Novellák - 25.oldal

Ki ez az ember? Nemrég még csak egy ismerős volt. Egy férfi, akit ismer, de semmi köze hozzá. Most meg itt ül, szemben vele, és undorodik tőle. Felkavarodik a gyomra, ha arra gondol, hogy hozzáér. És az emlékképek, amik időről időre váratlanul, alattomosan rátörnek, megint csak undort váltanak ki belőle. Akkor most mégis minek ül itt, vele szemben?

Folytatódik az enyhén apa-komplexusos lány története,, ami egyre mocskosabb és mocskosabb lesz.

Az emberek kinevetnek, mikor azt mondom hogy hiszek az igaz szerelemben.

A novella az Angel in blue jeans című novella alapján készült.

Kénytelen volt azonban néhány napig még Varsóban maradni. Elutazásának reggelén értesült, hogy Maszko
Plawickiékhez utazott. Ez nagy benyomást tett rá. Hiába igyekezett magával elhitetni, hogy ha egyszer
Reichenhallban lesz, nem gondol többé e dologra, mégis egész utazása alatt üldözte őt e gondolat.
Tizenegy órakor délelőtt értek Reichenhallba. A park egyik fasorában találkoztak Emília asszonnyal és a kis
Litkával. A fiatalasszony, kit nem értesítettek elindulásukról,...

Kilenc nap telt el azóta, hogy Ádám elment. Elment otthonról, azután eltűnt. Felszívódott. Ádám talán már nincs is. Pedig kilenc nappal ezelőtt még nagyon is létezett.

A lány már órák óta kint bolyongott a fák között, nyulat akart elejteni vacsora gyanánt,de nem járt sikerrel. Fájt a gyomra az éhségtől. Mióta utolsó hozzátartozója,az apja,a favágó is meghalt, magának kellett gondoskodnia minden szükségletéről, ami ebben a zord, hideg télben nem volt könnyű feladat. Magányosan, gyökértelenül tengődött. Kínozták az emlékek, az apja meleg nevetésének a hangja, a pattogó tűz lángszikrái és tűzszirmai a kandallóban, a meleg sült hús illata, az ünnepi fahéjas...

Számomra ismeretlen nyelven fehér festékkel üzletek kirakataira ismeretlen szavak ismeretlen mondatokat alkottak, de mindenhol ugyanaz az ismeretlen mondat csillogott a por, a kosz és a törmelékek közül, mert az volt egy legyalázott hellyé vált az a város, ami életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb pontja volt. Szememet lassan cseppenként elfoglalták a könnyek, lassan nem láttam már semmit. Látószervem világa elhomályosodott lelkem előtt megjelent ez a környék abban a mivoltában,...

Ki akartam adni magamból minden keserűséget.
Meg akartam magyarázni, de azt hiszem, hogy ez a mai napig csak magamnak sikerült.
Hiába mentem hozzá, hiába néztem az ablakát, hiába hívtam, nem válaszolt.
Nem akartam elveszíteni...

Hány füstbe ment terv! Hány emberről hittem azt, hogy szeret! Hány várakozásomban kellett csalatkoznom! Hány ígéret bizonyult üres szónak! Ha előre tudom mindezt, visszafordulnék az úton. Egy nagy szenvedély volt életem egyetlen reménysége, s mikor utolért, nem ismertem fel. Miért nem tudtam a szerelembe vetett hitemet megoltalmazni?