A boszorkány - Harmadik fejezet

Azután minden héten legalább egyszer meglátogatta a fiú Annét. Az ablakon át jött, és boldog órákat töltöttek együtt. Aztán egy este Tom, mert így hívták a fiút, boldog mosollyal ölelte át a lányt.
- Ennyire örülsz a látásomnak? – tolta el magától Anne a fiút.
- Gyerekem lesz! – csókolta meg boldogan a fiú.
- Akkor nem a feleséged mellett volna a helyed?
- Most az anyósomnál hál, mert a bába azt mondta, hogy vigyáznunk kell, míg a kicsi el nem jön. Jó ez így, legalább több időm jut rád is. – kezdte el vetkőztetni a már felhevült lányt a boldog apa.

Tom pedig csodálatosan szerette azon az éjszakán. Miután az utolsó ruhadarab is lekerült róla, felkapta, és az ágyra fektette. Remegő kézzel simított végig karcsú kis testén, aztán bekapta meredező ball mellbimbóját, a jobbat, pedig két ujja közé fogta, és morzsolgatni kezdte, közben a másikat mohón szopta. Anne behunyt szemmel élvezte az élményt. Keble egyre vadabbul hullámzott, öléből apró cseppek folytak a lepedőre. Végre Tom lenyúlt, és kemény péniszét a követelődző barlanghoz igazította, és belecsusszant. Anne felnyögött a gyönyörtől. Lábait szélesre tárta, hogy a férfit minél jobban magába fogadhassa, az pedig hosszan, gyöngéden mozgott benne. A lány csípője is meglendült, és mindkettőjük örömére ért össze a két mozdulat sor. Tom felkapta a kéjtől a fejét.
- Lassabban, Te kis drága! Senki nem tud így a kedvemre tenni, mint te – nyögte, és teljes súlyával ráfeküdt Annéra, hogy minél kevesebbet tudjon mozdulni. Anne pedig a férfi fenekébe markolt, és még jobban magába tolta. Aztán elengedte, mire a fiú teljesen kicsúszott belőle, majd anélkül, hogy oda nyúlt volna, visszaszánkázott a nedves punciba. Anne nagyon szerette ezt, de most úgy érezte, hogy még ez is kevés. Csípőjét kezdte el mozgatni, így Tom lőcse teljesen felingerelte. A fiú, csodálkozó szemmel nézett rá, aztán teljesen belényomult, és élvezte az új élményt. Végül zihálni kezdett, de Anne még nem akarta, hogy elmenjen.

- Várj még, én nem vagyok kész – lihegte, és visszavonulót fújt. Pihentek pár percig, aztán a fiú hanyatt dőlt, és Anne ráült. Hátranyúlt a lábai között, és magába igazította Tomot, majd lassan mozogva, teljesen magába fogadta. Tom a fenekébe markolt, és behunyt szemmel várta az élményt, ami nem is váratott magára. Anne a mellkasára dőlt, és mozogni kezdett. Szerettek így szerelmeskedni, mind a ketten. Anne ügyes volt, és Tom biztos lehetett benne, hogy egyszerre ragadja el őket az extázis, annál nagyobb gyönyört pedig még sosem érzett.
Most is Anne el kezdett lihegni. Tom érezte, hogy a meleg kis barlang falai meg – megrándulnak, aztán ő is zihálni kezdett, és magja belelövellt a lányba.
Végül Anne legördült róla. Érezte, hogy kedvese magja folyik belőle. Lihegve feküdtek egymás mellett, fogva a másik kezét, majd, mint szeretkezés után mindig, Anne felkelt, és kiment a konyhába. Kinyitotta az almáriumot, és belekortyolt egy kis kék üvegcsébe, majd visszament, és befészkelte magát a fiú ölébe.

- Minek mész ki mindig a konyhába? – kérdezte Tom.
- Iszom egy szerből, hogy ne foganjak meg tőled. Gondolom, nem szeretnéd, ha egyszerre két családod lenne.
- Nem – nevetett a fiú, és megcsókolta Anne vállát. – Okos lány vagy Te.
- Miért mondtad az előbb, hogy senki nem tud a kedvedre tenni úgy, mint én? A feleségeddel nem így csinálod? – kérdezte a lány egy kis gondolkodás után.
- A feleségem, csak úgy engedi, ha fel vagyunk öltözve, és csak elölről hajlandó. Jó vele, de te sokkal többet adsz.
- A melleit sem kaphatod be? – csodálkozott Anne.
- Néha, de nem úgy, mint a tiedét.
- De, miért?
- Nem illik, azt mondják.
- Neki jó így?
- Sosem láttam még olyannak, mint téged. Te elengeded magad, élvezed. Ő szégyelli. A pap is azt mondja, hogy csak azért szabad ilyet művelni, hogy gyereke legyen az embernek. Egyébként, bűn.
- Akkor én, bűnben élek? – ült föl Anne.
- Nem hiszem – mosolyodott el a fiú. – Azt hiszem, itt az erdőben más törvények élnek.
Anne megnyugodott, visszabújt a kedvese ölébe, és elaludt. Utolsó gondolata még az volt, hogy vasárnaponként a gombászás helyett templomba fog járni.

Eljött a vasárnap. Anne vizet forralt, beleöntötte a nagy dézsába, majd beleállt, és fürödni kezdett. A nagydarab szappannal végigcsutakolta magát, közben arra gondolt, amikor előző nap Tom végig simogatta a testét, aztán elszégyellte magát. Nem illik vasárnap, templom előtt ilyesmikre gondolni. Kis fejébe befészkelte a szó magát „Bűn”, és nem hagyta nyugodni. Gyorsan kiszállt a fürdőből, megtörölközött egy durva vászonnal, majd felvette a legszebb ruháját. Még kettő volt, de azokban az erdőt járta. Haját is megfésülte, és piros szalagot font bele, aztán gyors léptekkel indult el a legközelebbi faluba, ahol templom is volt.
A nép kíváncsi szemmel nézte az új kis jövevényt. Az idős asszonyok összesúgtak a háta mögött, a férfiak, pedig kíváncsian, és mohón nézték karcsú alakját. Anne még emlékezett, hogy annak idején hol ült az anyjával, és félve oda csusszant a pad szélére. A mészáros családja ült még ott. Az öreg dédi, áthajolva az egyik unokája fölött, odasúgta neki:
- Jól tetted lányom, hogy eljöttél. Isten nélkül nem szabad élni. – Anne hálásan mosolygott az asszonyra.
Aztán a szertartás elkezdődött. A pap hosszan idézett a szentírásból, és Anne emlékezetébe visszatértek a hosszú, semmitmondó monoton órák emlékei, amiket annak idején a szüleivel töltött a templomban. Mégis érezte, hogy soha többé nem maradhat el a vasárnapi misékről. Ha igen, elkárhozik.

Tom szomorúan bújt hozzá este. Az apja, mivel úgysem kellett ellátnia a feleségét, elküldte egy céhbe tanulni, amíg a gyerek meg nem születik. Az utolsó éjszakájukat töltötték együtt.
Anne haragudott az Istenre. Az azzal fizetett azért, hogy ő meglátogatta a házát, hogy elvette tőle a boldogságot. Tom még utoljára a szájába adta fanyar ízű szerszámát, Anne pedig szopta, nyelte az egyre keményebb férfitagot.
- Add a fenekedet – lihegte a fiú, mert még utoljára bele akart merülni a szűk kis barlangba. Hallotta, hogy a városban kaphatók lányok, némi pénzért ilyesmire, de Anne teljes örömmel adta oda magát, más úgy sem képes erre.
Anne pedig négykézlábra állt, Tom pedig kinyúlt az olajos tégelyért, és bekente vele férfiasságát, aztán nekifeszült a formás kis popsinak, és belényomult. Anne kéjesen felnyögött. Tom pedig előre nyúlt, és két ujját bedugta Anne forró hüvelyébe. Érezte, és élvezte, ahogy Anne kis teste beleremeg a kéjbe, aztán mozogni kezdett. Anne nyögdécselései hamarosan kéjes sikollyá duzzadtak. Majd mindkettejük belseje is megrendült, és elöntötte őket a mindent elsöprő boldogság.

Hajnalodott. Tom gyengéden simogatta Anne mellét. Érezte, hogy a lány sír.
- Ne sírj, Galambom – vigasztalta. Anne szomorú hangon mondta:
- Miért küld el az apád?
- A nagyanyád temetése óta furcsa lett. Tudja, hogy hozzád járok, és rosszalja, de mindig mindent elmeséltet velem. Szerintem jönne ő is hozzád, de anyám miatt nem teszi. Meg azt is mondta, hogy Te megbabonáztál minket.
Anne megborzongott, eszébe jutott a bájital, de aztán úgy döntött, hogy annak nem tarthat ilyen sokáig a hatása. Tom egyszerűen szerelmes belé, mint ahogy ő is Tomba.
- Butaság – fordult meg az ágyban a lány. – Mindjárt menned kell – szomorodott el ismét.
- Valóban – ült fel az ágyban Tom. – Ugye várni fogsz? Csak fél év – csókolta meg kedvesét a fiú.
- Igen. Várni foglak szerelmem – bújt még utoljára a széles mellre Anne. A fiú pedig felöltözött, és nehéz szívvel elment. Anne ott maradt az üres ágyban egyedül, és érezte, tudta, hogy valami nincsen rendjén. Valamit elrontott. Eszébe jutottak a nagyanyja szavai:
- Magad érdekében sose használd. Nagy bajod lehet belőle.
És valami megmagyarázhatatlan félelem költözött a szívébe.