Szelene adatai

Felsír bánatom gyöngye ujjaim között
Pergetem szavaim, hullatom a földre
Hangtalanul zuhannak a hóba
Kimondott sértő gondolataim...

- A gyerek velem marad, őt nem adom! - mondta a nő ellentmondást nem tűrő hangon.
- De akkor láthatom, amikor csak akarom, ebből nem engedek!- kontrázott rá a férfi mély basszus hangon, szinte mennydörögve a felesége felé.
- Akkor láthatod, amikor én jónak látom, vagy ahogyan majd a bíróság dönt. - a nő hangja továbbra is parancsoló volt...

Ám egy napon különös alak léptei alatt nyikordultak meg a lépcsőfokok. Nem nagyon kérdezősködött, csupán egy Margaritát rendelt, és a lánnyal szemközti asztalhoz telepedett. Furcsa színű szemeivel felmérte őt, villant a pillantása, majd siklott is tova a megkérgesedett, néhol már málladozó régi plakátokra, melyek a falakat borították. Ő azonban képtelen volt levenni róla a tekintetét és mielőtt távozott volna egy fejbiccentéssel búcsúzott...

Hazug szavaid mérget fecskedeznek a szívbe
melyet nem voltál rest véresre korbácsolni....
A gyöngy sorok, a gyémánként csillanó ígéretek, a hűtlen
pillanatok.
Nincs...

- Sokszor azok a dolgok, amelyek minden nap ott vannak a közelünkben természetesek a számunkra. A meleg otthon, a szerető család. Van, akinek ez nem adatik meg, ezért vágyódik utána, áhítozik, és bármit képes lenne megtenni érte. Az ő számára egy csoda lenne mindez. Ám azok, akik a csodákat nap, mint nap ajándékba kapják, képtelenek felfogni mekkora kincs birtokosai és két kézzel fecsérlik, tékozolják ezt a drága adományt...

Elnéztem édes arcát
Az idő vasekével szántotta át.
Elnéztem tündérmosolyát
Megkopott napsugárrá vált
Elnéztem az egykor erős testet
Kettétört, megszégyenült fatörzs...

Apró kéz simogat
Meggyszáj csókot ad
Két csodacsillag ragyog
Ha gyermeked rádmosolyog...

Hazug, utazó szívem
Üressé vájva eléd tettem
Remegő hittel porig alázva
Rezzenetlen vakká válva
Reményem csonttá zúztam
Mikor koldusüresen hozzád indultam ..

Már nem vonz vak fényeivel a világ
Már nem érzem a város bűzesős szagát
Már nem koppan léptem hangtalan monoton
Éjjeli, kihalt és zajtalan utakon
Nem lát a hajnal első...

Simogató, oltalmazó ölelés
Bársonyos puha takaró
Nyári mezők illatát idéző
Az estével tovaillanó
Bólogató, rőtvörös fák
Színehagyott, szomorú világ...