A mélységben vár a Halál

Szánalmas férgek mind. Egytől egyig. A kurvák, akik ott álldogálnak az oszlopok és falak mellett és a futtatóik, azok az undorító mocskok, akik a lépcsők tövében ácsorognak és ordibálnak egymással. Ilyenkor persze sehol egy rendőr aki odamenne hozzájuk, mert hát nekik jogaik vannak. Na persze...
Valóban vannak jogaik. Vagyis inkább egyetlen, de nagyon fontos jogosultságuk, hogy szolgálhatják Őt... Őt és az utódait az életük árán.
Ilyen egy modern metropolisz a XXI. század második évtizedének hajnalán, azon belül az Ny. pályaudvar aluljárója. Egy ideje már, hogy figyelem őket, de ilyenkor nem láthatnak. Mert nem akarnak észrevenni. Félnek, hogy ilyenek lesznek, ezért inkább a könnyebb utat választják. De ne aggódjatok kicsikéim, ne féljetek a jövőtök felől. Egyszerűbbé teszem számotokra.

Csodálatos dolog éjjel a város utcái alatt mászkálni. Építészként lenyűgöznek azok a struktúrák, amiket elmúlt korok szakemberei hátra hagytak nekünk. Beszéltek ugyan róla a tv-ben, újságban is cikkeztek párszor, de egy kívülálló addig nem tud teljes képet alkotni, amíg nem látja a saját szemével a város alatt elterülő csatorna és alagút hálózatot. Utólag belegondolva talán jobban tettem volna, ha nem vállalkozok ilyen éjszakai kalandokra, de hát a fene se gondolta mit találok.

Akkor még nem voltam egyedül. A nő, akivel megosztottam nyomoromat, azon az éjszakán teherbe esett Vele, és egy teljes héten át szolgálta, míg végül életét áldozta, hogy Ő élhessen.
Ettől kezdve azon voltam, hogy tápláljam, mert Ő erre kért. Nem kimondott szavakkal, a gondolataimban volt a parancs... nem, kérés. Mert Ő nem parancsol soha, hanem szépen kér, magához édesget, mert tudja, megkapja, amit akar.

Ott az a nagydarab cigó, őt szemeltem ki. Nagyhangú, parancsolgató, uralkodó típus. Biztos vagyok benne, hogy meglesz vele elégedve az Istennő. A társaság többi tagjához képest korán, nem sokkal sötétedés után elhagyta az aluljárót. Követtem őt, és csak reméltem, hogy olyan helyen tudom elkapni, ahol van valamilyen lejárat. Egyrészt ezt a nagydarab herét még megemelni se tudtam volna, de ha mégis, valakinek biztos feltűnne, hogy egy embert cipelek a hátamon.
Á, ez jó, ismerős sikátorba fordult be. Az utcáról nyíló alagsorok egyike folytatódik a föld alatt. Hozzá.
Megállt, hogy telefonáljon. Ezek mind egyformán telefonálnak. Bután bámulják a készüléket, majd beleüvöltenek. Legalább nem hallotta, amikor mögé léptem és feje fölé emeltem a vascsövet...

- Rohadt nehéz voltál, tudod-e?
- Te... ahh... hol a faszomban vagyok?
- Biztos helyen, de ne káromkodj, mert Ő nem szereti az ilyen beszédet!
- Mi a kurva anyádról ugatsz nekem te köcsög? - üvöltötte torkaszakadtából -, és miért kötöztél meg? Ha egyszer kijutok innen, akárhol vagyol, a testvéreimmel megkeresünk te állat!
Arcomon egy halvány mosoly jelent meg.
- Kiabálj csak nyugodtan. Tudod, valamikor régen láttam egy filmet. Na, azt egy mondattal reklámozták, ami... na várj... ne üvöltözz már bazd meg. Ja igen, szóval a reklám szöveg valami ilyesmi volt: "Az űrben senki nem hallja, ha sikoltasz." Szóval csak kiabálj nyugodtan, ameddig tudsz.

Ekkor az ürge észrevette oldalról, amit én már korábban.
Egy kb. fél méter magas, nedvesen csillogó képződmény volt a padlón, kissé ovális formával. Tulajdonképpen egy tojásra emlékeztetett.
Egy valamikori alagút csomópontban voltunk. A boltíves mennyezet négy méterre a fejünk fölött elveszett a sötétségben... és a párában. A falakat ragadós anyag borította, ez okozta az undorító kigőzölgést.
Láttam rajta a félelmet. Ahogy körbenézett a teremben, észrevett egy emberi alakot. A falon lógott, nyálkás, áttetsző, mégis kemény szálak tartották eszméletlen testét.
- De hiszen ő... kezdte, majd elakadt a szava, mikor ismerőse teste megvonaglott, mellkasán vörös folt jelent meg és szájából ömleni kezdett a vér.
- Ismered? - kérdeztem. - Őt is ott láttam ahol téged kiválasztottalak.
- Mi történik vele?
- Semmi, csak az Istennőt szolgálja...
A falon lógó férfi kinyitotta szemeit. Végső haláltusáját vívja.
- ... egész eddigi élete elvész ebben a pillanatban...
Reccsenés, majd mégegy.
- ...azért élt, hogy halálával szolgálja...
A mellkas kidomborodott, majd a vérfolt közepén megjelent egy groteszk kitüremkedés.
- ...az...
A szétroncsolt testből egy aprócska lény bújt elő.
- ...életet.

Csont, tüdő és húsdarabok kíséretében a földre esett a férfi "gyermeke". Hasonlított Őrá, a feje ívesen megnyúlt volt, de nem volt rajta az a különös taraj. A hosszú farok stimmelt, de az Istennővel ellentétben - akinek négy keze is volt - ennek az ifjú jövevénynek nem voltak végtagjai. Felemelte vértől iszamós fejét és különös sziszegő hangot hallatott. A válasz - mely egyszerre volt maga a borzalom és a megkönnyebbülés - nem váratott magára. A terem másik feléből egy sokkal erősebb hang válaszolt az újszülöttnek.
- Ne... kérem - nyöszörögte az új áldozat már sírva, félelmében maga alá csinálva, amikor a terem félhomályában megpillantotta az Istennőt.
Maga volt a tökéletes csoda, gyönyörű, kecses testével és míves csontkoronájával ott trónolt a boltív alatt.
- Készülj fel! Hamarosan megszabadulsz lelked minden terhétől - mondtam, miközben amaz érthetetlenül sikoltozott. Micsoda egy féreg, semmi méltóság nem szorult belé.
A tojásforma alakzat teteje megmozdult, húsos levelű virágra emlékeztetve szétnyílt, majd egy pókszerű valami ugrott ki belőle, egyenesen a férfi arcára, farkát a nyakára csavarva, csontos ujjaival átszorítva a fejét. Még egy utolsó kiáltásra sem volt ideje.
- Bevégeztetett.
Ekkor villanást láttam oldalról...

A pengeéles farok átütötte a hajléktalan, tébolyult férfi hátát a medence fölött, hogy újból megjelenjen, átszakítva a hasát és kilökve annak tartalmát. A hatalmas végtag könnyedén emelte magasba a rángatódzó testet, hogy a férfi arca közvetlenül a királynő szája előtt legyen. Az irgalmatlan méretű száj lassan szétnyílt, az ajkak hátrapöndörödtek, sűrű nyál csorgott a borotvaéles fogakról a férfi testére, ahol azonnal reakcióba léptek a ruhával, bőrrel és füstölögve marni kezdték azt. A torokban megcsillant a fény a galaxis eme különös teremtményének második állkapcsán. Ez az ember, aki elvakultan hitt az isteni jelenésben, már felesleges az ifjú uralkodó számára. Egy harcos már megszületett és hamarosan újabbak követik.

A csöves még látta, amint arca felé lendül a szörnyű szerv. A fogsor áthatolt a koponyán, szinte szétrobbantva azt.
A királynő elhajította a tetemet. Magasra tartva fejét diadalmas üvöltést hallatott.
Egy új birodalom van készülőben.
Bevégeztetett.