélytől, mely leselkedik rá. Erik egy pillantást vetett rá, majd az úton átszaladva a túloldalra tért át. Már látta a galériát, és a fénypompát, mely övezte. Elkésett, és ezért eléggé szégyelli magát. Ez barátnője, Kata számára az egyik legfontosabb est, melyen a fotóiból rendeztek kiállítást…
Megígérte, hogy mellette lesz, és támogatja, de végül cserbenhagyta. Idegesen bámult ki a fejéből, tudta, hogy bajban van, Kata le fogja ordítani a fejét, méghozzá jogosan. A legszívesebben megfordulna, és be sem menne, de nem teheti, több okból sem. Szereti a lányt, ő élete szerelme. Soha senki iránt nem érzett még így, és soha senki mellett nem volt még ennyire boldog. Most azonban szégyelli magát. A nap eseményei miatt, azért amit tett, és azért mert elkésett. A gondolatai ezerrel cikáztak. Nem tudta mit fog mondani, egyszerűen semmi sem jutott eszébe. Pánik hangulat lett úrrá rajta. Nem csak a hideg, hanem az izgalom, félelem miatt is reszketett. Nem mondhat igazat, de hazudni sem szeretne. Soha életében nem volt még így.
Mire a bejárathoz ért, a hó is szálingózni kezdett. Az ajtóban két nő állt. reszketve szívták a cigijüket. Végignéztek Eriken, majd tovább beszélgettek. Ő megállt az ajtóban, lerázta magáról a havat, mély levegőt vett, és bement. Odabent kellemes meleg fogadta, ami igazi megváltás volt számára. Idegesen tekintett körbe, Katát kereste. A galériában elegánsan felöltözött emberek mászkáltak, beszélgettek, álltak egy-egy alkotás előtt. Halk zene szólt, mely lágyan csengett a térben, és nyugalmat sugárzott. A bámészkodók között hostess lányok cikáztak egy-egy tálcával, melyeken pezsgővel töltött poharak várták, hogy gazdára találjanak. Úgy tűnt idilli a hangulat. A megnyitó beszédet sajnos lekéste, és sok mást is. Több mint egy órát késett, pedig azt ígérte, hogy már a kíváncsi tömeg előtt itt lesz, és segít mindenben.
Beljebb indult, kabátját lecipzárazta, az egyik pezsgővel szaladgáló lány tálcájáról leemelt két teli poharat, és igyekezett megkeresni a szerelmét, aki úgy tűnt, hogy elveszett a tömegben, vagy talán le is lépett. A galéria nem volt nagy, de elég labirintusos lett a kiállított képektől, melyek hol a plafonról lógtak lefelé, hol állványokon pihentek, na és persze a falat is díszítették. Az egyik legelegánsabb volt a városban, és a szervezők tettek róla, hogy ez legyen nem csak az est, de az elmúlt időszak legjelentősebb eseménye is. Számos újságíró, riporter is jelen volt, hogy a hétfői lapokban már ott legyenek a cikkek, na és persze a kritikák, melyek remélhetőleg pozitívak lesznek. Bár ez nem nagyon érdekelte Katát. Ő imád fényképezni, pillanatokat megörökíteni, és egyáltalán nem érdekli a felhajtás, vagy a hírnév. Persze párszor elképzelte már, hogy mindenki őt ünnepli, dicsőíti, de nem ezért csinálja. Számára ez többet jelent. Kikapcsolódást, élményt, egy lehetőséget, hogy azt csinálja, amit szeret. A hétköznapokon saját stúdiójában dolgozik a képeken melyeket készít, emellett pedig rengeteg meghívásnak, felkérésnek eleget téve szerez pénzt, hogy a szenvedélyének élhessen. Ugyanakkor, ha az este sikert arat, azzal megalapozhatja a karrierjét is, és esetleg szert tehet extra bevételre. Párszor hívták már magazinokhoz, online újságokhoz, ügynökségekhez is, hogy dolgozzon nekik, de ezeket rendre mind elutasította. Nem akarja elkötelezni magát. Szereti a függetlenséget, azt, hogy csak saját magának kell megfelelnie, és nem kell mások előírásai szerint végeznie a munkáját.
Erik beljebb haladva végre megpillantotta a lányt, aki épp egy újságíróval beszélgetett az egyik képe előtt. Fekete kosztüm volt rajta, hosszú, szőke haja hátrakötve omlott le a válláról. Egyszerűen gyönyörű volt. Megállt egy pillanatra, és csak nézte. A térdei remegtek, és a lábai földbe gyökereztek. Nem bírt, nem mert megmozdulni. Csak állt ott, és bámulta. Rettentően szégyellte magát, és tudta hatalmas hibát követett el. Most pedig szembe kell néznie vele, és vállalni a következményeket. Összeszedte minden bátorságát, és elindult. Kata észre sem vette, annyira lekötötte az interjú, és csak akkor figyelt fel rá, mikor megállt mellette.
- Szia –köszönt kissé remegő hangon. Félt a lány szemébe nézni, és félt a reakciójától. Csak állt ott, és bámult ki a fejéből.
- Szia –mosolyt erőltetett. Nem tudta hol járt Erik, de már nem is érdekelte. Az egész estéjét elrontotta. Ez élete eddigi legfontosabb eseménye, és pont ma hagyta cserben. Nem hitte, hogy ez megtörténhet. Eddig mindig, mindenben számíthatott rá, most azonban nem. És ez nagyon bántotta.
- Sajnálom, hogy késtem –még mindig kerülte a tekintetét. Átnyújtotta az egyik poharat. Ő elvette, de nem szólt semmit – olyan dolog jött közbe, ami nem várhatott.
- Megyek, és informálódom még –mosolygott a riporter, aki érezte, hogy jobban teszi, ha most kettesben hagyja őket.
- Rendben –mosolygott Kata, majd a férfi tovább állt –na, halljam merre jártál? –idegesen nézett Erikre. Majd szétrobbant a dühtől, és a csalódottságtól.
- Sajnálom kicsim –közelebb lépett a lányhoz- elszúrtam. Hidd el, hogy nem így terveztem. És most mélységesen bánt a dolog.
- Azt hittem számíthatok rád – a legszívesebben üvöltött volna, de nem tehette… sőt inkább vissza kellett vennie, hogy a körülöttük mászkáló emberek ne hallják mit is mond. – de úgy tűnik tévedtem. Ezt azonban most nem tudjuk megbeszélni. Várnak rám –hangján érződött az elfojtott harag, és bánat- mennem kell. Majd később beszélünk.
- Sajnálom –préselte ki száján megbánóan, de a lány meg sem hallotta. Egyszerűen elment, ott hagyta, ő pedig csak nézett utána.
Az est hátralevő részében Kata csak egy-egy pillantást vetett rá. Minden egyes perc örökkévalóságnak tűnt, és olyan volt, mintha nem akarna telni az idő. Erik percenként az óráját bámulta, és idegesen járkált kőrbe. Kerülte a tömeget, ha valaki beszélgetni próbált vele, akkor elnézést kért és tovább állt. Nem tudta mi lesz… félt a beszélgetéstől, és nem tudta, hogy mit mondhatna.
Az utolsó két ember éjfél előtt pár perccel ment el. A siker nagyobb volt, mint várták. Rengeteg kép elkelt, ami azt jelenti, hogy Kata karrierje sínen lehet. A kiállítás szervezője máris azon gondolkozik, hogy mikor, és hol lehetne egy újabb bemutatót szervezni. Szerinte akár egész Európát be lehetne járni. Kata fülig érő mosollyal hallgatta, és el sem akarta hinni, hogy ekkora sikere volt. Majd kiugrott a bőréből örömében, és egy pillanatra elfelejtette az Erik iránt érzett haragját is, mely miatt nem örülhetett önfeledten, és ami beárnyékolta ezt a gyönyörű estét.
Hazafele egy szót sem szóltak egymáshoz. Erik nem akarta felhozni a témát, nem akart az autóban veszekedni, Kata pedig teljesen máshol járt. Csak bámult kifelé az autó ablakán át, nézte az egyre nagyobb pelyhekben szakadó havazást, és az est körül jártak a gondolatai.
- Szóval? –beérve a házba a konyhába ment, hogy összedobjon magának egy szendvicset. Egész este nem tudott enni, sőt egész nap alig evett valamit, annyira feszült volt a kiállítás miatt- Mi volt fontosabb a kiállításnál?
- Az egyik barátomnak kellett segítenem –megállt az ajtóban. Nem vetette le a kabátját, csak a cipzárt húzta lejjebb. Nézte a nőt, aki kérdően bámult rá, miközben leült az asztalhoz, és nekilátott a szendvicse elfogyasztásának.
- Na és mégis kinek? –hangja lágyan csengett. Inkább szomorú volt, mint dühös- Nem akarod levenni a kabátod? Vagy mész vissza a barátodhoz?
- Nem megyek vissza –lesütötte a fejét, nem tudott a szemébe nézni.
- Akkor?
- Csak fázom –motyogta.
- Hm. Igazi kánikula van idebent, de te tudod. –belekortyolt a narancslevébe- és tudod mit? Nem is érdekel, hogy hol jártál. Nem kell magyarázkodnod. Túl fáradt vagyok ehhez.
- Ne csináld kicsim –nézett Katára- sajnálom.
- Mégis mit? – felnézett rá- Azt, hogy cserbenhagytál életem legfontosabb estéjén?! - tőrt ki belőle, és kiabált-, hogy holmi haver fontosabb volt, mint én?! Mégis ki az?! Ki az, aki ennyire fontos, aki nálam is fontosabb?!
- Nincs nálad fontosabb –a lány csillogó szemébe nézett, aki egy pillanat alatt megértett mindent.
- Ugye nem?! –felpattant a székéből, és a férfi felé indult- Csak nem nála voltál?! –megállt előtte.
- Meg tudom magyarázni – a lány kezéért nyúlt, de az ellökte.
- Ne érj hozzám! –üvöltött rá, miközben előtörtek a könnyei. –Lefeküdtél vele?!
- Had magyarázzam meg. Nem az történt, amire gondolsz.
- Ne hazudj a képembe! –üvöltött, miközben szeméből patakokban folytak a könnyek. Olyan dühős volt, hogy puszta kézzel szét tudta volna verni az egész házat. –Takarodj innen!
- Kérlek –az ő könnyei is előtörtek- ne haragudj.
- Húzz innen –megragadta, lökődni kezdte- menj el!
- Szeretlek –zokogott.
- Menny a picsába!
Pár hónappal korábban…
- Te vagy a legeslegjobb dolog, ami csak történhetett velem –belekarolt a férfiba, aki magához húzta, és egy puszit nyomott az arcára –Te vagy a legjobb barátom.
- Te is az enyém –Erik mélyen Kata szemébe nézett. Mélyet sóhajtott, és elfojtotta érzéseit. Számára a lány több mint barát. Több mindennél, és mindenkinél, ugyanis bele szeretett. Ez az érzés azonban csak egyirányú. A lány számára ő csak egy barát, akivel szívesen lóg, akinek kiönti a lelkét, örömét, és bánatát. Mikor megismerkedtek, akkor még ő sem akart ennél többet, sőt még ezt sem remélte. Csupán jókat beszélgettek, lelkiztek, aztán egyre több közös programot szerveztek, most pedig szeptember közepére a legjobb barátok lettek, akik minden titkukat megosztják egymással. Kivéve ezt az egyet. Azt, amit ő érez. Nem mondhatja el, nem beszélhet róla, nem vallhatja be. Katának ugyanis van barátja, akivel, már négy éve együtt van, és közös jövőt terveznek. A lány szeretne Párizsba költözni, és ott élni pár évet, hogy kedvenc időtöltésének, a fotózásnak élhessen. Ám erre még pár hónapot várnia kell, mert beiratkozott egy tanfolyamra, mely tíz hónapos, és melyen rengeteg dolgot tanulhat a fotózásról.
- Nem tudom, mihez kezdenék nélküled – a tópart kihalt volt. A remek idő ellenére nem volt ott rajtuk kívül senki sem. A kis kavicsos ösvényen sétáltak. Körülöttük pedig a természet rejtett világa élte életét. A halak lubickoltak a napsütötte felszínen, madarak repkedtek boldogan. – szeretnék úgy kezdetnek örökké veled lenni.
- Az örökké egy igen komoly szó –mosolygott- és ez szinte lehetetlen. Nem sokára elutazol Párizsba, és akkor messze leszel tőlem.
- Gyere velem - Erikre nézett, aki kiolvashatta a szeméből, hogy komolyan gondolja az ajánlatot- élj te is ott. Majd olyan házat keresünk, ahol hárman is ellakhatunk.
- Hárman? –kérdezett vissza- Nem hinném, hogy a barátod örülne nekem.
- Azzal te ne foglalkozz. Szükségem van rád. Őt meg bízd csak rám.
- Ez nem ilyen egyszerű- sóhajtott fel- nem akarok nektek gondot okozni.
- Nem okoznál –megállt, és a távolba tekintett- olyan jól érzem veled magam.
- Én is veled.
- Na, látod. Akkor velem kell jönnöd. Ezen ne is vitatkozzunk. Jössz, és kész –nevetett.
- De akaratos vagy –nevetett ő is. Tetszett neki a lány céltudatossága, határozottsága.
- Én? Nem –nevetett ismét- csak nem akarlak elveszíteni…