A Sámán kutyája 2.rész: Az úton

Valahogy nehezen eszméltem, mikor kopogtattak a szélvédön. Az alkohol elnagyolt ecsetvonásokkal keményvonású torzót skiccelt arcukra. Vigyorogtak, mint vadalma meg társa töklámpa. Nekem meg tökmindegy lett egyszerre minden. Élcelődtek, poénkodtak, aztán nekiveselkedtek az ének-hangoknak, de csak bugyborékoltak a hamis hangjegyek, nem akartak meghajolni. Egy nővel és három férfival ültem a kocsiban. Annak ellenére, hogy én voltam a pilóta, mégis ötödik keréknek éreztem magam. A felesleg, ami esetleg holnaptól már nem tagja a galerinek. Több mint valószínű, hogy kiválok… Fogyóeszköz vagyok, ez az oka…

Ezt a társaságot csak a zene szeretete hozta össze. Minden zenét elfogyasztunk, de máshogy esszük a gyorsmenüt, máshogy gyönyörködtet az ünnepi asztal változatossága. A lényegen mit sem változtat. Igényt kielégítő elégia… Szükségleti cikk.
A mellettem ülő nembéli társam volt hangadó, aki akkor is hozta a formáját, bár mindig keményen megadóztatott bennünket… A fajta, aki rendre beleivott italunkba, gyakran beleharapott kenyerünkbe, esetenként beleköpött levesünkbe. Ezért általában bekeményítettünk, módszeresen kezeltük, rendszeresen helyreigazítottuk őt, de hasztalan. Elnéztük már neki.

A mögöttem ülő Alfa hím beleharsogott a dobhártyámba, hangja mindig is zene volt füleimnek, de mindössze ennyi. Ő az, aki kivágja a magas Cé-t annak ellenére, hogy öblös a hangja. Egy impozáns nagy vad. Félelmetes, ahogy bánik a nőkkel, a mutatóujja köré font jó párat, egyet a gyűrűsujja köré is tekert… Csak öblös fotelben tudtam őt mindig elképzelni…
Középen ült a ma született, senkinek sem vétett, bár szavai sokszor megvétózták tetteit, mert másnak mondta magát, mint amilyen. Mindig is álcázni akarta, hogy jó. Rám szólt, nem szeretné, ha balul ütne ki az utazás. Szégyelltem, hogy jobb oldali bal lábam elnehezült és leragadt Tudtam, hogy nem a saját életét félti, hanem az otthoniakét és a miénket… A következő utas, akivel kibabrált az élet, akit bal sorsa örökre az Isten háta mögé kárhoztatott…mégis vidám. Fricskát kapott, ö az örök vesztes, de nyitott mindenre és mindig kimondja a Bé-t az Á után.

Bocsássatok meg, de utunk hamarosan elágazódik. - drámáztam magamban - Lesz rá bocsánat?
De ők ebből mit sem sejtettek...
Gurgulázva nevettek és az autó gurult, gurult, időnként ködfátylat dobott a nedves éjszaka a szélvédőre. Szélvédett helyeken már kaptam egy kis ízelítőt a rámváró ködből. Az útra koncentráltam: szaggatott vonal…folytonos vonal…folytonos vonal…szaggatott vonal… csíkok… nyilak, száznyolcvan kilométer, ami előttem állt, az utolsó ötvenemet magányosan teszem meg. Önkéntes kirekesztett vagyok?… Kirekesztett leszek!… Keresheted az utad! Persona non grata.

----

Pedig minden rajtad áll?
Mi leszel tűzoltó, vagy opera-énekes?
Elsőként befutó námber van,
ki mégcsak nem is érdekes.
Egyről a kettőre soha nem jutó,
igába fogott és gályát húzó
Kétesélyes.
Még ha gyűjtesz vegyes érzelmeket,
Két-oldalas érméket.
Nem fogsz nyerni sosem aranyérmet.
Lényeges?
Hisz lehetsz másodhegedűsként
háttérben húzó párosan szép,
vagy harmadszor csapó
latornak gazsága, ha fő még ép,
hun ugaron ketyegő óra, három- igazság.
szerelmi háromszög, de la Manchát vársz.
S lehetsz gyönyörbe ájultan magad a négy égtáj!
Csodálhatod keletbe vetett hited bíborba-bársonyát.
Dél aranyába belemerülhetsz, nyugat rőtjébe
észak Ach-sarkának fény vetületébe,
ha négy évszakkal kacérkodik négy elem,
elterülhetsz avarban vagy tavaszi vetésben,
nyár izzásában vagy kandalló visszfényben…
ötödik pecsét viaszába beleragadhatsz,
ötágú csillag ágába akadva
ötölhetsz- hatolhatsz,
vagy szókimondón kiállsz
s cipelhetsz keresztet
hat hasadt kemény padon át.
Megpihensz a hetediken,
De te magad leszel odaát.
Hét bűnben fetrengsz,
de sosem emelkedel
ha hétmérföldes csizmád
nem húzod, nem vonod.
Sem kesztyűt, nem veszel.
Veszett fejsze nyele
mit törölköződbe dobod.
Fegyházad hűtőházába beletemetkezel,
Szívedből húzott nyilakból várad építgeted.


Vizesnyolcasként vagy a fekvő nyolcas.
Nem nyílsz meg, de a föld majd megnyílik alattad.
LeÁmortizáltan nyolcadik csodára,
Arra kulcslyukon te várhatsz
míg ki nem száradsz
kútfejed kávájától.
Mérgezett kutakat elkerülj,
ha kilenc hónap védőburkából
egyszercsak kikerülsz,
s kilenc életed pazarlod veszettül
tékozló gyermekként megtérsz és mentesülsz
atyai haragtól, de tizedet nyújtasz,
kényszerből vagy magadtól,
s merítkezel a tiszta vízparancsból,
és tíz ujjadat nyalod de félsz tízpróbától,
rézbőrűk hadától…
tizenegyes vonalnál eleven leszel,
s elevenedbe vág, ha pár perccel
piszkos tizenkettő előtt,
megbabonázva lecövekelsz,
ha baljós számsor tíz plusz hármat lehel.

Járjad utadat, macska- kőbe ne botladozz!
Cipődet koptasd, ha abroncsod foltozod.
Foltozó varga leszel, s katona,
kósza szélben álomtenger kalóza,
Rajtad áll! vagy
van ki elbukik,
Nem tudja a refrént, a többivel tátogat.
Farkastáncot lejt, és vonít vagy elbújik
csak illem-kódex, mi rokonhoz látogat.
Álarcban bénázva paroláz,
Szalutál, haptákba dobja rút- önmagát…
S már nem érzi sokszor, hogy kicsoda,
De sors fordulót hoz, frocliz a fintora,
Belefárad napi rutinba,
Beleszédül hamis rubinba,
olcsó húsba, híg lébe…
Halált vár, mi végre?

Hirdessél IGÉT igézve!
Górcsö alá tesznek, onnan a kerékbe,
Árbóc-szalufához ne kössél önkéntest!
Sződd éjjeli vásznad,
szedd a sátorfádat!
Ülj fel hintalóra, vásárfi hintára!
Ülj fekete mozdonyra, nem visz vakvágányra!
Szállj a repülőre, szállj fecskemadárként!
De higgyél, ha őrzöd szemed sugaraként
a képet, mit egyszer mozaikként raktad,
S ne ijedj meg, ha folyosón vakablak
fogad, s körmöd szakad,
Körmönfont alakok rémképe alatt.

Hajnali sugárka nyalka nyalábjának
Kell, hogy mától higgyél!
Dőlj be néha, léha hazugságnak
és szemtől –szembe
KELL,
hogy púdert hintsél…