Történetek - 88.oldal

Már csak az éltetett, hogy egy van hátra, aztán meghalok. Meghalok, az biztos, egy ilyen robotember egy kézzel felemel egy autót és méterekre hajítja azt. A fal segítségével nagy nehezen felálltam, vettem egy mély szaggatott lélegzetet és megfordultam még mindig a falnak támaszkodva. Majd ellöktem magam tőle és két lépést sántikáltam a robot felé. Már nem voltam képes grimaszolni sem, megérttettem, hogy ez a vég...

És várok. Este van, és várom a holnapot. Várom, mert újra lesz egy csodás, gyönyörű napfelkeltében, és naplementében részem, és talán még másban is. Találkozok újra két barátommal, és talán többel is. Nem tudhatom reggel, hogy a nap folyamán kivel, mivel futok össze, és pláne nem, hogy hol. Talán holnap ütközök bele a sarkon az 5-ös lottószelvényembe, talán holnap találkozok valakivel, ismerek meg valakit, aki meghatározza az életem. Ki tudja? Ezért várom az újnapot, ezért bízok mindig...

- Buta kövér paraszt! és ehhez káromkodott is egyet, amit itt nem lehet leírni sem, mert magát az Istent szidta emiatt. Utoljára mondom, hogy minden pénzedet a fiókból rakd ide a zacskóba. Értetted!

De a Pali bácsi értette, hogy hogyan kell kezelni a felvadult helyzeteket. Olyat, hogy saját maga betegye a pénzt a zacskójába, mint becsületes embernek eszébe sem került. Úgyis meghalok, ha Isten akarja - gondolta - itt most legjobb lecsendesíteni a rablót...

Van olyan álmom is, amikor egy lánnyal vagyok. Soha nem látom ki az, soha nem tudom, ki ő pontosan. Csak vagyok vele, és ölelem, és szeretem, és érzem, Ő az, aki ki lett nekem választva. Őt azért teremtette a sors, hogy velem legyen, és engem azért, hogy Őt Én boldoggá tegyem. A helyszín mindig más. Van, amikor a Gellért-hegyen, van, amikor egy számomra ismeretlen parkban, van, amikor tengerparton, és együtt nézzük a naplementét, látjuk a nap aranyló korongját, aranyhídját, és csak ülünk,...

Részegen bandukoltam az utcán és nem érdekelt, hogy már éjfél is elmúlt. A barátaim megpróbáltak haza vinni, de fogtam magam és elfutottam tőlük. A fejem kezdett kitisztulni, bár még eléggé idétlenül járkáltam. Aztán hirtelen jéghideg karok fonták körbe a testemet és a hűvös falhoz szorítottak. Elfelejtettem volna, hogy a városban több az ember, mint a vámpír? Nos, igen elfelejtettem. Nem próbáltam kiszabadulni halálos öleléséből, mert tudtam, hogy úgy sem sikerülne, így hát vártam a halált......

Ha holnap meghalok sok fehér virágot kérek, és nyitott koporsót! Hamvasan, pillekönnyűn szeretnék feküdni a ravatalon. Ne legyek túlzottan kifestve, akkor már nem akarok dacolni az elmúlással. A ruhám legyen halvány és vékony, de persze nem kell, hogy sejteni engedje a mellem vonalát, akkor már kár kacérkodni. De ami a legfontosabb: szüleimet és testvérkéimet leszámítva (őket nem akarom ilyennek kitenni) mindenki jöjjön el, akit valaha ismertem! ...

Megtörtént amitől régóta rettegtem . Sokat készültem rá nem ért váratlanul . Mégis , most itt állok dermetten , fájdalomba zárva és ez az ismerős érzés. Igen ez a minden mindegy .....lassan felemészt...

Már egy éve ismerjük egymást, haverok vagyunk, sosem történt semmi köztünk, de amikor aznap délután megláttam a kapunkban, már éreztem lesz valami. Ugyanúgy nézett ki, mint eddig, és az sem volt szokatlan, hogy átjön néha, dumálni, vagy hoz valami filmet, de most mégis valami más volt...

A törpe furcsa, kappanhangú nevetést hallatott. Egyáltalán nem illett a hideg tekintetéhez ez a fajta megnyilvánulás. Fogai szinte világítottak fekete ajkai között.
- Hogy ismertem-e? Nem. De tanítottam. És szerény véleményem szerint az ember csak akkor ismer meg igazán valakit, ha tud neki újat mondani, és a másik áhítattal figyeli minden szavát. Persze, ez nálam mindennapos jelenség, ugye… De mégis mit tehet az ember, ha világszerte ismert tanár? Hm. Nos, visszakanyarodva az édesanyjához…...

A vihar űz haza. Kiderül a házban magatok vagytok. Bőrig ázva, fulladozva a versenyfutástól lihegtek és röhögtök. A lány pólója testére simul, mintha semmi sem lenne rajta, fázik, persze ez is besegít. Huncut a szeme, mert látja mit vált ki. Mégis, mert azért gyerek is, meg felnőttnek is nagyon akar látszani, indulna átöltözni. Ezt egyébként neked is javasolja. Nem engeded elmenni (ahogy a későbbiekben sem soha sehova) kissé hevesebben kapod el és szakad a póló. A csók nem az első, kettő...