MephistoAtya beküldött történetei

A ház ura a porszívó, s egyéb elektromos eszközök feltalálóját magasztalta miközben még mindig az apró cafatokra hullt ebéd maradékait söprögette. Ekkor végre feltápászkodott a felesége, s nem levén más rögtön a férjéhez vágta a semmittevő titulusát. Erre az a gyerekek felé fordult, s intenzív légzésgyakorlatok közepette, melyek bizonyára a magaslati levegő miatt voltak szükségesek, hisz egész addig térdelt, bőszen a szidalmazásukhoz fogott...

Szerencsére már csak az ajtót találta el, a Menya viszont nagyon meglepődött mikor elemelték mellőle a vizespoharat. Azonnal el is határozta, hogy visszamegy barátaihoz, s elmeséli nekik mi történt vele. Lassan, nehogy észrevegyék, odakúszott a nyíláshoz, melyen belépett ebbe a cseppet sem rokonszenves világba, s óvatosan visszabújt Élium biztonságot nyújtó berkei közé...

Ott zordon esőcsarnokok somfordálnak. Lassan, de magabiztosan kerítik be a környéket. Vészjós felhők ezek, s egyszer csak armageddonként tör ki belőlük Isten haragja, magát millió és millió csillogó cseppbe rejtve. A sötét éjszakában, fekete felhők felett pedig milliárd és milliárd csillogó macskaszem tükrözi az egyre savanyúbb sárga fényét. Kész tébolyda zajlik a fenti árnyvilágban, futkározó fények, s színek szerte a végtelen vásznon...

Bob hasonlított bajtársára azzal az egyetlen fokozati különbséggel, hogy még jobban imádta a pénzt, s bármilyen gaztettet kellett is, hogy elkövessen érte, bátran vállalta a feladatot. Amúgy is vegyült valamilyen érdekes szadizmus jellemébe, mely akkor mutatkozott meg, ha rendkívüli jókedve volt. S ez legtöbbször a rablásokkor tört ki belőle...

A hetedik utca sarkán elégedetlenkedve léptem ki a helyi gyógyszertár ajtaján. Ismét feljebb kúsztak a gyógyszerárak. Fejemet a földre szegeztem, s azon gondolkoztam, hogy az miért is kaphatta a sárgolyó titulust? Úgy gondoltam, hogy közel jártam a megoldáshoz, mikor a rajta fészkelő emberfélék piszkos, tisztátalan dolgaira gondoltam. Azonban egyszer csak megzavarta valami elmélyült filozofálgatásomat. Észrevettem, hogy a cipőfűzőim egymással beszélgetnek. Mindkettő a másikat szidta. Néha-néha...

Néhány éve találkoztak csak először, de attól kezdve elszakíthatatlan kötéllel fonta össze őket a sors. Mindig együtt voltak. Egészen addig, míg Tom feleségéből ki nem tört az igazság férje kettősségével kapcsolatban. S a néhány évvel azelőtt kezdődött problémákra hivatkozva, egyszer csak izzó dühvel ki nem utasította férje életéből Louist, mondván neki egyetlen egy szerető családapára van szüksége, nem pedig két félre...

Ugyanebben a pillanatban, egy ködös alak lépett be a sötét utcáról a fényt árasztó kávézóba. Sugárzott az örömtől. Büszke volt arra, hogy felvették. Tudta, hogy nem mindennapi állás az övé. Mintha már azelőtt is egy ilyenről álmodott volna. Mikor felajánlották neki, nem tétovázott, rögtön elfogadta. Azt is tudta, hogy olyasvalaki lesz a főnöke, akit mindenhol ismernek, s aki mindent ismer...