A jelen

Egy letűnt világ romjain roskadva bámulok magam köré. Mi elmúlt, többé sosem térhet vissza, én mégis várom, s vágyom létezését. Bár tudom, az már nem lesz ugyanaz. Az egykor való másolása nem egyezik az eredetivel. Hiába olyan teljes egészében. Nem az. Egy elpusztult világot nem lehet feltámasztani. Újra építeni? Megpróbálható, de minden, mi akkor vele veszett, örökre el is tűnt a homályban. Nem visszahozható. Csak a szellem kísért. Az egykori kép halovány mása. Ezért is maradok rab az időben. Teszem, mit kell, s élek a jelenben. De lelkem gyakran fájdalmasan gondol vissza a háborítatlan helyek békéjére. Mikor még az emberek, emberek voltak, s nem kapzsi csalók, hűtlen hazugok, irányított, élő gépek és megveszett gyilkosok.

Gyakran égek a vágytól: bár visszatérhetnék egy csodás életbe, hol a Nap fényesen ragyogott és télen is boldog volt mindenki. Hol a jót láttuk csak körülöttünk, mert rosszal nem is találkoztunk. Nem ismertük a gyógyszereket, mert nem kellett mire használnunk azokat. Amire szükségünk volt, azt megadta a természet, s mi megajándékoztuk e kedvességéért, törődéséért és nem kifosztottuk, s meggyaláztuk, mint most.

Látja a ma élő, hogy mit művel maga körül? Vagy elvakítja önmaga mérhetetlen napi baja? Odafigyel-e másokra is vagy csak a semmiből fellépő és semmit is érő problémáknak szenteli perceit? Kér-e, vagy netán elfogad-e segítséget, hogy utána ő is segíthessen? Vagy csak elvesz és eltűnik? Nem. Egyik sem. Elvesz, marad, s tovább fosztogat. Ez jellemzi a mai embert. S aki még próbálja menteni a nemes értékeket, azt a porba lökik, s eltiporják. Ez az érdeme annak, aki segít. Lesújtanak rá, mert a mai rohanó világban nem ez a várt cselekvés. Rombolni kell, s gyalázni, nem számít kit, vagy mit.
Azok, kiknek a népet menteniük és támogatniuk kellene, nyomorba döntik, s azt hiszik, ezt senki sem látja. És a nép, ki nyomorba dőlt, még többet tesz azért, hogy mélyebbre kerüljön. Foggal - körömmel küzd, hogy helyre állítsa életét, s közben észrevétlenül bemocskolja lelkét. Mert már arról is elfeledkezett, hogy ilyet birtokol.

Mi a szeretet? Mi az önzetlenség? Feltehetné magának e kérdéseket, ha ismerné a szavakat. De a mai ember csak két fogalommal van tisztában: pénz és hatalom. Minden, mi egykor szép volt, s megbecsült, mostanra eltűnt. De akinek jelentett valamit, az most is ott áll a nem látszó sírok felett és belül némán zokog. Szerte a világban. Ebben a sötét, mocskos életben. Ami mé nem ért véget. Egyre csak süllyed.
Megfertőzte az embert a gonosz - ki eltűnni látszik -, s arra törekszik, hogy azt ami még halvány fénnyel dereng, magával húzza a mélybe és végképp éjszakává tegye a nappalt. Sűrű, fullasztó, gyilkos éjszakává...

2005.02.12.