Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Egy rövid közbevetés Madách Imre klasszikusához.
Egy vámpír aki rettegésben tartja a környéket, egy nap kiszemeli Elizát.<br /> <br /> <br...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella,
Szeretném azt hinni, hogy Kata is látja mindezt valahonnan, hogy figyel rám, és tudja, hogy...
-Mutassuk meg a világnak hogy milyen gyönyörű a tested! -mondta Vicky. Megoldotta Sofia köntösének...
Friss hozzászólások
balurocco: Köszi a kritikát elkészült a m...
2018-06-17 22:39
Deakjanika: Nagyonjóírás folytazsd!
2018-06-17 16:21
JuS: Bájos kis szösszenet. :)
2018-06-14 20:48
JuS: Biztos velem van a baj, de nek...
2018-06-14 20:38
Annariás: Erre a történetre sokat tantrá...
2018-06-14 14:13
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Vak-randi

VAKRANDI
 
 
 
Mikor csengetett az ajtón nem azonnal nyitották ki a kilincset. Először heves, idegeskedő trappolásokra lett érzékeny füle figyelmes. Valaki kijött az egyik szobából, majd ideges harci lépésekkel átviharzott a másik szobába; mintha szándékosan rejtegetnének előle valamit…
 Rátette ujját biztos, ami biztos alapon a csengőgombra, hogy még egyszer lenyomhassa, mert kezdett unatkozni és ha van amit ki nem állhatott, hát akkor az az unatkozás művészete volt! Kedves barátja nyitotta ki az ajtót, aki a jeles alkalomra teljesen egyedül szmokingot vett föl és megpróbálta a sehogyan sem álló, ferdén tartott nyakkendőjét is megigazítani, de valahogy sohasem úgy sikeredett az adott kényes művelet, ahogyan azt ő eltervezte.
- Jaj, de cukorfalat vagy, és milyen csinos! – lelkendezett az ifjú hölgy. – Várj egy kicsit, segítek rendesen megigazítani! – azzal, mással sem törődve, máris megigazította az ügyetlen fiatalember csili-csálén, ferdén álló nyakkendőjét és kellemesen, édeni hangokon még kuncogott is közben. 
Eredetileg valami kellemes anekdotával, kisebbfajta történettel szerette volna kezdeni a mondandóját, mint aki nemcsak jelképesen, de valóságosan valahova ténylegesen meg is érkezett, de látván a tétova, mégis bájos fiatalember ügyetlenkedéseit, meggondolta magát, és belépett az ajtón. A változás azonnal megfogta és lebilincselte tekintetét; már jóformán az eszét sem tudta, hogy mikor járt utoljára ebben a szépen újrafestett kis lakásban, mely a maga elragadó komfortosságával egy igazi otthon valóságát vetítette eléje. Mintha mindig is féltékeny lett volna erre az otthoni környezetre, de inkább önmagával volt feltétlen szigorú, amikor a saját maga elvárásait nem sikerült maradéktalanul megvalósítania! 
- Te figyelj csak! Kicsi szívem! Mit szólnál hozzá, ha szerveznénk hétvégére valami közös programot? – felcsillant gyönyörű, nagy barna szeme, és azzal a megadó őzikeszemekkel szinte mindent képes volt elérni a másiktól, amit csak szeretett volna! 
A fiatalember zöldes szeme felcsillant, de egyből ki is ült rá a kétségbeesett felélem: arról nem volt szó, hogy neki emberek közé kell mennie! Arca idegeskedő ráncok redőzetét vette fel különösen a homlok tájékán. Az ifjú hölgy kedveskedőn egyre csak őt figyelte, és látszott rajta, hogy még egy gombostűt is hibátlanul és minden bizonnyal azonnal észrevesz. Arcán szája szegletében két ellenálhatatlan, finom kis gödröcske jelentkezett – lévén ez lehetett a titkosan csábító mosolyának feltétlen záloga, mellyel még a leghezitálóbb lovagot is azonnal levette a lábáról! 
Megfogta a férfi szőrös mancsát, melyet mindig is kellemesebbnek vélt azokkal ellenétben, akiknek csupasz kezei voltak. 
- Kérlek drágám! Biztosan nagyon jól fogjuk magunkat érezni, csak neked sem szabadna mindent annyira magadra venned! Hát hogy fogod te a kislányunkat az állatkertbe vagy ide-oda vinni, ha ettől a kis flinci-fanci akadálytól is begörcsölsz?! – párszor végig simította a kézfejét, majd csókolgatni kezdte áldozatkészen. 
Amíg kimondta ezt a mondatot, rájött arra, hogy ennek az embernek segítségre van szüksége, szerető gondoskodásra, melyet mintha egész eddigi életében megvontak volna vagy megfosztottak volna tőle; pedig világ életében majdnem mindenki körbe zsongta és mindent megkapott, amit csak szeretett volna, vagy kimondott, szerető szüleitől – de valami, mintha lelkiismeretében megragadta volna még mindig érzékenyen és szigorúan tapinthatón. Ez a kérlelhetetlen sebezhetőség volt, mely már a depresszió és a melankólia tudategyüttesének biztos határán mozgott. Ennek egyik jellegzetessége volt, hogyha az illető személyt alapvetően vidám, mosolygós emberek társaságában helyezték el, bízván abban, hogy ő is kinyílik és előbb-utóbb átveszi a boldogság egyetemességét a helyzet sok esetben fordítottan sült el! Ugyanis ezek az ember általában magukba zárkóztak és sokkal befelébb fordulókká váltak a társas környezetben és feszültségükben egyre nehezebben vagy egyáltalán képtelennek mutatkoztak a biztos feloldódásra! 
A hölgynek egyetlen kérése volt, mikor megismerkedtek, és aztán attól kezdve mindig is: soha ne csapják be egymást és mindig legyenek egymáshoz gyilkosan őszinték! Még akkor is, ha ezzel kockáztatják a törékeny – sok esetben -, kötéltáncot járó érzékeny érzelmeiket, melyek inkább a fiatalember volt intenzívebben kitéve.
Ahányszor csak a gyönyörű, ifjú hölgyre nézett, szinte sohasem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne kellett volna emlékeztetnie magát eddig elkövetett hibáira, kisebb baklövéseire; de hát a hibáiból tanul az Ember! Vagy talán még sem? S amíg töprengő, folyamatosan gondolkodó agyában ismét helyrebillent az adott gondolat kohéziója – önmaga előtt is világossá vált a képlet! Nem muszáj feltétlenül radikálisan megváltoznia, ha nem akar, de legalább mutathatna azért néminemű hajlandóságot arra, hogy kedvet csináljon az ifjú hölgynek elviselnie és megértenie önmagát! "Erős vagyok, ha te kitartasz mellettem!” – gondolta, és úgy érezte, hogy nincs is ebben semmi megvesztegetés, semmi fafejű önzőség, csupán gyilkos őszinteség: mert szerencsére még azért léteznek "ami a szívén az a száján” – formátumú emberek, akiknek saját, egyéni meggyőződésük többet érhet a világ összes megvesztegethető kincsénél! És ezt az ifjú hölgy is nagyon tudta, és talán ez volt az a titkos, eddig tudatosan is rejtegetett ősi tulajdonság, mely elsőre is roppant rokonszenvessé tette szemében a másikat. 
A férfi mintha folyamatos lelkiismeret-furdalásban görcsölte volna végig – mint egyfajta menekülést -, egész eddigi hitvány és szánalmas életét. Önmagára mindig is szenvedő áldozatként gondolt, aki nem irányíthatja az adott dolgok merev, szikár történéseit, de akinek el kell tűrnie és meg kellene tanulnia kezelni és elviselni a világ összes többi megpróbáltatásait, és szavak nélkül is, mint az igazán teljes értékű telepátiák az ifjú hölgy tekintetéből karakán helytállást és bátorságot olvasott ki: azt, hogy bármi történjen is ezzel a világgal, egymásnak még mindig ott lesznek ők, miközben hűséggel fogják egymás kezét! Arcát hirtelen elfutották sóvárgó könnyei, melyek úgy szomjazták a becézgető babusgatást a másik hattyú-finom kezecskéitől, akár a mézet.
- Esetleg lehet róla… szó! – érezte magán, hogy ezt az egyetlen, velejéig megvesztegetett és roppant egyszerű mondatot is valóságos fáradtságába került kinyögnie. Mint akiből egyenesen harapófogóval kell kihúzni a szavak súlyos további értelmét.
- De drágám! Ne haragudj, de ez mit jelent? Nem értem! – gyönyörű, léleklátó barna szemeiben a kutató kíváncsiság tükröződött egy pillanatra, hogy aztán átadhassa a helyét az enyhe megbántottságnak.
 – Csak egy egyszerű kis kiruccanásról lenne szó szívecském, nem kell mindjárt védelmi állásokra berendezkedned! – kinyúlt, és finom, egészen művészi, karcsúsított ujjbegyeivel gyöngéd részvéttel megcirógatta előbb a másik pufók arcát, aztán valamivel huncutabb módszerrel tüskés haját, melyen a kopaszság már első, mutatkozó szégyenfoltjait adta; de valahogy ez is csak még karakretisztikusabbá tette egész fizimiskáját.
- Édesem! Bocsáss meg nekem… én tudom, hogy nagyon szeretsz kimozdulni, kirándulni, közös programokat szervezni meg szóval… minden, de hány éve ismerjük már egymást? Hat-hét éve? 
- Számomra mindig az adott pillanat létezett, és már ismerlek annyira, hogy tökéletesen megbízzam a döntésedben, de mégis önálló véleményemhez is ragaszkodjam! Tehát, nem marad más választásunk, mint a kölcsönös kompromisszumkötés! Már amennyiben ez számodra is elfogadható?! – annyira megértő, szinte már szülői figyelmességgel nézte, mint egy önző, riadt gyereket, aki valóságos hisztirohamot kapott, ha nem kapta meg legújabb játékát vagy egy kis csokikát, ha az üzletben jártak az anyukájával. 
A fiatalember egyenesen szembefordult vele és látta csodálatosan csodálkozó izzó sötét szemében a lángot és a fellobbanó szikrát, hogy mennyire szereti, és azzal is tisztában volt, hogyha azt kérte volna tőle, hogy maradjanak otthonülő könyvmolyok egész hátralévő életükben ez a fantasztikus nő bátran és határozott eltökéltséggel akár még azt is bármikor azonnal megteszi, csak egyetlen beszédes tekintetébe került volna! Azonban azonnal rájött, hogy nem lehet igazságtalan, nem lehet önző, hogy mindig csak saját egyéni vágyait, álmait elégíthesse ki. Szívének egyetlen, őszinte szerelme most szeretett volna kérni tőle valamit – és bár világ életében ódzkodott a tulajdonképpeni ezer veszéllyel riogató világtól, mely nem ismer könyörületet a tétován benne mozgókkal szemben – mégis látszott rajta, hogy gyerekes magatartással igyekszik hárítani a további beszélgetést. 
- Nagyon büszke vagyok rád szívem, hogy ki mertél menni az utcára, hogy hozzál nekem somlói galuskát, amit úgy szeretek! – az ifjú hölgy ugyanis – akárcsak párja -, édesszájú volt és gyors anyagcseréjének köszönhette, hogy szinte mindent képes volt elfogyasztani, még akkor sem látszott meg rajta egyetlen deka súlyfelesleg sem! A többi ember talán észre sem vette – legfeljebb csak a hevenyészetten odamondogatott irigykedő bókokként jegyezte meg -, hogy ennek a gyönyörű, egzotikus lánynak micsoda fantasztikus teste van; szinte magához vonzza, akár azonnal a mohó, éhes férfiszemeket! És ez nagyon jól esett neki: maga sem vette észre, de nőiességét megerősítette és hallatlanul szilárd tartást kölcsönzött számára. 
- Drága! Én nagyon szeretlek, de tudod… nagyon sokszor pici dolgokból is hatalmas feneket tudok keríteni! Míg mások pikk-pakk azonnal megoldják életük kicsinyesnek nevezhető problémáit, addig a magamfajta sebezhetőbb emberkék megesik, hogy akár éveket is eltöprengenek egy-egy döntés vagy válaszadás után, hogy vajon jól tették-e azt a dolgot akkor, amit cselekedtek?! – leborult törékeny lábaihoz. Mintha megbocsátást vagy feloldozást akarna kikönyörögni egy olyan megbocsátható emberi vétségért, ami igazából csupán saját gyengeségének maradandó jele. 
- Jaj, kismackóm! Én is sajnálom, ha nem vettem észre, hogy te ezt másként éled meg! – azonnal letérdelt hozzá és bátorítóan, védelmet nyújtón magához ölelte tölgyfa vállait. Szenvedélyesen megcsókolta. 
A pufók fiatalember elszégyellte magát, hogy hirtelen támadt érzelmi kitörései között kibuggyantak a könnyei. 
- Bocsáss meg, hogyha gyengének vagy elesettnek láttál! Tudod, én kicsit másként működök, mint a magabiztosabb nagyobb átlag! 
- Kicsi szívem! Miért lenne ez baj? Hiszen még mindig itt vagyunk egymásnak, vagy nem?! – még mindig ölelte, és megpróbált a lelkére beszélni. –Én nagyon boldog vagyok és elégedett, hogy egy olyan értékes és roppant érzékeny embert ismerhettem meg, amilyen te vagy! Kérlek, ezt soha ne felejtsd el! Biztos vagy milliószor említették már neked, de roppant elegáns vagy ebben a szép öltönyben, és ez a nyakkendő! – tapintotta meg selyemszerű, puha szövetét. – Mondtam már, hogy egyik kedvenc színem a bordó nyakkendő? 
- Hát… még csak most először, de már most nagyon jólesik! – hirtelen észrevette, hogy össze-vissza áztatta a finom hölgy arcát igazgyöngyeivel. – Jaj, kérlek, ne haragudj, amiért összemaszatoltalak! 
- Tudod drágám! Nem tudom pontosan idézni, de van egy ókori távol-keleti mondás, miszerint: a sírás megtisztítja a beteg lelkeket, mert őszinteségből fakadnak cseppjei! 
- Ez nagyon érdekes! 
- Na, akkor mit szólnál hozzá, ha felállnánk és készítenénk együtt valami finomságot? – javasolta, és gyönyörűbb volt őszinte, bájos-angyali mosolyával, mint valaha. 
- Az ajánlat elfogadható drágám! – igyekezett feltápászkodni, és végre úgy érezte magát, hogy megnyugodott, mert a másik teljesen megértette.
- Akkor először is az alapanyagoknak kell utána nézni, nem igaz?! Lássuk csak! Milyen finomságokat találok nálad! – mintha otthon lenne, máris berohant a konyhába és alapos kutatás tárgyává tette a félszeg fiatalember hűtőszekrényét. 
- Mit szólnál egy kis spagettihez? Remélem azért akad ebben az agglegény háztartásban egy kis sajt és paradicsomszósz? – emelte fel kérdőn igéző őzikeszemét.
- Ö… mindjárt utána nézek! – óvatosan megkerülte a hölgy kirobbanón vonzó, guggoló alakját, hogy a konyhapult alatti kis élésajtóhoz könnyebben hozzá férhessen; serénykedve kezdett kutatni a kívánt paradicsom után. 
Még szerencse, hogy anyai nagymamája mindig gondolt olyan esetekre, amikor jó, ha van a háznál egy üveg, jó minőségű, házi készítésű paradicsomszósz; friss bazsalikommal és oregánóval! 
- Megfelelne ez az üveg? – emelte ki a polcról a telitöltött üveget. 
- Hát ez pompás! – megfogta az üveg száját és huncut, pisze orrával máris megillatozta a varázslatos fűszernövények kavalkádját! 
- Ez nagyon jó lesz! Már csak egy kis tésztára lenne szükség! – emelkedett fel, s megigazította gyönyörű, koktélszerű szoknyáját, mely egzotikus anyagával stílusosan csinos benyomást keltett, és szinte kivétel nélkül felforralta a férfiszíveket. 
- Nem tudhatom, hogy akad-e itthon tészta, de ha gondolod leugorhatok a boltba venni. Igazán csak néhány percről lenne szó! – mintha önmagát akarná bíztatni vagy bátorítani, hogy egy egyszerű tésztavásárlásból még nem következik szükségszerű tragédia! 
- Mit szólnál hozzá, ha mélyhűtött hasábkrumplikkal csinálnák meg a szószt! Szerintem mediterrán típusú brassói aprópecsenye kerekedne ki a dologból! 
- Ez izgalmasan hangzik! – egyezett bele a másik.
- Pompás! Van konyhai kötényed? – érdeklődött, miközben gondos háziasszonyként máris rendet csinált a kiskonyhában, és előkészítette a szükséges eszközöket a főzéshez. 
- Hogyne! – Addig kutatott és keresgélt a nagy sublótszerű fiókban, míg kezébe nem akadt drága nagymamája régi köténye, melyet mindig nagy becsben tartott, és mindig ki volt mosva szükség esetére! 
- Parancsolj! – adta hattyúfehér kacsóiba! 
Az igéző hölgy máris felvette:
- Megkérhetlek, hogy kösd meg a végénél, mert sajnos hátul nincs szemem! – kérlelte. Éjbarna haját hátra fogta, míg kissé ügyetlenkedve a másik be nem kötötte a kiskötényt. 
- Meg is volnánk! – törölte meg kézfejével verejtékező homlokát. 
- Igazán jó érzés, ha az ember szakértő kezek közé kerül! Te is így vagy vele?! – huncutul elmosolyodott. 
- Hát… az igazság az, hogy ez változó! – vallotta meg őszintén. 
- De azért remélem nem ragályos! – mosolygott elbűvölő természetességgel a másik.
- Tudod… az az igazság, és kérlek ne érts félre, hogy naszóval… ennyire egzotikusan gyönyörű szépségek sajnos nem szoktam megtisztelni a társaságukkal! 
- Hát kicsi szívem! Azok maradjanak csak nyugodtan egyedül, az ő bajuk! Én nagyon örülök, hogy végre találtam egy érdekes, különleges pasit! Ha érted mire gondolok? 
A fiatal ember csak bólogatni tudott, lévén nem tudhatta mi is az igazán megfelelő mondat a kérdésre! 
- Akkor először betesszük a sültkrumplit a sütőbe, de csak lazán és kis fokozatra, nehogy megégjen, mert akkor ehetetlen cipőtalppá válik! Közben megcsináljuk a paradicsomszószt! Hogy boldogulsz az üveg kinyitásával? 
A fiatalember ügyetlen, de hősies erőfeszítéseket vívott az üveg kupakjával, mely egy meglehetősen masszív alufóliával volt tekerve és nagy erőkifejtésre volt szükség, hogy az ember lecsavarhassa a kupakot. 
- Na? Megyeget? – sandított időközben a kedves úriember ügyetlenkedéseire a talpraesett hölgy. 
- Oh! Secc perc alatt meg is van! – igyekezett fogát összeszorítani, mint aki erőlködik, és hihetetlen erőt fog kifejteni az adott pillanatban. 
Az üveg kupakja azonban meg se mozdult.
- Várj… majd én segítek! – könnyed mozdulattal megfogta az üveget, otthonosan kihúzta az asztal fiókját, ahol az evőeszközök sorakoztak pedáns rendben, és a kés élével finoman felfeszegette a kupak széleit, hogy a levegő távozhasson belőlük! 
- Így ni! – könnyedén végrehajtott művelet volt, alig öt perc alatt. 
A fiatalember kisebb szégyent és nyámnyilaságot érzett, amiért ezt az egyszerű műveletet sem tudta végrehajtani. De a paradicsomszósszal már annál könnyebben boldogult. 
- Istenien néz ki! – illatozta meg pisze kis orrocskájával a kellemesen gőzölgő szószt, amibe a fiatalember egy kis oregánót és friss bazsalikomot is tett, hogy még intenzívebben kihangsúlyozhassa a mediterrán jelleget! 
Néhány perc múlva fantasztikus illatok kezdtek terjengeni az egész konyhában. 
- Akkor én… ránézek a krumplira! – javasolta az emberke. 
- Ez jó ötlet! – kevergette meg kedvesen a szószt a hölgy. 
Amikor a krumpli íncsiklandó aranybarna színűvé pirult, nyugodtan le is lehetett kapcsolni a sütőt. 
- Ahogy látom a krumpli pompásan sikerült! Szinte nem is lehet elrontani, hiszen mélyhűtött! – lelkendezett huncut, játékos kislány módjára a gyönyörű hölgy. 
- Ezzel én is egyet értek! Akkor? Teríthetek?! 
- Igen! Mindjárt meg is vagyunk! – óvatosan törlőruhával megfogta a forrón gőzölgő edényt, hogy a megfőtt paradicsomszószt levegye a tűzről. 
- Segíthetek?
- Szerintem nyugodtan meg is teríthetsz!
- Akkor jó! 
Fogta magát és megterített.
Közben a hölgy kimérte a paradicsomszószt és összekeverte a még forró tepsis sültkrumplival. Amint készen volt, leoldotta magáról a kis konyhai kötényt. 
- Kész is vagyok! – hozta be a kész, gőzölgő tálat az ebédlőbe. 
- Fantasztikusan néz ki!
Kihúzta a hölgy előtt udvariasan a széket; a hölgy azonnal elpirult ekkora figyelmesség láttán, mégis kecses hölgyies eleganciával fogta meg a szoknyáját össze ne gyűrődjön, és foglalt helyet.
- Ö… szedhetek? 
- Igen! Köszi szépen! – tartotta kedvesen tányérját a kellemesen gőzölgő jénai edényhez.
- Én már farkaséhes vagyok! És te?! 
- Igen! Tudod sokan mondják, hogy lenne még bőven leadni egy-két kilót! 
- Azok idióták! Szerintem szenzációs pasi vagy! Jó, hogy ennyire őszintén tudunk egymással beszélgetni! – finom kis hattyú kacsója kinyúlt és megszorította az éppen ételt szedő, vaskos, szőrös kezét. 
- Én is nagyon örülök ennek!
Kellemesen falatozni kezdtek. A tétova fiatalember vigyázott rá, hogy elsőként a hölgy kezdjen el enni. A másik úgy nézett rá, mintha nem ízlene az étel vagy nem akarná megkóstolni. Meg is kérdezte: 
- Valami baj van a szósszal? nem ízlik?! 
- Á! Dehogy! Csak tudod arra gondoltam, hogy illőn megadom az udvariasságot! 
- Percről-percre még jobban vonzódom hozzád! – rebegtette csábosan szempilláit és ellenállhatatlanul mosolygott.
- Hát hogyne! – felelte kissé félszegen és valósággal elpirult. 
- Tudod sokszor úgy érzem magam, mint aki elfelejtette, hogyan kell beszélni az emberekkel! Az egész világ annyira exhibicionista és élvhajhász lett! Te hogy gondolod? – kinyúlt és megfogta a másik kezét.
- Igen! Sajnos ezzel nekem is számot kell vetnem nap, mint nap! – hajtotta le a fejét, mint akit valósággal megsértettek. 
- Jaj, hogy én milyen butuska vagyok már megint! – kólintotta fejbe magát -, észre se vettem, hogy ez számodra talán… kellemetlen is lehet!
- Ugyan! Rá se ránts! Már megszoktam! 
- Ilyet soha se mondj, kérlek! Nem szabad a fontos dolgokat a szőnyeg alá söpörni, különben hová jutnánk! Igenis ki kell mondani a véleményedet, akármit is gondolsz a témával kapcsolatban! Tehát?! – emelte rá csillogó őzikeszemeit. – Neked mi a válaszod? 
A fiatalember megvakarta kobakját, mint aki valóban komoly témák tárgyalásába szeretne fogni:
- Nézd! Remélem, hogy nem fogsz megsértődni emiatt, de tényleg az a helyzet, hogy egy ennyire hihetetlenül sugárzóan egzotikus és fantasztikus hölgynek, mint amilyen te vagy, csak rombolja a nívóját, ha olyasvalakivel van, mint mondjuk én! De egyetértek veled az exibicioniztaságban! Sőt! Szerintem ez az egyik legdiszkriminatívabb dolog a nagyvilágon! 
- Látod! Tudsz te, ha akarsz! A számból vetted ki a szót! Gondolom gyerekként egészen másmilyen voltál! 
- Szerintem nem változtam olyan sokat se előnyömre, se hátrányomra! 
A hölgy pohara üres lett ezért a fiatalember, hogy ne feszélyezze fölöslegesen tovább magát, máris felállt és hozott a konyhából egy kis ásványvizet! 
- Tessék parancsolni! – töltött előzékenyen, akár egy főpincér.
- Egyszerűen el vagyok ragadtatva az udvariasságodtól! Nekem nagyon bejön! Máris levettél a lábamról! 
- Igazán örülök, hogy ennyire kifinomult vendégem van! – ült vissza a helyére.
- Tudod, igazán nem értem, hogy a hozzám hasonló nők többsége miért nem képes észrevenni a kedves figyelmesség legapróbb, szikrányi jeleit, amikor csak alig pár milliméterre van tőlük?! 
-Hát tudod… - gondolkodott el kicsit -, talán azért van, mert a hölgyek szervezetében kimutatták, hogy több a tesztoszteron, ami gyakorlatilag az egész hormonháztartást irányítja. Talán ez lehet az oka…
- Nem is tudtam, hogy benned egy genetikai tudóst is tisztelhetek az irodalmár mellett. – felelte kedvesen, és amint a lámpafény kifejezően megvilágította barna gyémántokként csillogó szemeit, a világ leggyönyörűbb hölgye volt. 
- Nos, igazán köszönöm! Ezt csak úgy mondtam! Még nem biztos, hogy úgy van! – szabadkozott, mint aki legszívesebben azonnal a föld alá bújna és annyira elpirult, hogy ettől viszont a hölgy érezte úgy magát, mint akivel szándékosan is flörtölni akarnak! 
Közelebb húzódott a székével és azonnal lecsapott a gyanútlan, félszeg fiatal ajkaira. Kiélvezett minden pillanatot; mélyen és halhatatlanul igyekezett elnyújtani a csókot, míg a fiatalember feje már valósággal lilul az oxigénhiánytól, mert nem mert levegőt venni, nehogy bakot lőjön a legromantikusabb pillanatban, amit valaha is átélhetett!
- Hu! Hihetetlen, hogy mennyire jól érzem magam! – vált el enyhén telt ajkaival a másik szájáról. – Csak nincs valami baj?! Nagyon vörös lett a fejed drágám, és kicsit ki is melegedtél! Csak nem vagy rosszul? – tapogatta meg verejtékező homlokát.
- Nem kedves! Semmi baj! Csak nem mertem levegőt venni, nehogy elrontsam a meghitt, romantikus pillanatot! – vette kicsit szaporábban levegőt. 
- Hogy te milyen… hihetetlenül fantasztikus pasi vagy! Tudod, már kezdtem a boldogságról lemondani, és akkor hirtelen beléptél a semmiből az életembe!
- Ennek is nagyon örülök! – megpróbált egy fokkal nem szerencsétlenkedve kiemelni egy papírzsebkendőt zsebéből, de mivel rá ült a saját nadrágjára, ezért ez képtelenségnek tűnt és be kellett vetnie a szalvétás trükköt; igyekezett hanyag lezserséggel a szalvétával úgy egyensúlyozni ujjai között, hogy a verejtékcseppek üveggyöngyeit makulátlanul eltűntethesse! 
 
 
Hasonló történetek
1849
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
2271
Csöngettek!
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: