WAKANAMEDINAI – egy mítosz margójára

1

Dobok dobok
őrült dobok
álmatlanul bepucsitok
kötél rögzítve
leng a létben

mi zörög mi dörög
odaát kidobott
kanapék kiürült
izzadásgátló dobozok

cica meg kutyuli
nyakkendős szerelem

Szívemből szólal meg a loop az éjben
hangtalan diszkófények metszésében

odadobnak az alfa vezérnek
koncul negyven érzékének

Kávé ringó
alma fingó
tejben bingó
a naplemente
kengyel kerge szerzeménye
lengő botló
zöngő fénye
neonlámpák teritékén
lengyel asszony verítékén.


2

Túl józan szárazelemeket ihlet
cseppet sem jelentékeny lázadás
ismeretlen levél az ágyban
mikor forró testünk nem gondolni rád
ez már egy párizsi parton
korlát rozsdás volt már 22-ben
hogy megtörtént mert koitált

Nem voltál túl konföderált
amikor jöttél hozzám hoztad kosaradban
az almát a titkokat hát jól eltűntél
felszívódtál meredély szélén
túl a méregzöld focipályán
sírtam harmatban a lábam
hogy szúnyogriasztót kell nyelni
s egy méla illat később száz évre rá

A tévé előtt a juharfák közt
szél cibálta még Skodával
volt a kapálógépen az árcédula
te cédulás ribanc

nem hittük hogy ő hozta a karácsonyfát
ki gondolt a vonatszagban
ki sejtette volna a testüregekben
zajló folyamatok száraz tényanyagát

Mit mondhattam volna arról
hogy féltem a sötétben
az erdőben hogy felhangzott
az a sikoly patak partján
megtalált szakadt bugyik
a szatírok voltak

drága szülőfalum a szatírok
megvédtelek volna akkor is
ha megalázott a megalázott
ki tudja hol vannak már

Korgó gyomor az a téli félhomály
a krétaszagban a némák
mért hitted hogy sas vagy homokos
voltál valld be
beúsztunk a bolyákig
tűnődő lagúnák felépítjük Rómát
nem három de egy nap alatt

Kurvák boldogsága
kertészek boldogsága
sofőrök boldogsága
apró tarisznyarákok boldogsága
pöffeteggombák boldogsága
szívtelen kacérkirálynők boldogsága
vonatbafingók boldogsága
nejlonbugyik kertiszékek
félbemaradt tollvonások boldogsága


3

Testvérem meg sem születtél
mikor már a tompa sajgás kínzott
már tudtam nem leszek normális
bármit jelentsen ó
kimeszeltük a szobát
titokban vertem amit vertem
Goebbels naplóját olvasgatva
viszkető bálákra vertem
a dohszagú namicsodát

Enni kell mert namicsoda mindent kivesz
nem beszélek tovább ó ti danaidák
Fennstíl kritikádrúl te puritán lélek

Igen, van olyan hogy
puha szél mosta fenyves
s amolyan halovány színben pompázó mezők
de olyan is van hogy
nem mondj ki semmit
ha igazán fontos az életed

Gyilkos szavakra pezsdül az ártatlanok vére.