14. fárasztó, avagy dinamizmus az erotikus hullámról

Lágy dobszóló jut el fülemig, körbenyargalássza a rétet, a lány ingéről mesél, hogy mondjuk melyik lány ingjéről - és hogy csak az ingjéről-e - mesél, nem értem pontosan. Az ingek mindig hullámaikat rejtik, felszörfözne rájuk az egyszerű férfilélek, de most inkább a lélek helyett valami megfelelőbb szót keresek, talán a test volna idevaló, gondolva a materializmusra, az örömökre, kéjes nyögdécselések vadul viharzó világára, az asszociálás nem levetendő a prózai síkon, bármennyire is dinamizmusról beszélek, melyet mint Örkény gondolatmetódusában lehet előröl, hátulról, visszafele, odafele írni, illetve olvasni, de ugyebár minden aranykort először tollal, pennával, manapság már billentyűzettel, de egy számít: a papírra kell vetni, persze ez a jelen jelenben jelesedőleg jeleket jelenít jobbára jobbminőségű játékosságokra.

Az alliterálás még mindig meg nem vethető, ugyanis szeretnék rámutatni a lényegére: a hangokat formálja az ember a hangszálai tudásnélküli használatával, ezzel egyidejűleg az agyában felrémlenek a még el sem hangzott parafenomén jellemek, melyekről beszélni fog. Vagy fogok, vagy fogak, melyekkel rág az ember vagy rúg, mint az a bizonyos focista, ki a történetét még nem ismeri, hogy lábát töri, vagy csak a holnapi töritagozatra készül, de mindamellett azon töpreng, hogy törprengeteg miatt hova fog továbbrugdalni a betűk végtelen rendjében. Persze a körülöttünk uralkodó rend feministái nem a csodás idomokat látják meg magukban, hanem azt a felsőbbrendű, valójában csak a férfiak szintjére felemelt individuumot, mellyel ki akarnak törni szürke kis világukból, a konyhából, pedig, bár én nem vagyok egy különösebben antifeminista egyén, de azt mondom ezekre a drága jó emberekre, hogy ők mégiscsak túlzásba viszik a rendjének ritmusát, gondolati szintjén, pedig mint már annyiszor ordítottam, egy nőn (ha még csak alakulóban van akkor meg pláne, a fejlődést mindig csodálni kell!) nem az egyéniséget kell valójában mintegy új bárányként a régi kapu előtt megbámulni, hanem azokat az idomokat, melyeket a teremtő természet talán tanácstalanságában, talán tétlen tudálékos tradícióit téve tette a neki megfelelő területekre.

Gyönyörű, ahogy az egyszerű ember megcsodálja őket, ha esetleg meg van fázva, akkor mondhatom rá joggal, hogy taknya-nyála egybe csorog, nem! nem becsorog, mint a féléves sincs még kisbabának a vizelete, de mindenesetre ez lehetne nekik is egyértelmű jel: csodálattal tekintünk rájuk, bár lehet a papírzacskót - persze előtte a fej látványától telehányva -, de mindenesetre a fejükbe húznánk, onnantól már nem foglalkozik senki azzal, hogy milyen a leányzó - nőnemű humanoid, hogy a nem a mi kultúránkhoz tartozók is megértsék, milyen gyönyörködtetésre késztetik az embert. Ez nem pornó! Köze nincs hozzá! Én csak egyszerűen dicsérem, bár lehet egy kicsit groteszkül, azt, ami szentül hiszem, nem csak az én két bemélyedésemben örökre éberen fürkésző fényességes faragatlanul frász fenemód ficsúr figyelőimet felelteti.

Kedves mindenki! aki azt mondod, hogy a számodra oly nagyra tartott "mesterkélt műmell" gyönyörű alliteráló szókapcsolat, na Te. Most nézd meg! Nagy tével írtam haszontalan nevedet, pedig tudom, nem kellett volna, ugyanis nem érdemled meg, legfeljebb groteszk ábrázolásmódban, de te is tudod, hogy a bájos lágyan hullámzó hölgyek mindig is szebbek lesznek a debella alkatú durva didivel megáldott melákoknál, talán érthetően: a hullámok mindig kedvesebben veszik hátukra az incselkedő férfi szellemeket.