Véget ért

Ismét véget ért egy fejezet,
Véget ért akár egy mese.
Ismét nem maradt más,
Csak a fájdalom, ha gondolok rá.
Vége lett, bár nem búcsúztunk el,
egyikünk sem mondta ki: Vége!
De úgy érzem hiába várok rá,
Hisz ő nem kiváncsi rám.
Szívem súgja: várjál még,
Eszem súgja: felejtés.
Nehéz őt felejtenem,
Hisz még mindig szeretem.
A szemem könnyes lesz,
Ha gondolok a vele töltött percekre.
Az elején szépnek indult minden,
De egy napon furcsán viselkedett.
Azóta nem is láttam őt,
S eltelt egy kis idő.
Mindennap reménykedem, megcsörren a telefon,
És meghallom a hangját: Szia! Én vagyok!
De már fogy a remény,
Hogy talán egyszer látom még.
Azzal nyugtattom magam, biztos nem ér rá,
De mindenki azt mondja: ne várj rá!
Könnyű azt mondani,
Hisz nehéz őt felejteni.
Mindig eszembe jut a sok boldog perc,
Amit vele töltöttem el.
Oly boldog voltam vele,
De a boldogságom elmúlt örökre.
Nehéz bevallani, vége,
Hisz én még mindig reménykedem!

2000.április 19.