Dandy beküldött történetei

- Jól vagy? - kérdezte halkan.
- A körülményekhez képest jól. - válaszolta, hasonló csendességgel Dominik. Örült társa érkezésének, így legalább nem egyedül kell megbirkóznia kérdéses helyzetüknek.
- Tudom, hogy ebben a pillanatban ez feleslegesen kérdésnek hangzik, de hol vagyunk?- látszott rajta, hogy számára is ismeretlen ez a hely.
- Már miért lenne felesleges kérdés?
- Mert sejtésem szerint, neked sincs fogalmad arról, hogy hol is lehetünk...

Krisztián visszarántotta kezét, de Domi hirtelen megmarkolta a gömb felszínét.
Ekkor hirtelen összerándult, szemei kifordultak, egész teste remegni kezdett. A lányok felsikoltottak. Domi ijesztő hörgést adott ki magából, úgy tűnt, mintha áram haladna át testén. Arca eltorzult, szája habzott, közben görcsösen kapaszkodott a gömbbe...

- Nem, de van itt még valami a hangon kívül. Kérek egy lámpát! - ekkor Hanna átnyújtotta neki a fényforrást. - Futás közben észrevettem egy különös sziklaformát, ott szememben a falon- mutatott Domi, az előttük lévő fal felé miközben bekapcsolta a lámpát, majd odavilágított. Ekkor döbbenet lett úrrá a csapaton. A sziklából egy 12 méter magas, hófehér szobor állt ki. Ősrégi lehetett, ezt a repedésein, és lemállásain látszott. Egy harcos szobra volt, ki jobb kezében lándzsát, míg bal kezében...

Ezalatt Dominik és társai felkészültek a barlangtúrára. A nagy hátizsákjukat levetették, csak a legszükségesebb holmikat pakolták be egy kisebb csomagba, ami Domi hátára került. Volt ebben egy kis élelem, (nem tudhatták, hogy milyen mély a barlang, és hogy mikorra érnek vissza), egy iránytű és térkép, tartalék elemek a lámpákba, és egy 15 méteres hegymászó kötél. Ez utóbbit Dominik hozta magával, maga sem tudja miért, de gondolta, hátha szükség lehet majd rá. Jó erdőjáró volt, ismerte...

Elindult. Mostmár nem futott, talán nem is tudott volna. Botorkálva lépdelt a szakadó esőben. Az utcán nem találkozott senkivel, csupán egy-két kivilágított ház ablakában látott embereket. Valaki épp csizmáját fényesítette, valaki épp mesét mesélt gyermekeinek. A két kis lurkó ott ült apja térdén és csodálkozva hallgatta a mesét. Valakik épp akkor vacsoráztak, sült hús illata árasztotta el a levegőt...

Álmodozó típus volt, nagy dolgokat akart véghezvinni. Ki akart törni a mindennapok egyszínűségéből. Úgy érezte, hogy legbelül több annál, ami valójában az. Egyáltalán nem volt beképzelt, vagy öntelt, csupán több akart lenni, más akart lenni, mint aminek született. Kereste a kalandokat, bár szerinte manapság már szinte nincsenek is "kalandok"...