A Boldogság Árnyékában

- Hányszor mondtam már, te dög, hogy édesebbre főzd a kávém? – kezdte szokásos napi veszekedését az apa. 
Egy majdnem átlagos családról beszélünk: férj, szerető feleség és három leánygyermek. Ám ez a család mégsem volt átlagos, mivel az apa agresszív, rosszindulatú volt.  A feleség csak tűrte és tűrte a kiabálást és a verést, a lányoknak is muszáj volt tűrniük. 
Az apának minipékség volt kialakítva a hátsó szoba helyén. Minden nap szebbnél szebb péksüteményeket készített, a falusiak szorgos és vidám emberként ismerték. Az anya háziasszony volt otthon, a ház körüli teendőket látta el. A három lány pedig egyetemre járt. 
Ebédnél a legkisebb lány meglepő hírrel ált elő:
- Apa, anya! Ma az egyetemen András megkérte a kezem – szólalt meg Luca.             
- Az Isten bassza meg, már csak ez hiányzott – kiáltott fel az apa. – Nagyon fasza lesz, ha még egy tátogó szájat kell majd itt etetnem.  
Az anya nem szólt semmit a történtekre, hiszen tudta, ha megszólal, a férje még jobban feldühödik.
Az apa dühkitörése nem ijesztette meg Lucát. 
Pár napon belül elkezdődtek Luca és András esküvői előkészületei. Készületek közben András többször járt Lucánál. Az apa ilyenkor mindig vigyorgott majd kiment, és a műhelyében összetört pár poharat mérgében. András az agresszivitásból soha semmit nem vett észre, ő épp ellenkezőleg ismerte meg az apát. Pozitív, jó kedélyű ember képe alakult ki benne leendő apósáról.  
Eljött az esküvő napja.  A fiatal, immár házaspár megünnepelte a neves alkalmat. Az apa is részt vett rajta. Mint akit kicseréltek, vidáman és büszkén állt a násznép asztalánál. Bár ez a jókedv csak színjáték volt, ő akkor is haragudott a lányára és most már a vejére is.
Mivel a fiatalember lakására egy váratlan csőtörés miatt nem mehettek, ezért csak a lány szüleihez tudtak menni. Sára az anya be is engedte őket bár az apa erről mit sem sejtett, mikor megtudta jól kiosztott Sárának.
– Most miért kellett ezért bántanod? – kérdezte sírva az anya – Látom, te a fiatalok boldogságának sem tudsz örülni! Mindig csak te, te és te és a haragod!
- Mi van, tán nem volt elég a három pofon? Akarod, hogy folytassam? – kérdezte Szergej, a családfő.  
Múltak a napok a család élte szokásos napjait. Az apa egyre mérgesebb volt, mivel a fiatalok egyetemre jártak és így a sok tanulni való mellet nem tudtak munkát vállalni.  Ezért neki kellet magán kívül még öt embert eltartania. Szerinte az egyetem hülyeség volt és helyette dolgozniuk kellett volna. Annak idején, mikor ő megházasodott, feltételként szabta meg magának, hogy el tudja tartani a családját és ne szoruljon a szülei segítségére. Ha valaki férfi tud lenni egy házassághoz, akkor legyen férfi arra is, hogy megteremtse a családja számára a megélhetéshez szükséges pénzt.
Egy nap, mikor András hazatért, mély sírásra lett figyelmes, mikor belépett a hálószobába Feleségét látta megkötve, az apja pedig egy katonai szíjjal verte. 
- Mit csinál maga a feleségemmel? – kiáltott fel András.
- Mi közöd hozzá? – ordította Szergej – Tűnjél kifelé a házamból!
András feje vörösen izzott, majd hirtelen Szergej arcán elcsattant egy pofon.  Ekkor már olyan idegállapotban volt Szergej, hogy felkapta az éjjeli szekrényen lévő, vörös színű, közel hatvan centi magas vázát és  fejbe vágta vele Andrást. A nagy csörrenésre a ház többi tagja is összeszaladt, sajnálkozva látták Andrást földön heverni, az üvegszilánkok között. 
- Apa, miért kellet ezt? – szólalt meg a legidősebb lány – De inkább nem is mondok semmi többet, mert tudjuk te vagy a császár.
- Na, azért mondom! A császár döntését nem kritizálhatjátok! – mordult fel Szergej.
Lucát eloldozta, Andrásba pedig még egy utolsót belerúgott, majd felbőszülten kiment a műhelyébe. A lány csak sírt és közben férje kezét fogta. Mikor magához tért András, felesége megtörölte a fejét és szavakkal kimondhatatlan érzésekkel telítődött meg a szoba.
- András, jól vagy? - kérdezte Luca.
- Igen jól, de azért be kellene mennünk a sürgősségi klinikára – mondta András.
- Nem mehetünk, mert akkor apánk ki fog akadni – sóhajtotta Luca – Jobb, ha csendben maradunk és hallgatunk a történtekről.
- Rendben van. Azt mond még el, mióta bánt téged az apád? – kérdezte a férj.
- Nem csak engem, az egész családdal agresszív – mondta könnyek között a lány – Ígérd meg, hogy nem mondasz senkinek semmit a történtekről.
András átölelte nejét, megcsókolta, majd egymás karjaiban elaludtak.
Rövidesen András munkát talált, amit az egyetem mellett tudott csinálni – operatőr munkakörbe helyezkedett el. Bár Luca ellenezte András tervét, de végül közös megegyezéssel úgy döntöttek, elköltöznek és új életet kezdenek, a gonosz apa nélkül. Mikor az apa megtudta a hírt, egész nap nagy, vidám mosollyal sétált a házban fel s alá. Örült, hogy végre valahára megszabadul két éhes szájtól. Az anya csak sírt és féltette a lányát.
Eljött a költözés napja. Mindenki segédkezett a fiatal párnak, kivéve az apa, aki a pékműhelyében ült és újságot olvasott. A fiatal pár néhány utcányira költözött a szülőktől és úgy tűnt, most már tényleg senki nem állhat a boldogságuk útjába.  András még a régi házban pakolgatott, neje és anyósa az új lakásban takarítottak és csomagoltak ki.  Egyik pillanatban, mikor a fiatal férj azt hitte, egyedül van a szobában, belépett hozzá a középső lány – Luca nővére. Gyönyörű szép vörös haja a nyitott ablaknál fényben fürdött és elképesztő alakja volt, minden férfi álma.  Odalépett Andráshoz megfogta kezét és egy csókot adott neki.  András pedig viszonozta. Úgy tűnt, a két fiatal egymásra talált. Ültek, ölelgették egymást és csókolóztak.
Egy váratlan pillanatban András felugrott, és így szólt:
- Nem tehetem, Én Luca férje vagyok, őt szeretem.
A lány csak szorította az ember kezét és vissza akarta húzni maga mellé.
- Engedj már el, nem tehetem ezt a feleségemmel! - mordult fel András.
- Miért? – kérdezte kíváncsian Dóra – Válj el tőle és legyél az enyém.
- Nem tehetem ez Lucával. Abba kell hagynunk. – sóhajtott fel András.
Ebben a pillanatban belépett a szobába a családfő és András felé nézett mérges, baljós tekintettel.
- Nem elég a kisebbik lányom, még Dórát is el akarod csábítani?
- Nem, én Lucát szeretem! - szólalt meg András.
- Ne hazudj, te görény! Hallottam, amit hallottam! - ordította Szergej.
- Maga semmihez nem ért csak az erőszakhoz!
- Bandi fiam, csak hergelj! - mondta Szergej. 
A következő pillanatban a két férfi egymásnak ugrott és a földön fetrengve ütötték egymást. Először Szergej volt fölényben, de egy váratlan pillanatban a lány felbátorodott és az apját hátulról ütlegelni kezdte. Az apa egy határozott mozdulattal leütötte lányát – mivel 10 évig a szovjet katonaságnál szolgált, volt benne gyakorlata. Dóra összeesett és nem mozdult többé, csak a vér folyt az orrából és félig nyitott szájából. Aztán András átvette a vezetést, most ő volt felül, de nem sokáig tudta tartani magát, mert Szergej ismét földre nyomta. Előkapta nadrágszíját, a férfi nyaka köré tekerte és szép lassan fojtogatni kezdte. András érezte, hogy nem szabadulhat. A széles bőröv és a gyakorlott kéz olyan szorosan tartották fogságban a nyakát, hogy minden ereje cserbenhagyta. Szemére vörös köd ereszkedett, de a ködön át még látta a feldúlt lakást, ezt a borzalmas csendéletet. Szergej még egy utolsót szorított a szíjon, majd váratlanul az ajtó kinyílt és néhány rendőr rontott be a szobába.
Szergej előkapta illegálisan tartott lőfegyverét és a rendőrök felé célzott. Ám ez a rendőröket nem ijesztette meg. Ráugrottak és leteperték a földre.
- Letartóztatjuk családon belüli erőszakért. Jogában áll hallgatni – kiabálta a rendőr százados – Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon.
Míg a két férfi verekedett, Luca és édesanyja feljelentést tettek Szergej ellen a tihanyi főkapitányságon. Andrásnak sikerült előzőleg meggyőzni őket, hogy ne tűrjék tovább az erőszakot és lépjenek az ügyben. A férfi tudtán kívül is élete utolsó jó cselekedetét követte el, mintha érezte volna, hogy nem tudja már megvédeni őket, mert rá is halál vár. Ennek köszönhetően a gyilkos apát sikerült tetten érni a helyszínen.
Mihályfi Szergejt 30 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a Tihanyi Felsőfokú Bíróság több rendbeli családon belüli erőszakért, hivatalos személy elleni erőszakért és két rendbeli gyilkosságért.
 Az édesanya és két lánya immár új életet kezdett erőszak és agresszió nélkül. De néha még mindig félnek és hallják a poharak törésének hangját, mintha az agresszív apa emlékétől is tartaniuk kellene. Vajon vége lesz valaha a félelemnek?