A varázslónő

" – Boszorkány!

– Őrség! Boszorkány elfogni!"

Mikor elvállalta a megbízatást Suhamy még nem gondolta, hogy veszít rajta, és nem nyer. A helyi nagy hírű kereskedőház vezetője bízta meg egy bizonyos tárgy elhozásával, amiért nagy összeget lett volna hajlandó fizetni. Legalábbis ezt ígérte. Már akkor gyanús volt neki mikor meghozta a tárgyat és hat őr - elég erőteljes tapasztalt harcos - társaságában vette át a bizonyos nagy jelentőségű tárgyat. Egyszerű tárgy volt, mágiával nem bíró így nem gyanított semmit. A tárgyról eddig nem is halott. De lévén nem épp jól ment sora, és ügyes lány volt (nagyon is), így bízott a gyors pénzkeresési lehetőségben. Igaz ő, most már szerencsére, meg se említette, hogy tud varázsolni, elégé bőven lévén eredendő mágikus születésű. Hisz ebben a tartományban minden varázstudó, vagy papság vagy mágustársaság tagja, kik nem túl sokan vannak és számba vannak véve. Vagyis aki itt mágiát használ rajtuk kívül, mind bűnösnek tekintendő, méghozzá halálos bűnösnek.
Suhamy letette a tárgyat kereskedő asztalára.
– Meghoztam, amit kért… Most kérném érte a busás fizetséget.
A vezető megfogta, forgatta majd az egyik őrnek adta. Aki betette valami furcsa vas ládába, majd visszafordult.
– Rendben megkapja, ami jár. Őrök öljétek meg!

Adta ki teljes nyugalommal a parancsot. Már a mozdulatukra aktivált egy védőpajzsot maga köré, és perdült is ki az ajtón. Nem látta a vezető elkerekedett szemeit és az örök megrökönyödését, de nem álltak meg mégsem. Már épp kezdte báni a védőpajzsot, hisz így joggal koncolják fel a tiltott mágia használásért, mikor lökést érzet hátulról. Hátra lesett, az egyik őr kardhegye lökte meg.
– Á, dögöljetek meg rohadékok! – sikoltott fel, majd mivel a kereskedőházban a fényes aurában futó lányt már rengetegen észrevették, nem félt egy lökést küldeni üldözői felé, a kardal szúrós nekitaszítódott a többi őrnek és jó páran feldőltek még. Erre a házban több őr mozdult az alsó gyülekező teremben. Ő fent volt egy kerengőn, amiről le is ugrott a lépcső helyett, ahol két őr igyekezett felfelé. Középre érkezett egy üres területre, de nyolcan is ugrottak felé kardjaikkal. Villámcsík keletkezett körülötte, ami spirális csíkokban szétterült, összerándítva mindenkit, akit elért. Már ki is szaladt a kereskedőházból, hirtelen levéve magáról minden mágiát és futott, hogy elérjen egy szélső utcát. De majd azonnal léptek ki többen, utána mutogattak és szaladtak is sokan. Akkor mondták rá a halált hozó átkot; boszorkány.

Befutott egy szemközti kisebb utcába és a házak közt szaladt tovább. Járókelők, árusok nézték meglepetten. Majd mikor felharsant:
– Boszorkány. Egy átkozott boszorkány! Őrség!
Akkor gyűlölködve vagy félve nézték. Többen mozdultak, hogy megállítsák bár csak úgy tessék-lássék. Az őrök már nem voltak ilyen félősek, váratlanul tűnt fel előtte és mögötte is, vagy két-két tucat őr. Mindkét oldalt két eltérő öltözékű alakkal. Közre fogták.
– Add fel. Elfogtunk. És ne próbálkozz semmivel – mondta az egyik őrmágus, és egy pálcát tartott feléje. Lemondón nézett körbe Suhamy.
– És most mi lesz, ha elfogtatok? Gondolom, úgy se érdekel senkit, hogy önvédelemből kellett varázsolnom.

Meglepetten nézett az őrmágus, majd félre tolta valaki, a kereskedőház vezetője.
– Ez a nő meg akart lopni aljas módon, és rám és testőreimre támadt.
Még lemondóban nézett, ha lehet, majd a házakat, háztetőket figyelte.
– Tehát még hazudni is próbáltál, csakhogy mentsd az életed. A hazug tolvajoknak halálbüntetés jár, mint ahogy a támadásokért is, a boszorkányságért szintúgy. Háromszoros halált érdemelsz tehát. Fogjátok el!
– Ne hisz boszorkány, meg kel ölni most! – szólt a kereskedő.

Már karnyújtásnyira voltak, ekkor fölszökkent, vagy inkább repült Suhamy és egy háztető felé vette az irányt. Hallotta a mágusőr hangját, valami furcsa szavakat mondott, sejtette, hogy baj van, de már nem tehetett semmit. Érezte, ahogy az ugrásvarázslata szertefoszlik. Tehát kitöröm a nyakam, gondolta.