Rozványi Dávid beküldött történetei

Nincs unalmasabb, mint a tudomány. Mindig ugyanazok a törvényszerűségek. Egy után mindig kettő jön. Néha egy pillanatra felbomlik egy rend, de akkor is előbb-utóbb kiderül, hogy csak egy másik unalmas törvényszerűség áll a háttérben. Aki ezt felfedezi, azt ünneplik, mint egy új világ felfedezőjét, aztán elfelejtik. Vagy ami még rosszabb lesz, őt is unalmasnak tartják. Mégis. Minden tudóst ez a remény éltet: hogy felfedez valamit, ami, ha egy rövid időre is, de megtöri az agyonszabályozott,...

Élt egykor egy szent életű remete, aki bár bízott Isten irgalmasságában, így üdvösségét nem féltette, de szent hiúsággal eltelve vágyott a szentség koronájára. Ezért arra kérte az Urat, hogy mutassa meg neki az utat, mely által bizton elnyerheti a szentség koronáját.
Az Úr meghallgatta imáját és elküldte hozzá angyalát, hogy az tanítsa a szentség útjaira a remetét.

- Ezek az emberek vadleseket fognak építeni és onnan lőnek majd le minket.
Az egyik őzike, akit az oroszlán már régen kinézett magának, olyan harapnivaló husika volt, halkan megjegyezte:
- De ha szabad megjegyeznem... Őfelséged is gyakorta szokott minket vacsorára invitálni, mint főfogást.
A király felsőbbségesen sodorta félre az észrevételt:
- Én nem a saját gyönyörűségemre fallak fel titeket, hanem a természetes kiválasztódás nevében. Megeszem a gyengéket, hogy...

’48-ban megtörtént a csoda. Ben Gurion kikiáltotta a zsidó államot és a filmhíradó képein láttam, ahogy kétezer év után Erecben újra felhúzzák a Dávid-csillagos lobogót. És újra könnyeztem, pont úgy, mint magyar lakta területek visszacsatolásnál. És akkor engem is megkísértett a gondolat, hogy alijázzak. Mégis, valami visszatartott.
Valami, amit nagyon nehéz megfogalmazni. Talán az, hogy apáink ezen a földön éltek. Hogy anyáddal ezen a földön voltunk boldogok. Nekem az a szó, hogy...

Ha Isten jó, miért kellett ez a rengeteg szenvedés? Ha viszont igazságos, miért akkor segített rajtuk, amikor már eljutott addig, hogy megtagadja?

Avraam odalépett a fiához. A maciját felvette a földről és odarakta a kisfiú arcához. Hiszen a macija nélkül soha sehova se akart elmenni, azt mondta, a maci vigyázza az álmát. Hát vigyázza az örök álmát is.

- Nagyon fáradt vagyok… Azt hiszem, elalszom… Aba, ugye nem fogsz itt hagyni? Ugye végig fogod a kezemet? És ugye nem engeded, hogy elmenjek?
- Hová mennél, Ichak?
- Ahol nincs élet… Ugye a tengerpart… - csukódott be a kisfiú szeme.
- Igen, a tengerpart…
- És a macim… - mondta félálomban Ichak.
- Igen, a macidat is visszük – válaszolta az apja, de a kisfiú már messze járt.

Megőrültem – nevetett fel magában. Már én is imádkozok? Aki nem hisz Istenben, csak az erőben? Még gyerekkorában, ott Egyiptomban hitt. Őt nem érte olyan trauma, mint Saraht és az askenázi zsidókat a zsidóirtásban. Nem, ő csak egyszerűen a szülőföldjén hagyta a hitét. Izrael olyan más volt. A kibucok, a repülők, a tankok, a városok… Úgy érezte, ezeket nem az Úr adta meg, hanem a zsidók teremtették meg a semmiből. Életében először lett büszke arra, hogy zsidó, hogy Izrael a hazája.

Elolvasom »