A szobrász

-Umm...Uram! -mondta a fiatal titkárnő benyitva Bova Polkan irodájának ajtaján.
Oroszország legsikeresebb avantgard művésze, a népszerű és karizmatikus milliomos azért jött Angliába hogy létrehozza legnagyobb művét, az “Élvezetek Paradicsomát” -egy szoborkertet, amit a fiatalság szépsége és az élet öröme inspirál. 
-Mi az? Nem érek rá nagyon!- kérdezte bosszúsan Polkan felnézve az asztalán levő papírokból.
-Mrs Lomax van itt és szeretne önnel beszélni.
Polkan elkínzottan felsóhajtott és azt mondta:
-Nem tudná neki azt mondani hogy valami találkozón vagyok? Ma tényleg nincs kedvem foglalkozni vele.
-Nem tudom… meglehetősen felindultnak tűnik. -mondta a titkárnő zavartan.
-Hát akkor….
A titkárnő sohasem tudta meg hogy mit akart mondani a főnöke, mert Karen Lomax félretaszította és elcsörtetett mellette. A lány a padlón kötött volna ki, ha az ajtó melletti nagy virágláda meg nem állította volna.
-Mi a fene ez az ocsmányság?! -kérdezte Karen és olyan erővel csapott az asztalra hogy az azon levő kávéscsészék összecsörrentek.
-Milyen kellemes újra látni önt Mrs Lomax! Mit tehetek önért? -kérdezte Polkan hátradőlve a székében és udvariasan mosolyogva.
-Megmagyarázná, hogy a drágáimból hogyan lett….AZ a dolog ott kint?
-Nem tetszik az új kiállítási tárgyunk? Pedig nagyon népszerű. Az egyik legfényképezettebb installációnk a kertben és az online visszajelzések igen pozitívak.
A férfi megpróbált nem vigyorogni a nő vöröslő arcát látva.
-Az emberek úgy vélik hogy tökéletesen megragadja a testvéri lét pozitív oldalát.- folytatta.
-Jó szándékkal ajánlottam fel a kicsinyeimet, maga pedig...AZT csinálta belőlük!
-Jó áron ajánlotta fel őket és én előre elmondtam a szobor nevét. -helyesbítette Polkan.
-Azt mondta hogy “Testvéri Örömök” lesz a címe!
-Az is lett. Nem úgy tűnnek mint akik boldogok?
-Hogyan kényszeríthette ezeket az ártatlanokat hogy részt vegyenek...ebben a mocsokságban?!
-Mrs Lomax! Szemtanúja volt a szoborkészítési eljárásnak. Tudja hogy a modelleknek nagyjából négy percig tartaniuk kell a pózukat. Tényleg úgy gondolja hogy képesek lettek volna rá, ha nem élvezték volna?
-Pornográfiára vette rá a gyerekeimet!
-A gyerekei és én együttműködtünk hogy művészetet teremtsünk. Művészetet, ami a jelek szerint nagyon népszerű. Büszkének kellene lennie rájuk!
Pár pillanatig egyikük sem szólt. Végül Karen Lomax belátta, hogy üzletvezetőket és eladókat remegő kocsonyává változtató pillantása kevés lesz az orosz művész ellen. Kiegyenesedett és méltóságát menteni próbálva azt mondta:
-Hát legyen! Az ügyvédem majd jelentkezni fog!
 
-Alig várom! Biztos vagyok benne hogy szakemberként elismerően fogja nézni a szerződésünk sziklaszilárdságát. Isten önnel Mrs Lomax!
Egy pillanatra úgy tűnt hogy Karen lézernyalábot akar kilőni a szeméből amivel elpusztíthatja Polkan-t, de pár feszült másodperc után sarkon fordult és kimasírozott az irodából. Az ajtót olyan erővel vágta be maga mögött, hogy beleremegett az ablak.
*****
Három héttel korábban:
-Köszönöm hogy eljött Mrs Lomax! -üdvözölte mosolyogva Bova Polkan a magas, elegáns nőt az irodájában.
-Ahogy láthatja, a szoborkertem még javában bővítés alatt áll, de a közönség reakciója már most is pozitív.
-Oh igen… Láttam néhány szobrát idefelé jövet és tényleg magával ragadóak. Miután olvastam a projektjéről tudtam hogy a drágáim tökéletesek lennének ön számára. Évek óta tánc és dráma képzésekre járnak. Tökéletes fizikai állapotban vannak és született előadók.
-Efelől nincs kétségem. Mondanom sem kell hogy sok érdeklődőnk van a hallhatatlanság ezen egyedi formája iránt, de mindig izgatott vagyok az új jelentkezőktől és azt hiszem van is egy projektem, ami tökéletes lenne a gyermekei számára. Megnéztem a képeket amiket küldött róluk. Biztos vagyok benne hogy lenyűgöző alkotást tudnék velük létrehozni. Ismeri az eljárásomat?
-Igen. Olvastam a cikkét.
-Nagyszerű! És a gyermekei is tisztában vannak azzal hogy hogyan készülnek a szobraim?
-Teljesen tisztában vannak vele és úgy vélik jó móka.
-Ez egyenesen csodás! -mondta Polkan, majd székét hátratolva felállt és folytatta:
-Jelenleg három munkám van folyamatban, mindegyik különböző fázisban tart. Lenne kedve személyesn megtekinteni a teljes folyamatot?
Mrs Lomax örömmel fogadta a felkérést. Polkan kivezette a nőt az irodájából és elindultak a studió felé a parkon keresztül. Menet közben rámutatott néhány kedvenc alkotására.
-Ez a “Meglepetés Öröme”.
A bronzszobor egy meztelen fiatal lányt ábrázolt, aki egy nyitott ajándékosdoboz fölé hajolt és arcán látszott az öröm a benne levő dolog látványától.
Karen kíváncsian belekukkantott a dobozba majd azt mondta:
-De hát ez üres! Mi lenne a meglepetés?
-Pont ez a lényeg! A szemlélők bármilyen ajándékot oda képzelhetnek, ami nekik is hasonló örömet okozna. Egy kiskutya? Vagy egy különleges játék? Esetleg csak egy régen nem látott, szeretett valakijük fotója? Az interpretáció teljesen szabad.
Egy kicsit tovább sétálva elértek egy szenvedélyes csókban összeforró tinédzser pár szobrához. A lány a fiú merev hímvesszőjét markolta.
-Ez a “Szerelem Öröme”. Két szinten is működik. A pár láthatóan szerelmespár, de mivel modelljeim egyben ikerpár is voltak, legalább két fajta szeretetet jelenik meg. -tájékoztatta Polkan a vendégét.
Végül elértek a kívülről rusztikus pajtának tűnő stúdióhoz.
-Ahh...itt is vagyunk...ahol a csoda történik! -mondta a férfi.
Az ajtón felirat közölte hogy az épület nem látogatható és erről masszív zár is gondoskodott. Polkan beütötte a kódját a kis billentyűzeten. Fémes kattanás jelezte hogy az ajtó nyitható. A művész betessékelte vendégét.
Karen Lomax ugyan nem volt benne biztos hogy mire is számítson, de abban biztos volt hogy erre nem gondolt volna. Az épület belseje művészi stúdió helyett inkább autógyárra emlékeztett a nagy tartályokkal, a gépekkel és a védőruhát viselő munkásokkal.
-Üdvözlöm Mr Polkan! Éppen hívni akartam. A modellek készen állnak a pózolásra az “Olvasás Öröméhez” -mondta hozzájuk lépve a művezető.
-Remek! És hogy áll a “Barátság Öröme”?
-Kiégettük és megtisztítottuk. Nagyjából tíz perc múlva kezdhetjük az öntést. Az “Együttlét Örömét” éppen csiszolják. Szeretnék látni?
-Igen! A hölgy itt mellettem Mrs Lomax. Azt fontolgatja hogy felajánlja három bájos gyermekét, ezért meghívtam hogy tekintse meg az egész folyamatot. Hívhatja a modelleket!
A művezető bólintott majd a rádiójába mondott valamit.
Polkan az egyik sarokba vezette vendégét, ahol két munkás óvatosan egy bronz szobrot fényesítgetett. A szobor maga két fiatal lányt ábrázolt, akiken a hajukban levő virágokat leszámítva nem volt semmi. Arcukat egymás felé fordították és egymás kezét fogták és úgy tűnt mintha ugrálva lépdelnének. 
-Ez gyönyörű! Olyan édesek! És mi az amin ma kezd dolgozni? -érdeklődött Karen.
Mielőtt Polkan válaszolhatott volna, kinyílt egy oldalajtó és két meztelen lány lépett be rajta. Az egyik haja egyetlen hosszú lófarokba volt fogva és majdnem a derekáig ért. A másik, teltebb lány két copfba fogta össze a haját.
-Helló lányok! Készen álltok egy csodás darab elkészítésére? -kérdezte Polkan.
A lányok lelkesen bólintottak.
-Akkor kezdjük! -mondta a férfi.
A két lány vállát egyszerre átkarolva egy fém emelvényhez vezette őket, amit három oldalról vastag üveglapok keretezték. Mrs Lomax kíváncsian követte a triót. A munkások egy nagy fa korongot tettek a fémemelvény tetejére, majd egy festői fatönköt helyeztek el a jobb oldalán. Karen arra számított hogy a lányok fellépnek az emelvényre és pózba állnak, de ehelyett egy munkás lépett elő, aki a kezében egy műanyag tartályt fogott. A tartályból vékony cső nyúlt ki, ami lekerekített fejben végződött.
-Oké...ki lesz az első? -kérdezte a munkás barátságosan mosolyogva.
-Én! -emelte fel a kezét az idősebb lány és előre lépett.
-Rendben…. Hajtsd hátra a fejed amennyire csak tudod és nyisd ki a szád!
A lány tette amit mondtak neki, a munkás pedig elkezdte bevezetni a csövet a torkába. A lány öklendezett és prüszkölt egy kicsit, de Polkan mögötte állva megnyugtatóan masszírozta a vállát. A lánynak sikerült ellazulnia annyira, hogy a cső kellően becsúszhasson. A munkás megnyomott egy gombot a tartályon.
-Most mi történik? -kíváncsiskodott Mrs Lomax.
-Ezt a technológiát igazából mélytengeri merülésekhez találták ki. A tüdőt magas oxigéntartalmú oldattal töltjük fel, így a lány majdnem negyed óráig kibírja majd lélegzetvétel nélkül. Így a modell arca nem torzul el és a teste nem kezd önkéntelen, irányíthatatlan mozgásba az oxigénhiány miatt mielőtt a kötőanyag megszilárdulna. A korai próbálkozásainknál ez gyakran probléma volt.
Mrs Lomax bólintott. A magyarázat érthető volt. Miután az első lány tüdejét feltöltötték, a társnője következett. Neki kicsit nehezebben ment a cső befogadása, de végül ő is sikerrel járt.
-Nagyszerű! Ideje kezdeni! Hölgyeim...színpadra...ahogy begyakoroltuk!-mondta Polkan.
A lányok lelkesen az emelvényre léptek. Közben Polkan a vendégéhez fordulva azt mondta:
-Színpadnak hívom, hogy a modelljeimben tudatosodjon hogy egyfajta performance-ot adunk elő. A szobruk nem passzív lesz mint egy festmény vagy egy fotó, hanem inkább az idő egy pillanatának örökre befagyasztása. Persze statikus lesz, de dinamizmust fog sugallni. Most pedig ha megbocsát… ez a legfontosabb teendőm!
Polkan is az emelvényre lépett és segített a lányoknak pózba helyezkedni. Mindkettőjükön látszott hogy tudják mit várnak tőlük. Az elmúlt két napban többször is elpróbálták a művésszel a beállást. A fiatalabb lány a tönkre ült, az idősebb pedig mellé állt és egyik kezét a vállára tette. Karcsú lábát kissé balettos pózba húzta. Polkan a fiatalabb lány kezébe egy nagy, keményfedeles könyvet adott mintha olvasna. Az idősebb egy kisebb könyvet kapott, amit kényelmesen tudott fogni az egyik kezében. 
-Tökéletes! Azt hiszem készen vagyunk. -mondta Polkan hátralépve és megszemlélve a kompozícióját.
Jelzett a művezetőnek, aki megint a rádiójába szólt. Két munkás egy újabb plexilapot hozott, amit az emelvény elejére rögzítettek. A lányok így teljesen körbe voltak véve. A plexikamra fölé két hatalmas tartály siklott. 
-Oké lányok! Mire megint látlak benneteket, a szépségetek örökre gyönyörű bronzba lesz öntve. -mondta Polkan.
A lányok elmosolyodtak és intettek, majd újra felvették a pózukat. A művezető egy távirányítót nyújtott át Polkannak, amin két nagy gomb volt.
-Ezt szeretem én magam csinálni. Így aktívabb résztvevőnek érzem magam. -magyarázta a férfi Mrs Lomax-nek, majd a lányoknak kiáltotta:
-Kezdem! Maradjatok teljesen mozdulatlanok! Sok sikert és köszönöm!
Lenyomta a gombokat és a tartályokból sűrű, nyúlós, fehér folyadék kezdett a plexifalak közé ömleni. A lányok tekintetében talán egy kis félelem látszott miközben a folyadék egyre magasabbra emelkedett körülöttük, de nem mozdultak. A folyadék egyre csak emelkedett. először az ülő lány tűnt el, majd nem sokkal később álló társa. Amikor a folyadékszint elérte a plexilapok tetejét, Polkan leállította a beömlést.
-Speciális keveréket használunk. Három-négy perc alatt megszilárdul annyira, hogy a hevítőkemencébe lehet helyezni ahol teljesen kiégetjük. Ettől még szilárdabb lesz és közben a szerves anyag is elhamvad.
-Szerves anyag? Úgy érti….a lányok? -kérdezte Mrs Lomax.
-A lányok, a könyvek, a fa… -magyarázta Polkan olyan könnyedséggel mintha egy festmény száradásáról beszélne és nem két fiatal lány élve elhamvasztásáról.
-Értem… és utána mi következik?
-Szerencséje van, mert egy másik munkám ma reggel lett kiégetve. Megmutatom ha kíváncsi rá!
-Kérem! -mondta mosolyogva Karen és közben azon gondolkodott hogy vajon a saját gyerekei is olyan együttműködőek lesznek-e mint az előbb látott lányok.
Polkan elvezette egy gépsor mellett egy nagy, fehér, kőszerű tömbhöz.
-A kiégetés nagyjából három órát vesz igénybe. Ezután felemeljük a tömböt, hogy a hamu kiszóródhasson. Nagy nyomású levegővel megtisztítjuk az üreget majd megfordítjuk a tömböt.
A művezető újabb távkapcsolót adott át neki, Polkan pedig a nagy tartályra mutatott amit egy daru lassan a tömb fölé csúsztatott.
-Folyékony bronz. -mondta és lenyomta a kapcsoló gombját.
Mrs Lomax lenyűgözve nézte ahogy a vörös, lávaszerű folyadék a várakozó formába ömlött. Eszébe jutott hogy a művezető korábban a “Barátság Öröme”-ként utalt a műre és kíváncsi volt hogy mit ábrázol.
-Mennyi idő amíg kihűl? -kérdezte.
-Meglepően hamar. Miután megszűnik a hevítése, a bronz szinte percek alatt megszilárdul. Amikor ez megtörténik, visszafordítjuk a tömböt és lekalapáljuk az öntőformát, ami a hevítéstől kemény de rideg lett. Ezután a munkatársaim elvégzik a fényezést, ahogy ezt már láthatta.
Miközben várták a bronz kihűlését, Polkan szóval tartotta vendégét:
-Tudja...most egy hordozhatóbb változatát próbálom kidolgozni a folyamatnak. Valami olyat, ami kevesebb technikai eszközt igényel. Természetesen ez marad a legjobb módszer és azt hiszem mindig is csak ez a módja lesz a bronzszobrok készítésének, de ha egy iskola vagy egy család szeretne egyetlen fiút vagy lányt, aki elég kicsi...vagy elég közel tudnak egymáshoz pózolni… akkor azt hiszem hamarosan képesek leszünk a helyszínre menni és ott egy hideg, műanyag vagy műgyanta szobrot elkészíteni.
-Izgalmasnak hangzik! Gondolja hogy lenne rá igény?
-Azóta kapunk kéréseket mióta megnyitottunk. Eddig még nem csináltunk ilyet, de bízom benne hogy képesek leszünk ilyen szolgáltatást is nyújtani.
A művezető közölte hogy a bronz kellően kihűlt.
-Fantasztikus! Akkor fordítsuk meg és lássuk! -mondta Polkan.
A hidraulika sziszegve működésbe lépett és lassan 180 fokkal megfordított a tömböt. Fémes koccanás hallatszott amikor a kormos bronz talp a tartóállvány fémjének ütközött. Polkan olyan izgatottnak tűnt mint egy gyerek karácsonykor. Egy hagyományos kalapácsot és vésőt kézbe véve a tömbhöz lépett. Ő végezte az első ütést. Nagy öntvénydarab tört le és zuhant a padlóra. A szimbolikus első csapás után visszalépett és a többi munkát a védőöltözetet védő segítőire hagyta. A szobor lassan napvilágra került.
A “Barátság Öröme” két fiút ábrázolt miközben fára másztak. Az egyik már egy masszív ágon ült és kezét lenyújtotta hogy segítse a társát.
-Tökéletes! Féltem hogy Callum nem lesz képes mozdulatlan maradni az ágon, de úgy látszik sikerült neki. A tisztítás és fényezés után szép darab lesz a kertben. -mondta a művész.
Pár percig még büszkén tanulmányozta legújabb művét, majd Mrs Lomax-hoz fordulva megkérdezte:
-Nos? Most hogy látta a folyamatot az elejétől a végéig… bár nem sorrendben…. Még mindig hajlandó felajánlani a gyermekeit?
-Oh igen! Biztos vagyok benne hogy a katalógusa gyönyörű tagja lesznek! -lelkesedett Karen.
-Szerintem is így lesz! Akkor menjünk vissza az irodámba és fejezzük be a papírmunkát! Már ki is gondoltam a tökéletes kompozíciójukat. “Testvéri Örömök” lesz a neve.
-Alig várom hogy láthassam! -mosolygott Karen büszkén.
******
Tíz nappal később Mrs Lomax újra Polkan irodájában volt, de ezúttal három gyermeke is elkísérte. Polkan az asztala mögött ülve nézte négy vendégét. Mrs Lomax magabiztos és kimért volt. Az idősebb fiú és lány kicsit idegesnek tűnt, de a fiatalabb lány izgatottan ragyogott. A férfi a három reménybeli modelljére mosolygott és azt mondta:
-Köszönöm hogy eljöttetek. Úgy hallottam tetszik nektek az ötlet hogy együttműködjetek velem egy új alkotás elkészítésében.
-Így van. Nagyon tetszik nekik. -válaszolt a nevükben Mrs Lomax.
Polkan felemelt ujjal elhallgattatta a nőt és bocsánatkérő mosollyal nézett a fiatalokra.
-Tisztában vagytok azzal hogy hogyan készülnek a műveim? -kérdezte.
-Tisztában vannak. Elmeséltem nekik mindent amit láttam. -mondta az anyjuk lelkesen.
-Ennek nagyon örülök és méltánylom az izgatottságát, de meg kell kérnem hogy tartózkodjon a gyermekei nevében történő válaszolástól. Végülis nekik kell elviselniük az eljárás kellemetlenségeit és tőlük kell hallanom hogy mindennel tisztában vannak és önként vállalják. Egy modell, aki az utolsó pillanatban bepánikol vagy megpróbál visszakozni nem csak tönkretesz egy kompozíciót, de elveszi a lehetőséget más jelentkezőktől.
Mrs Lomax kicsit zokon vette hogy így beszélnek vele, de nem kifogásolhatta a logikát az elhangzottakban. Kurtán bólintott.
-Köszönöm! -mondta Polkan, majd a gyerekekhez fordulva folytatta:
-Szóval ismeritek a munkamódszeremet és hajlandóak vagytok benne részt venni?
A fiatalok röviden közölték hogy igen.
-És világosan értitek hogy nem fogjátok túlélni az eljárást, de az alakotok bronzba öntve halhatatlan lesz?
A legfiatalabb lelkesen bólintott. A két idősebb kicsit vonakodóbbnak tűnt. Egymásra pillantottak mielőtt megerősítették hogy mindezzel tisztában vannak.
-Nos, akkor nincs más hátra mint aláírni ezeket a szerződéseket. 
Polkan átnyújtotta a gyerekeknek a papírokat, és közben Mrs Lomax felé fordulva azt mondta:
-Ahogy aláírták, ön elmehet. Van szállásunk a modelljeink számára, amíg felkészítjük őket az alkotásra. Utána visszajöhet és megtekintheti a közönség elé kerülő művet.
A szerződések aláírása és visszaadása után jöttek a búcsúölelések és -puszik. A legérzelmesebbnek most is a legfiatalabb tűnt. Az idősebbek mintha alig várták volna az anyjuk távozását.
-Van egy olyan érzésem hogy ez az egész inkább az anyátok ötlete volt mint a tietek. -mondta vidáman Polkan, miután a nő mögött becsukódott az ajtó.
-Pontosan! De ne aggódjon, benne vagyunk. Főleg ha ez azt jelenti hogy megszabadulunk az anyák gyöngyétől. -felelte Sam, a fiú.
-El sem tudja képzelni hogy mekkora nyomás alatt tart minket. Szerintem csak azért akarja hogy megtegyük hogy dicsekedhessen a barátai előtt és fogadja az elismeréseket hogy milyen szépek vagyunk. -tette hozzá Natalie, az idősebb lány.
-Néha azért kedves. De néha tényleg durva tud lenni. Mindig azt mondja hogy minden az érdekünkben történik, de tudjuk hogy valójában az ő érdekében, hogy mindenki láthassa hogy milyen nagyszerű anya is ő. -értett egyet a többiekkel Evie, a legfiatalabb.
Polkan önkéntelenül elmosolyodott. Kicsit aggódott hogy a fiatalok hogyan fogadják majd a javaslatát a beállásra, de most már biztos volt benne hogy tetszeni fog nekik pusztán azért mert az anyjuk majd gyűlölni fogja.
-Erre gondoltam. -mondta és átnyújtotta a vázlatát, amit aznap este készített amikor megkapta a fotókat a fiatalokról.
-Szerintem valódi művészeti értéke lenne és népszerű lenne, de gyanítom hogy anyátoknak kevéssé tetszene. Talán felfoghatnátok egy kitolásnak vele. Hogy úgy mondjam...lehetne az utolsó szavatok.
Sam szeme nagyra nőtt miközben a vázlatot tanulmányozta. Natalie forgatta a lapot hogy rájöjjön miről is van szó. Evie a szája elé kapta a kezét.
-Nos? -kérdezte Polkan.
-Szívből gyűlölni fogja. -nevetett fel Natalie.
-Gyűlölheti majd, de aláírta a szerződést, ami szerint nincs beleszólása a mű megalkotásába és lemond a hozzá kapcsolódó jogokról.
-Szeretném látni az arcát! -mondta vidáman Sam, majd visszaadva a lapot megkérdezte:
-Mikor csináljuk? Ma?
-Dehogy is! De örülök a lelkesedésnek… Nem.. a nap hátralevő részében pihenhetek a vendégházunkban. Van ott edzőterem, medence és még egy kis mozi is. Holnap megmutatom a stúdiót és begyakoroljuk a póz tartását. Holnapután reggel csináljuk. Hogy hangzik?
-Azt csinálunk amit akarunk? Azt hittem csak a halál után lehet a menyországba kerülni. -mondta mosolyogva Natalie.
Polkan az idősebb testvérek felé hajolva azt mondta:
-Van még valami… A vázlatból láthattátok hogy a kompozíció bizonyos fokú intimitást követel meg tőletek. Nem tudom hogy álltok hozzá. Ha úgy kényelmesebb, akkor…
-Nekem semmi kifogásom ellene és lefogadom hogy Sam sem tiltakozik. -mondta a lány és igaza volt. 
*****
Másnap reggel a stúdióban Polkan hagyott pár percet a testvéreknek, hogy körülnézhessenek. Az “Olvasás Öröme”, ami készítésének kezdetét az anyjuk látta az egyik sarokban állt készen a kiállításra. Evie kuncogott amikor meglátta a “Barátság Örömének” fiúinak hímvesszőjét. Az öntőformából éppen egy új szobor szabadult ki. Három lányt ábrázolt, akik körben térdeltek és élvezettel néztek egy csokor virágot ami mintha a bronz alapból nőtt volna ki. 
-A virágok valójában papírból készültek, a száruk pedig fából. Észre sem lehet venni, igaz? -mondta Polkan.
A három jövőbeli alany egyetértett és meglepetését fejezte ki a finomság, az élethűség és a szépség kifejeződése miatt, ami a még fényezetlen bronz ellenére is átjött.
-A “Természet Örömének” hívom. -folytatta a művész.
-Egy kicsit veszteségnek tűnik. -jegyezte meg Natalie.
-Ezt hogy érted? -kérdezte Polkan kicsit aggódva amiatt hogy a lány meggondolta magát.
Technikailag az ő tulajdona lettek miután aláírták a szerződést és azt tehetett velük amit akart, de egy vonakodó modellből sohasem készülhet vonzó szobor. Legalábbis olyan módon nem ahogy tervezte. A művészi agya lázas gondolkodásba kezdett és alternatív pózokat keresett egy nem együttműködő lánynak. Talán valami Jeanne D’Arc szerű? Szorosan egy máglya cölöpéhez kötve? De mi lenne a szobor neve? A “Mártíromság Öröme”? Nem túl meggyőző…
-Biztosíthatlak hogy mindhárman örömmel adták magukat ehhez a műhöz és így egyfajta örökkévalóságot nyertek. Ahogy ti is fogtok. -mondta.
-Ohh..nem erre gondoltam. Csak az fordult meg a fejemben, hogy levetkőztek ehhez a szoborhoz, de ahogy térdelnek és előrehajolnak alig látszik belőlük valami. Ennyi erővel fürdőruhában is lehettek volna. -mondta nevetve Natalie.
-Aha...értem… Nos… Az alanyaim meztelensége a tisztaságot és időtlenséget hivatott jelképezni. Ezért ilyen népszerű a csupaszság régóta a művészetben. Ha egy modellre ruhát adunk, akkor ezzel elhelyezzük időben és térben, noha a ruhája alatt egyforma egy hercegnő és egy utcai csibész és egy királyt sem lehet megkülönböztetni egy utcaseprőtől. A meztelenség a nagy kiegyenlítő. Egy meztelen test bárkihez tartozhat bármikor az időben és így a művészi alkotás releváns maradhat száz vagy ezer évvel a létrehozása után is.
Natalie lassan, megértően bólintott. Polkan elvigyorodott és folytatta:
-De ne aggódj! A ti pózotokban nem lesz kétséges hogy ruhában vagy-e vagy sem.
Natalie elpirult egy kicsit, de nem érezte magát kellemetlenül.
Miután a három ifjú modell feltette minden kérdését amit akart, Polkan asszisztensei elhelyezték a legnagyobb fakorongot az emelvényen és köré tették a három plexifalat. A testvérek a művész igazgatása mellett felvették a pózt, amit a vázlaton láttak. A póz maga nem volt nehéz. Az igazi kihívás az volt, hogy négy-öt percig tartsák, amíg a kötőanyag megszilárdul körülöttük. Az izmaik égtek, a szexuális frusztrációtól szinte felrobbantak. Egy örökkévalóságnak tűnt mire Polkan elégedett lett és biztosra vette hogy majd képesek lesznek tartani magukat a kívánt ideig.
-A nap hátralevő része a tietek. A vendégházban kaptok még ebédet, de utána már csak a hűtőben levő gyümölcslevekkel kell beérnetek. A következő órákban minden vágyatokat kiélhetitek, de kérlek benneteket hogy délután három után tartózkodjatok minden szexuális aktivitástól. A maszturbálást is beleértve. Rendben? ….Nagyszerű! Akkor holnap reggel találkozunk.
Alig fejezte be a beszédét, Sam és Natalie már kívül is volt az ajtón. Polkan azon töprengett hogy kibírják-e a vendégházig, vagy már útközben találnak egy helyet a bokrok között ahol szexelni fognak. Abban biztos volt hogy nem fognak szűzen meghalni. Észrevette hogy Evie mellette maradt.
-Mi a baj? Te nem akarsz menni? -kérdezte tőle.
-Nem akarok a közelükben lenni. A következő órákban csak dugni fognak és nem szeretném ezt látni. 
-Hát...ha nem akarsz hozzájuk csatlakozni, akkor megmutathatom neked az irodám fölötti apartmanomat és ebédelhetünk ott.
Evie boldogan elfogadta az ajánlatot.
*****
A lány levegő után kapott amikor meglátta Polkan privát apartmanját. Ez természetesen nem az igazi otthona volt, csak egy hely ahova elhúzódhatott, de ennek ellenére fényűzően fel volt szerelve. Evie figyelmét leginkább a különböző anyagú és részletességű szobor kötötte le.
-Ezek mik? -kérdezte kíváncsian miközben hozzájuk lépett és megérintette az arcaikat.
Egyik póz sem volt különösebben kidolgozott. Fiúk és lányok, egyedül, vagy álltak vagy a földön ültek. Némelyik alak pózolt egy kicsit, mások csak hátratett kézzel álltak. Az egyik legkevésbé részletes egy fiú volt, aki szemérmesen eltakarta a nemi szervét. Ő volt az egyedüli, aki valamilyen visszafogottságot mutatott.
-Ezek a korai kísérleteim. Mielőtt tökéletesítettem volna a szépséget konzerváló módszeremet, amit majd rajtatok is alkalmazni fogok. Őt Tommy-nak hívták. Örömmel segített, de azt mondta hogy nem szeretné ha mindenki látná az intim részeit. Én mondtam hogy rosszul teszi, mert minden test gyönyörű, de belementem abba hogy takarja magát ahogy szeretné. Nem volt nagy áldozat, mert soha sem szántam nyilvános kiállításra. Hacsak nem nyitok egy bemutatót a munkáim fejlődéséről, de jelenleg ilyesmit nem fontolgatok.
-Mit csináltál vele? -kérdezte Evie megtapintva a fiú arcának sima, üveges felületét. A szobor fehér volt, mintha porcelánból készült volna.
-Egyféle gyantával vontam be. Nagyon vékony és felvihető mintha festék lenne, de kőkeményre és simára szárad. Nem kell öntőforma, égetőkemence, olvasztott fém… de ahogy láthatod rengeteg érétkes részlet és vonás elveszik.
-Szóval még mindig belül van? Mennyi ideig volt életben szoborként? -kérdezte morbid izgalommal Evie.
-A bevonat miatt nem tudott levegőt venni. Olyan magas oxigéntartalmú oldatot kapott a tüdejébe mint majd te is fogsz, szóval olyan tíz percig élhetett még, de nem tovább.
Evie önkéntelenül sajnálatot érzett a fiú iránt. Tudta hogy ő is meg fog halni a képmása elkészítése közben, de azzal is tisztában volt hogy el fogják égetni mielőtt fuldokolni kezdene. Gyorsan és viszonylag kevés szenvedéssel fog meghalni. Remélte hogy a fiú nem rettegett túlságosan miközben várta a végét. Néha ő is megpróbálta visszatartani a lélegzetét a víz alatt az uszodában, de amikor égni kezdett a tüdeje, mindig visszatérhetett a felszínre. El sem akarta képzelni hogy milyen lehet az érzés, hogy nem tud a felszínre kerülni. Mint ahogy Tommy érezhette magát.
-Idővel a szerves részei elbomlottak, de a csontváza még mindig belül van. -folytatta Polkan.
Kinyúlt és óvatosan megmozgatta a szobrot. Belülről zörgő hang hallatszott ahogy a modell csontváza megmozdult a szűk belsőben.
-És ő? -kérdezte Evie egy korban hozzá hasonló lány szobrához lépve, aki kinyújtott lábbal ült és a lábujjai felé nyúlt, mintha balett nyújtást végezne.
-Eloise. Aranyos lány volt. Ez volt a harmadik kipróbált módszerem. Vigyázz!- mondta Polkan, ahogy Evie megérintette a matt fekete szobrot.
-Sokkal törékenyebb mint a többiek. Többé-kevésbé úgy lett konzerválva mint Tommy, csak nála jóval vékonyabb anyagot használtam. Műgyanta és szénpor keveréke. Sokkal több részlet látszik rajta mint Tommy-n.
A mondandóját alátámasztva a lány bal mellbimbójára mutatott ami tökéletesen látszott, de Evie-t jobban érdekelte az ifjú táncos arcának szépsége. Eloise békésnek és derűsnek tűnt.
-Sajnos az így készült szobor nagyon érzékeny. Egy könnyed érintés még nem okoz benne kárt, de nem bírná ki a szabadtéri kiállítást, ahogy majd ti lesztek bemutatva.
A következő negyed órában egyik szobortól a másikig mentek, miközben Polkan neveket, történeteket és módszereket mondott. Azután elektromos pittyenés jelezte hogy az ételliften felküldték az ebédet.
Az étel elfogyasztása után Evie halkan és zavartan megkérdezte:
-Vissza kell mennem hozzájuk? Biztos hogy szexelni fognak a tilalom ellenére és én csak kívülálló leszek. Nem szeretném magányosan tölteni az utolsó éjszakámat. Maradhatok itt?
-Hát persze! -felelte Polkan.
Evie a fali órára pillantott és kicsit szomorúan azt mondta:
-Elmúlt délután három. A szexmentesség ránk is vonatkozik?
Polkan elnevette magát és azt válaszolta:
-A szabály csak azért van, hogy a bátyád biztosan képes legyen holnap erekcióra, de eleve nem fűztem nagy reményt a betartásához. Egy hozzá hasonló fiatalnak remélem még így sem lesz gondja reggel. A kérdésedre válaszolva: nem. Ránk nem vonatkozik, hacsak nem érzed úgy hogy túlságosan kimerít ahhoz hogy holnap tartsd a pózodat.
-Nem hiszem hogy ez gond lesz. -felelte kuncogva Evie.
******
Másnap reggel Evie már nem is vesződött a felöltözéssel. Miközben a stúdió felé tartottak, a lány elgondolkozva nézte a korai napfényben fürdő fényes szobrokat a kertben. Megpróbálta elképzelni hogy milyen lesz hozzájuk hasonlónak lenni - kiállítva országnak-világnak.
-Hová fogsz tenni bennünket? -kérdezte Polkan-tól.
-Meglehetősen nagy méretű darab lesz és az egyik legszembetűnőbb… A park bejárata mellé fogom tenni az irodámmal szembe. Így nem csak az első dolog lesz ami a látogatók szeme elé kerül, hanem én is folyton látni fogom.
Ahogy Polkan sejtette, Natalie-t és Sam-et összegabalyodva szundítva találták. Natalie még álmában is markolta a testvére merev hímtagját. A fiúnak nyilvánvalóan nem lesz semmi gondja az utolsó előadással akár tartották magukat az előző napi tilalomhoz, akár nem.
-Ébresztő álomszuszékok! -mondta Polkan és gyengéden megrázta a testvérek vállát.
Sam és Natalie pislogva ült fel és láthatóan meglepődtek Polkan és a húguk jelenlétén.
-Fél órátok van hogy lefürödjetek és megfésülködjetek. Addig mi sétálunk egyet Evie-vel és megmutatom neki néhány kedvencemet.
*****
Amikor visszatértek sétájukról, Sam és Natalie készen várta őket, bár láthatóan kicsit idegesek voltak. Amin nem volt semmi csodálnivaló, hiszen akármennyire is önkéntesek voltak, mégis a halálukba készültek. Sam hímvesszője ernyedten lógott. Polkan súgott valamit Evie-nek, aki elmosolyodott majd előrelépett és finom ujjaival megcirógatta a bátyja péniszét. A hímtag azonnal életre kelt, Sam pedig elvörösödött.
-Bocsánat, de ellenőriznem kellett hogy képes vagy fizikai izgalomra. Fontos a mű szempontjából. De látom hogy nem lesz gond.
Sam némán bólintott remélve hogy nem beszélnek többet a merevedéséről és az elmúlik. Egy dolog volt hogy a szobor kedvéért majd a testvére szájában lesz, de nem volt kedve ágaskodó merevedéssel végigsétálni a parkon, amit lassan kezdtek benépesíteni a látogatók.
A stúdióban már minden készen várta őket. Polkan köszönő szavakat mondott és utoljára megölelte a testvéreket. A búcsú után jött a kellemetlen tüdőfeltöltés, majd a fiatalok felálltak a kör alakú falapra és felvették a begyakorolt pózt. Ahogy várható volt, Sam-nek nem okozott gondot az erekció elérése. Pár pillanattal azután, hogy a testvérei elmerültek, Evie még gyorsan oldalra fordította a fejét és csókot küldött a levegőben Polkan-nak, aki úgy tett mintha elkapná és a szívéhez szorította. Evie újra felvette a pózát és bájos arcán izgatott mosoly terült szét. Pár másodperc múlva a gyönyörű arc eltűnt a nyúlós fehér folyadékban.
Sokkal lágyabb volt mint amire a lány számított, de nyilván ilyennek kellett lennie hogy megőrizze minden szempilláját, pórusát és hajszálát. Evie leginkább amiatt aggódott, hogy képes lesz-e majd nyitva tartani a szemét, de a keverék olyan gyorsan szilárdult, hogy nem volt túl komplikált feladat.
A sötétség teljes volt és a csapdába esettség érzete szinte elviselhetetlen volt. Még az arckifejezését sem tudta megváltoztatni. A kemény anyag mindenfelől nyomta és Evie kezdett pánikba esni. A logika azt mondta hogy nem tud levegőt venni, noha tudta hogy a tüdejét kitöltő keverék pont emiatt van. Önkéntelenül megpróbált a felszínre evickélni, mintha az uszodában lett volna, de hiába. Sikoltott volna, de sem a száját, sem a mellkasát nem tudta megmozdítani. Ekkor tudatosult benne a valóság. Meg fog halni. Egyedül, teljes sötétségben. Ki akart jutni. Le akarta állítani az egészet. Eddig úgy képzelte hogy halhatatlan lesz és örök szépségű műtárggyá válik, de nem ez történt. Éppen megölik. A testét elpusztítják és csak egy képmás-szobor marad utána. Miért ment bele ebbe? Miért nem akadályozták meg a szülei? Hogy engedhetik meg az emberek hogy a művész ilyet tegyen? És még dicsőítik is érte. Nem volt sem olyan békés sem olyan gyönyörű mint ahogy elképzelte. Kegyetlen és rettenetes volt. 
Valahonnan kívülről gép zaját hallotta és remegést érzett ahogy a tömböt az égetőkemencébe helyezték. A kemence sziszegő hanggal kelt életre és a lány körüli kőszerű anyag egyre melegebb lett. Evie érezte ahogy a bőre égni kezd. Újra sikítani próbált, de csak valami nyikkanás jött ki a torkán. A fájdalom ködében arra gondolt hogy Polkan és az asszisztensei vajon hallották-e és ha igen érdekelte-e őket? A művész tényleg elhiszi hogy a módszere kíméletes a modelljeivel? Hogy békés átmenetet biztosít élet és halál közt? Tudja hogy milyen elviselhetetlen fájdalommal jár? Úgy döntött hogy nem gondol rá, vagy egyszerűen nem érdekli?
A lány szemei pusztultak el elsőnek. Először olyan érzés volt mintha fehéren izzó tűket döftek volna át a szemgolyóin, azután émelyítő poppanás hallatszott ahogy szétrobbantak. Ha képes lett volna érezni, akkor érezte volna az égő hús és haj gyomorforgató szagát, de a kötőanyag kitöltötte az orrlyukait és belülről égette. A hőség egyre fokozódott és a fájdalom vele együtt nőt. Evie gyűlölte a tényt hogy ennek ellenére arca mosolyban fog megmaradni. Gyűlölte Polkan-t és a csapatát amiért ilyen gyötrelmeknek tették ki és legfőképpen magát gyűlölte amiért önként vállalta a dolgot. A lány érezte ahogy felforr a vére és a belső szervei szétrobbannak. Egy utolsó sikolypróbálkozással könyörületesen eltávozott és nem sokkal később puszta hamu volt.
*******
A leleplezés öt nappal később történt és óriási siker volt. A szobor-Sam négykézláb állt és kéjes vigyorral nézett a látogatókra. Alatta a hátán feküdt Natalie. A lány széttárta a térdeit és a fiú álla alatt közszemlére tette fiatal punciját, miközben a könyökére emelkedve a szájába nyelte a bátyja hímvesszőjének jó kétharmadát. Evie Sam hátán lovagolt mint egy csatába induló lovag, de kard vagy lándzsa helyett egy műpéniszt emelt magasba az egyik kezében, miközben a másikkal Sam haját markolta.
A Lomax testvérek szobra egyetlen nap alatt a legfotózottabb és legkitárgyaltabb alkotás lett. Aki csak látta, azonnal beleszeretett. Kivéve Karen Lomax-et.