Meredek sziklán áll a Lány,
tekintete messze távolba mélyed,
haját szél borzolja,
nincs mellette más, csak
egy magányos fa, melynek ágai
engedelmeskednek a szélnek.
Ruhája lebben, lábán nincs cipő,
rendíthetetlenül vár valakire,
szíve nehéz lehet, mint a kő.
Tengerbe merül az égbolt,
rózsaszín felhők úsznak, vitorlái
a partratartó, csendes hullámoknak.
Merre járhat a gondolat, meddig
várhat e Lány, van-e remény,
élete valós, vagy csak regény?
S ahogy a képet nézed,
magadban számonkéred,
tudnál-e várni ilyen türelemmel,
ilyen kitartó szerelemmel.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Várni. . (Andy Simmons: Waiting c. festményéhez. . . )
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-16 00:00:00
|
Egyéb
Ha elveszítettél valakit
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
Hozzászólások
Szóval azért érdekes ez számomra, mert általában a versek elején van az embereknek olyan lendülete, ami magával ragadja az olvasót, és a későbbiekben laposodik el. Itt viszont az eleje tűnik nekem erőltetettnek, mintha csak szavakkal írnád azt, amit látsz a képen, és nem azt, amit beleérzel, amerre a gondolataid szárnyalnak... de a vers második fele helyrehozza ezt. Mondhatni, feledteti velem, hogy az eleje nem ragadt magával annyira.
Engem is ragadott már meg festény amiről úgy éreztem írnom kell. Meg Weöres Sándort. Meg Stephen Kinget :smile:
Verseid belső egyensúlya az ami mindig megfog... ellentétes az én zaklatottságommal.