95 %

Muszáj hozni a 95 %-ot. Ha ezt nem tudjuk teljesíteni, egy fillért sem kapunk a megrendelőtől. Elég nagy a konkurencia, legközelebb oda fogja vinni a munkát. Rajtad áll minden. – állt egyik lábáról a másikra izgatottan a főnököm.
- Rajtam nem fog múlni, minden tőlem telhetőt megteszek. – néztem rá kétségbeesetten, a feladat súlyától megrémülve. Már csak azért is meg voltam szeppenve, mert ez a feladat amit most a nyakamba akasztottak, a kolléganőm, Éva asztala volt. Éva viszont éppen a nyári szabadságát töltötte a tengerparton.
- Szóval… mekkora szoknyát kell felvennem? – próbáltam viccelődni, oldva ezzel saját feszültségemet.
- Sajnos nem tudok támpontot adni az ellenőrzéssel kapcsolatban, mert más valaki jön, nem az eddig megszokott úriember. Mindesetre nézz be hozzám hétfőn, mielőtt indultok!
- Rendben, Laci.

Péntek délután lévén már kettőkor végeztem. Négy órára a szokásos pénteki kosárlabda edzésre kellett volna mennem, de egyfolytában a hétfői munka járt az eszemben. Gondolatban felvázoltam az összes lehetséges variációt, ami történni fog, ha még sem sikerül hozni az elvárt 95 %-ot. Láttam magam előtt, hogy állok a nagyfőnök irodájában lehajtott fejjel és ő sakál módjára ordít. Kétség nem férhetett hozzá, hogy azonnal kirúgnak. A cégünk sok egyéb más mellett prospektusok, címezetlen nyomtatványok terjesztésével, kézbesítésével is foglalkozik. A szerződés lehetőséget biztosít a megrendelőnek közös ellenőrzés végrehajtására. Ez azt jelenti, hogy a kézbesítést követően a megrendelő és a cég egyik képviselője együtt keresnek fel címhelyeket, ahol megkérdezés alapján személyesen győződnek meg a vállalt feladat elvégzéséről. 95 %-os teljesítés alatt a szolgáltatás teljes árát vissza kell fizetni a megrendelőnek.

Éva jól ismerte a megrendelőket, hiszen minden ilyen ellenőrzést ő bonyolított le. Pontosan tudta azt is, hogy melyik mibe fog belekötni és milyen fogásokkal próbálkozik, hogy ne kelljen fizetnie a szolgáltatásért. Én viszont cseppet sem voltam jártas ebben és előre rettegtem a hétfőtől. A vasárnapom önbizalomgyűjtéssel telt. Elhatároztam, hogy bármi történjék is, összes szakmai tudásomat és – abban az esetben, ha férfi érkezik – nőiességemet latba vetve fogom végrehajtani a feladatot. Valamikor az éjszaka közepén sikerült végre elaludnom. Aztán elérkezett a soha nem várt reggelt. Nagy műgonddal készülődtem. A leheletnyi smink, tökéletesre belőtt frizura, két csepp parfüm a nyakamon és a királykék jól szabott kosztüm elégedettséggel töltött el. Úgy éreztem az önbizalmam is megnőtt és már semmi nem állhat a siker útjába.

Mosolyogva vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre, majd minden jót kívánva neki, elindultam a munkahelyemre. Főnököm már toporogva várt az irodájában.
- Foglalj helyet, jó reggelt!
- Jó reggelt! Köszönöm.
- Hogy érzi magát a kollegina?
- Remekül. –feleltem cseppet sem meggyőződéssel.
- Kávét?
- Az jólesne. Mire elfogyasztottuk a kávét, a szememben időközben rettenetessé nőtt megrendelő is megérkezett. Legnagyobb meglepetésemre egy huszonéves, bőrzakós, feltűnően jóképű fiatalember állt az ajtóban, az helyett a sötét öltönyös, ötvenes, szigorú arcvonásokat öltött férfi helyett, aki jönni szokott. Mosolyogva nyújtott kezet mindkettőnknek és bemutatkozott.
- Nagy Róbert vagyok, én vezetem a céget. Sajnos a kollégám nem tudott jönni, én fogom helyettesíteni.

Álltam ott földbe gyökerezett lábakkal és bár egyértelműen szívesebben mentem volna ezzel a férfival, mégis azonnal erőt vett rajtam a félsz. Szürke kis egérnek éreztem magam mellette. Vonzó mosolya, atléta termete az egyik legellenállhatatlanabb férfivá tette, akit valaha láttam. Homlokába hulló sötétbarna tincsei kölykös vonásokat kölcsönöztek ovális arcának. Kis idő elteltével azon kaptam magam, hogy feltűnően bámulom. Úgy tűnt feláll és felém veszi az irányt. Érdeklődve figyeltem mi fog következni. Megállt előttem, majd szó nélkül átfogta a derekam és megcsókolt. Megdermedve, de kívánva őt álltam ott és hagytam, hogy nyelvét a számba dugja. Izzó vasként égetett a keze, ahogy a ruhán keresztül perzselte bőrömet. Arcomba hulló hajszálai finoman csiklandozták szemhéjamat. Térdével szétfeszítve combjaimat erőteljesen hozzám tapadt, hogy jól érezhessem vágyának hőfokát. Az ellentmondást nem tűrő mozdulatoktól nedvesedni kezdtem és már azt sem bántam volna, ha azonnal az íróasztal szélére fektet.

Keze a szoknyám alatt egyre feljebb csúszott és egyik ujját a csipkés combfixem alá dugta. Lassú mozdulatokkal kezdett apró mintákat rajzolni a bőrömön. Válaszként erősen a fenekébe markoltam és húztam egyre szorosabban magamhoz. - Jó ég… mit csinálok? Hol jár az eszem? – eszméltem rá hirtelen, hogy gondolataim tiltott mezőre tévedtek. Mint akit tűz égetett meg, úgy kaptam el a tekintetemet róla. Szerencsére nem rám figyelt. Az ellenőrzés útvonalát tárgyalták meg éppen Lacival. Míg várakoztam, hasznossá téve magam hozzáfogtam elmosogatni a kávéscsészéket. Próbáltam összeszedni a gondolataimat és a közelgő feladatra koncentrálni, ami Robi közelében cseppet sem volt egyszerű.
- Indulhatunk? – szakította félbe gondolatmenetemet egy selymes bariton.
- Máris veszem a táskámat és mehetünk. Még egy utolsó bíztatást remélő pillantást vetettem főnökömre az ajtóból, aztán elindultunk a kocsihoz „ellenfelemmel”.

Úgy éreztem magam, mintha életem első ejtőernyős ugrására készülnék. Robi előzékenyen kinyitotta előttem az Audi ajtaját, majd mosolyogva csukta be utánam. Barnára sült ujjai gyakorlottan fogták a kormánykereket, közben kérdezgetett. Beszélgettünk erről-arról, egyre felszabadultabbnak éreztem magam mellette. Mintha nem is a munkahelyem függne ebben a pillanatban ettől az embertől.
- Feszült vagy. Mi a baj? – kérdezte váratlanul.
- Ez az első közös ellenőrzésem. –feleltem őszintén.
- Nekem is. –válaszolt nevetve. Kicsit megkönnyebbültem. Ha neki is, akkor talán nem fog belekötni mindenbe és van esély arra, hogy sikeresen hajtsam végre a feladatot. Az első állomás egy lakótelepen volt. Több házat jártunk végig, kérdezgetve az embereket, hogy megkapták-e a lapot. Robi annyira belemelegedett a feladatba, hogy a végén szinte már csak ő beszélt, átvéve ezzel az én szerepemet. Eleinte minden jól ment. Mindenhol megkapták az újságot.

Aztán egyszer csak fordult a kocka, és mintha mindenki összebeszélt volna ellenem, sorozatban nemleges volt a válasz. Kezdtem nagyon ideges lenni. Mintha csak egyenes következmény lenne ennek, az eredmény is meredeken kezdett zuhanni lefelé. Lassan éreztem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Kis híján elsírtam magam. Láttam beigazolódni félelmeimet. –Nem lesz ebből 50 % sem, nem hogy 95… végem van. Robi észrevehette rajtam a kétségbeesést, mert átfogta vállamat, a szemembe nézett és azt mondta:
- Ne izgulj. Nem olyan rossz ez, meg lehet még jobb is, de ennek feltétele van.
- Mi az? –néztem rá csodálkozva. Attól féltem, valami olyat akar mondani, ami merőben ellenkezett volna az elveimmel. Miszerint idegennel és első nap sosem bújok ágyba. Főleg érdekből nem. Láthatta rajtam a megrökönyödést, mert hirtelen fülig ért a szája és nevetve engedett el.
- Ha eljössz velem ebédelni. Már fél kettő van. Majd utána folytatjuk. Tele hassal jobban fog menni, meglátod.

Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Beültünk a kocsiba és a város egyik legjobb étterméhez hajtottunk. Ebéd közben elmélyült a beszélgetés és már magánéleti dolgok is terítékre kerültek. Megtudtam, hogy huszonhét éves és nőtlen. Jelenleg albérletben lakik a városban, mert ideiglenesen nevezték ki a cég élére arra az időre, míg megtalálják a megfelelő embert. Ő viszont győri. Fiatalabb nálam. –nyugtáztam a dolgot. - Igaz, csak három évvel. Sosem volt nálam fiatalabb barátom, valamiért mindig zavart. Nem is nagyon értettem, miért gondoltam úgy rá, mint lehetséges barátra. Talán, mert ahogy egyre több időt töltöttem vele, úgy vált egyre vonzóbbá számomra. Az idő úgy elrepült, hogy meglepődve vettük észre, már három óra van. Legkésőbb kettőre vissza kellett volna érnünk az eredménnyel. Pillanatok alatt vedlettünk vissza „ellenfelekké”.
- Ma már nem dolgozunk többet. Gyere, visszamegyünk. – nézett rám cigarettájának füstfellegén keresztül.

Megdermedtem. Ilyen rossz eredménnyel visszamenni? Azt én nem tehetem…Úr Isten, mi lesz most? Kezdett lüktetni agyamban a vér és vadabbnál vadabb gondolatok cikáztak át egymás után a fejemben. Aztán váratlan fordulat következett. Robi elővette a kérdőívet és egy csomó nemleges válasz mínusz jelét pluszra javította. Nem akartam hinni a szememnek.
- Ezt most miért csináltad? –kérdeztem hitetlenkedve.
- Miattad.
- Miért? Neked ez veszteség.
- Az. De megéri. Szeretnék találkozni Veled civilként is. Mit szólsz hozzá? Mit szólhattam volna? El sem akartam hinni, hogy ez az Adonisz engem akar. Pont engem, a szürke kis egeret.
- Én is szeretnélek látni még.
- Megadod a számod?
- Igen. Írod? Írta. Aztán én is megkaptam az övét és a számcsere után elindultunk.

Főnököm széles mosollyal nyugtázta a sikert, váll veregetve gratulált. Persze a siker miértjéről és hogyanjáról fogalma sem lehetett. Hazaérve még mindig nem tudtam őt kiverni a fejemből. Gondolataim akkor is körülötte forogtak, mikor kikászálódtam a fürdőkádból és egy szál törölközőben kényelembe helyeztem magam az ablak alatt álló hintaszékben. Ez volt a kedvenc bútordarabom. Itt tudtam legjobban ellazulni vagy éppen koncentrálni az előttem tornyosuló feladatokra. Nem sok ideje ücsöröghettem ott, mikor a telefonom halk sípolással üzenet érkezését jelezte. Nem kis örömömre Robitól érkezett sms: „Mit csinálsz holnap? Elmehetnénk sütizni, ha ráérsz.” Hát persze, hogy ráértem. Semmit sem szerettem volna jobban, mint újra érezni azt a bizsergést, ami átjárt, ha a közelemben volt. Rögtön nekiálltam kipakolni a szekrényemet és kisebb fajta divatbemutatót vittem véghez, miközben próbáltam megtalálni azt a ruhadarabot, amiben majd meghódíthatom Robit. Nehéz feladatnak bizonyult a választás. Az egyik túl komoly, a másik túl kihívó, a harmadik túl slampos.

Már órák óta válogattam, mikor végre megtaláltam az eszményi darabot. Egy kis fekete vállpántos top és a piros szűk farmerom. Ez lesz az. Felpróbáltam és ide-oda illegetve magam a tükör előtt örömmel nyugtáztam, hogy ebben a nadrágban a fenekem sem látszik akkorának, mint egy ház. Ahogy ott nézegettem magam, egyszer csak a semmiből előtűnt a hátam mögött Robi. A tükörben figyeltem, ahogy közeledik felém. Lépésről lépésre cserkészett be. Mosolyogva fogta át a derekam és közben a tükörből figyeltük egymást. Szeme úgy csillogott, mint mikor a kisgyerek valami csínytevésre készül. Keze dinamikusan indult el a derekamtól a mellem felé. Simogatni kezdte a toppon keresztül és a lassan megkeményedő kis bimbó egyre jobban a felszínre igyekezett. Másik keze hamarosan a ruha alá tévedt, közben cinkos pillantása a tükörből átvándorolt keze irányába.

Szorosan simult hátamhoz, fenekemnél éreztem megkeményedő, domborodó sliccét. Kellett, hogy én is erősebben bújjak hozzá és csípőmet megfeszítve toltam hátra magam. Így kergetve egymást az őrületbe, szavak nélkül száguldottunk a vágy csúcsára. Lopott pillantásokat vetve a tükörbe, a látvány lenyűgöző volt. Robi keze a nadrágom gombjával küzdött, míg én erre időt nem vesztegetve a lehúzott zippzár adta résen benyúlva cirógattam egyelőre csak a hasát. Pólója a földön hevert, ki tudja mikor került oda. Néhány pillanattal később már ruha nélkül simogattuk egymást, felfedezve a tükör adta lehetőségeket is. Sosem értettem, miért szereltetnek mások tükröt a hálószobába. Lassan kezdtem rájönni. Ujjai nedvtől síkos résemben, nyelve a számban kalandozott el hosszasan. Ugyanígy próbáltam én is viszonozni az érzést, amit kiváltottak mozdulatai. Két karja közt lenyúlva kerestem meg maximális méretűre duzzadt szerszámát és ujjaimat rászorítva húzogatni kezdtem.

A mozdulataiból, légzéséből tudtam, hogy jól esik neki. Tekintetem ekkor újra a tükörre esett, ahol legnagyobb meglepetésemre csak én álltam, ruha nélkül, egyedül kényeztetve magam. A csalódástól kijózanodva, már kevésbé jólesően fejeztem be amit elkezdtem. Becsuktam a szemem és arra gondoltam, hogy Robi itt ül a szobában és nézi, amit csinálok. Neki adom a műsort. Ettől aztán újra fellángolt a vágyam és ujjaimat egyre mélyebbre csúsztatva magamba, hangos sóhajtozással figyeltem a tükörben, ahogy arcom eltorzul az élvezettől. Egyik lábam az öltözködéshez odakészített széken, másik a földön, hogy a fiú nagyobb belátást nyerjen az eseményekre. Perceken belül összerándult a testem és remegő lábakkal, mosolyogva néztem a tükörképemre.

Másnap délután fél ötkor ott állt Robi az ajtóm előtt, legszebb mosolyát magára öltve. Már a férfias illat, ami az első percben megcsapta orromat duplájára növesztette mellbimbóimat. Szerencsére a melltartó jótékony hatásának köszönhetően ez nem látszott.
- Hódolatom kisasszony! – hallottam a jól ismert hangot, mely pajkosan csengett. Csinos volt megint. Nyári vászonnadrágja szexisen feszült formás hátsójára. Nagyot nyeltem, ahogy eszembe jutott a tegnap esti tükrös sztori.
- Hova megyünk? – kérdeztem olyan nyugodt hangsúllyal, amilyenre csak sikerült rákényszeríteni magam.
- Sütizni. Azt mondtad tegnap, kedvenced a sütemény. A többit majd meglátjuk. Megláttuk… A nap hátralévő része nála folytatódott egy üveg vörösbor, kóla és egy videokazetta társaságában, amit útközben kölcsönöztünk ki.

Vigyorogva fedeztem fel egy nagy tükröt az előszoba falán, szemben az ajtóval, mikor beléptünk. – Jól kezdődik. –gondoltam magamban. Az első pohár boros kóla után egyre oldottabbá vált a hangulat. Néztük a filmet és töltögettünk. Robi egyre közelebb csúszott hozzám a kanapén. Radarként vettem felém küldött apró jeleit. A film végére ott csókolóztunk a szőnyegen, hol ő volt felül, hol én. Nagy pusztítást végeztünk az italban is, aminek következtében minden gátlás a semmibe veszett. Kísértetiesen kezdett hasonlítani a helyzet az előző nap estéjére. Robi pont úgy fedezte fel a testem lépésről lépésre, ahogy azt már egyszer eljátszottam vele gondolatban. Szerencsére a befejezés másképp sikerült. Többre vágyott, mint amit „álmodtam”. Ujjai után forró nyelve járta be lángoló résemet. Fordítva fekve egymáson, egyre gyorsuló tempóban kóstolgattuk a beteljesülés kellékeit. Robi rúdja a számban akkorára nőtt, hogy időnként ki kellett vennem és csak nyalogatni tudtam. Minden mozdulatot élvezett és hálás nyelvcsapásokkal nyugtázta igyekezetemet. Ezt nem lehetett sokáig bírni.

Ölében ülve, hosszan toltam magam előre, igyekezve a csúcs felé. Robi megfeszített csípővel tolta fel magát ülő helyzetéből ezzel segítve, hogy pénisze bekopogtathasson méhszájam ajtaján, nem kis élvezetet okozva ezzel. Néhány lökés után kezdtem érezni, hogy itt a vég. Tovább akartam élvezni ezt az érzést, ezért helycserére ösztönöztem kedvesem. Nagy tévedés volt azt hinni, hogy hátulról tovább tarthat ez az állapot. Ahogy lassan kezdte szétfeszíteni hüvelyem a nagydarab szerelemrúd, úgy öntött el megint a gyorsuló lüktetés. Robi sem volt könnyebb helyzetben. Minden mozdulatán érezni lehetett, hogy nincs messze a csúcstól. Kisebb szüneteket tartva próbáltuk elhúzni a végét. Ennek az volt a hátránya, hogy az újabb behatolás érzése még erősebb vágyat gerjesztve piszkálta fel idegrendszerünket. A harmadik szünet után nem volt megállás, mindent elsöprő erővel rohant át rajtunk a megváltó orgazmus.

Örökkévalóságnak tűnő percekig feküdtünk egymáson remegő lábakkal, kapkodva a levegőt. Robi rám nézett és elmosolyodott.
- Mondhatok valamit? – kérdezte.
- Hát persze. Megbántad? Vagy mi a baj?
- Nem, dehogy. De nem mondtam Neked igazat. Haragudni fogsz? –nézett rám bűnbánóan.
- Még nem tudom. Na mesélj. – nyitottam nagyra szemem a kíváncsiságtól.
- Csak huszonhárom éves vagyok.
- Pfffff…….Hát… Többnek látszottál.
- Tudom. Ne haragudj kérlek, de kellettél nekem és ha megmondom, szóba sem állsz velem.
- Ez biztos. Nem tévedtél. –néztem rá megszégyenülve. –Egy gyerekkel voltam együtt. – gondoltam és megsemmisülni éreztem önmagam.

Valami nagyon furcsát és meglepőt pillantottam meg akkor Robi szemében is. A jóllakottságon kívül még valami csillogott ott. Nem tudtam igazán realizálni, de az motoszkált a fejemben, hogy csak egy szép este voltam a számára. Mintha közömbösség bújkált volna a jóllakott csillogás mögött. Hallgattunk egy ideig, próbáltam helyére tenni a hallottakat. Huszonhárom éves… Mire odáig jutottam, hogy el tudtam volna mondani a véleményem a történtekről, Robi légzéséből arra következtettem, hogy elaludt. Az oldalamra fordultam, hogy megnézzem valóban így van-e. Mélyen aludt. Az elmúlt néhány óra és a boros kóla megtette jótékony hatását. Feküdtem ott egy darabig és nem tudtam eldönteni mihez kezdjek most. Végül úgy döntöttem elmegyek. Nincs semmi, amiért maradnom kellene. Valószínűleg arra sem fog emlékezni, hogy mi történt. Legfeljebb azt hiszi majd, hogy álmodta.

Azzal magamra kapkodtam a ruháimat és a sötét lakásban elbotladoztam az ajtóig. Ahogy kezem a kilincsen tartottam, egy pillanatra még a szoba irányába húzta valami a tekintetem, de már nem volt semmi, ami ott tarthatott volna. Kiléptem és halkan behúztam magam mögött az ajtót. Odakint langyos szél táncoltatta a faágakat és a zizegő falevelek zenéje hazáig kísérte megszégyenült lényemet. A következő havi közös ellenőrzést már Éva és a megszokott ellenőr végezték el. Robi nyomtalanul tűnt el az életemből.