Mókuskerék - 2

3.

Az Eggyújasban vidáman zajlik az élet. Fizetésnap van, ilyenkor mindig nagy a forgalom. Az eszméletlen hangzavarban beleveszik a játékgépek és a zenegép zakatolása, sipítása. Vágni lehet benn a füstöt. A négyes asztalnál a megszokott társaság három illusztris tagja szopogatja műszak utáni megszokott sörfejadagját. Samu a nagyfejű, robosztus termetű, kazánkovács széttekint az ivóban és megszólal.– gyerekek hörpöljük le, míg ideér a zúzapörkölt! Isznak.

– Egészségünkre! Gyorsítót kérjünk?– szólal meg a kis keszeg emberke Pubi az órás. Lófej megerősítve öntudatát bólogatva helyesel – kérünk hát! Hé, csapos három lófingatót! Az ajtóban feltűnik a Tanár úr. Herélt svájcisapkáját zsebre gyűri és elindul a négyes felé. Üdvözli a társaságot, leül, majd rendel ő is – Egy lófingató, korsó rendel, kiált a pincérnek, s üres tányérjára meredve, észbe kapva, kiegészíti a rendelést– egy zúzapörkölt is, rendel! – kihozzák az italokat, a zúzapörköltet. Tanár úr nekiáll kikanalazni a zúzapörköltet, a többiek isznak. Az ajtóban megjelenik Kottafejű a kiselejtezett revizor. Izgatottan körbetekint majd a négyeshez lép.

– Hallottátok a szomorú hírt? Meghalt a Kádár… – ha meghalt, hát meghalt, eleget élt! Isten nyugossza békében! – dörmögték közömbösen sörükbe fojtva további, lelkük mélyéből felböffenő megjegyzéseiket. A tanár úr találta fel magát leghamarabb a beállott feszült hangulatba. Korsóját felemelve, majd az asztallaphoz koccintva harsányan felkiáltott:– igyunk az öregre! Isten legyen neki irgalmas! Proszit!

Lófej kiissza maradék sörét, az üres korsót az asztallaphoz koccantja, maga elé révedve kissé elgondolkodik, majd megszólal. – azért jó ember volt. Mert mi baja volt a melósnak? Semmi. Zabálhattunk, ihattunk, ami belénk fért. Harminc éven át nem hallottunk sztrájkról, recesszióról, Trianonról, meg efféle marhaságokról. Zaba, pia, pofa súlyba! A fizetésből mindenre jutott. A takarékosabbja kis Trabantot, hobbit vehetett magának. Szerintem, még élhetett volna…

Pubi a keszeg órás szemüvege mögül Lófejre sandítva megjegyzi– tudjátok, akárhogy is nézzük az idő elhaladt felette. Most már vége a fényes szellők korszaknak, új szelek fújnak! Most jobbra kell hajolni, mert onnan fúj a szél. Ez majd kisöpri a keletről jött böjti szeleket. Tudjátok az a negyven év azért nem semmi volt! – Samu Pubihoz fordulva csendesen megjegyzi.

–Te Pubi ezt nagyon is érted. Iszen’ olyan voltál világ életedben, mint a szélkakas: mindig arrafelé fordultál amerről a szél fújt! Most nyugatra fordítod a tekintetedet… Mit vársz ezektől, a kapitalistáktól? Megváltást, hogy kihúzzák az ország szekerét a kátyúból? Tudod, mit mondok én neked: ezek úgy megkopasztanak bennünket, hogy arról kódulunk!

Pubi megrökönyödve néz társaira– most, mér’, mondjátok ezt, én mindig jó voltam, a rendszert szolgáltam…
–Te nem szolgáltál, hanem kiszolgáltál minden rendszert, maradjunk ennyiben! — vetette közbe a Tanár úr. – negyvennégyben levente voltál, utána Ávéhás, elhárító tiszt, ötvenhatban eldobáltad a ruháidat, egy gatyában futottál a lincselők elől… majd elsőnek léptél be a munkásőrségbe, most meg iparőr vagy az óragyárban. Áruld már el, tudsz te egyáltalán órát javítani?

Kottafejű oldandó a feszültséget közbevágott: –Idefigyelj Pubi. Te mindig a jó oldalon álltál. Nem téged talpaltak meg, verték le a vesédet, tépkedték le a körmeidet, verték széjjel a heréidet! Hanem fordítva volt…– a körömtépést nem vállalom! A Kádárnak nem is tépték le a körmeit, kitalálták, hogy népszerűsítsék!
– Egy kört!– emelte magasba hüvelykujját Samu és folytatódott az eszmecsere, míg kihozták az italokat. Samu így fordult Pubihoz.

– Ó, hogy a hóhér kösse meg a nyakkendődet! A sátán tépkedje ki a szemed szőrit, te pipamocsok! Örülj, hogy lyuk van a fenekeden! Nem szeretnélek holnap nemzetőr ruhában feszítve meglátni! Húzd meg magadat a főrendészi poszton, azt mélyen hallgass a múltról, mert vagyunk még egy páran, akik emlékezünk… na, béküljünk!– emelte koccintásra poharát Samu, és Pubi korsójához koccintotta.
–Én is amondó vagyok, aki bajban van, az ne ugráljon! Húzza meg magát, azt pofa súlya.–Mondta Lófej, békítően s hatalmas, lapát tenyereivel úgy ránehezedett Pubi vállaira, hogy székestől belenyomta a betonba. Samu, a kazánkovács üres korsóját a levegőbe emelve újfent egy kör, gyorsítót, meg sört rendelt, majd így folyt bele a beszélgetésbe.

–Nincs azon mit tagadni munkásőr, vagyok magam is, mint sokan a gyárból.–előtte meg pufajkás voltál-he, arról nem beszélünk?– vetette közbe Lófej–, de jó az emlékezeted, he, hát nem együtt húztuk fel a pufajkát ötvenhat után? Rendet kellett vágni az ellenforradalmárok sűrejében vagy mi a szösz! Pár embert elagyabugyáltunk, rend lett, aztán odaálltam újra a gőzkalapács mellé, mert, hogy munkásököl vasököl. Oda sújt, ahova köll! Te, Pubi mit tudsz felmutatni, meddig voltál te órás, se meddig! Én még ma is megpatkolok egy tojást, de nem bíznám rád a vekkeremet! Disszidáltál a szakmából! Proszit!

A beszélgetést az ajtóban megjelenő Primőr, a zöldséges szakítja meg. Nyakát előrenyújtva, sarkain billegve megáll az ajtóban, körbekémlel, majd a négyeshez lép, s mint egy csörgőszarka elkezd rikácsolni.– Meghalt a Kádár! – néma csend, mindenki a pohara mögé bújik. Primőr némán tátogni kezd ennyi éretlenség láttán, s a reagálástól még jobban zavarba jön, ugyanis Samu fapofával dünnyögi feléje – ha meghalt, hát meghalt… nyugodjon békében!– Primőrnél leesik a tantusz és így replikázik – menjetek a sunyiba, már tudjátok!– a tanár úr odahúz egy széket az ötöstől, helyet készítenek neki, és maguk közé invitálják a zöldségest.

–Üljön be közénk Pista!– mondja neki a tanár úr, s Primőr közébök, ül.– na, lesz itt mindjárt szeminárium, meglátjátok, ennek a csörgőszarkának be nem áll a szája annyit tud beszélni!– jegyzi meg Samu. Nem kell sokáig várni, az újabb gyorsítók sörök megérkezése után kinyílik a dumaláda. Primőr viszi a szót.
– Azért én sajnálom az öreget, jó ember volt, hiányozni fog… negyven évig béke volt, gyarapodhattunk…
– Arra gondolsz, hogy egyesek, gyarapodtak ott a Fehér Házban? Tudtommal fiatalabb korodban te is mindig a pártházban sündörögtél: KISZ, Ifjú Gárda, MHSZ… mindenbe benne voltál, ahol leeshetett valami. Mi is a becsületes szakmád?
– Hentes, most meg zöldségesként tengődöm.

–Én a Dolgozók Iskolájából emlékszem magára Pista, érettségire készítettem fel… Pálhalmán a Kömiben. Együtt ültünk valamiért. Én szemérem elleni vétségért, ha jól emlékszem maga meg sikkasztásért…
– Csődbe vitte a húsboltot!–jegyezte meg Samu.
– Spongyát rá, béküljünk!– emelte koccintásra seres kriglijét Kottafejű.– ne feszegessük a múltat, amikor előttünk áll a szép új jövő! Kitakarodnak a ruszkik azt miénk a világ! Proszit!

– És azzal jobb lesz, ha kimennek, te nagyokos? Majd bejön helyette a NATO. Már a szögesdrótot is lebontották a határon, hogy könnyebben jöhessek be a tankok, felszabadítani bennünket! Könnyelmű volt a Gyula, amikor elhúzta azt a vasfüggönyt!– vágott a lovak közé a Tanár úr.– Kezdődhet a nagytakarítás! Csak nehogy baj legyen belőle, mert ha a szeméttel kitakarítjuk az értékeket is, akkor mi marad? Ruszki megy NATO, jön. Mi meg maradunk nyakig a kakiban. A hatalmas adósság fejében elrekvirálják az üresen maradt ruszki laktanyákat, reptereinket, csatlósokká minősítenek le megint, meglátjátok!

–Európa legnagyobb állama leszünk, tizenötmillió magyar országa! Jugoszlávia szét fog esni, a csehek is, Erdélyt visszavesszük a románoktól. Lesz itt Amerika nem sokára! Meglátjátok, feljön a mi napunk! Berendezkedünk körkörös védelemre, és megvédjük ezt a kis tündérországot!– verte a blattot Pubi. Primőr az asztalra borulva hirtelen ríni kezd.– meghalt a Kádár… brühü-hü… beleőrült az önvádba. Halálra kínozta a lelkiismerete!

Ebbe a nagy sírás-rívásba lép bele Irma. Felkapják a fejüket a vendégek a féléve nem látott népszerű csapos hirtelen megjelenésére. Egyszerre kiáltják feléje: – Mama, maga itt!
– Éljen, éljen, visszajött közénk a mi Irma anyácskánk! Hozzatok gyorsan egy széket a mamának! Csapos vanyilia likőrt a bárónénak!– intézkedett a Tanár úr.

– Hogy vagytok gyerekeim, milyen az élet az Irma nélkül? Hogy bírjátok ki nélkülem?
– Milyen lenne, mama: dög unalom! Olyan, mint a sör hab nélkül, se íze, se bűze… nincs élet amióta maga itt hagyott bennünket. De, maga hogy van, meséljen, már mit tud magával kezdeni a négy fal között, abban a büdös panelcellában egész nap?
– Semmit, tengődök. Ezért is jöttem vissza hozzátok.– júhhé újra beáll csaposnak? – azt azért nem vállalnám, könnyebb állásban gondolkodom…– kaszírnő lesz tán, mint hajdanában, danában, esetleg vissza is kapja a bótot?– kíváncsiskodott Kottafejű, de Irma lehűtötte a kedélyeket.– nem eszik olyan forrón a kását gyerekeim! A kárpótlás be lett adva, megy a maga útján, éppen ezért a legfontosabb most a jelenlét, birtokon belül maradás. Úgy könnyebben megy a dolog, ha a magaméba vagyok, ha Vécésként, akkor is.

–Ezt nem mondja komolyan, mama? Maga, mint Vécésnéni! Rögtön lerakom a hajamat az asztalra! – rikkantotta Samu a kopasz kazánkovács. Irma még hozzáteszi.
– Meg aztán hiányzott a kocsmai levegő, a részegjeim, a törpék, a Csöpi, ti gyerekeim…, hát ezért jöttem vissza! Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok, hatkor felveszem a munkát! – eszméletlen…–hápogott Primőr félrenyelt sörében fuldokolva– eszméletlen – hörögte Pubi is kifordult szemekkel. A tanár úr bedobott egy húszforintost a zenegépbe, aztán a Bazsamárira elkezdték összekapaszkodva vadul ropni a tápéi darudöbögőst.

A tanár úr fellépve egy hokedlire tósztot mondott.
– Ledőlt a bálvány, meghalt a Kádár! Maga alá temetve az elmúlt negyven év mocskát, piszkát. Kiseperjük a ruszkikat, a friss nyugati szél elfújta a szocializmus bűzét. Emelem poharam a mi Irmánkra! Proszit!– és a kórus rázendített. Teli torokból, tiszta szívből jövő örömmel fújták, hogy „Irma néni iszik most, éljen a barátság! Le, le, le, fenékig!”

4.

Az újgazdagok doyenjénél Sumák Arisztidnál, a pehelypárnák és pehelypaplanok gyártásából megtollasodott nagykereskedőnél vagyunk. Szokásos hétvégi partiját adja. A vendégkör házi orvosából, házügyvédjéből, a gyerek házitanítójából, az asszony házibarátjából, néhány újgazdag vállalakozóból áll. A menüt egyenesen a Pesti Vörös Sárkány kínai étteremből hozatta fondé edényekben. Sofőrje fehér köpenyt húzva háziszolgaként átvette a pincér és felszolgáló szerepkörét. Az asztalfőn a hatalmas termetű, pocakos, tar fejű nagy bajszú házigazda trónol. A vacsora utáni, kötetlen, beszélgetésekkel tarkított békés szivarozás, cigarettázás folyik éppen. Sumák úr viszi a szót.

– Uraim, fontos megbeszélésre jöttünk össze nálam. Megmondom őszintén, szeretném összefogni ezt a társaságot, különösen így a választások előtt. Meg egyébként is. Átadom a szót az ügyvédemnek. Tekintett Szívós úrra, a keszeg, szemüveges zugügyvédre.– vezesse elő a témát ügyvéd úr! Uraim, nyílt titok, hogy az elmúlt évek alatt mi, akik itt ülünk,a város krémje, olyan gazdasági potentátokká nőttük ki magunkat , hogy összefogva erőinket beleszólhatunk a város fejlődésébe. A választásokon megragadva a hatalmat, le tudnánk nyúlni az állami pénzeket, a gazdasági segélyeket, sőt egy pénzmosodát is be tudnánk indítani valamilyen papíron létező vállalkozás által. Ideje megkötnünk a véd és dacszövetséget egymással.

–Mire gondol konkrétan az ügyvéd úr, hiszen félig-meddig már így is véd, és dacszövetségben vagyunk néhányan?– veti fel a kérdést Pupák úr. Sumák elégetten megszívja szivarját, füstkarikákat fúj a levegőbe, böffent egyet és rókamosollyal az ajkán megszólal. – Ezt kell szorosabbra fűznünk. Mindannyinknak van felhalmozott tőkéje. Ha kartellba tömörülve létrehoznánk pár ál Kft-ét, amit akár pénzmosodának is tudnánk használni, akkor le tudnánk fejni az államot. Az egyikben felhalmoznánk a több százmilliós újrakezdési, vállalkozói kölcsön tartozást, azt becsődöltetnénk, miközben a másikba átvinnénk a pénzt.– ki vinné el a balhét? És ha a Kft vezetőjét leültetnék!– veti közbe Dimák a táska és cipő nagykereskedő. Az ügyvéd róka mosollyal megadta a választ.
– Ugyan már uraim, hát olyan nehéz egy hajléktalant pár tízezer Ft-ért rávenni, hogy adja a nevét ügyvezetőként? Annak aztán bottal üthetik a lábnyomát…

–Nem kockázatos ez kicsit?– veti közbe félénken Dimák, de az ügyvéd leinti és folytatja a téma elővezetését.
–Lenne itt egy projekt uraim, meg lehetne csípni! Egy Ausztrál-magyar közös vállalatot tudnánk létrehozni Emerich von Bakfitty úrral. Így öt évre adómentesekké válnánk
–Miről szólna a mese? – veti közbe Pupák a hentes és húsáru kereskedő, nagy vágó

– Közös kutyakonzerv gyárat hoznánk létre, nyesedék húsokra, és más hulladékra építve. Gondolok itt a csirkefejre, csirkelábra, farhátra…– és mi lesz akkor, uraim, hogyha a nyugdíjasok fellázadnak, forradalmat robbantanak ki, mert mi felvásároljuk előlük a csirkefejet, lábat?– veti közbe aggódva Sumák úr, de erre meg van a válasz. – Dehogynem uraim. Saját bolthálózatot hozunk létre és mélyhűtőkben, ötkilós csomagokban árusítjuk a nyesedéket, húsos csontokat, mint kutyaeledelt. Viszik majd a nyugdíjasok, mint a cukrot! Természetesen maguknak, nem a kutyáknak…

– Ki lehetne alakítani vámszabad területet is és Off-Short cégeken, keresztül eláraszthatnánk az országot csempészett kínai árudömpinggel! Létrehoznánk egy Kínai Divatáru hálózatot…– vetette fel Dimák Jenő nagykereskedő. Ez is életre való ötletnek számított. Aztán ott volt a kikötő, kihasználatlanul állt mióta a vasgyár haldoklott, s megszűnt a Krivojrogi vasérc uszályokban való szállítása a Szovjetunióból.

– Emerich von Bakfitty úr, van itt – hajolt Sumák úr füléhez a lakáj.– vezesd be gyorsan Gyulám! Ne várakoztassuk az illusztris vendéget! – adta ki a parancsot sofőrlakájának, aki bevezette a vendéget. A magas, deresedő hajú, karakteres arcú magabiztos, sármos, elegáns öltönyt viselő férfiút Sumák úr a kebelére ölelte, majd így mutatta be társainak.– uraim, bemutatom vendégünket, régi iskolatársamat, idegenbe szakadt hazánk fiát: Emerich von Bakfitty urat! Hallgassák meg figyelemmel ajánlásait, mert nagy lehetőségeket látok benne!– mondta Emerichez fordulva és így szólt hozzá– drága barátom, Imruskám, egyél, igyál, utána ráérünk témázni! Örülök, hogy körünkben üdvözölhetünk!– miután étellel, itallal jól eltelt, szólásra emelkedett Emerich. Így beszélt hallgatóihoz.

– Üdvözletem az uraknak, szervusztok. Tegeződjünk, így könnyebb! Tudjátok az angol nyelvterületen tegeződés, van… Köszönöm! Harmincöt évnyi kényszerű emigráció után remélem, hogy egy szabad, fejlődés előtt álló országba tértem haza! Hamarosan hatalmas örökséghez jutok. Visszakapjuk két pesti bérházunkat, kárpótolnak ez elkobzott Fekete Zacc kávéházért is bennünket. Hőn áhított vágyam édesanyámat kiemelni a fertőből, ahová a kommunisták suvasztották be! Remélem, hamarosan elfoglalhatja az őt megillető helyét a társadalomban!

Sumákné felajzva ugrott oda Emerichez és hirtelen felindulásában arcon csókolta!– ó drága barátom, pompás, éppen azon tipródtunk, hogy ki legyen az Úriasszonyok Körének elnöke! Nem kell tovább keresgélnünk. Megvan a célszemély, az édesmama! Neki aztán tiszta a pedigréje!– áradozott.
– Hogy szólíthatjuk a nagyságos asszonyt?– fordult Emerichez.
– Irma von Bakfitty báróné, csókolom a kisztihandodat, vagy másként, a csapos Irma az Egyujjasból–adta meg a meglepő választ, melytől a jelenlévő nők meghökkentek és egyszerre hördültek fel.– csak nem, hogy a Csaposnő, a kocsmából… ez hihetetlen, hogy eltitkolta idáig!


– Igen, én a csapos Irma fia vagyok. De ez már a múlté, kilépünk az illegalitásból a fényre! Most intézem, hogy visszakaphassuk a nemesi címünket, egyenesen Svájcból, a nemzetközi levéltárból.–Egy kékvér!– sopánkodtak irigykedve az újgazdagék, és Imrét méregették, hogy jó lenne – e szeretőnek, vagy házibarátnak. Emerich rendületlenül folytatta a szóáradatot.

– Édesanyámat rehabilitáltatom, visszakapja a tánc és illemtanári diploma engedélyét, a francia nyelvtanári képesítését és megnyitjuk az Illemtanodát. – Erre Sumákné azonnal lecsapott és negédesen így fordult Emerichez.– drága báró úr, éppen ez hiányzott az Úriasszonyok Köréből, egy tánc és illemtanár! Azonnal szerződtetjük sztár gázsiért. Na, de ne is tartsuk fel a férfiakat, vonuljunk át a női szalonba, és ott beszéljük meg a továbbiakat!– mondta és az úriasszonyokkal átvonultak a női szalonba. Emerich úr pedig belekezdett a nagy rábeszélő Shaw-ba.

– Eljáróban is szeretném hálámat kifejezni önök által a város lakosságának, hogy anyámat élni hagyták, felkarolták, biztos álláshoz juttatták, hogy túlélje ezt a negyvenévnyi apokalipszist. Melegséggel tölti el a szívemet, hogy a város hetedik kerülete független jelöltként indította a polgármester választáson. Uraim, tálcán nyújtom át önöknek a jövendőt. Egy kutya és macskaeledel gyártó vertikumot szeretnénk létrehozni a szigeten! Erre alapítanánk egy vegyes vállalatot. Egyrészről jómagam, mint külföldi partner, másrészről önök, mint magyar partnerek alkotnánk a KFT magját. Összeköttetéseim által fillérekért hozzájutnánk a szövöde hatalmas csarnokaihoz. A gépeket, gyártósorokat komplexen szállítatnám Ausztráliából. Fél év alatt ontjuk a kutya és macskakonzerveket. Ellátjuk vele egész Európát…

– Talán még Amerikát is!–jegyezte meg Pupák a nagy vágó, majd belelkesülve ütötte a vasat: – mit nekünk Amerika, Kína az igazi piac, a harmadik világ! Abban lesz a pénz. Viszik, mint a cukrot az éhező millióknak! –tódította a nagykereskedő, Dimák. Miután így felajzódtak az ügyvédet bevonva rátértek a részletek megbeszélésére, és az alapító okirat megszerkesztéséhez fogtak. Remélem, hogy az urak a józan eszükre hallgatva vállvetve korteskednek édesanyám megválasztása mellet, hogy minden állami támogatást be tudjunk pumpálni a kft-be! És, ha a polgármester szentesíti a sziget el, vagy bérbeadását 99 évre, akkor már nyert ügyünk van.

–És ha nem választják meg?– aggodalmaskodott Lopkovics a Tanácsháza főkönyvelője.–erre ne is gondoljunk uraim. Vakhittel kell a sürejibe vágni és az már kész győzelem! Napóleon is a zsebében hordta a marsallbotot és a vakmerősége győzelemre, vitte az ügyet! Mi ebből a tanulság uraim? Az, hogy nem az eszünket kell a zsebünkben hordani, hanem a marsallbotot! Hajrá Magyarország! Előre!– szavalta Emerich, s fenékig ürítette a pezsgőspoharat.
– Nem korai előre inni a medve bőrére uraim,– aggodalmaskodott újfent Lopkovics, de lehurrogták. Míg az ügyvéd az alapító okirat megszerkesztésével volt elfoglalva a leendő tulajdonosok a jövőt kezdték körvonalazni.

– Pupák, a nagy vágó a következő tervezettel állt elő. A fajtiszta kutyáknak, macskáknak az egészséges, szín marha, sertés, baromfi és birkahúst dolgozhatjuk be, mert az Uniós szabvány mást nem enged. És itt jön a svédcsavar. Csinálunk egy második vonalat, ahol bedolgozzuk a bőrkét, copákákat, nyesedéket, csirkefejet, lábat, farhátat és ezt jó áron eladjuk a karitatív szerveknek, a Vöröskeresztnek majd azok kiküldik az éhező páriáknak a harmadik világba. – na, erre igyunk uraim!– emelte poharát Sumák a toll nagykereskedő. Miután kiitták poharaik tartalmát magához ragadva a szót, ravaszkásan megszólalt. – fenomenális gondolatom támadt a választások előtti kampányokban a karitatív csomagokat ingyen osztogatjuk a nyugdíjasoknak, ezzel beetetjük őket, s nyomatékosítjuk nekik, ha nem ránk fognak szavazni, megvonjuk tőlük a fejadagot…– zseniális!– lelkesedtek mindannyian és alig várták, hogy aláírhassák az alapító okiratot.

Közben a női szalonban lévők egymásnak adták az ötleteket.. Kezdték kimunkálni az Úriasszonyok Körének alapszabályát. Sumákné vitte a szót.– megvásároljuk a hetes óvodát és megnyitjuk benne a gazdasszonyok, a nőnevelő és az úriasszonyok körét. Meglátjátok mekkora sikerünk lesz. Bálokat, zsúrokat rendezünk. Lesz foltvarró, kézimunka, korongozó, szőnyegszövő szakkör. Hagy, élje ki a pórnép a kreativitását!

Hogy ilyen szépen elrendeztek mindent átmentek a férfiakhoz, jelen lenni az ünnepélyes alapító okirat aláírásnál. Miután megtörtént az aktus megitták a pezsgőt és a pezsgőspoharakat a falhoz vágva, befejezték az összejövetelt.

5

Az Egyujjasban összesűrűsödtek az események. Irma jelenléte felkavarta az állóvizet. A WC előterét körfüggöny választotta el a kocsma ivójától. A körfüggöny fölött nagybetűs tábla hirdeti: POLGÁRMESTER. Félfogadás minden nap l8 órától.

A két WC helység előterében a szokásos kellékek polcokon elhelyezve: WC papírok, kéztörlő, szappan, szivacs, fogkefék, gumi óvszerek stb. sorakoznak katonás rendben. Középen egy ormótlan, nagy karosszékben Irma trónol, fején hatalmas turbán, ölében Belfegor. Irma installációja a miliőhöz illő. Arca rikítóra festve szemöldökei feketeszénnel kihúzva, valaha lila ajkai vastagon kirúzsozva, füleiben hatalmas fülkarikák lógnak. Testét a negyven évvel ezelőtti legutolsó divat szerint készített zsákruha fedi. Olyan az egész sziluettje mintha a farsangi bálból szalasztották volna. Léptek zaja hallatszik. Valaki félre húzza a függönyt, és a belépőben dr. Szívós ügyvédurat ismerjük fel, mögötte Sumák tolat a fogadóhelység felé.

– Parancsolnak az urak: gumi óvszer, WC papír, vagy meghallgatás?– Sumák idegesen topogva zavartan dürrögi.– Kérni jöttünk a nagyságos bárónéhoz. Most elsősorban nem a polgármesterhez, hanem a mi Irmuska bárónénkhoz jöttünk meghallgatásra.– hallgatom önöket– mondja Irma, és fixírozni kezdi a két jómadarat, vajon miben sántikálnak megint? Éppenezért kitüntető óvatossággal fogadta minden szavukat.

–Mi elsősorban a nagyságos bárónénak szeretnénk ajánlatot tenni, vezette elő a kérdést a zugügyvéd.
–Csak tisztességes ajánlatokat fogadok el!– figyelmeztette őket ridegen Irma.
–Ó, ugyan báróné, hova gondol! Tudhatná mindig úriemberként, viselkedtem Önnel és Imrével szemben. Betartottam ígéreteimet, sőt még meg is dupláztam a jattot. – na, ki vele, miben sántikáltok? Hagy hallom, essünk túl rajta!

– Egy kis segítséget kérnénk nagyságos báróné. A sziget eladása ügyében szeretnénk a protekcióját kérni. Jó lenne áron alul hozzájutni. A város nem törődik vele, felverte a gaz. Az elhagyott épületek pusztulnak. Többe kerül az őrzés, mint amit érnek az objektumok… szóval a város is jobban járna, ha megszabadulna ettől az elfekvő készlettől… Az új befektető munkahely teremtési lehetőséget kínál a városnak. Hatalmas, sőt grandiózus beruházást hajtana végre.– Irma megállítván a tirádát, hirtelen közbevág.– konkrétan? – dr. Szívós azonnal kész a válasszal.– háromezer munkahelyet hoznánk létre és tisztes iparűzési adó, ütné a város markát.– ezt már ismerjük uraim, valami más? – Sumák reszketve az idegtől– kell ennél jobb ajánlat drága báróné?
– Kevés.
–Létrehozzunk egy alapítványt a hátrányos helyzetű gyerekek javára?

– Nocsak, lassan kibújik a szög a zsákból. Meg akartok venni kilóra, zsebre vágni a becsületemet? Maffiózók! Idefigyeljetek, amíg nem utaljátok az alapítvány számlájára a beígért nyolc millát, addig nincs miről beszélnünk.– holnap a számlájukon lesz a beígért összeg. Kezeskedem érte–, jelentette ki halálos komolysággal Szívós, de Irmát ez nem hatotta meg. Erőszakosan és szisztematikusan nyomult előre. – Ide, bele, a markomba a csekket! Nincs átutalás, Kes, vagy csekk! – Sumák kitölti a csekket, és remegő kézzel nyújtja át Irmának. Irma, beteszi a csekket az asztal alatt levő cipődobozba és így szól az előtte hajlongókhoz.– nos, uraim, egy tyúklépéssel megint közelebb jutottunk a végkifejlethez.– Az audiencia végetért, lejárt az öt perc! Sumákék kihátrálnak az előtérből. Sarkukat taposva Pupák nyomakodik be az előtérbe.

–Szép napot Báróné, csókolom a kisztihandját, hogy megy az üzlet? –Irma szó nélkül kezébe nyomja a kellékeket, Pupák leszurkolja a kétszázast, és várakozóan toporog. Irma vizslató szemmel végigméri és rákérdez.– kis dolog vagy nagydolog? – Pupák bizalmasan–nagy, nagyon nagydolog méltóságos asszonyom.– ki vele, hagy hallom! Nem jó benn tartani, mert még magába sül, azt, bélcsavarodást kap! Hagy hallom, mi gondja van, mert magánál ott belül valami fáj! Látom én, amikor az ember lelkében piszkos féreg foga rág!

– Jaj, Irmuska, az élet, az fáj, ami itt megy mostanában. Belebetegedtem a jólétbe, a pénz utáni hajszába, ebbe a vitustáncba! Mindig többet és többet markolni, azt lesni mikor vágnak át, és én kit s hogyan vághatnák át. Tudja, elgondolkodom, hogy ezek a kommunisták még a jelszavaikat is a kapitalistáktól lopták. Emlékszik még az úttörő köszönésre?–„légy résen, mindig résen!”–vágta rá Irma kapásból.

– Hát ebbe, a nagy résen levésbe döglök bele. Hamarosan, megüt a guta!

–Na, csillapodjék már le! Kuc-kuc!–veregeti hátha a behemót nagydarab hentesből lett nagy vágót. Mivel az csak nem csillapodik erősebben, rá szól–, na, rázd meg magad Lajos, most nem a hivatalba vagy, hanem a mamánál! Az Irmánál, a sörpatikában, küldjem fel hozzád a nagy csöcsű Rézit, hogy lecsillapítson, nehogy eret keljen vágni rajtad?
– Nem nő kell mama!– bőgte el magát Pupák, mint egy marha.– hanem?

–Küldöttségbe jöttem hozzád mama. Csak oly nehéz elkezdeni, hiába nem tudok én csak úgy egyszerre kicsiszolódni. Magas nekem ez az új rend, mint nyúlnak a lóágy. Nem tudok kiigazodni benne. Elveszek a hamisságok útvesztőjében.– vágjunk bele, egyenesen a közepébe, mit óhajtasz? –Írja alá a sziget bérbeadását, vagy eladását! Ha aláírja, akkor ingyen élelemmel, látom el a hajléktalan szállót, amíg szükség lesz rá. A felajánlást köszönettel vesszük, de nem írhatom alá. – de hát miért, van valami akadálya, ugorjuk át hamar! Befizetted már az apportodat a Hátrányos helyzetű gyerekek alapítványába?

– Még nem, éppen most gondoltam, hogy, majd…– ne gondolkozz rajta, ide a tenyerembe várom a csekkedet: kétmillió, banki átutalással, megértettük egymást?– nézett rá Irma röntgen szemeivel, mitől Pupákot elöntötte valami ellenállhatatlan adakozási kényszer, és izzadva kiállította a csekket. Irma pedig lehajolva kivette a cipődobozt az asztal alól, és hanyag eleganciával behajította a csekket a többi közé. – most már aláírja, biztos, hogy aláírja, mama? Persze, majd… egyszer, talán. Igyekezzél fiam, mert másnak is kell a reterát!

–Sumákné és Pupákné a függönyt félrehajtva Irma elé járulnak. Pukedlit végeznek és kisztihandra eléje térdelve kezeit csókokkal, illetik. Mi járatban hölgyeim? Szappant, törölközőt? Egy kulcsot, vagy két kulcsot? – ugyan, hova gondolsz drágám, a fogadóórára jöttünk! Méltóztatnál pár percet ránk pazarolni, megköszönnénk!– parancsoljatok, a polgármester szíve mindenki előtt nyitva áll. Drága bárónénk, ezennel szeretnénk a hétvégén rendezendő rongyos bálunkon bálanyának felkérni.– természetesen elfogadom, csak egyet áruljatok el, mitől lesz jótékony célú ez a buli? A Bangladesi árvízkárosultaknak gyűjtünk.

Irma nagy szemeket meresztett.
–Mert, itthon nem volt árvíz?– de, volt itt is, csak az nem olyan blikkfangos, valahogy blikkfangosabban hangzik, hogy a „Bangladesieknek”, nem gondolod drágám?
– Hát, nem. Itthon is van elég baj, gondoljatok a Tiszaháti nyomorúttakra, akiket, mint az ürgéket, úgy kiöntött a folyó a tavaszon. Azoknak adjatok inkább, azok közelebb is vannak! – meggondoljuk drágám, mindent úgy teszünk, ahogy te akarod! Van itt még valami. Szeretnénk neked a bálon átadni a kékharisnya rendet! Maga az Üdvhadsereg tábornoka köti a térdedre,,,, szeretnénk méretet venni a bokádról?

–Mért éppen a bokámról?
–Azért, mert a szoknyából a hölgyeknek csak a bokája villanhat ki a középkori etikett szerint, és akkor láthatóvá válik a Kékszalag, különben mi értelme lenne, ha a kutya se látná! Nem igaz Sárikám? De, igaz, helyeselt Pupákné és lehajolt, hogy mintát vegyen Irma bokájáról. Az egyik tartotta Irma felemelt bokáját, míg másikuk egy szalagot igyekezett a bokájára tekerni, majd gombostűvel megtűzni. Eközben Pupák és Sumák látva a háttal guggoló Irmát tapogató két nőszemélyt Irma segítségére sietvén nyakon csípik őket, miközben valamennyien a földre esnek, és ott hempergőznek. Irma karosszékestől felborul, ő is kapálódzik… Pupákné az őket ért inzultus hatására visítani kezd.
–Segítség, szatííír!

– Pillanatokon belül megérkezik a segítség. Elsötétül az előtér és a letépett függönyből, kibontakozik Samu, a nagyfejű kazánkovács alakja. Felemeli a két úriembert a grabancuknál fogva, kiviszi őket az ivóba, majd talpraállitja és két hatalmas pofonnal helyre teszi a lelkivilágukat. Ekkor felismerik a szatírokban férjeiket az asszonyok és elkezdenek sipákolni.– juj! Mi a csudát kerestek ti egy kocsma nyilvános WC-jében ketten egy WC-ben?

–Ne bántástok őket, fogadóórán voltak nálam!
– Ja, az más, akkor meg van bocsátva!– lihegik lenyugodva a feleségek. Majd mintha mi sem történt volna, folytatják, ahol abbahagyták. Így fordulnak Irmához.– Drága jótevőnk, városunk védőangyala, Irma! Szeretnénk önnek átnyújtani egy meghívót a Kóbor macskák és ebek karitatív szerveződésének alakuló ülésére. Egyben felajánlanánk önnek az egyesület díszelnöki tisztét.

Irma meghatódva elfogadta a felkérést és az ügy, halasztást nem tűrő fontosságát kihangsúlyozandó az asztal alól elővéve a cipődoboznyi csekkeket, és gründolásnak átnyújtotta a küldöttségnek.–fogadjátok el ezt a kis szerény felajánlásomat!
– Hálásan, köszönjük, mindig is tudtuk, hogy mily nemes szív lakozik a mi bárónénkban! Hátha még a sziget eladását is előmozdítaná, ezzel biztosan feltenné jóságára a koronát. Felterjesztenénk Nobel Béke díjra, akár a Köztársaság Zászlórendjére is…. – Irma a meghatottságtól se köpni, se nyelni nem tudott, de azért a józan paraszti eszét sem veszítve el így szólt a felajzott hölgyekhez.– nyugodjatok meg drágáim, a sziget el lesz adva!

A kihátráló hölgyekbe belebotlik a kezében hatalmas kutyabőrt cipelő Emerich, alias, Imre. Irma előtt megáll, s kis hatásszünet után karjait fiúi ölelésre tárva egy lépést tesz felé.
–Anyám!– Emerich, te itt? – Emerich lekuporodva anyja elé, térdeit átölelve, arcát ölébe fúrva így szónokol.– anyám, most a te kis Imikéd jött hozzád, nem az Ausztráliába szakadt rokon.

–Ha te úgy jöttél hozzám, mint a tékozló fiú, akkor mért nem az otthonomban kerestél fel?– Anya, annyi a teendőm, hogy még nem jutottam el hozzád. Sok a szervezni való. – mióta is vagy itthon? – három, vagy négy hete….– szép dolog közel egy hónapja, hogy megjött és bujkál az anyja elől. Nem mer a szeme elé kerülni, miért? Mi vagyok én leprás? A hivatalból kell megtudnom, hogy itthon vagy és áldásos tevékenységeddel ügyködsz. Mibe akarod belerángatni ezeket, a balfácánokat?
– Anya ez nagyszerű üzlet, mindenki jól jár vele.

–De, fiam, ha eladogatjuk a város tartalék földjeit, akkor később mit adunk el egy nagy horderejű vállalkozásnak, a Suzuki is érdeklődik a sziget iránt… hússzor annyit ígér érte, mint ti. Akkor most kinek az érdekét nézzem? Természetesen a városét fiam. Ne is haragudj rám, de én már csak ilyen vagyok, megkeményedett szívű vénasszony, de azért hűje én sem vagyok.

– Anya nagyon eltávolodtunk egymástól. Tégedet megmételyezett a szocializmus. Gyógykezelésre lenne szükséged, kiviszlek magammal Ausztráliába. El, innen ebből a fertőből.– igazad van fiam, fényévnyire vagyunk egymástól. Míg te az egzisztenciádat, addig én a szocializmust építgettem, de így van ez jól. Spongyát a múltra Mit akarsz még tőlem?– anya most az egyszer segíts nekem, nekünk: add el a szigetet a Kft-nek! Itt írd alá az adás-vételi szerződést! Nézd, mit kapsz tőlem cserébe ajándékul?– mondja esdeklőn, és anyja kezébe nyomja a nemességét igazoló kutyabőrös dokumentumot. Irma átveszi és elindul befelé a női WC-be. Emerich kétségbeesetten szól utána.

– Hova mégy anya?
–Hova mennék, bemegyek a szemüvegemért…– nyugtatta meg Emerichet és behúzva maga mögött az ajtót kettesben maradt a kutyabőrrel. Rámeredt, megsimogatta, és suttogva megszólalt.– bocsájts meg nekem Dolfikám!– majd gyors, határozott mozdulatokkal miszlikekre tépte és lehúzta a WC-én. Aztán kilépett.

Emerich megütközve néz rá.– mit tettél anyám? – én semmit. Csak lehúztam a WC-én azt, papirost. Nem mondom jó vastag volt, alig tudtam széjjel tépni.– Emerichet az ájulás kerülgette. Így siránkozott.– tudod te, mit tettél, a múltunkat dobtad el magadtól! Dicső őseinket eresztetted le a WC-én! Megtagadtad a Bakfittyeket! Áruló, vén marha! Elárultad az osztályodat, tetves kommunista!-üvöltötte magából kikelve Emerich, amikor hatalmas, nagy lapát tenyerek ragadták meg vállainál. Két csárdás pofonnal helyre billentették a lelki egyensúlyát, majd a levegőbe emelve kidobták a nyitott kocsmaajtón.