A mosogatógép

A mosatlanok egyre csak gyűltek a konyhapulton. A zsúfoltság miatt nagy volt az elégedetlenség az edények között. Különösen nehezen viselték ezt a tömegnyomort az ünneplős készlet tagjai. Ők általában a pohárszekrény kiemelt részén figyelték a mindennapok forgatagát. Csak ritka ünnepekkor és különleges vendégek tiszteletére kerültek elő. Ilyenkor büszkén csillant meg a halvány gyertyafény ívelt formájukon. Használat után általában külön bánásmódban részesültek, de most a közönséges edények között kellett a tisztaságra várniuk.
Az edények a szokásos témáikkal ütötték el a várakozás idejét. A csészék a kistányérokról pletykálkodtak, a mélytányérok felsőbbrendűségüket bizonygatták a lapostányérokkal szemben, a poharak kiemelték a mindennapi fontosságukat, a bögrék csak egyszerűen nagyokat ásítottak.
–A gazda nem szokott ilyen lusta lenni, - állapította meg a merőkanál - ha összejövünk egy páran, már megyünk is a tisztítóba. Valami különös eseménynek kellett történnie.
–Talán összefüggésben lehet azzal, hogy új edényeket láttam az asztalon. - vetette közbe a kiskanál. Ettől mindannyian izgatott lettek és találgatni kezdték, hogy kik lehetnek az új jövevények.
Aznap este már nem kerültek sorra, lekapcsolódott a fény, sötétben maradtak. A félősebbek közelebb húzódtak a többiekhez és lassan mindenki elcsendesedett. A nyugalom nem tartott sokáig, mert az öreg bögre horkolása felébresztette a többieket. Rápisszegtek, húzták a fülét, lökdösték de csak tovább horkolt. Végül az egyik villa kitalálta, hogy fordítsák a szájával lefelé. Ez végül bevált és végre mindenki nyugovóra tért. Hajnalban a kakasmintás pohár ébredt leghamarabb, kukorékolni akart, de aztán meggondolta magát. Az edények szép lassan ébredezni kezdtek, nagyokat nyújtózkodtak és többen is felháborodásuknak adtak hangot, mivel az ételmaradékok maradéktalanul rájuk száradtak.
–Nehéz napunk lesz, - morgolódott a nagy tekintélynek örvendő konyhakés - mikorra újra tisztává varázsol bennünket a zuhanyzó.
De el jött ez is: kinyílt a nagy ajtó és szépen rendezetten mindenki bekerült az előre kijelölt helyére.
A poharak, bögrék, kistányérok az emeleti zuhanyzóban kaptak helyet. A tányéroknak egy-egy külön zuhanytálca jutott, az evőeszközök álló zuhanyfülkéket kaptak, mellettük a lábosok terpeszkedtek nagy méretükkel.
Az elit készlet természetesen most is zsörtölődött, hogy együtt kell zuhanyoznia a pórnéppel, ráadásul ilyen körülmények között. A tányéroknak jó volt így, ők szerettek összebújni. Legjobban a kis, egyszerű piros lábos örült, mert ahogy felnézett a felső emelet rácsai közt, éppen látta a piros pöttyös kis bögrét, akibe titokban szerelmes volt.
Ekkor az ajtó hirtelen rájuk csapódott, sötét lett, és az edények nagy visongása közepette megindult a fürdés. Hatalmas nagy forgó kar lövellte rájuk a kellemes meleg vizet. Egy kicsit elbágyadtak a simogató, bársonyos permetben. Szép lassan elcsendesedtek és átadták magukat az élvezetnek. Ezt a pillanatot használta ki az öreg fületlen bögre és mesélni kezdett:
–Tudjátok, jó ez a mosakodás is, de nem lehet összehasonlítani azokkal a régi szép időkkel. Akkoriban a gazda mindenkit egyesével a kezébe vett, lágyan, finoman érintve minden kis porcikánkat. Előbb jól megszappanozott, majd frissítő hideg zuhannyal leöblített minket, ezután pedig puha törölközővel szárazra törölt. Még egyszer körbenézett rajtunk, hogy nem maradt-e ki valamelyik részünk a tisztálkodásból, elmosolyodott és visszatett a helyünkre. Benne volt ebben egymás tisztelete, az érintés melegsége.
A fiatalabbak tátott szájjal hallgatták az öreg történetét és próbálták elképzelni azokat az időket. Az idősebbek morogtak, hogy az öreg már megint ezzel az unos-untalan témával jön elő. Az úri népség egyszerűen csak összenézett és kuncogott.
Most mindenki elcsendesedett, mert jött a kedvenc részük: a száradás. Meleg fuvallat érkezett a falakból és ezt mindenki élvezni akarta. Többen elszunyókáltak a bizsergető érzés közben, majd néma csend lett. Máskor ilyenkor elég hamar kinyílt a szabadulás ajtaja, de most elég sokat kellett kuksolniuk a sötétben.
Aztán hirtelen kicsapódott a bejárat és beömlött a fény. Egy idegen kéz rakosgatta ki őket az asztalra, szépen sorba egymás mellé. Már mindenki ott volt csak az öreg fületlen bögre kuporgott még a fürdőben. Ami ezután történt arra az edények örökké emlékezni fognak.
Eltelt néhány nap, minden visszazökkent a hétköznapokba. A régi edények helyet szorítottak az új edényeknek, gyorsan összebarátkoztak, különösen úgy, hogy a jövevények olyan nőiesek voltak. A rózsaszín szívecskés pohár, a lágy vonalvezetésű, mintás tányér, a Garfield-os bögre megtalálták a helyüket és úgy beilleszkedtek, mintha örökké itt éltek volna.
A régiek egyik nap a gazda hangját hallották:
–Drágám! Nem láttad a fületlen bögrémet?
–Édesem, kidobtam már olyan csúnya volt.
–De ez volt a kedvenc, gyerekkori bögrém. Sok kedves élmény fűződik hozzá, azért szerettem.
–Jól van el ne bömbizd magad, majd kapsz tőlem a szülinapodra egy másikat.
Az edények csendben hallgatták a párbeszédet. Mindenki a gondolataiba mélyedt.