Meredek sziklán áll a Lány,
tekintete messze távolba mélyed,
haját szél borzolja,
nincs mellette más, csak
egy magányos fa, melynek ágai
engedelmeskednek a szélnek.
Ruhája lebben, lábán nincs cipő,
rendíthetetlenül vár valakire,
szíve nehéz lehet, mint a kő.
Tengerbe merül az égbolt,
rózsaszín felhők úsznak, vitorlái
a partratartó, csendes hullámoknak.
Merre járhat a gondolat, meddig
várhat e Lány, van-e remény,
élete valós, vagy csak regény?
S ahogy a képet nézed,
magadban számonkéred,
tudnál-e várni ilyen türelemmel,
ilyen kitartó szerelemmel.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-09-06
|
Történetek
Anna lassan lépett be a meleg, gyertyafényes szobába.<br />
A lágy zene, a levendula illata...
2025-08-23
|
Horror
A Szibülla Könyvének eltitkolt sorai és egy ősi, véres tőr a főhős családi múltjának legmélyebb,...
2025-08-21
|
Merengő
Zuhogott az eső és fújt a szél. Gini a vörös, rövid hajú nő egy késel a kezében kiment az...
2025-08-15
|
Horror
A Szibülla Könyve, egy ősi, görög írásokkal teli füzet nyitja meg a kaput a főhős múltjának...
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Várni. . (Andy Simmons: Waiting c. festményéhez. . . )
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-15 00:00:00
|
Egyéb
Ha a csalódás tövise szúrta meg a szívedet,
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Hozzászólások
Szóval azért érdekes ez számomra, mert általában a versek elején van az embereknek olyan lendülete, ami magával ragadja az olvasót, és a későbbiekben laposodik el. Itt viszont az eleje tűnik nekem erőltetettnek, mintha csak szavakkal írnád azt, amit látsz a képen, és nem azt, amit beleérzel, amerre a gondolataid szárnyalnak... de a vers második fele helyrehozza ezt. Mondhatni, feledteti velem, hogy az eleje nem ragadt magával annyira.
Engem is ragadott már meg festény amiről úgy éreztem írnom kell. Meg Weöres Sándort. Meg Stephen Kinget :smile:
Verseid belső egyensúlya az ami mindig megfog... ellentétes az én zaklatottságommal.