A vonakodó táncos

–Ez olyan igazságtalan! -panaszkodott a nő.
–Mi az igazságtalan? –kérdezte a férfi.
–Ez… az egész! –mondta a nő, és ingerülten intett a karjával. 
–Remekül nézel ki! A kedvenc ruhámat viseled!
–Igen… Tudtam, hogy tetszeni fog.
–Hogy ne tetszene? –mondta a férfi és kezét gyengéden a nő csupasz hátára tette a lapockái közé.
-Soha nem hibázhatsz egy kis, fekete ruhával. –mondta Kara halvány mosollyal.
–Valóban nem. Nem tudom miért, de ettől nagyobbnak tűnnek a melleid, mint amikor meztelen vagy. –értett egyet David. 
A nő felnevetett és azt felelte:
-Vagy a női ruházat vagy a mellek működését nem érted.
-Mindent megteszek, hogy tanulmányozzam őket.
A férfi a kezét a nő tónusos combjának hátuljára tette. 
-De ebben a ruhában az a legjobb, hogy milyen rövid! A lábaid csodálatosan néznek ki! Főleg tűsarkúban.
A nő ismét elmosolyodott.
–Igen… főleg, hogy látom a farod ívét a széle alatt!
A nő lesütötte a szemét és azt mondta:
–Nevezheted fenéknek vagy popsinak is!
–Tudom, de én jobban szeretem a „far” kifejezést.
–Én meg tudom hogy miért, és ez megrémít.
–Elnézést! –mondta a férfi bűnbánóan, és szenvedélyesen megcsókolta a nő élénkvörös ajkát, aminek eredményeként jelentős mennyiségű rúzs került az arcára.
–Megpróbálod elterelni a figyelmemet! –mondta Kara összevont szemöldökkel.
–Inkább te vonod el az én figyelmemet! –válaszolta David.
–Pontosan ez a célom! –válaszolta a lány komoran.
-Pontosan micsoda is?
–Nyilvánvalóan még mindig vonzónak találsz engem!
-Természetesen! –válaszolta a férfi értetlenséggel a hangjában.
–És jó pár vagyunk. –folytatta a nő.
-Igen, nagyon jó.
–Szóval akkor miért? Már nem szeretsz? - kérdezte Kara panaszos arckifejezéssel. 
–Jobban szeretlek, mint valaha! –felelte a férfi. 
Azután a kezét a nő csupasz vállára tette, és mélyen a szemébe nézett. Halkan és őszintén beszélt:
–Kara… ha nem akarod, akkor nem kell.
A nő félrenézett a földre. 
–Tudod, hogy ez nem igaz –felelete.
-Dehogynem!
-Éppolyan jól tudod, mint én, hogy ha visszautasítom a kérésedet, zavarba foglak hozni, engem pedig mindenki elkerül!
–Hát… –kezdte David bizonytalanul.
–Gondolj bele! Nemcsak a férfiak fognak gyűlölni engem, de a nők még rosszabbak lesznek. Azt fogják hinni, hogy elhanyagoltam kötelességemet, miután élveztem a többi barátunk áldozatát. Még a családom is azt gondolná, hogy megbocsáthatatlanul lázadó vagyok. Milyen választásom van? –nyögte Kara.
–Figyelj…Tudom, hogy nehéz elhinni, de tényleg szerencsés vagy! Úgy értem, a nők szerencsések… nem kell megöregedniük és szenilisnek lenniük. Fénykorodban távozhatsz. A férfiaknak meg kell öregedniük és elgyengülnek.
Kara ferdén nézett rá. Nyilvánvalóan nem volt meggyőző ez a gondolatmenet. 
–Beléphettek a seregbe is!
–Igen, igaz… de érted, amit mondok.
-Persze. Akkor haljak meg, amikor még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy élvezzem!
-Úgy van!
Kara a szemét forgatta, majd közelebb húzta Davidet. 
-Drágám, tudod, hogy meg akarom tenni érted! Nem azt mondom, hogy meg akarok öregedni. Megteszem ezt a kedvedért és szeretném, ha élveznéd mindazt, amit adhatok, de miért most? Még nem vagyok benne biztos, hogy elértem a fénykoromat!
David a homlokát ráncolta. 
-Az öregedéssel az a helyzet, hogy nem tudod, hogy megtörtént, amíg meg nem történt. Azután pedig már késő.
-De még tíz év! Vagy csak öt! Akkor mosolyogva megyek, és egy panaszkodó szót sem fogsz hallani tőlem. Odaadó vagyok, amíg a halál el nem választ, de miért kell ilyen hamar elválnunk? Mi ez a rohanás?
David felsóhajtott. 
–Kara… a harmincas éveidben jársz. –mondta, mintha ez döntő lenne.
–A múlt héten töltöttem be a harmincat! Danni harminckét éves volt, amikor elment, Susan pedig harmincöt! –fakadt ki a nő.
–Igen, de Alison huszonhat, Karyn azt hiszem huszonnyolc, Nicole pedig tizenkilenc éves volt. –válaszolta David gyengéden.
–Nicole fanatikus volt. Egyébként kit érdekel? Még mindig gyönyörű vagyok… te magad mondtad. –mormolta Kara.
–Igen, az vagy és a vacsoránál mindenki ugyanezt fogja mondani.
Kara a homlokát ráncolta. 
–Ez nem igazán vigasztal!
David beletúrt a hosszú, sötét hajába. 
–Jobb lenne, ha ezt valahogyan rögzítenéd. -mondta.
Kara szótlanul elkezdte befonni a haját és miután a feje tetejére tekerte biztonságosan a helyére tűzte néhány hajtűvel… többel, mint amennyit általában használna.
–Remekül néz ki, édesem! Miért nem hordod így gyakrabban? –mondta David, és megsimogatta a most már csupasz nyakat.
-Általában nincs rá szükség! –válaszolta a nő rosszkedvű homlokráncolással.
–Nézd, drágám, az igazság az, hogy a következő évben lenne néhány üzletem… és tudod, hogy van ez. Előnyös lenne, ha inkább egy huszonéves feleségem lenne. Ez semmi személyes.
Kara figyelmen kívül hagyta az érzéketlenséget, és megragadta az alkalmat. 
–Igen, megértem… Kiválasztotta már a második feleségedet? –kérdezte édesen.
–Nem! Soha nem árulnálak el így! –mondta David elborzadva a javaslattól. 
–Ó, én nem bánom… De ha még nem találtad meg, miért nem tartasz magad mellett, amíg meg nem találod? Még abban is segíthetek, hogy összehozzalak néhány kedves lánnyal. Felszolgálhatsz az esküvői fogadáson!
David ezen gondolkodott. Eleinte úgy tűnt, tetszik neki az ötlet, de azután megrázta a fejét. 
- Nem, nem… ez nem helyes. Soha nem tudnálak alávetni ennek!
–Mondtam, hogy részemről  rendben lenne! –mormolta Kara.
-Nem. Így jobb. Készen állsz?
-Persze! –mondta a nő durcásan, és hagyta hogy a hálószobából a házuk (ő általa!) aprólékosan berendezett nagyszobájába vezessék. Riadtan meredt a szokásos helyéről áthelyezett székre.
–Ön… hm… kiürítetted…?
Kara felsóhajtott. 
–Igen! Nem fogok a padlóra pisilni. És három napja nem ettem semmit, csak azt nyavalyás Entero-Kleen szarságot. –mondta.
-Tudom, hogy nem kellemes, de a végén sokkal jobb lesz a helyzet!
-Hurrá! - felelte Kara gúnyos lelkesedéssel.
-Imádom a magas cipősarkakat, de talán biztonságosabb, ha leveszed őket!
Kara lassan kioldotta a cipőjét és idegesen, mezítláb állt a keményfa padlón. Még a veszedelmes sarkú cipővel is fel kellett néznie a férjére, de nélküle az föléje tornyosult. David kedvesen elmosolyodott. 
–Remekül fogsz teljesíteni! -mondta.
–Igen…remélem. –mondta a nő lelkesedés nélkül, majd szelíden megkérdezte:
–Mennyi ideig tart?
–Úgy érted, azután, hogy… –mondta David, miközben azzal foglalkozott, hogy csomót kössön egy vastag, természetes szálú kötélre.
–Igen…miután elkezdek kapálózni. –mondta halkan Kara.
–Hát… Danni elég gyorsan elment, nem volt több néhány percnél, de Alison még húsz perc után is rúgott. Azt hiszem, az átlag tíz vagy tizenkét perc. –válaszolta a férfi, miközben szakszerűen hurkolta a kötelet.
–Ó, istenem! –mondta Kara, hirtelen elképzelve a jövőjét.
Félelmet érzett, ami eddig furcsa módon hiányzott a tudatából. Veszélyesen megingott.
–Jaj, kicsim! Most ne veszítsd el a fejed!–mondta riadtan David, és megfogta a kezét, hogy megtámassza. 
Feltartotta a kész hurkot, és nemkívánatos ajándékként odaadta neki.
–Jézusom.. –mondta a nő, miközben a halála eszközére nézett.
Érezte, hogy az elméje elhomályosul.
–Ez a tied! –közölte David diadalmasan. 
Finoman a nyakára helyezte a hurkot, és szorosan meghúzta. A szálak viszketést keltettek a puha, sebezhető bőrén.
Kara érezte, hogy a kötél ernyedten lóg a hátán. Tekintete követte a mennyezet szabadon lévő gerendájában lévő szemcsavarig, majd a kandalló melletti falon lévő rögzítési pontig. -Most mi lesz? –kérdezte feszülten.
David az órájára nézett. 
-A fiúk bármelyik percben megérkezhetnek, azután kezdhetjük. –mondta.
–Alig várom! –mormolta Kara.
Mintha csak vezényszóra történne: baljóslatúan megszólalt az ajtócsengő. David elsietett, hogy beengedje az érkezőket. Négy férfival tért vissza, akik vidáman csevegtek. Kara felnőtt élete nagy részében ismerte ezeket a férfiakat, de most a megaláztatás belső égését érezte, ahogy közeledtek.
-Itt a nap hőse! –jelentette be Alan, amikor odalépett és kínos gálánssággal kezet csókolt neki.
-Jól néz ki! - mondta Edward, miközben ügyetlenül megcsókolta az arcát.
-Szemrevaló, mint mindig! - kiáltott fel William, miközben szorosan átölelte.
–Örülök, hogy látlak, Kara! - mondta Tom, és ernyedten megrázta a kezét.
–A lányok elnézést kérnek, de nincs kedvük nézni. –mondta Alan. 
Ez nem lepte meg Karát. Egyik nő sem ment el, hogy szemtanúja legyen a folyamat első lépésének. Túl felkavaró volt. Ő maga sem volt tanúja azon öt nő utolsó pillanatainak, akiknek lakomáján részt vett. Az előző héten búcsúvacsorával vendégelték meg a négy házaspárt, akiket meghívtak az utolsó lakomára. Kínos volt, és a lehető leggyorsabban megszökött róla.
–Mel alig várja a vacsorát! –mondta Alan, mintha ez megnyugtató lenne. 
Mel Alan huszonkét éves harmadik felesége volt. Magabiztos szőke, idegesítően nagy mellekkel. Alan első feleségét, Alison-t négy évvel korábban fogyasztotta el a csoport. Alan azonnal feleségül vett egy tizennyolc éves gynophagia-rajongót, Nicole-t, aki gyakorlatilag könyörgött, hogy a következő évben falják fel.
–Beth később hozza át a tölteléket. –mondta Edward, mintha ez jó hír lenne. 
A huszonöt éves Beth elkészítette a tölteléket az utolsó három lakomára. Karát mindig is bosszantotta a látszólagos feltételezése, hogy túl fogja élni a legtöbb barátnőjét. Ezt a magabiztosságát azokra a tényekre alapozta, hogy elődje túlélte harmincöt éves korát és úgy tűnt, hogy töltelékét nagyra értékeli a csoport.
–Utálom a töltelékét! Túl sok zsályát használ! –suttogta Kara Davidnek.
–Nem kell megenned. Mindenki más szereti. –mondta David mosolyogva.
-Remek! Tele lesz a hasam a förtelmes töltelékével, de nem kell megkóstolnom! Mázlim van!
–Anna azt üzeni, hogy minden jót kíván! –mondta William. 
Anna volt Kara legjobb barátnője, mióta elődjét, Danni-t három évvel korábban elfogyasztották. A többi második vagy harmadik feleséggel ellentétben Anna kedves volt és gondoskodó. Kara abban reménykedett, hogy még sok éve lesz hátra.
–Tanya azt kívánja, bárcsak itt lehetne! –mondta Tom halkan. 
Harminchárom évesen Tom első felesége, Tanya volt az egyetlen jelenlegi feleség, aki idősebb volt Karánál. Kara abban reménykedett, hogy tovább él, mint a barátnője, de Tom sajnos gyávának tűnt ahhoz, hogy megkérje, hogy hintázzon.
Kara udvariasan bólintott a férfiaknak, akik elosztották magukat két kanapén, szemben a furcsán elhelyezett székkel. David a kezét nyújtotta, hogy segítsen neki felmászni a székre. Hagyta magát irányítani, és hamarosan egy ismeretlen szögből vette szemügyre az ismerős szobát.
A széken állt, szűk fekete ruhában hurokkal a nyakában, miközben négy férfi türelmesen várta, hogy megkezdje utolsó műsorát. Kara végre tudta a választ arra a kérdésre, ami azóta gyötörte, hogy először kóstolt emberhúst egy üzleti eseményen kilenc évvel ezelőtt. Miközben megízlelte egy Karyn nevű nő húsát -akivel életében soha nem találkozott-, azon töprengett, milyen lehetett Karyn-nak szembenézni élete utolsó pillanataival, tudván, hogy a testét felszeletelik és megeszik.
Most már tudta. Émelyítő volt. A világ összemosódott és forogni kezdett körülötte. Veszélyesen imbolygott a széken és Davidnek biztató kezét a csípőjére kellett helyeznie, hogy erőt adjon neki. Halványan tudatában volt annak, hogy a férje a kötél szabad végét húzza, és finom rántást érzett a tarkójánál, amikor a kötél a mennyezethez feszült, és a fali kampóhoz lett kötve. Zavart agyában az kattogott, hogy ha most leesik a székről, az halálhoz vezet.
David mögé lépett, és kioldotta a fekete zsinórokat a nyaka hátsó részén. Azután lassan elkezdte lecsúsztatni a szűk ruhát a csípőjén. 
–Várj, mit csinálsz? –kérdezte riadtan a nő, és összefonta karját félig fedetlen keblein.
–Meztelennek kell lenned, mielőtt hintáznál! –mondta David gyengéden, de nem segítőkészen.
–Azt hittem tetszik a ruha!
–Igen, tetszik. Majd megpróbáljuk hogy illik-e a következő feleségemre.  
-Örülök, hogy használni fogja, de nem tarthatom meg még egy kicsit?
-Mi a baj?
–Nem akarom, hogy mindannyian nézzék, ahogy meztelenül vergődök! –mondta a nő a négy várakozó férfi felé intve.
–Mindenki meztelenül fog látni a tányéron.
–Lehet, de akkor már nem leszek zavarban.
–Bízz bennem! Jobb ez így! –mondta David, és lehúzta a ruhát. 
Kara egymás után felemelte a lábait, hogy eltávolíthassa. Nem volt levenni való fehérneműje, és a négy férfi tiszteletteljes elismeréssel kommentálta hirtelen meztelenségét.
Kara pírja látszott az arcán és végig a mellkasán. Beletelt egy pillanatba, mire rájött, hogy David a háta mögé húzta a csuklóit, és egy rövid zsineggel összekötötte. 
–Muszáj ezt tenned?
–Igen, drágám! Ha a kezed szabad, akkor elkezdesz kapaszkodni a hurokba, és az csak meghosszabbítja a kínjaidat. Szóval ez jobb lesz!
–Nem tudnád legalább előttem összekötni őket, hogy simogathassam magam, ha kell?
-Nem, kicsim, ha úgy csinálom, akkor is megfoghatod a hurkot. Amúgy sem fogsz maszturbálásra gondolni, amikor elkezdesz lógni.
–Hát jó… –motyogta Kara, de a szeme elkerekedett, amikor látta, hogy a négy férfi egyszerre emelkedik fel egy szinkronúszó csapathoz hasonlóan. Egyszerre húzták le a nadrágjuk cipzárját és vették elő megkeményedett farkukat. 
–Mi a fenét csinálnak? –kérdezte riadtan.
–Te más dolgokon fogsz gondolkodni, de ők eléggé ösztönzőnek fogják találni a műsorodat.
–Jézusom, nem tudtam, hogy ezt csinálják! Te is kiverted magadnak amikor Nicole és Danni hintáztak? 
David elpirult.
–Nos… igen, megtettem.
-Undorító! A férfiak annyira disznók! -jelentette ki Kara.
–Azt hiszem, igen. –mondta David, aki jelenleg nem volt vitatkozási hangulatban.
-A szőnyegre fognak élvezni! Legalább a dohányzóasztalt és a szőnyeget mozdítsátok el!
David elfogadta ezt az ésszerű kérést, és biztonságba rángatta a dohányzóasztalt és a szőnyeget a tűzvonalból. 
-Így jobb?
–Igen. –mondta Kara, miközben a közte és a nézői között lévő parkettás felületet méregette. 
-De ha a padlóra élveznek, az károsítja a fényezést.
–Majd figyelek és azonnal feltörlöm.
-Rendben! Van egy felmosó a kamrában. Tisztítószert a bal alsó szekrényfiókban találsz ugyanott. –mondta Kara, furcsán koncentrálva, hogy elterelje a figyelmét a közelgő haláláról. 
–De azt használd, aminek fa nyele van! Az alumínium nyelű rossz. Már ki kellett volna dobnom.
–Rendben! –mondta David türelmesen.
-Talán az lenne a legjobb, ha kidobnám a törött felmosót. Csak összezavar majd téged. Egy pillanat az egész.
–Minden rendben lesz! Nem felejtem hogy a fa fogantyúsat használjam. –mondta David. –
–Rendben! –mondta Kara ingerülten.
–Nos, itt az idő! –mondta David tiszteletteljes szünet után.
Kara korábbi hányingere visszatért. Pislogott a maszturbálni kész férfiakra, miközben teste az elkerülhetetlen halál ellen küzdött. Ismeretlenként bámult az állítólagosan szerető férjre, aki erre a pillanatra rábeszélte, ide elhelyezte és levetkőztette. Megbánta a döntését? Minden bizonnyal tartott a következményeitől, és nem volt béke a szívében, de túlságosan izgatott volt a tényleges megbánáshoz.
–Szeretnél valamit mondani, mielőtt elkezdjük? –kérdezte Dávid ünnepélyesen.
Kara azt kívánta, bárcsak mondhatna néhány nemes és mélységes utolsó szót. De miközben az elméje forgott, nem alakultak ki összefüggő szavak. Szorosan lehunyta a szemét és megrázta a fejét, miközben átadta magát a sorsának.
–Rendben! Köszönöm az ajándékodat! –mondta David furcsa formalitással. 
-Mindannyian élvezni fogjuk az étkezést. Viszlát …és szeretlek! –tette hozzá. 
Aztán egyik kezét gyengéden a nő csípőjére tette és szeretettel megszorította. 
–Viszlát kicsim! –mondta újra, miközben kihúzta a széket Kara lába alól.
A nő egy pillanatra úgy érezte, mintha zuhanna. A lábai ide-oda nyúltak, hogy támaszt találjanak. Nyakát feszesnek és fájdalmasnak érezte. Szemei tágra nyíltak, ahogy a férfiakra meredt, akik egyértelműen élvezték szorult helyzetét, és már kezdtek rendetlenséget csinálni makulátlan padlóján. Tüdeje továbbra is próbált lélegezni, de összenyomott nyaka nem engedte be vagy ki a levegőt. Szemei égtek és vörösség kezdte bevonni az egész látóterét. Érezte, hogy David a közelében van, de nem látta. Érezte, hogy a lábai vadul rúgnak, de nem uralkodott rajtuk.
Az idő értelmét vesztette számára. Nem tudta megmondani, mióta táncolt. Noha a szeme tágra nyílt, szerencsére nem látta, hogy a férfiak kielégítik magukat, miközben nézték megalázó halálát. Könyörületesen azt sem vette észre, amikor végre eljött az idő, hogy már egyáltalán nem vett tudomást semmiről.
David büszkén nézte, ahogy Kara eltáncolta az életét. Együtt érzett a nővel a nehéz helyzete miatt, és tudta, hogy hiányozni fog neki. Ugyanakkor nagyon szerette volna megkóstolni a tökéletes húsát, és nem akarta megtapasztalni azt a brutális gúnyolódást, amelyet Tom-nak kellett elviselnie, amiért férfiatlanul vonakodott attól, hogy táncra kérje első feleségét.
Megkönnyebbült, amikor a kétségbeesetten görcsölő vad küzdelem egy olyan test öntudatlan rángatózásaivá változott, amely még nem volt teljesen megbékélve pillanatokkal korábbi halálával. Lenyomta a stopper gombját. 
–Tizenhat perc. –mondta némi csodálattal.
–Az én tippem tizennyolc volt. Valakié közelebbi? –kérdezte Tom, és gondosan becsatolta az övét. 
–Az enyém tizenöt volt. –mondta Edward.
–Ez a nyerő. Átkozottul szép cicik… –mondta Alan szomorúan. 
-Melyiket kéred? –kérdezte David, és óvatosan a padlóra eresztette Kara testét.
Edward sugárzott a boldogságtól. 
-A bal oldalit! –mondta, miután alaposan áttanulmányozta a rendelkezésre álló lehetőségeket.
-Vihetitek kivéreztetni és kibelezni! –mondta David, miután kioldotta volt felesége csuklóját, és eltávolította a hurkot a nyakáról.
A négy férfi lelkesen lépett akcióba. David visszavonult a mosodába, hogy elővegye a felmosót, mielőtt barátai spermája helyrehozhatatlanul beszennyezte volna a keményfa padlót. Két perccel később elszántan küszködött egy hibás alumínium nyelű felmosóval, amellyel csak nagyobb felületen kente össze a padlót.