A PIPACSTÜNDÉR-Plironna emlékére-thriller

Pipacsokat szedtem a nyári kertemben, elvarázsoltak a törékenységükkel. Imádkoztam ne fújon a szél, mert akkor a szirmok odavesznek. Meg akartam festeni a hártyavékony virágokat, megörökíteni egy darab nyárelőt, fényképezőgéppel a legegyszerűbb, de a pipacsnak tégla és vérvörös árnyalatai ecsetet kívántak.
Vászonra álmodtam őket.
Hosszú hajamat félredobtam az arcomból, a meleg simogatta meztelen vállamat, pántos trikómban, térdig érő, lenge szoknyámban még a bőröm is barnult odakint.
Akadt egy olyan sűrű, pipacstengerszerű rész, ahol olyan a szálak szinte egymáshoz értek, így azt a helyet választottam. Mélyebben hajoltam le a kelleténél, amikor valami erős húzóerőt gyakorolt rám, mintha kézen ragadnának. Azt hittem napszúrást kaptam a majd harmincfokos melegben, szőke tincseim előre estek, én pedig szerencsétlenül orra buktam.
A pipacs kissé szőrős szára az ujjaimra tekeredett, vékonyka, de erős lián módjára, és mind tovább gyűrűzött a tenyeremet körbefogva, majd a csuklóm köré kígyózott. Az alkaromra is felkúszott, hogy aztán a másik kezemmel is ugyanezt tegye.
- Ez csak valami álom lehet, nem vagy ébren Clarissa!
Egy göröngy nyomta a hátam, a fű csiklandozta az orrom - mégis csak ébren vagyok - rémültem meg. A pipacsszárak tolakodóan nemsokára a bokámra is feltekeredtek, egészen a térdem fölé. Kiterítve feküdtem, mintha acélsodrony fogságában kapkodnám a levegőt.
Nem értettem magam, miért hagyom, hiszen ha megfeszítettem volna a testem, talán azonnal eltépek minden szárat, talán a döbbenet tette, hogy nem ocsúdtam. A szám és az orrom szabad maradt, lélegezni tudtam, a szempillám körül sem érte a bőrömet a növényi kötelék.
Amikor abbamaradt a foglyul ejtés, vad szívveréssel vártam, mi lesz a következő csoda, de pár percig semmi sem történt. Gondoltam megpróbálok felállni, és véget vetek ennek az egésznek, kezdtem elzsibbadni, és kellemetlenül érezni magam. Még nem is fogtam fel, miféle támadás ért, ennyire csodálatos növények, miért teszik ezt velem.

Amikor felemeltem a tekintetem a kék ég helyett vöröset láttam, ahogy közelített az arcomhoz, úgy kaptak kontúrt a vonalak. Egy hatalmas, emberfejnyi pipacsot véltem felismerni, alig harminc centire állt meg az arcomtól. Nem beszélt hangosan, mégis kommunikált velem.
- A pipacsok tündére vagyok, Prelissia.
- És miért kellett így lefognod?
- Hogy meghallgass, és megismerd a történetünket.
- A többi virágnak is van tündére? - kérdeztem félhangosan.
- Meglehet, de csak a mi fajunkról beszélhetek, másra nem vagyok felhatalmazva.
- Szóval akkor van.
- Élt egyszer egy királylány, úgy hívták Plironna. Haja olyan vörös, mint a szirmaim, alakja karcsú, szeme akár a jó termőföld. Az apja feleségül akarta adni egy kiváló harcoshoz, de a királylány mást szeretett.
- Egy ágról szakadt lovászfiút?
- Nem egészen, egy lányt szeretett, aki reggelente a haját fésülte.
- Ó - döbbentem meg.
- A király rájött a szörnyű titokra, ezért a királylányt lefejeztette. Nem tűrhette a szégyent. A Nap erősen sütött, a dombok szomjasan sóhajtoztak azon a napon, amikor a lány feje elvált a testétől.
- Szörnyű - motyogtam.
- Amikor a hóhér a lány fejét egy talicskára akarta tenni a teste mellé, csoda történt. A hosszú, vörös haj átalakult mindenki szeme láttára, szirmok váltak belőle, hártyavékony, pipacsszirmok, a fej eltűnt, bibévé lett, és szárba szökkent az első pipacs… Csak pár napig virágzunk minden évben Plironna emlékére.
- Szép mese.
- Nem az, legenda, ami valóság volt.
- Aha, akkor most már elengedsz?
- Plironna szelleme megkívánt téged. Hasonlítasz egykori szerelmére.
- Hű, de jó nekem - keseredtem neki. - Küldök neki fényképet, az nem felel meg?
- Ostoba! - emelkedett feljebb az óriás virágfej. - Szerencséd van, kegyes hozzád, azt mondja, amint a Hold feljön az égre, meglátogat. Most szabad vagy.

*

Amikor magamhoz tértem egészen átforrósodott a testem, álmodhattam az egész badarságot, pipacsszáraknak nyomát sem láttam magamon, viszont rosszul léphettem, és bevertem a fejem, a dudort is ki tudtam tapogatni. Betámolyogtam szédelegve, vettem egy frissítő fürdőt, felhívtam a férjemet, akinek a hangja visszarántott a valóságba. Ki sem mertem azon a napon már menni, cigarettámat szívva a függöny mögül lestem a pipacsokat, amik pont ugyanolyan szépnek látszottak és békésen ringtak a szélben, mint azelőtt.
Este a férjemhez szorosan bújtam, Georg teste megnyugtatott, ahogy a csókja, és erős, védelmező karja is. Amikor összeölelkezve elaludtunk, butaságnak tudtam be az egész délutáni rémálmomat.

Éjjel felébredtem, Georg békésen szuszogott mellettem. Egy éve éltünk házasságban, már csak egy kisbabára vágytunk. Otthon dolgoztam könyvelőként, míg a férjem egy nagyvállalat beosztottjaként. Szép kapcsolat, jó házasság, addig minden rendben ment köztünk.
Amikor végül a konyhába mentem - mert visszaaludni nem tudtam-, feltettem egy kávét, papírt ragadtam és a kezembe akadó grafittal kezdtem el lágy vonalakat húzni. Amint meglebbent a vékony függöny a két részre osztott ablakon, azt hittem csak a szellő játszik velem. Azonban egy gomolygó, hatalmas valami lebegett be, akár egy örvénylő gömb, kiesett a kezemből a ceruza.
Egy női alak rajzolódott ki a szemem előtt, színes ruhájú, vörös nő. A teste átlátszott, láttam a mögötte lévő tárgyakat, mégis látható mindene, arca, törzse, keze, lába, és a szeme, amivel engem nézett. A székem majdnem felborult, ahogy hirtelen felálltam, a kezemet a torkomra szorítva. Ha az ember olyasmit lát, ami tudja jól, hogy nem lehet valóság, egészen furcsa érzés rohanja meg.
- Mit akarsz? - suttogtam elhalóan.
- Tudtad, hogy jövök.
- Miért?
- Hasonlítasz valakire.
- Annyian hasonlíthatnak valakire.
- Nem kell tőlem félned, szeretlek.
A nő előttem állt meg, az őt körbeölelő burok megszűnt, a talajra ereszkedett, pont úgy állt előttem, mint egy másik ember. Olyannak tűnt, akár egy háremhölgy, az öltözéke buggyos, zöld nadrág, karcsú dereka fölött, csak a mellét fedő melltartó féle, szintén buggyos ujjal, színes flitterekkel meghintve. Szemöldöke ívelt, hangsúlyos, szeme fölött aranypor.
Ahogy ott állt a teste egyre inkább emberszerűvé vált, egészen addig, míg  hús-vérnek tűnő nem lett. Ekkor kezdett el nevetni is, és földillatot árasztani magából, azt a fajtát, ami akkor száll a légben, ha a nyári zápor feláztatja a termőföldet.

*

Megragadta a kezem és magával rántott, mintha hangtalan dallamokra pörögnénk-forognánk. Azon kaptam magam, kint táncolok a pipacsok között, míg a Hold kékes-ezüstje ragyog a bőrömön. Már nem féltem, a karcsú újjak az enyémbe fonódtak.
- Olyan vagy, akár én, hordozod magadban a virágot.
Amikor megérintette az arcom, bársonyos bőr ért hozzám, valami forró, lávaszerű ömlött el  tagjaimban, a fű kellemesen hűvösen csiklandozta a hátam, miután belefektetett és a hozzáért a szája az enyémhez.
Azt végképp nem értettem, hogyha egy nővel állok szemben, mi lehet a furcsa, zöld valami, ami a lába közül kitör, vastag virágszárhoz hasonló, ráadásul egyre nyúlva, vastagodva közelítve felém.
- Ez a nemi szerved? - nyögtem bután.
- Igen, mi pipacstündérek, lehetünk fiúk és lányok is egyszerre.
- Nekem ez nem tetszik, jobb szeretem, ha valaki fiú vagy lány.
- Vannak szférák, ahol ez másként megy.
- Nem bánom, csak tüntesd el ezt a zöld micsodát.
Elmosolyodott, látta a rémületemet. Rám hajolt újra, a csókjának nem tudtam ellenállni. A lábam közé ért a zöld szár-fallosz, összerándultam, de az ellenállásom hamar megszűnt, bűbáj alatt álltam. A lián belém hatolt, kitöltve és kéjt adva.
- Zöld mámor - suttogta felettem a lány, teste betakarta az enyémet. Lombok hűvösét, csermely tiszta vizét, vízesés frissességét, és az azúr ég végtelenségét éreztem közben. Kicsiket mozdult bennem a lián, előre-hátra, a pipacstündér végig csókolt. Végül a csúcsra érve felkiáltottam, valami szétömlött belsőmben, az illatok felerősödtek, színes foltok vibráltak a szemem előtt, majd elvesztettem a tudatomat.

*

Arra ébredtem, hogy Georg simogat, hajnalodott. Felfedezve, hogy a kertben vagyok, megijedtem, eszembe jutott az éjszaka. Körülnéztem gyorsan, persze semmiféle fiú-lány tündért nem láttam, csak az én Georgomat, a zöld szeme ragyogása erősített meg, hogy ne mondjam el neki, mit is álmodtam.
Aznap nem tudtam dolgozni, sőt semmi nem ment. Végül telefont ragadtam, azt tettem, amit helyesnek véltem.
- Igen, kérem, küldjön valakit sürgősen, megfizetem. Mindegy mennyiért vállalja, csak még ma jöjjön!
A furgon megállt a házunk előtt, ami a legutolsó ház a soron, az erdő kezdetével az egyik oldalán. Remegett a gyomrom, de az elhatározásom erős maradt. A berregő hangot hallva befogtam a fülem, a könnyeim folytak az arcomon. Később kinéztem, a nyári kertemnek nyoma sem maradt, pusztán tarló mutatta, hol feküdt a pipacstenger…

*

Kilenc hónap múlva megszületett a kislányom, Filandra, gyönyörű gyermek, vörös hajával, barna szemével, valakire annyira emlékeztetett...
Eltelt négy év, imádjuk a kislányunkat, vidám, szereti a természetet, sokat tartózkodik a szabadban. Kedvenc időtöltése azonban a rajzolás. Pipacsokat rajzol a legtöbbször, rengeteg pipacsot...


/Természetesen a történet teljes egészében kitaláció, ahogy a nevek is, agyam szüleménye, fantáziám terméke, nem létezik, még csak hasonló legenda sem.../
2013. 06. 25.
Sea Miller