Novellák - 141.oldal

És még mindig csak fél három volt. Visszafeküdni semmi értelme, ezt már tudta tapasztalatból. Kibattyogott a konyhába, és főzött egy kávét magának. Jó erőset, sok tejjel, kevés cukorral, nagy bögrébe, és újra az erkély felé vette az irányt, mert a kávéhoz cigi is dukált. Zuhany, öltözés, és már zárta is maga mögött az ajtót. Az Opel hűségesen indult, hamar bemelegedett. Át a hídon, ki Kőbánya felé, Maglódi út, és már fékezett is a temető előtt...

A lány barátnőjének lakásán feküdtek a széles franciaágyon. Zalai keze még mindig meglepő gyengédséggel simogatta a lány testét, pedig az esze már nem ott járt, hanem valahol máshol. Jók voltak ezek a lopott órák. Nagyon, nagyon jók voltak, mégis elviselhetetlen terhet róttak Zalaira. Szerette ezt a lányt, talán jobban szerette, mint ahogy akár magának is be merte volna vallani. Olyanok voltak neki ezek a ritka együttlétek, mint a sivatagi vándornak az oázisok. Egyik randevútól a másikig...

Igen barátom ez a sorsod a halál, mint mindenkinek ezen a planétán, nem ezt nem tudod kijátszani meg kell halnod, pont a mai nap, miért ne? Talán csak nem kellett volna annyit kutakodni az interneten és akkor nem tudtam volna lenyomozni a címed és azt, hogy mivel töltöd hasztalan életed. Bevallom, láttam benned némi reményt, de ez a mostaniak alapján teljesen elveszett, semmi vagy nincs értelme a létednek, semmi nincs, ami igazán fontos lenne számodra ebbe a létben mind csak fantomok,...

- Valakinek szüksége van rám. Valakinek biztos. – próbáltam meggyőzni magam. Érezni akartam, hogy valakinek örömet szerzek, hogy valaki átölel. Talán soha nem fogom igazán érezni. Azt akarom, hogy mindig érezhessem azt a bizsergető érzést, ami a boldogsággal jár. Távol akarok lenni a rossztól, a hangoktól, mindentől, ami bánt...

Próbáltam kinyitni a szeme, összezavarodtam.
Mi történt? Hogy-hogy ő itt van? Csak abban lehettem biztos, hogy hol vagyok, éreztem a hideg követ.
Valaki elállította a vizet.
Egy gyógyszerszagú ember hajolt felém, éreztem a leheletét az arcomon.
Kinyitotta a szemem, belevilágított egy lámpával.
Megvizsgált tetőtől talpig, éreztem a hideg fém érintését...

- Tudod az élet... ajándék! Igen egy ajándék, amit nem szabad elveszítenünk, mert nem kapunk másikat helyette. - ajándék, szóval egy ajándék ismételtem és közben az járt a fejemben, hogy kitől kaptam és miért? Na meg az is, hogyha egyszer ajándék, miért nem kapok másikat helyette? Leírtam nagybetűkkel:
APA SZERINT AZ ÉLET AJÁNDÉK ...

Nem hitt a szemének. Minden ember halálos némasággal, és hihetetlenül vérfagyasztó csöndben nézett egyetlen pont felé. Tommy a pillanat törtrésze alatt leizzadt, és a halálsápadt arcok láttán ő is kényszeredetten az emberek által figyelt irány felé fordította tekintetét. De akkorra a hatalmas kamion a busz oldalához ért, és iszonyú erővel robbantotta be annak oldalát...

Gépies mozdulatokkal csatolod ki az övedet. Arcodon semmi érzelem. Visszafojtom a lélegzetemet, hallgatom a vihar tombolását, csendesen imádkozom az Istenekhez, hogy óvjanak meg, mert valakinek meg kell védenie, félek, rettegek, remegek...

Könnyei megállíthatatlanul mosták arcát. Volt mit elsírnia, hisz évek óta gyűjtötte a könnyeket. A lány erős volt, de ha nincs a fiú, nem tudta volna végigcsinálni. Azon ritka pillanatoknak élt egész életében, amikor láthatta Őt. pillanatról pillanatra élt, várva a következő találkozást. Így ment ez éveken át. De a lány így is boldog volt, mert látta, hogy a kedves boldog, és ez neki elég volt. És most a lány ott térdelt összetörten, elhagyatva. Tudta, az élet játékát tovább kell játszania,...

Csak én és a sötétség, csak én is te, végtelen pillantások, érintések, apró bűnök, kín, véres éjszaka, csendes kiáltások, egy penge villanása és vége, azt hiszem szerettél, egyszer szerettél talán, egy éjszakáig, egy percig, egy pillanatig, de akkor őszintén szerettél. Vér fröccsen az avarra, vörös és fekete színek, sárga szemed, szerettelek, a francba is, én szerettelek, őszintén szerettelek, egy percnyi életen át…