Egyéb történetek - 50.oldal

Végül is a huszonegyedik század kalandozó magyarjai addig, addig kerestek-kutattak, amíg rátaláltak a tejjel-mézzel folyó Kánaánt jelentő Nakonszipánba. Nakonszipán, az elvágyódás, a béke, nyugalom, boldogság szigete, ahová csak az istenek kedveltjei kerülhetnek. Jelenleg az Ufók igazgatása alatt áll, és szigorú bevándorlási törvények vannak érvényben. Csak a kimondottan jó kvalitású, az ország fejlődését, a kultúra, tudomány, művészetek és a jólét kiteljesedését szolgáló egyéneket engednek...

– Eljáróban is szeretném hálámat kifejezni önök által a város lakosságának, hogy anyámat élni hagyták, felkarolták, biztos álláshoz juttatták, hogy túlélje ezt a negyvenévnyi apokalipszist. Melegséggel tölti el a szívemet, hogy a város hetedik kerülete független jelöltként indította a polgármester választáson. Uraim, tálcán nyújtom át önöknek a jövendőt...

– Mint tudjuk abban az átkozott ötvenes években az volt a szokás Sztálinvárosban hogy, ha a részeg városépítők széjjelverték egy kocsma berendezését, akkor egy teherautóval felmentek Pestre a NEB-hez és azok kiutaltak egy új, jó állapotban lévő berendezést. Így utaltak ki cukrászdákat, kisvendéglőket és kiskocsmákat, köztük a miénket is. Az volt valaha a híres Fehér Ökör kocsma. Szóval ők is megkapták a papírt, megjelentek nálam felpakoltak a berendezéssel, gyerekekkel együtt és deportáltak...

A kisszoba műhellyé alakult át. Előkutatta anyósa padlásáról a régi rézcsillárt, a rézzel kivert állófogast, és beszerelte. A rézcsillár lett az adóvevő, mellyel az összeköttetést tartotta az éggel. A csillár alá egy alumínium lemezdarab került szigetelésnek. Mivel hatalmas volt a gerjesztett térerő magára vette – mikor adásban volt – a gumírozott vasutas köpenyét, és egy tűzoltó csuklyát húzott a fejére...

eülsz mellém és rám mosolyogsz. Köszönünk egymásnak, majd rövid beszélgetésbe elegyedünk. Intek a csaposnak, hogy én is fizetnék, majd felállok és kezemet nyújtom feléd. Meglepődsz. Elmondom, hogy van egy szórakozóhely a közelben és szeretnék táncolni veled...

Akkor még nem tudtam, hogy ez a széparcú, jó alakú lányka belülről már romlott volt, mint az egyszeri alma: kívül piros, belül romlott… Lelkét megbolygatta a kábítószer, az alkohol,a túlfűtött szexualitás. Az angyalarcú kistündér három napra visszaadta hamvábaholt életkedvemet, s feltámasztotta már-már kihunyó libidómat...

Ez a történet egy lányról szól, aki mindig mindent megkapott ès azt hitte, hogy ő a legtökéletesebb lány a világon...

Lassan elkezdődött a vakáció, minden tökéletes volt. Egy fantasztikus barátom volt. A barátnőimmel készültünk szfesztre. Már lassan indulnunk is kellett. Odaértünk. A barátom azt mondta, hogy ott lesz, de mire odaértünk addigra elmentek. A volt barátom is ott volt. Ő mèg totálisan belém volt zúgva...

Ez a történet egy lányról szól, aki mindig mindent megkapott ès azt hitte, hogy ő a legtökéletesebb lány a világon...

Gondolom, most az jön, hogy „és mondd csak, Reactor, te mire vered magad ennyire? Pofázol itt habzó szájjal zenei tehetségről, meg műveltségről, kíváncsi vagyok, te mit tudnál felmutatni!”. Először is kézifék. Másodjára pedig büszkén kijelentem, hogy én igenis RENDELKEZEM zenei tehetséggel, zenei ízléssel, tudással, ahhoz legalábbis elegendővel, hogy ítélkezhessek mások felett – ugyanis én alá is tudom támasztani az érveimet a magam zenei adottságaival...