Debreceni Hedvig adatai

Újra itt vagyok
Bár pontosan én sem tudom
Mit is akarok
Hova rohanok...

Csak egy pillanatra néztem vissza
Úgy volt, hogy meg sem állok
Aztán rájöttem egy idő után,
Hogy a könnyektől nem látok...

Furcsa lélek volt, talán kicsit tébolyult
Ahogy a haja az arcába hullt
Nem szerették, ma sem tudom miért
De ő akkor is kitette értem testét, lelkét, szívét

Csak...

Csak szótlanul állok
Tudom, te is látod
Valamire várok
Egy gondolattal játszok

Mosolygok... Kicsit furcsán
Állunk itt... A hideg utcán
Jönnek emberek...

Csak egy érzés maradt meg bennem
Hogy mi történt azt nem tudom…
Csak arra emlékszem, ahogy zuhanok

Sejtelmem sincs, mi lehetett valóban
És abban sem vagyok teljesen...

A nem létező fényben
A sötétben állva nézlek
Ahogy lüktet benned az erő
Ahogy csillogva pereg rajtad az eső
Feldobod a fejed ...

...Szeretném ha sikolthatnék, bele a csendbe
Szeretném, ha keserves hangom elérne messze-messze

Szeretném, ha szeretnél, s én nem szeretnék mást
Szeretném, ha hallhatnád...

És még most sem tudnám megmondani mi volt az… Nem olyan volt, mint a többi lány. Nem is olyan, mint egy emberi lény. Senkinek sem jutott eszébe a visszahúzódó jelzővel illetni, pedig alig szólt egy szót, ha a gimiben bárki kérdezett tőle valamit, csendesen, de nagyon jól érthetően, és egy szóval felelt. A hangja is különös volt, talán azért, mert olyan keveset hallottuk...

Karon ragadva a halált
Mi újra rám talált
A sötét fénybe lépek vele
S megcsap a fény szele
Mi nem is létezik...

Mi az a kentaur? Ki találta ki? Mi ihlette rá? – ezen gondolkoztam, és eljutottam a válaszig, ami igazából teljesen egyértelmű és minden lovas szeme előtt ott van, mégsem látják meg.
Rájöttem, hogy te is lehetsz kentaur, de egyedül nem vagy képes az átváltozásra… Kell még valaki. Persze az alsó feled, a ló…