Vissza, égi terhek

Nem volt válaszod, tudom jól,
de szívemet nem hagyja a bánat ily nyugvón.
Várok Rád, akármeddig tart míg rájössz,
a Teremtő Téged hozzám, engem Hozzád teremtett.
Dúlhat a csata, a szívek háborúja,
én ott leszek készen az utolsó szóra.
S ha az nem lesz kegyetlen,
várhat még a végtelen,
mert egész életem Veled tervezem.
Ház, kisgyerek, kert s szabad percek,
ezt jelenti számomra a jövő fergeteg.
Minden csakis Rajtad áll vagy bukik,
az érző szíve szava elől el nem bújik.
Gyere, s légy számomra a hűs nyári szél,
mely tengerek felett csendes álomból kél.
Legyél magad a fergeteg, a vihar,
én leszek a nyugtató part.
S ha már nem lesz tered,
hogy éld az életed,
csak gondolj rám, s lesz helyed
szívem peremén,
így érzem én...