Éjjel egy körül lehetett. A korom sötétséget, csak a közvilágítás törte meg valamennyire. Mancsom talpán lévő puha párnáknak köszönhetően, hangtalanul osontam végig az aprócska kerten. Körülöttem fekete árnyékok absztrakt alakokban nyújtóztak. Rövid pillanatra megtorpantam, és felnéztem az égre. A holdat vékony, fehéres fátyolréteg takarta el. Ezáltal a holdfényt is... Továbbindultam, majd ismét megálltam. Két lábra ágaskodtam, sáros "lábammal" megtámaszkodtam az ablakpárkányon, és benéztem. Az ablak a nappalira nyílt. Bent világos volt. Egy asszony és egy férfi pakolászott. Tehát ébren voltak. Ettől meglepődtem. Elhátráltam az ablaktól. Attól féltem, észrevettek. De, szerencsémre tévedtem. Egyébként is észleltem volna őket. Örültem, hogy így fejlettebb a szaglásom, hallásom, látásom. Bár a színeket, íriszem nem érzékelte. Elhaladtam a terasz mellett, és -a már előre kiszemelt -hátsó bejárathoz lopakodtam. Átváltoztam.... Emberré. Lenyomtam a kilincset.
***
A férjemmel épp a csomagjainkat pakoltuk. Másnap utaztunk volna New York-ba. Nyertünk a Szerencse Szám-on egy repülőutat, és mi választhattuk ki, hova. Jack a felsőit hajtogatta, én pedig kimentem a konyhába teát főzni. Az óra 12:45-öt mutatott. Hát igen. Szemem égett a fáradságtól, de fent kellett lennünk, mivel a gépünk 04:30-kor indult. Szerintem nem is tudtam volna aludni az izgatottságtól. Kinéztem az ablakon. Szemben az Erdő terpeszkedett, méltóságteljesen, mégis vészjóslóan. Nappal az Erdő gyönyörű, és üde látványt nyújtott. A házunkig lehetett érezni a fenyő, és pézsma illatot. Sokan azt beszélték, hogy -az öregember is -farkasok élnek benne. Sose hittem el. Senki nem találkozott velük. Én se. (Addig az estéig.) Felraktam a teavizet, és előkészítettem a cukrot, citromlét, és a teafiltereket. Halk kattanást halottam a folyosó irányából. A hátsóajtó. -Gondoltam, de elvetettem az ötletet, hogy bárki is bejöjjön. Dudoráztam magamban, de a félelem markába kerültem. Szorított, és nem engedett. Nyugtalanság uralkodott el rajtam. Gyomrom mogyrorónyira szűkült. Mondogattam magamnak, hogy semmi baj, itt van Jack is. Nem történhet semmi. De valahogy, nem hittem el.
***
Hallottam a motoszkálást a konyhából. Eszerint valaki kiment oda. Volt egy tolóajtós gardrób a folyó végén, de ahhoz el kellett menni a konyha mellett. Az egész ház félhomályban úszott, csak a nappalit ékesítette a fényesség. Nehezemre esett embernek maradni. Alig vártam, hogy megint az legyek... De volt egy feladatom. Még jó, hogy ketten voltak. Tőlem balra tornyosult a lépcső, így hát odaguggoltam. Eltakart a hatalmas monstrum. A korlát mögül én láttam őket, viszont ők engem nem. Az asszony kijött a konyhából, és bement a fürdőbe. Itt volt az alkalom.
***
Rosszul éreztem magam, ezért - majdnem futva - a fürdőszobába siettem. Megengedtem a hideg vizet, és az arcomra folyattam. Meghökkenve tapasztaltam, hogy arcom tűzforró. Nem szóltam a férjemnek, nehogy lefújja az utazást. Pár percig néztem magamat a tükörben. Ugyanaz az egészséges fej nézett vissza rám, mint máskor. Most, egy -alig hallható, de hallható - reccsenésre figyeltem fel. Csak képzelődök - gondoltam. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a közlekedőbe. Feloltottam a villanyt, de nem láttam, vagy hallottam semmit. Hirtelen felsípolt a teáskancsó. A vér a fejembe túdult, szívem szaporán kezdett verni. Próbáltam lenyugodni. Kisebb-nagyobb sikerrel. Levettem a gázról a kannát, és beleeresztettem a filtereket. Mikor kioldottak, és beszinetzék a vizet, beízesítettem. Bevittem Jack-nek is egy bögre teát. Leültünk a kanapéra, és lassan, jóízűen megitta az italát. Én is legyűrtem a torkomon. Állandóan a kanapé mögött lévő ajtóhoz pillantgattam, amit bezártam befeléjövet.
***
Épphogy becsukódott az ajtó a nő mögött, kimerészkedtem búvóhelyemből. Orrom bepárásodott a melegtől. Kint sokkal jobb volt, a hidegben. Elosontam a konyháig és ránéztem a teáskannára. Kellet volna még tíz perc, mire felforr. Én nem akartam itt tölteni az egész estémet, így segítettem a gáztűzhelynek. Kezemet elém tartva, ökölbe szorítottam, és párszor kieresztettem. Ezt ismételgetve elmormoltam - az általam írt - varázsigét, addig amíg forráspont közelire hevítettem a színtelen vizet. Úgy saccoltam, talán két percem maradt, az idegesítő sípolásig. A gardrób előtt egy nyikorgó parkettára léptem. Reccsent egyet. Gyorsan, hangtalanul eltoltam az ajtót és bebújtam a gardróbba. Nagyobb hely volt belül, mint képzeltem. Kényelmesen elfértem. Amint azt vártam, a teás kancsó megszólalt, jelezve, készen áll a további feladatokra. Bögre csörgés, kanalak hangja, majd ajtónyitás- és zárás. Kattant a zár. Előbújtam. Valahogy szét kellet választani a szerelmespárocskát, hogy egyenként intézhessem el őket. Megnyitottam a fürdőszobai csapot, és lehúztam a WC-t. Visszabújtam helyemre, a lépcsőhöz.
***
Összerezzentem a wc zubogására. Megkértem Jack-et, menjen, nézze meg mi volt ez. Megtette, amire kértem. (Bárcsak ne tette volna) egyedül maradtam. Kint fagypont körül lehetett az idő, mert az ablakon megjelentek a jégvirágok. Odaszökkentem, és kinyitottam. Az ablak kis nyikorgással ugyan, de engedett. Megláttam a két, sáros mancsnyomot a párkányon. Újra rám tört a pánik. Torkom, ha lehetett, még jobban összeszorult, alig kaptam levegőt. Nem tudtam mért, de féltem, A hangok, ez a nyom, és a legendák, amiket az öreg boltos -aki 70 év körüli -mesélt, a vérfarkasokról... Ledermedtem, ahogy a gondolatok megrohanták, így is lefárasztott, és kimerült agyamat.
***
A férfi jött ki. Mikor bement, hogy megnézze a fürdőt, utána eredtem. Csöndesen, halkan, az árnyékaként viselkedve mentem mögötte, alig néhány centire. Belépett, én pedig bezártam az ajtót. Megfordult, és hátrahőkölt, mivel magasabb voltam nála. Bár nem sokkal, de amúgy sem hitte, hogy bárki más lett volna a házban. Éreztem, zihálva, és hangosan vette a levegőt. Szája á-t, vagy ó-t formázott, de nem adott ki hangot. Mindig ez van. Hátrált, hátrált, amíg bele nem ütközött a mosdóba, amiből még mindig zubogott a víz. Elöntötte a pánikfélelem. Felkapta a szappantartót, és felém készült dobni. Én gyorsabb voltam, elkaptam karját, és kicsavartam. Felordított a fájdalomtól, de szájára tapasztottam kezemet. Nem törtem, el de így is borzalmas kínt élt át, a fintorából vélve. Eleresztettem, leszakítottam a zuhanyfüggönyt. Elszakítottam, és egy darabot a szájába tömtem. A torkáig nyomtam. Ezzel el lesz foglalva - gondoltam. Közben átváltoztam. Nézte, amint gerincem megnyúl, karomban lévő csont megrövidül, egész testem görcsös rángatózással megújul. Újra fekete-fehéren láttam a világot. A férfi kihalászta, a szövetet torkából, de mikor észrevette a folyamatot, megrémült. Heves kapálózásba kezdett, betörte a tükröt, tisztálkodó szereket hajigált felém. Hasztalan... Rávetettem magam, és elroppantottam tüdejét. Utolsó lélegzetével azt ordította: Vigyázz! Nem téptem szét, hisz a falkának is ennie kell valamit. Vér nélkül öltem meg. Ez a procedúra, alig két-három percbe telt. Újra ember lettem. Nyugodtan, és higgadtan a nappali felé vettem utamat.
***
Csapkodás, zajok, és az ordítás. Vigyázz! Hallatszott kintről. Megijedtem. A levegőt egyenetlenül vettem. Egész testemet elöntötte az adrenalin. A Halál árnyéka körülöttem lebegett. Megfojtott. Nem tudtam mit tegyek. Csak egyet akartam: túlélni. Erőt vettem magamon, és kiugrottam az ablakon. Még láttam, ahogy nyílik az öreg, vaskos ajtó, és egy magas, széles vállú, csontos, fekete szemű férfi lép be rajta. Rohantam. Nem tudtam hova. Az utcánkban senki sem lakott, pont az Erdő miatt. Tíz percre volt a legközelebbi ház, de az is lakatlanul állt. A hideg csípte bőrömet. A vékony ruharéteg, amit viseltem, nem védett a hidegtől. Megálltam. Belém hasított a vonyítás, ami mögülem hangzott. Pár méterre tőlem. Nem mertem megfordulni. Szememet elöntötte a könny, de lenyeltem őket. Nem akartam, hogy tudja, félek. Megpördültem, és előttem állt egy farkas. Fekete szeme csillogott az állati ösztöntől.
- Nem félek tőled, hallod! Megölhetsz, de nem félelemmel az arcomon halok el! - Komolyan gondoltam szavaimat. Furcsán megvonaglott, majd egy meztelen ember feküdt előttem. Szemem tágra nyílt. Felpattant, de nem jött közelebb. Kaján vigyor, már-már vicsor jelent meg az arcán.
- Elhiszem - felelte nyugodtan. Bariton hangja csengett, fülemben. - Csodállak is érte. Nem sok ilyen emberfajzattal találkoztam eddig.
Torkomon akadt a szó. Emberfajzat... visszhangzott ez a szó agyamban. Nem is tudom mitől, de kissé megnyugodtam. Vártam, mi történik. Aztán váratlanul megindult felém. Ugrott egyet, és - megint - hatalmas farkasként lökött el. Szemében kedvesség tükröződött. Megharapott. Az utolsó, amire emlékszem, hogy nem falt fel, és több farkas is megjelent körülöttem. Csak, nézték, ahogy rángatózva, fájdalommal gyötrődök a hideg földön.
***
Benyitottam a nappaliba, de már csak azt láttam, amint kiugrik az ablakon, és elszántan futott az életéért. Untam már, ezt az ide-oda változást, de megkönnyítette ebben az esetben is, ezért farkas lettem. Kivetődtem én is az apró ablakon, összetörve annak felső részét. Utána rohantam. Körmöm karcolta a száraz betont. Utol értem. Leültem, és vonyítottam, hogy tudassam a többiekkel, jöjjenek ide, ezt látniuk kell. Mikor meghallott, leállt, de nem fordult meg. Aztán mégis. Arcán a bátorság és a szembeszállás látszódott. Én is ugyanígy néztem ki mielőtt Az történt volna.
- Nem félek tőled, hallod!? Megölhetsz, de nem félelemmel az arcomon halok el! - kiabálta. Szólni akartam hozzá, így emberré alakultam. Testem, már tényleg fájt és izzott. Felálltam a földről.
- Elhiszem - mondtam. - Csodállak is érte. Nem sok ilyen emberfajzattal találkoztam eddig. -Igaz volt. Akikkel pedig találkoztam, mind a falka tagja lett. Ő is az lesz - gondoltam. Várt. Nem futott el. Nem menekült. Hát ráugrottam, -már farkasként - és megharaptam. Pont, mikor jöttek a többiek. Körül vettük. Néztük, amint ő is olyan lesz, mint mi. Mikor átváltozott, elájult. Páran felkapták, és elhúzták az Erdőbe. Ahol élünk. A többiek a férfit, utólag megtudakoltam, Jack-et is vittük a nő után. Mikor Jann -mi neveztük így -magához tért, még mindig farkasként, velünk együtt fogyasztotta el a férjét. Ez volt az utolsó ház ebben az utcában, amit kiürítettünk. De mindig jönnek új lakók. És mint Jack és Jann, ők sem fogják elhinni a hülye vénembernek a legendát. Aminek ő volt a főszereplője... az apám...
***
Felébredtem. Köröttem magas, kopasz fák álltak. A szürkés köd, megállíthatatlanul kúszott a fák közé. A szúnyogok finoman kóstolgattak. Feketén-fehéren láttam mindent. Kezemre néztem, ami nem volt kéz. Szőrös mancsot bámultam. Fel akartam állni, de tagjaim sajogtak és égtek. Elöntöttek az emlékek. Emlékeztem mindenre. A felismerés pofon vágott. Állatias ösztöneim viszont erősebbek voltak. A farkaséhség belém mart. Reszketve, de felálltam, és elindultam. Kép villant fel, amint a többi farkas eszik. Nem tudtam, honnan jött az "üzenet", csak mentem az ösztöneim után. Fülembe súgta elmém, ha jó, ha rossz irányba tartottam. Ekkor egy nem sok idő múlva megláttam egy emberi tetemet. Vér nélkül feküdt előttem Jack...
Nem bírtam magammal, és beléharaptam. Az alvadt, és jéghideg vére pofámra tapadt, ahogy marcangoltam szerencsétlent. A falka körül ölelt, újra a kör belsejében álltam, és faltam. Felvonyítottak. Értettem mit "énekelnek". De nem törődtem velük. Egyre mélyebbre hatoltam hasában. Egyszer csak elérkeztem a szívhez, bordákhoz. Szó szerint szőröstül, bőröstül bekebeleztem a néhai férjemet. Még csontjait is elropogtattam. Végeztem. Jól laktam. A bűntudat fájdalmas sebeket égetett lelkembe, még ha most farkas is voltam. Sírni akartam, de könnycsatornám kiszáradt. Égetett minden... Egyet azért megkaptam, amit akartam: túléltem...
