A "" kifejezés eredménye:

Néha nehéz felfognom hogy minden ember egy-egy bonyolult jól kitalált személyiség. Hogy mindenki ugyanúgy érez, tesz, és gondolkodik, mint én. Körülnézek hatalmasnak tűnő világunkban, és azt látom, hogy mindenki egyforma, sablon szerinti ember. Egy egymásra épülő társadalom, mint a kártyavár, ahol buzgó hangyaboly szerűen születünk, dolgozunk, s meghalunk, és a kutya sem emlékszik ránk...

Hogyan kell élni e nagy világban?
Mit kell tennem e bús éjszakában?
A sírás, a zokogás semmit nem old meg,
S azt hisszük, jobb lesz tőle minden...

Nem sejtettem, hogy bármi is rosszra fordulhat. Olyan boldog voltam, és annyira felhőtlenül kacagtunk, ölelkeztünk, mint anya és lánya, hogy kimondhatatlan volt. A fellegek fölött lebegtem húsz centivel, és ha fizetnek se lettem volna hajlandó a földre szállni.
Azonban muszáj volt. Hiába a gyönyörű karácsonyi ajándék a boldog napokkal, anya hirtelen hideggé vált. Huszonhetedikén reggel az erkélyajtónál találtam, már hajnalok hajnalán...

Nagyon hálás vagyok neked, Szívem,
Te virágoztad fel az életem.
Azt hittem már senki sem menthet meg,
Csak egyvalaki, kinek neve: végzet...

Egy égő ház volt az fura ugyan, hogy a ház lángolt, de az eső szakadt. A házban emberek voltak a lángok közé szorulva meg akartam őket menteni valahogy, de minden lépésemmel, ahogy közelebb mentem egyre nagyobbak lettek a lángok. Magatehetetlen voltam a látvány megbénított végig kellett néznem, ahogyan egy férfi, egy nő és a kislányuk felégnek a házzal együtt, mégis a testük égésének illata magával ragadott...

Ha szemedbe nézek, szemembe nézel. Ha mosolygok, mosolyogsz. Ugyanolyanok vagyunk, mégis különbözünk. Én látlak téged, de te nem látsz engem...