Ábránd

A csikó anyja hamar felállt, megszaglászta a gyermekét majd felém fordította a fejét, mintha megköszönte volna a tettemet és elindultak egy biztonságosabb helyre. Minden nap kijártam nézni a lovakat. Teltek a hetek, hónapok, munkát szereztem egy nagy cégnél mint iroda asszisztens. Minden reggel korán kelés és rengeteg munka várt rám, a szokásom hogy kijárok lovakat nézni lassan megszűnt. A munka lefoglalta minden időmet és energiámat. 2 évvel később megházasodtam és lett egy gyönyörű lányom, otthagytam a munkahelyemet, a férjem elég jól keres hogy fenn tudjon tartani, így hát a fő munkám az anyaság lett. Bár inkább úgy éreztem magam min egy bejárónő aki takarít, főz, süt és gyereket nevel. Pár évvel később a lányom nem volt hajlandó iskolába menni az egyik nap és elszökött. fogalmam sem volt hogy hol lehet mit csinálhat, kerestem, de nem találtam. Végső elkeseredésemben kimentem a mezőre amin már nagyon rég nem voltam. A lovak előttem legelésztek mint régen. Eszembe jutott a csikó és az anyja, elindultam sétálni és megláttam egy hatalmas életerős lovat ahogy egy másikkal küzd, minden bizonnyal a kancák miatt. Néztem őket egy ideig amikor a felismerés tudata hasított át bennem. Ez a nagy életerős csődör a pici csikó, alig akartam hinni a szememnek hogy abból a pici nyakigláb csikóból ekkora nagy erős csődör lett. A kancákat ő nyerte, épp indulni kezdtem volna haza amikor meglátott és odavágtatott hozzám és előttem ágaskodott fel egy karnyújtásnyira. Ijedtemben hátra estem és csak néztem hogy mit fog tenni. Megismer? Eltapos? Nem tudtam mi lesz a következő mozdulata, nagyon féltem, ő Lehajtotta a fejét és megszaglászta a lábam, nagy fújtatás és horkantgatás közben közelebb lépett hozzám. Az orrunk szinte összeért, mozdulatlanul feküdtem és néztem a hatalmas fejét, amikor egyszer csak megnyalta az arcomat. Megkönnyebbülten mosolyogtam és lassan felálltam. Felismert, ennyi év után is. Kinyújtottam a kezem hogy megérinthessem fényesen csillogó szőrét, de mire megérinthettem volna odébb ment. Régen is arról ábrándoztam hogy megérintem, de ez csak ábránd maradt. Mikor hazaértem a lányom várt otthon és kérdőn nézett rám a piszkos küllemem miatt, annyit mondtam neki mosolyogva hogy csak ábrándoztam és tovább mentem a fürdőszobába. Másnap ismét kimentem nézni a lovakat, ismét odavágtatott hozzám a nagy csődör, de most nem ágaskodott, nem tartott betolakodónak csak egy régi barátnak. benyúltam a táskámba és előhúztam egy szép piros almát. Odanyújtottam neki amit elfogadott. Közben azon gondolkodtam hogy van-e neve? Tudja még valaki hogy itt van? Vagy ez csak a mi titkunk? Bárhogy is legyen nagyon jó társaság volt, mindent elmeséltem neki, ő pedig ott volt mellettem és legelgetés közben hallgatott. Elneveztem Ábrándnak, mivel csak ábrándozok róla hogy megérinthessem. Néhány nap múlva már hallgatott a nevére. A szokásom hogy kijárok lovakat nézni visszatért, és a cél hogy egyszer megérinthessem Ábrándot.