Vigyázom az álmod...

Sötétség tündére pihenteti varázsod.
Éj leple takar be, hogy ne kelljen fáznod.
Édesen szunnyadozol, mint hó alatt a téli táj,
E bóbiskoló gyönyörűséget néznem muszáj!
Meg-megremeg a szempillád a simogató levegőtől.
Orrod meg sem rezzen a kiáramló hőtől.
Mellkasod úgy hullámzik, mint a tenger kacér fodra,
S rajta levő kezedet gyengéden sodorja.

A csendesség fekete köpenyként borul ránk,
Csak a halk szuszogásod hallánk.
E nyugtató hang betölti az étert,
S fenevadként riaszt el minden kételyt.
Hallom véred gyenge lüktetését,
Érzem szíved heves verését.
Minden szívdobbanásod egy szerelmes üzenet felém.
Minden lélegzeteddel engem éltettél.

A mámoros bódulat hatása még mindig érződik,
Amint az elmúlt éjszaka felidéződik.
Soha nem feledhető percek töltötték ki az estét,
Melyek izzásukkal felolvasztották egy jeges szív testét.
Örökre egybeforrt két egymásnak teremtett lélek,
S ez a jövőt nyitó kapun keresztül fénylett.
Az ajtó mögött, hol e boldog fény ragyog,
Nyugalmas álmod ott szövik az angyalok.

Én csak nézlek, s álmodom veled
A jövőről, mit szívünk teremtett;
Mi ez éjen beteljesedett.
A párna oltalmul szolgál nékem, de így is hatalmadba kerítesz,
S ezzel magad köré parányi szeretetpalotát építesz.
Mi tudom, hogy csak engem vár, értem kiállt;
Bevirágoztat minden éltet: reménytelent, sivárt.
S hogy a magányos ébrenlétben tovább ne kallódjak,
Vigyázva melléd bújom, és oltalmamba fogadlak.