A berlini kaland

A késztetés, hogy megírjam ezt a sorozatot, már hónapok óta bennem volt. Fantáziavilágom gazdagsága, a képek, az újabb ötletek, történetek egyszerűen nem hagytak nyugodni. Oly élénkek, és valósághűek, hogy úgy érzem ki kell adnom magamból… hogy mások is átélhessék.
Néhányuk képzeletem szüleményei, melyek valós alapokon nyugszanak, a másikuk pedig álmaimból bontakoznak ki. Színesek és különlegesek, mindegyik más és más. Összeköttetést, vezérfonalat ne keress köztük.
Kérlek, csak akkor olvasd, ha nem zárkózol el az érzelmi kitörésektől, a megrázkódtatásoktól, a szexuális kalandoktól. Ezek mind életszerűek, amik talán valahol, valakivel már megtörténtek, de az is lehet, hogy valóban csak a képzeletemben léteznek. Nem is meseszerű, (túlzottan „nyálas” logikus, happy enddel a végén) egyik sem, de nem is ridegebb, és erőszakosabb mint az élet. Egyszerűen csak… érzelmileg gazdag és talán színesebbé teszi szürke hétköznapjainkat.

A barátnőm testvére volt. Számomra egy teljesen jelentéktelen figura. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy milyen, semmit nem tudnék felelni rá. Pedig rendben van a srác… Nagyon is. De engem mégis hidegen hagy.
Mivel az élet néha annyira kiszámíthatatlan, ez a történet most mégis róla fog szólni.
Emlékszem, amikor először találkoztunk. Elromlott a lap-topom és a barátnőm átküldte, hogy megnézze. Szép kis találkozás… „Örülök, hogy megismertelek, megnéznéd a gépemet?”. De nem is készültem semmire. Nem volt mire készülnöm. Alapjában véve egy izgő-mozgó kis kamasz voltam. 14 éves. Bármilyen fiúról volt szó én ugrottam a tükör elé, órákig készülődtem, sminkeltem, felvettem a legszebb „otthoni” ruhámat. Még akkoris ha csak egy villanyszerelőről volt szó. „Sosem lehet tudni…” –gondoltam.
De itt nem. Rövidnadrágban voltam, amit normális esetben soha nem vennék fel. És egy lógó, agyonmosott pólóban, kócos, hanyagul felfogott hajjal. Itt nem számított. Hiszen egy nem túl közeli barátnőm testvére. És 19. Éreztem, hogy nem fog érdekelni… és amikor megláttam…
Tényleg nem érdekelt. 
Egyáltalán nem volt helyes, az arca is semmitmondó. Inkább csak szimpatikus. Egy olyan „a barátnőm öccse” érzés volt. Még az sem számított milyen lesz az első benyomása rólam, a 14 éves kis vézna kamaszlányról.
Azután összesen 2x találkoztunk. Egyszer elmentünk együtt egy koncertre. Máig sem értem, hogy jött ez az egész… hogy mi, együtt, el, egy koncertre.  De nem volt rossz. Utólag megtudtam, hogy csípi a fejemet… hát én is bírtam az övét. De semmi több. Szinte még azt sem vettem észre, hogy fiú.
Egyébként egy nagyon intelligens, művelt srác. Túl messzinek is éreztem magamtól. Olyan erősnek, talpraesettnek tűnt, aki imád élni és tudja, mit akar. Én meg csak a kis, aranyos „picilány” voltam. Semmi több. Ő főiskolára járt, én általános iskolába. Mégis megkedvelt engem… legalábbis azt hiszem.

A másik találkozásunk sem volt sokkal különlegesebb. Többen voltunk, így nem sokat beszélgettünk. Emlékszem akkor sem jelentett többet nekem, mint amit eddig: „csak egy srácot”. Talán egy picit felnéztem rá. De csak egy picit.
Azóta 4 év telt el. Én 18 lettem. Mondhatjuk úgy, hogy igazi nő. 2 éve, hogy nem voltam már szűz. Épp nem volt barátom, de már nagyon hiányzott egy igazi társ. No meg a szerelem. És a szex. Néha hallottam a srácról a barátnőmtől. Újabban Berlinben élt és dolgozott, állítólag nagyon jól érezte magát. Csak a barátnője hiányzott neki, akivel már 2 éve együtt voltak.
Egy nyári nap hírtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk 2 barátnőmmel, hogy kimegyünk a Berlini parádéra. Persze itt Pesten is van, de nem árt egy kis levegőváltozás. Hátha az ottani más mint az itteni.  Persze ugyanolyan volt, de nem is ez a lényeg. Meg egyébként is imádom a külföldi kiruccanásokat.
2 hónappal előre már lefoglaltuk a repülőjegyet, nagy lázban égtünk, vártuk a nagy napot. Szóltunk a barátnőmnek is, hogy megyünk, mire úgy döntött jönnek ők is a barátjával, mert amúgy is szeretné meglátogatni a testvérét. „Na ez jó kis buli lesz, együtt mindannyian. Már különben is ránk fér” –gondoltam.
Viszonylag hamar elkövetkezett az indulás. Izgalommal és félelemmel vegyesen buszoztunk ki a reptérig, 3-an voltunk de még egyikünk sem ült repülőn. A barátnőmmel és a barátjával a repülőtéren találkoztunk, ők kocsival jöttek.

Berlin gyönyörű város. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Németország sosem volt a szívem csücske, sajnáltam is, hogy ide vezetett első, repülős utam. De aztán nem bántam meg. Pedig nem is sejtettem még, hogy mi vár rám, az elkövetkező 3 napban.
Augusztusi hőség volt, 35 fokkal. Szárnyalt a szívem, ahogy körbenéztem…”Jesszusom, tényleg itt vagyok. Külföldön… életemben először” Szoknyám és blúzom vizesen tapadt rám az óriási hőségtől, de ez sem érdekelt. Itt voltam, Berlinben, együtt azokkal, akik a legfontosabbak nekem.

Körbenéztünk a városban, majd délután, ahogy a barátnőm testvére befejezte mérnöki tevékenységeit, találkoztunk a szálloda előtt ahol lakott. Úgy üdvözöltük egymást, mintha tegnap lett volna az a bizonyos koncert, amin együtt csápoltunk. Ő a 19 éves, én pedig a kis tini. Pedig nem. Annyira mások lettünk. Ő is… én is. Ő már felnőtt férfi, komoly tervekkel, egy megbízható társsal, de ugyanazzal az életkedvvel. Én pedig felcseperedtem és komolyabbá váltam. Persze belül ugyanaz a kislány voltam.
Együtt indultunk útnak, megismerni Berlint, rögtönzött „idegenvezetőnk” sok mindent tudott a városról, hiszen már lassan 4 hónapja itt élt.
-Imádom. –mondta. –Össze sem hasonlítható az otthoni élettel. Teljesen más a színvonal. A munkám is fantasztikus. Rendesen megfizetnek, isteni a légkör. Este pedig hajnalig tartó bulik, az arab barátaimmal.  -mosolygott rám, mintha tényleg tudná, hogy az én életem is a bulik körül forog.

Hamarosan megszakadt a városlátogatás, mert elindult a rengeteg kamion és kezdetét vette a „Love Parade”. Szinte ugyanaz, mint itthon… táncoló, bikinis lányok a kamionokon, színes parókák, szemét a földön, rengeteg pia és persze külföldi. Harsogó zene, amik közül egy magyar sem hallható. Talán ebben különbözött az otthonitól. És persze a tudat, hogy mégis csak itt vagyunk Berlinben.
Együtt tomboltuk végig a több órát, később csatlakoztak hozzánk a srác arab barátai is. Nagy arcok voltak. Mint akik most szabadultak a gettóból. Koszos, papucsos láb, több a fülük mint a foguk, de a szívük aranyból van. Kiszemeltünk magunknak egy punk kamiont, a végén még táncolni is felmentünk rá. Beleadtam apait-anyait, roptam mint az őrült és közben éreztem, ahogy Ő… életemben először felfedezi bennem a nőt… Nekem még mindig ugyanaz volt aki eddig: „a barátnőm testvére”.

Ahogy a tűzijáték zárásával vége lett a parádénak, többen javasoltuk, hogy menjünk el bulizni. Elvégre ezért vagyunk itt. Az egyik arab pacák meg közben teljesen rám kattant, nagyon édes volt a drága, de hát nem az esetem. Végig fogta a derekamat és a fülembe sugdosta, hogy „honey, honey” legszívesebben megöleltem volna, csupán baráti szeretetből annyira cuki volt, de féltem, nehogy elkezdjen reménykedni.
Találtunk egy szuper német szórakozóhelyet, mindenféle fajtájú zenékkel, volt punk is, meg latin, a gyengéim. Sikerült leheveredni egy jó kis asztal mellé, úgyhogy még a „buli feeling”-et is érezzük. Döntöttük magunkba az italokat egymás után, közben jókat röhögtünk, beszélgettünk. A srác, kiről a történet szól, mellettem foglalt helyet.
- Na és hogy tetszik a hely, király mi? –kérdezte tőlem, a srác testvére, akire nővéremként tekintettem, annyira szerettem. Maga volt a buli megtestesítője.
- Igen, tényleg óriási! –lelkendeztem. –Örülök, hogy eljöttünk. –Két barátnőm és az arabok a táncparketten nyomták, szinte megállíthatatlanul, úgyhogy négyesben folyt a beszélgetés. Zolival (aki maga a főszereplő, de természetesen nem így hívják eredetileg, mégis valahogyan kell szólítani  ) többször találkozott a tekintetünk, és jó sokat beszélgettünk. Éreztem, ahogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, mint férfi a nőhöz, és ahogy az italt döntöttük magunkba, úgy nőtt az egymás iránti szenvedélyünk is. Lassan visszatértek a többiek és önfeledt cseverészésbe kezdtünk. Leginkább a zenéről és a városról volt szó, Zolival nagyszerűen megtaláltuk a hangot. Ami persze sosem volt kétséges, mégis… most a szavak mögött „egy hátsó szándék” is volt bennünk.

Mindketten lenyúltunk az asztal alá, és óvatosan, finoman összeérintettük az ujjainkat. Közben élénken folytattuk a társalgást, miközben mindannyian persze kissé spicces állapotban voltunk. Az ujjaink egyre közelebb értek egymáshoz, majd lágyan összekulcsolódtak. Éreztem, ahogy összefacsarodik a szívem, a hírtelen jött érzések hatására. Ahogy pillantásunk találkozott… forróság öntötte el a testemet, már nem tudtam megkülönböztetni, hogy a pia miatt érzem e ezt, vagy tényleg Zoli váltja ki belőlem.
Miközben simogattuk egymás kezét, egyik barátnőm kitalálta, hogy kártyázzunk. Zoli testvére megrökönyödve nézett rá:
- Kártyázni egy bulihelyen, a berlini éjszakában? Megvesztél drágám? –mindannyiunkból kitört a nevetés, de mivel a többség benne volt a játékban, hát elkezdtük. Az italok közben vészesen fogytak. De ilyenkor ezt „illik” ugyebár.
Egyik kezemben a kártya, másik Zoli combján nyugszik. Érzem, ahogy növekszik bennem a feszültség. Senki nem sejt semmit. Nem is szabadna, hiszen neki barátnője van… Nem beszélve rólam… Az egyik legközelebbi barátnőm volt a testvére, kiskorom óta ismert, nem tudom miért, de úgy éreztem, soha nem tudná elképzelni, hogy én és az öccse… „Ugyan már ez tényleg nevetséges.” Ezt gondoltam, de kezem kúszott a combján egyre feljebb és feljebb…

Zoli nem titkolta olyan feszülten a vonzalmát irántam, mint én. Egy óvatlan pillanatban, mikor senki nem nézett oda, átnyúlt és kezét a derekamra tette. Ujjaival finoman benyúlt a blúzom alá. Az ismert forróság ismét elöntött és arcom vörös színben játszott. Kezem már majdnem ott járt, ahol elvileg nem szabadott volna, de nem bírtam abbahagyni. Senki nem vett észre semmit, úgy elmerültek a kártyázásban, kivéve a testvért, akin látszott… mintha érezné, hogy itt valami nincs rendben.

Mikor már úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok a rám nehezedő feszültség és testemet elborító láz miatt, Zoli –mintha benne ugyanez játszódna le- szemével sokatmondóan a WC-ajtó felé nézett. „Jesszusom ugye nem arra gondol amire én…?” –gondoltam kétségbeesetten, majd egy kezet éreztem bekúszni a szoknyám alá. „De arra gondol” Ismertem el, majd ránéztem és alig észrevehetően bólintottam.
Zoli felállt és elnézést kérve a többiektől, italra hivatkozva, a bárpult felé vette az irányt. Mikor már úgy gondoltam nem lehet túl gyanús, felálltam és elkéredzkedtem pisilni. Mire a WC-be értem, Zoli már várt.

Úgy estünk egymásnak, mint két kiéhezett szexmániás, akiket senki és semmi nem érdekel csak az, hogy végre egymásban lehessenek. Utólag visszagondolva, talán nem is voltunk akkor mások…
Felültetett az asztalra és őrülten csókolni kezdett. Úgy vártam, kívántam a csókját, hogy úgy éreztem, megőrülök a szenvedélytől. Soha nem éreztem még ilyet. Letépte rólam a blúzt, én pedig markoltam a csodálatos, izmos testét, ami egészen idáig –nem is értem hogyan- de hidegen hagyott.

Amikor belém hatolt, mintha nem is a földön lettem volna. Mintha erre vártam volna egész életemben és most megkaptam volna. Nem csak egy szimpla dugás volt… Egyáltalán nem. Ez volt a szenvedély, a szerelem, az élet, olyan érzés, amit lehetetlen szavakba önteni. Átkaroltam, és vadul csókolóztunk. Erősen magához szorított, úgy kerültünk egyre közelebb a csúcshoz, Olyan szexben volt részem, amilyenre mindig is vágytam. Amit a filmekben láttam, és amiről úgy gondoltam nem is létezhet. De akkor rádöbbentem… ez nem álom, ez tényleg létezik és épp velem történik meg.
Kimerülten, izzadtan borultunk egymás karjaiba az aktus végeztével, és nem értettük, hogy hogy történhetett ez meg velünk. De megtörtént. És csodálatos volt. Nem számít semmi más.
A szemébe néztem… és nem kellettek szavak, hogy megértsem: megbánta amit tett. Tudom jól, hogy szereti a barátnőjét… részben ezért. A másik pedig, hogy én nem csak egy csaj voltam akit a diszkóban ismert meg és akit megdugott egy wc-ben, majd többet nem is emlékezett rá. Én a 18 éves lány voltam, akit 4 éve ismert, akinek megjavította a gépét, akivel együtt csápolt a koncerten, akinek mindig örült ha látta, aki a nővére barátnője volt, akit az egész családja ismert… És akit most megdugott egy wc-ben…. A kis, vézna, mosolygós tinilány…

Én felajzott voltam és boldog, de láttam a szomorúságát. Tudtam, hogy nem velem van baja. Egyszerűen csak bűntudatot érzett. Én is éreztem, hogy ennek nem így kellett volna megtörténnie. Ha valaha is álmodoztam volna róla, egy pihe-puha ágyban, egy egész estés szeretkezést képzelek el, meztelenül és érzelmekkel, nem pedig bepiálva, hírtelenjében, mindenkit átvágva, egy szórakozóhely koszos, büdös WC-jében. Mint két perverz idegen, akik ide jönnek szexpartnert keresni.
Megbeszéltük, hogy előbb ő megy ki, én addig rendbe hozom magam. Vártam kb. 5 percet, majd –mint aki a legjobb hangulatban van- kisétáltam a WC-ből. Vérvörös arccal leültem és imádkoztam, hogy ne vegyék észre mindazt, ami pillanatok alatt leolvasható az arcomról.
Zolival zavarosan egymásra néztünk, majd folytattuk a kártyapartit. Később, szinte mindenkinek táncolhatnékja támadt (kivéve nekem, Zolinak és a testvérének) Mégis velük tartott, addig győzködték, úgyhogy a barátnőmmel kettesben maradtunk.
Kínomban lehúztam, még egy sört majd vigyorogva ránéztem:
- Jó a hely mi? –mint aki eddig észre sem vette hol van.
- Ti dugtatok Zolival? –kérdezett rá teljesen lazán, mintha a napi időjárásról lenne szó.
- Mi? –köptem ki a sört. –Miről beszélsz?
- Látom, rajtad ne viccelj már. Pontosan úgy nézel ki, mint akit felcsináltak egy mosdóban. –Éreztem, ahogy elönti az agyamat a vér és legszívesebben a föld alá süllyednék.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. –fordítottam el idegesen a fejemet, de minden porcikámban tagadtam a választ.
- Látom rajtad. Nyugi nem gáz. És legalább jó volt? –nem tudtam már tovább tagadni…
- Naaaagyon! –sóhajtottam fel és mindketten elnevettük magunkat. A feszültség mint egy nagy kő zuhant le rólam, hogy a barátnőm nem csalódott bennem.
- De miért tagadtad le? –kérdezte őszinte csodálkozással.
- Nem tudom. Féltem, hogy megharagszol rám, meg cikinek is éreztem. Mégiscsak az öcséd…
És van barátnője. Meg úgy gondoltam nem tartasz hozzá elég jónak.
- Jaj ne viccelj már! Természetes, hogy elég jónak tartalak hozzá. De abban igazad van, hogy van barátnője. Viszont Zoli már többször is megcsalta őt.
- Komolyan? –kérdeztem döbbenten.
- Igen. Elég sok lánnyal. De ezek csak kalandok voltak. Valójában őt szereti, csak szeret élni.
- Hmm… Én is szeretek. –mosolyogtam

Pár perc múlva elindultunk a hotel felé, ahol megszálltunk. Zolinak máshol volt a szálláshelye. Egész végig nem szóltunk egymáshoz, csak a tekintetünk találkozott. Rajtunk és a nővérén kívül senki nem tudta, hogy mi történt köztünk.
A következő napot a barátnőimmel vásárlással és nézelődéssel töltöttük. Egész nap nem találkoztam sem Zolival, sem a barátnőmmel. Persze gondolataim egyfolytában az elmúlt este körül forogtak. A csajok sem nagyon tudták mi bajom, amíg egy óvatlan pillanatban el nem gyengültem és színt nem vallottam nekik. Teljesen kész voltak a meglepetéstől.
Este épp egy kis kávézóban csacsogtunk, amikor egészen véletlenül összefutottunk Zoliékkal. Csodálkoztam, hiszen Berlin egy nagy város. De úgy látszik a sors összehozott minket. A testvére és annak barátja is vele volt. Az arab haverok –nagy örömömre- most inkább otthon maradtak.
- Nem jöttök bulizni? –kérdezte tőlem a barátnőm.
- De, miért ne! -Válaszoltuk mindhárman a csajokkal. Zolival csak sokatmondóan egymásra néztünk.
Egy kis sörözőt szemeltünk ki magunknak, ahol zenegép is volt. „Nem árt egy kis lazulás. Nem muszáj mindig elit helyekre menni” gondoltam magamban. Sajnos mégsem volt olyan tuti ez a hely, ahogy a részegeken végig néztem…Az egyik teljesen rám szállt, össze-vissza fogdosott, kezdtem kikészülni tőle. Láttam Zolin, hogy legszívesebben közbelépne, de féltette az inkognitóját. Pedig akkorra már mindenki tudta, hogy mi van, illetve volt köztünk. Kimentem a mosdóba, hogy kicsit megigazítsam a sminkem és lenyugodjak. Nem vettem észre, hogy a részeg utánam jött.
- Mi van csinibaba? –szólt egy hang a hátam mögül.
- Menjen innen! –fordultam vissza. Közelebb lépett hozzám és kezét a mellemre tette.
- Maga szemét! Azt mondtam, húzzon innen! –üvöltöttem és jól pofon vágtam. Nem nagyon érdekelte a dolog, mert egészen közel húzódott és fogdosni kezdte a combom. Ahhoz képest, hogy ivott elég jól tudta kontrollálni az erejét. Kezdtem komolyan megijedni. Bárhogy ellenálltam, sokkalta erősebbnek bizonyult nálam. Egy hírtelen mozdulattal letépte a bugyimat és benyomult a lábam közé. Hatalmába kerített a pánik és sírni kezdtem. Nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténhet velem.
- Ne kérem ne! –zokogtam. Egyszer csak kivágódott az ajtó és Peti rontott be rajta. Akkorát bemosott a részegnek, hogy mindenéből dőlt a vér. Köpni-nyelni nem tudtam, csak sírva szorítottam magamhoz a ruháimat és néztem, mi történik. Miután alaposan elnáspángolta a szemetet, odajött hozzám és átölelt. Nekem abban a pillanatban semmire nem volt szükségem, csak arra, hogy jól kisírhassam magam a vállán.

Kb. 10 perc múlva kijöttünk a mosdóból és láttuk az aggódó tekinteteket. Szinte mindenki sejtette, hogy mi történt. Nem bírtam szólni, csak üveges tekintettel néztem magam elé. Zoli megfogta a kezem és így szólt a többiekhez:
- Elviszem a szállásomra. A tiétek nagyon messze van már, főleg ilyen későn. Majd reggel beszéltek. Ki kell magát pihennie. – A többiek megértően bólintottak, egy kedves idegen pedig elénk szaladt és kinyitotta nekünk az ajtót.
Ahogy kiléptünk az ajtón az arcomba csapott a kellemes nyári levegő. „Milyen szomorú este egy ilyen szép napon…” Gondoltam. Már percek óta sétáltunk szótlanul, magunk elé nézve, de Ő még mindig erősen fogta a kezem.
- Sajnálom, ami tegnap történt. –szólalt váratlanul, alig hallhatóan.
- Én nem. –válaszoltam.
- Én sem úgy értettem. –állt meg hírtelen, mert megijedt, hogy félre értem. –Voltak már egy éjszakás kalandjaim. De én szeretem a barátnőmet. És nem szeretném elhagyni.
- Tudom.
- És nagyon szarul érzem magam, hogy így kihasználtalak. Te nem olyan lány vagy. Mi barátok voltunk… Vagyunk.
- Semmi baj. Megértelek. Nem kell miattam senkit elhagynod. Én is akartam, én is ugyanolyan hibás vagyok. Csak elragadott a szenvedély…
- …Mindkettőnket. –mosolyodott el.
- Igen. Csak azt sajnálom, hogy „ott” történt. –feleltem. –Egy koszos WC-ben.
- Igazad van. Ezt én is megbántam.

Lassan elérkeztünk a hotel elé. Ahogy szembe fordultam vele, újra átjárt az ismerős melegség.
- Talán haza kéne mennem.
- Nem azt nem hagyhatom. Itt kipihenheted magad. Nem fogom kihasználni a helyzetet.
- Rendben. –válaszoltam, bár éreztem, hogy ebben nem teljesen biztos sem ő, sem én.
Felértünk, majd leültünk a konyhában. Szép hotel volt, külön kis lakásokkal. Neki is volt egy, gondolom minden dolgozó ilyet kapott. Megkínált egy pohár tejjel. Hosszú-hosszú ideig egyikünk sem szólt semmit. Majd egyszer csak megtört a jég, és ugyanúgy beszélgettünk mint a régen, jó barátokként. Önfeledten és vidáman, mintha misem történt volna.
- Már éjjel 3 is elmúlt, amikor odáig jutottunk, hogy mostmár le kéne feküdni. Mindketten nagyon fáradtak. Ahogy felálltam, egymásra néztünk de máshogy mint néhány perce. Ugyanaz a parázs lobogott bennünk, mint előző este. Odalépett hozzám és lágyan megcsókolt.
- Nem szabad. –suttogtam.
- Nem. –felelte ő is. –Majd bekövetkezett az, amiről mindig is álmodtam. Életem legszebb szeretkezését éltem át… Puhán, finoman csókolt meg és a karjaiba kapott. Lefektetett az ágyra, a szívemet olyan boldogság járta át, mint még soha. Simogattam a mellkasát, ő a mellemet csókolgatta. Úgy csókolt akár egy isten. A fellegekben jártam. Mintha kívülről figyelném magamat, úgy hallgattam zihálásunkat. Olyanok voltunk, mint két szereplő egy erotikus filmben. Csakhogy ez a valóság volt. Tudtam, hogy nem fog sokáig tartani. Hogy holnap mindennek vége lesz és csupán csak egy szép emlék marad utána… de abban a pillanatban ez sem számított. Csak ő meg én.

A gyönyör kapujában mindketten hangosan felnyögtünk és szorosan átkaroltuk egymást. Olyan érzés volt, hogy egyszerre fájt és megőrjített. Egyszerre sírtam és nevettem. Egyszerre voltam boldog és szomorú. Földöntúli élményben volt részem. És a szeretkezés úgy történt meg, amilyennek tegnap is szerettem volna: Pihe-puha ágyban, éjjel, meztelenül és tele érzelmekkel. Nem részegen és nem a WC-ben.

Amikor reggel felébredtük és egymás szemébe néztünk mindketten tudtuk, hogy ez volt életünk egyik legszebb élménye. És, hogy soha nem történhet meg újra. Tudtuk, hogy olyan kiváltságban volt részünk, ami másnak talán soha nem adatik meg. Nem is voltunk telhetetlenek. Nem akartunk többet. Nem akartuk folytatni. Nem akartuk tönkretenni. Ez így volt szép, ahogy volt. Itt, Berlinben, egy nyári éjszakán. Egy mesében. A mi mesénkben.
Reggel kissé melankolikus állapotban átballagtam a szállásomra és összepakoltuk a csajokkal a cuccainkat. Nem nyaggattak a kérdéseikkel, talán mindketten tudták, hogy most jobban szeretnék elmerülni a gondolataimban. Nem voltam szomorú… nem éreztem halálos fájdalmat. Nem akartam öngyilkos lenni.
Csak amikor felszállt a gép értettem meg, hogy Zolival együtt a szerelmet hagyom itt.

Utána sokáig depressziós voltam, de mára már tudom, hogy ennek így kellett lennie. Talán ha összejövünk mindent tönkretesznek a szürke hétköznapok, az, hogy milyen különbözőek vagyunk és mennyire mást akarunk mindketten. A korunk, az érdeklődésünk, az egész életünk. Ez attól volt ilyen szép, hogy 2 napig tartott. És nem a dühös szakítás, hanem 2 szép éjszaka emléke maradt mögöttünk.
Azóta Zoli már hazajött és többször találkoztunk. Úgy, mint régen, kisebb koromban. Voltunk együtt koncerten, néha beültünk valahova beszélgetni. Mint két jó barát. Soha nem történt már semmi köztünk. Ami Berlinben történt az, Berlinben is maradt.
A napokban tudtam meg, hogy Zoli megnősült. Elvette a barátnőjét és nagyon boldogok együtt. Hát így lett vége ennek a történetnek. És valóban, az érzések visszaváltoztak olyanokká, mint amilyenek mindig is voltak. Ő volt a számomra a semleges, intelligens jó fej srác „a barátnőm öccse”, én pedig a vidám, mindig mosolygós, „picilány”, a kis vézna, aki mindig mindenkinek tetszeni akar…