Az életem

Az én történetem egyszerű és szomorú. Minden, amit ide leírok igaz.
25 éves vagyok. Mivel nincs senkim, aki meghallgatná gondjaimat, gondolataimat és már nem bírom magamban tartani, ezért döntöttem úgy, hogy kiírok magamból mindent, ami a szívemet nyomja.
Teljesen normális, hétköznapi életem volt mindaddig, amíg az Édesapám tavaly októberben elhunyt. Ketten maradtunk Édesanyámmal, és nagyon nehéz lett az életünk. A mai napig nincs olyan nap, hogy ne jutna eszünkbe, milyen jó is volt, amikor még hárman voltunk. Egymásban tartjuk a lelket, még az a "szerencse", hogy mi itt vagyunk egymásnak, különben nem tudom, mi lenne velem. Édesanyámra mindenben számíthatok, de minden gondomat neki sem mondok el, mert ezek nélkül is van elég baja.
Mostanában egyre inkább úgy érzem, hogy a depresszió a hatalmába kerít, és nem tudok szabadulni tőle, akárhogy is szeretném. Bármit csinálok, nem tudok 100%-ig arra koncentrálni, mert folyamatosan a problémáim járnak a fejemben, és egyszerűen már nem tudok mit tenni ez ellen. Rendszeresen sírógörcsöt kapok, ha például filmet nézek, és abban van egy szomorú jelenet, máris azt érzem, hogy sírnom kell. Nem tudok olyan életvidám lenni, mint régen, egyszerűen nem megy. Sokszor érzem, hogy szeretnék más lenni, más életet élni. Kialakítottam magamnak egy sajátos álomvilágot, amiben gondtalan az életem és bármit megtehetek, anélkül, hogy gondolkodnék, mielőtt cselekszem. A munkában sokszor itt járok, és ettől egy kicsit jobban érzem magam, de sokáig ez sem segít. Tudom, hogy ez csak egy képzelt világ és soha nem fog valóra válni.
Szeretnék változtatni az életemen, csak azt nem tudom, hogy fogjak hozzá, tanácstalan vagyok teljesen.
25 éves vagyok és eddig 2 komoly kapcsolatom volt, de egyik sem tartott sokáig. Magányos vagyok, szeretném, ha lenne mellettem egy férfi, de senkit nem találok, lehet hogy velem baj, nem tudom.
Fogalmam sincs, mit kellene tennem.
Azt szeretném, ha lenne mellettem valaki, akinek csak én számítok, és engem szeret. Ez olyan nagy kérés?