A halál lehelete

Sötét van, és hideg. A karom lúdbőrös, a léptem visszhangzik a lépcsőházban. Kinyitom az ajtót, és kilépek. Kint megcsap a csípős, hideg szél. Az eső alig esik, de a léptem visszhangzik, és tocsog a sötét járdán. Szabad ötlettől vezérelve felnézek az égre, és látom, amint a teliholdat a vastag felhők vészjóslóan eltakarják, az ég szinte teljesen sötét. Halk morgást hallok a hátam mögött, és a távolból egy kutya ugatását, de nem zavartatom magam, céltudatosan megyek tovább a kihalt, éjszakai utcán. Sehol egy lélek. Jéghideg szemeket érzek magamon, a tarkóm bizseregni kezd, és hallom, ahogy az apró kavicsok megcsikordulnak a hátam mögött.

Mire megfordulnék, a lapockáimon puha mancsokat érzek hatalmas karmokkal, és sátáni leheletet a nyakamon. Hirtelen hátrafordulok, és szembenézek támadómmal. Annak hatalmas szemfogai, zöldes szemei, és gyilkos tekintete van. Az idő számomra lelassul, megállapíthatom, hogy támadóm egy vérfarkas, és minden kétséget kizáróan vérszomja van. Erős mancsával hatalmas ütést mér az arcomra, mire én összeesek, és szédülve nézem, ahogy a vérfarkas egyik kezével lefogja a mellkasomat, ezáltal nem tudok levegőt venni, és hatalmas, fénylő tépőfogaival kitép egy darab húst a hasamból.

Óriási fájdalom hasít belém, legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, de valami miatt nem jön ki hang a torkomon. Csak remegve nézem, amint a vérfarkas már eléri a belsőszerveimet, és a beleimet tépi ki erős állkapcsával. Vérem szökőkútként spriccel ki, de a fájdalom megszűnik. Már nem érzek semmit, se félelmet, se hideget, se fájdalmat. A Halál markában vagyok, és innen már nincs visszaút. Gyilkosom még néha rám néz, hogy életben vagyok-e még, közben elégedetten nyalja a szája szélét, ami a véremtől vöröslik. Majd mohón visszahajol belsőszerveim fölé, és ismét enni kezd. Testemet elönti a melegség, és a béke. Már egyáltalán nem félek a rám váró haláltól, boldogan várom, hogy megszűnjek erről a földről. És ezt mintha a vérfarkas is tudná rólam.

Egy utolsó kép még felvillan előttem, ahogy a gyilkosom még az utolsó csontjaimat is örömmel elfogyasztja. És elért a vég. Sötétség mindenfele, nem látok semmit. Csak egy hangot hallok: "Vége!" A vörös a vér színe, a fekete a halálé, és mindkettő egyszerre kavarog a fejemben. Meghaltam.