Az egyfülű szatyor

Kellemetlen dolog a költözés. És talán ami a legkellemetlenebb dolog az egészben, hogy minden kacatnak meg kell találni az új helyét. Mert hát olyan könnyű egy régi lakásban a használaton kívüli limlomot eltenni egy ritkán látogatott zugba, ahol nem zavar. Mint a kellemetlen emlékeket, amik csak nagyon ritkán, azokban az üres keddi délutánokban szoktak feljönni, amikor már a munkából is sok volt, de még a pihenésre sem gondolhat az ember, csakis a semmirekellő kellemetlen emlékek jutnak az eszébe. 
Schick Rezső is erre gondolt, amikor az új kollégiumi szobáját próbálta berendezni, belakni. Már lassan minden a helyére került, olyan félotthoni állapotba. Mert szegény Rezső sohasem álmodozott róla, hogy otthonaként tekintsen egy-egy aktuális lakhelyére. Nem is szerette az otthon kifejezést, mióta elköltözött a családjától, melyet szintén nem gondolt otthonának. Az otthonról sokaknak az jut az eszébe, amit a reklámokban és filmekben szokott látni. Megértő környezet, biztonságos tér, saját kis megszokások. Talán alig ismerek olyan embert, különben is, aki tényleg otthonként tud tekinteni a „családi fészekre”. Ma már mindenki csak elvágyódik, saját életet akar, annak ellenére, hogy a meglévőt sem fogadja el. Senki sem tudja, hogy hová akar tartani, csak az más legyen, mint ami éppen most van. 
Rezső elképzelésében viszont már majdnem minden megtalálta a helyét. Egy dolgot leszámítva. Valahogy a világért sem tudta úgy felakasztani a törölközőjét a csap melletti tartóra, hogy az normálisan ott tudjon maradni. Túl kicsi volt a kampó, nem tartotta eléggé a törölközőt. Ez pedig rettenetesen zavarta, mert esze ágában sem volt abba megtörölni a kezét egy kiadós mosakodás után, amikor is minden testi, és képzelete szerint lelki szennyet is lemosdott magáról, szinte valami rituális megszállottsággal, ami után azt érezhette, minta az élet problémái is tisztábbak lettek volna. Na, most ezek után egy padló porától ragadó törölközőbe mégsem törölheti meg a kezét. Nem illik ehhez a tekintélyes szertartáshoz. Többféle próbálkozás ellenére úgy gondolta, hogy inkább elmegy, és vesz egy kisebb törölközőt. Ami nem ér le a koszosnak hitt földre, ami amúgy tényleg az is volt.
Télen nem jó sétálni, legalábbis nem olyan kellemes, mint egy késő tavaszi vagy kora őszi enyhén napsütéses napon, amikor már langyos az idő, de mégsem olyan nyomasztóan meleg, hogy az ember inkább visszakívánná azokat a jó hűvös és hangulattalan, november ízű panellakási szobákat. Bezzeg a február. Itt már majdnem olyan világos van, hogy az ember éppen ne legyen annyira depressziós, mint mondjuk decemberben, Karácsony előtt, de még sütkérezni se legyen kedve a félig felhős, félig napsütéses időben. Rezső mégis útnak indult, hogy a teljesség igénye nélkül berendezett szobáját legalább feldobja ezzel a kis törölközővel. Igen ám, csakhogy mégis az útját állta egy akadály, melyre a legéberebb odafigyeléssel sem lehet tökéletesen felkészülni: tanácstalan volt, mégpedig afelől, hogy hol is vegyen egy ilyen kis törölközőt. 
Nem szokott ugyanis vásárolni, csak nagyon ritkán, inkább csak ételt, még igazán ruhát se, hiszen a megszokások embere volt, jobb szerette, ha minden a megszokott ütemben, a megszokott módon megy. Most viszont mégis kizökkentette a nyugalmából ez a pitiáner probléma, amit viszont Rezső ott, abban a pillanatban a világ legégetőbb problémájának érzett. Mindannyiunknak vannak ilyen mások számára semmitmondó bajai, amiket az adott illető olyan fontosnak gondol, de mások még talán csak gondolni sem szoktak ilyen kis bogaras ügyekre. Schick Rezsőt viszont ebben az ügyben jelenleg mégis ez tette egyedivé, személyiséggé, ami valljuk be, roppan fontos a mai világban. 
A nagy kutakodás közben mégsem talált megoldást a problémájára. Fogalma sem volt, hogy hol találhatna kis törölközőt, ezért körbenézett a környék szupermarketeiben, drogériáiban, egyéb kis boltjaiban, de az igényeinek megfelelő kis törölközőt egyszerűen a világért sem tudott találni. Háztartási boltot fogalma sem volt, hogy hol lelhetne. A sikertelen keresés ellenére mégis benézett egy antikváriumoshoz, hátha talál valami kis olvasnivalót. Egy kicsit szeretett olvasni, de inkább csak magát nyugtatgatta azzal, hogy így legalább egy kis műveltséget gondolhat magának, bár ez inkább csak önámítás volt. Ugyanakkor jól is esett néhány kisebb nagyobb kudarc után egy versbe belelátnia, hogy másoknak még nagyobb problémáik is lehetnek, és így már nem is érezte a saját életét annyira kellemetlennek. Ki is nézett egy Babits összeset, olyan még úgysem volt neki, olcsó is volt, körülbelül pont annyi, mint egy kis törölköző lehetett volna. Hanem viszont az a kis szatyor, amiben az eladó odaadta neki a könyvet olyan fura volt. Nem lehetett összefogni rendesen, mégpedig azért, mert csak az egyik füle volt lyukas. Gyártási hibából biztos csak az egyiket lyukasztották is, így Rezsőnek saját magának kellett lyukat varázsolnia oda. Cikinek érezte, hogy pont ő kapta ezt a szatyrot, a nap egyik legjelentéktelenebb eszközét, amit aznap a kezébe fogott. Mégis mosolygott ezen, és örült neki. Őt érte az a kitüntetett szerencse, hogy egy ilyen különleges ajándékkal lepte meg a sors. Ettől is egy picit legalább egyedinek érezte magát. Mosolygott magában ezen, majd hazament a Babits összessel a kezében. Legalább ettől a szelleme tiszta marad.