Már nem vonz vak fényeivel a világ
Már nem érzem a város bűzesős szagát
Már nem koppan léptem hangtalan monoton
Éjjeli, kihalt és zajtalan utakon
Nem lát a hajnal első pírsugara
Egy éjjeli járaton üveges szemekkel hazautazva
Amikor az égre a remény arany sugara kél
Mikor esetlen szívem újult hittel remél
Mikor elvesztettelek néha
szétszórt gyöngyként hullattalak a porba
Aztán buzgon lihegve, remélve, bízva
Kerestelek gyöngyöm a porban két kézzel kotorva
És most már őrizlek amíg csak bírlak
Őrizlek míg kezeim fakón remegve arcodhoz simulnak
S a vak fényű, bűzesős várost magam mögött hagyva
Hozzád indulok, szívem gyöngyfényed rabja.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-27
|
Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.<br />
<br />
<br />
<br />
1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25
|
Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?<br />
– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22
|
Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07
|
Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
:flushed: