Történetek - 68.oldal

A hetedik utca sarkán elégedetlenkedve léptem ki a helyi gyógyszertár ajtaján. Ismét feljebb kúsztak a gyógyszerárak. Fejemet a földre szegeztem, s azon gondolkoztam, hogy az miért is kaphatta a sárgolyó titulust? Úgy gondoltam, hogy közel jártam a megoldáshoz, mikor a rajta fészkelő emberfélék piszkos, tisztátalan dolgaira gondoltam. Azonban egyszer csak megzavarta valami elmélyült filozofálgatásomat. Észrevettem, hogy a cipőfűzőim egymással beszélgetnek. Mindkettő a másikat szidta. Néha-néha...

Az ágyra húztam és csókolózásba kezdtünk. Ismertem már annyira, hogy mivel izgathatom fel még ennél is jobban. A lágy simogatás szenvedélyesre váltott. A légzésük felgyorsult és újra egymást akartuk. A fenekét simogattam, kezem bejárta testének minden egyes pontját, az érzékeny részeknél hosszabban időztem...

Megnéztünk egy filmet, vagy lehet kettőt, igazából fogalmam sincs, de ment a tv. Nem jött álom a szememre. Éreztem az illatát, és karjával átkarolt. Az alkarja szőrösebb, mint az átlag fiúké az ő korában. Bizsergett mindenem. A szívem kalapált, alig aludtam egész éjjel. Reggel 6-kor éreztem is, hogy már nagyon ki kellene mennem. Sajna ez kellemetlen helyzet a számomra, mert már gyerekkorom óta csak 3-4 naponta van nagydolog, és bizony nem könnyű megküzdeni vele...

A holdfény besütött az ablakon. Arya csodálkozva nézte a tündöklő fénysugarat. Még ő, az ő nyolc éves kis agyával is fel tudta fogni, mit jelent a holdfény. Telihold. Az apját meg fogják ölni. Most. Az apját szerette a legjobban a világon, és nem értette, hogy a papa mi rosszat tett, hogy meg kell büntetni. Pedig a papa is tünde, éppúgy, ahogy a többiek...

Kerestem egy éjjel nappal nyitva tartó virágüzletet. Na nem azért, mert nincs jobb dolgom, hanem mert a barátnőm megkért rá. Én meg épp ráértem. Legalábbis szerinte. Mert szerinte az nem munka, hogy éjjel nappal a kocsim körül vagyok, próbálva megtalálni, hogy hol rejtőznek még megszületetlen lóerők. Hogy mér nem bírt ő elmenni, az örök rejtély marad… női logika...

Ekkor ő már megszabadított a felsőmtől, és a melleimet kezdte el simogatni, először lassan, finoman, majd egyre vadabbul, míg nem fel nem szakad belőlem egy halk sóhaj. A szenvedély lassan a birtokába vett minket, nem tudtunk magunkról, lehet nem is akartunk...

Néhány éve találkoztak csak először, de attól kezdve elszakíthatatlan kötéllel fonta össze őket a sors. Mindig együtt voltak. Egészen addig, míg Tom feleségéből ki nem tört az igazság férje kettősségével kapcsolatban. S a néhány évvel azelőtt kezdődött problémákra hivatkozva, egyszer csak izzó dühvel ki nem utasította férje életéből Louist, mondván neki egyetlen egy szerető családapára van szüksége, nem pedig két félre...

Volt egyszer egy fiú. Csak járta egyedül a magány útját, nem volt társa, aki megértette volna, aki érezte volna, amit ő. Egy barátja mutatta be neki azt a lányt, aki első pillanatra megragadta a fiút. A lány azon az estén egy másik srácot választott, a fiú egy jó haverját. Tudta, hogy nem jól döntött a szépség, de remélte hogy a srác mellette meg tud komolyodni. Tévedett. Sajnálta a lányt, hogy nem volt ereje ahhoz, hogy figyelmeztesse, arra, ami rá vár. Nem akart ő senkinek se rosszat......

A lakás üres. Várok. Tamás két óra múlva jön haza. Pakol, tesz, vesz a lakásban. Bepillantok a gondolataiba. Zűrzavar fogad.
- Meg kell szabadulnom minden emléktől, ami hozzá köt. - ez volt a lényeg. Tehát a pszichológus ezt tanácsolta. Ki akar engem űzni a gondolataiból, az életéből. De én szeretem őt. Vele szeretnék élni...

Tavaszba fulladt télben, göcsörtöstörzsű százéves tölgyek közt baktatva kézenfog a csönd. Vállon is vereget, mert mindent elrontottam, amit elrohantam, s ez ritka. Még a csöndnek is ritka. A madarak szerelmesen gazsulálnak mindenfelé, holott február derekán vagyunk még csak. Lovam ledobta rég a téli szőrét, a frissen sarjadt fűből harap időnként - persze nem díjazom túlzottan, mert századfordulós vonatkezdeményeket meghazudtoló döccenéssel áll meg ilyenkor...