A végjáték.

Elsö fejezet.
 
Tegan borostás arcát lágyan simogatta a tavaszi kora reggeli szellö, magányosan ücsörgött egyedül a hatalmas verandán és ezen a hajnalon is csak az járt a fejébe mint minden reggel már több honapja,hogy napkelte elött leengedje a napsugarakat megszürö redönyöket vagy a napsugarainak adja át a testét és lelkét a hatalmas vámpir istennek ahol az egykori bajtársai, akikkel évszázadokon át harcoltak a vámpírnemzet becsületéért az olyan rossz útra tévedt “ elsö generácios“ vámpirokkal mint Davor.
Narancssárga ruhába öltözött az égbolt azon része ahol a ég találkozik a földel, majd lassan ahogy az óra másodperc mutatója kattog, ugy egyre egyre több helyet kapnak a napfény csodás színeiben pompázó sötét éjszaka feketitte be égbolt. Olyan sebesen játszodott le Tegan agyában,látva lelki szemei elött a távolabbi és közelebbi multban megtörtént véres harcok, majdnem testvéreinek tekintve társaival megvívott rengetek harc, millionyi közös emlék....ezek elmúlását,vissza nem hozható emléket, még neki “elsö generációs“ vámpírnak is nehéz volt feldolgozni. Teste elgyengült a több honapos táplálkozás nélkül, lelke háborgott, tett is volna valamit ez ellen,de nem volt motivácio, nem volt kiért és miért tovább vinni a vérvonalat, mindenki odaveszett, az emberiséget nem veszélyeztette már a vámpiroktol valo félelem, ezért is vágyott rá, hogy meglássa a napot, amitöl minden vámpír retteg, Ö most azt akarta érezni...
Kopogott a nagy faház padlója, valaki meg akarta zavarni az egyeüllétét.
- A francba - morogolodott magában, és remélte lassabban ér oda hozzá az a valaki, mint hogy a napsugár belesüt az égszinkék szemébe és már nem tudja megakadályozni a honapok óta elméjében megszületett kósza öngyilkossági kisérlet. A nagyon kifinomult hallásában bízva ugy gondolta a közeledö valaki lépéseit még az emeleten lévö hálószobából hallja és mire megtalálja Öt vagyis már csak testének hamvait. Becsukta szemét, hátradölt és elmondta az ösrégi vámpír imát.
- Te meg mi a francokat csinálsz itt Tegan? - szakitotta félve imáját Daniela reggeli,ébredés utáni rekettes hangja, de nem várva választ megnyomta az elektromos redönyöket leengedö gombot és most mar kisse hangosabban és határozottan söt egészen felháborodott hangon lépett Tegan elé aki még mindig becsukott szemmel ült a kedvenc hintaszékében.
- Mi a francot csinálsz itt Tegan? - rázta meg a széket - válaszolnál nekem? 
- Nincs jobb dolgod neked ? - kérdezett vissza,de még mindig csukott szemmel és jéghidegen, figyelemben se véve Daniela jelenlétét. 
Daniela az egyik legrégebbi bajtársa özvegye volt.  Conlant is abban a nagy csatában veszitett el mint a többi társait, viszont Conlannal szorosabb volt a kapcsolata, mert rengeteg közös harcuk volt és mindig kölcsönösen mentették meg egymás életét, az utolso csatáig. Akkor Tegan már nem tehette meg mint mindannyiszor, csapdába csalták és nagyon ügyesen elszigetelték egymástol a nagy harcosokat, hogy véletlenül se tudjanak egymásnak segiteni és igy könnyen eltudtak bánni mindegyikkal, Tegan viszont mintha elörelátta volna az egészet és más utat választott, inkább vízbe ugrott, remélve hogy gyorsabban megtudja kerülni a régi kikötö elhagyatott épületét, de sajnos mire feljött a felszínre csak robbanást látott és lángokat, sikító vámpírokat halott, elégett vámpíroktól büzlö hamvas fénylö terepet és nem tudta , hogy most mit is tegyen. Látott pár sötét elrohanó alakot és remélte hogy azok az ö bajtársai, de amint utánnuk iramodott és közedett hozzájuk egyre nyilvábbvalobbá vált, hogy ezek csak vér rabszolgák, akik még nem vápirok,de valamelyik vámpírt szolgáló ember, aki bizonyitani szeretné rátermettség,hogy vámpír legyen és arra a pillanatra várt hogy átváltoztassa a gazdája, de ritka volt ez a pillanat, inkább csak kihasználták ezeket a szolgákat és arra használták leginkább hogy a piszkos ügyeiket intézzék nappal, mert rájuk nem volt hatással a nap,hát persze ök nem voltak vámpírok.
-  Válaszolj Tegan - förmedt rá ismét Daniela.