Novellák - 29.oldal

Aznap este eléggé elhúzódott a munka, odakint besötétedett már mire elhagytam az irodát.

Egyesek szerint nem tűnt el. Eleve ott sem volt. Mások szerint megvan az, csak jobban kell keresni. A szomszédom meg azt mondja egyszerűen elolvadt, mint a hó. Nem hiszek neki. Inkább azoknak hiszek, akik szerint jobban kellene keresnem. Igazat adok nekik így hát elindulok.

Hosszú volt a sor és ez csak még kínosabbá tette a helyzetet.

Azokban az években még csodaszámba ment, ha egy kocsi magától ment, s nem kellett elé ökröt vagy lovat fogni, így fél szemmel mindenki az automobilt figyelte, amivel a két pantallós úriember érkezett. Igaz, senki nem hagyta abba a munkát, de azért félszemmel mindenki a jövevényeket figyelte.

Az emberi sorsok olyanok, mint a csillagok - mondják az élet legbölcsebb ismerői, a nagyon idősek.
Van, akinek fényes pálya, másnak pillanatnyi ragyogás jut.

Emlékezem, vannak emlékeim, ha akarom, ha nem. Semmit sem felejtek el. A születésemről is vannak emlékeim. Emlékezem az orvos nevére, a haja színére, a hangjára. A szüleim ezt természetfeletti képességnek tartották, örültek neki. Én most mégis azt kívánom, bár el tudnám felejteni azt, ami történt.

A novella megtörtént eseményt dolgoz fel.

A novella megtörtént eseményt dolgoz fel.

Egy lanyrol szol akinek az elete egy normalis emberhez hasonloan unalmas es egyszeru. Egy nap viszont minden megvaltozik, bulik, szamuzetes, menekules, fajdalom, akcio. Az elete felfordul, mar azt sem tudja kicsoda es honnan jott, kitorol mindent a fejebol, vagy valaki mas? A vegen mar csak az eletben maradas a celja es a hazajutas. Ez az elet, egy lany elete.

A hátsókertben álltam, amikor felrobbant a Hold. Kivételesen szerencsés ember lehetek, hiszen a végső pusztulás első jelét saját szememmel láthatom. Kétségtelenül ez a legfontosabb esemény az emberiség történelmében.