Meredek sziklán áll a Lány,
tekintete messze távolba mélyed,
haját szél borzolja,
nincs mellette más, csak
egy magányos fa, melynek ágai
engedelmeskednek a szélnek.
Ruhája lebben, lábán nincs cipő,
rendíthetetlenül vár valakire,
szíve nehéz lehet, mint a kő.
Tengerbe merül az égbolt,
rózsaszín felhők úsznak, vitorlái
a partratartó, csendes hullámoknak.
Merre járhat a gondolat, meddig
várhat e Lány, van-e remény,
élete valós, vagy csak regény?
S ahogy a képet nézed,
magadban számonkéred,
tudnál-e várni ilyen türelemmel,
ilyen kitartó szerelemmel.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-12-08
|
Merengő
A végtelen univerzumban nehéz megtalálni a körömlakkot, Gininek azonban sikerült. A vörös,...
2025-12-04
|
Fantasy
A Magyar One Piece egy melléktörténet, amely hűen illeszkedik az eredeti One Piece univerzumhoz...
2025-10-27
|
Horror
A fiú egy durva rántással felhúzta az anyagot, és a nő mellei szabadon lendültek elő. Erik...
2025-10-19
|
Novella
Jánosnak az orgazdának egy rendkívül esemény megváltoztatja addigi bűnös életét.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Várni. . (Andy Simmons: Waiting c. festményéhez. . . )
Hasonló versek
Álomvilág álomkép
Álmodni álomszép.
Álmodd az álmaidat,
Álmodd meg vágyaidat!
Álmodni álomszép.
Álmodd az álmaidat,
Álmodd meg vágyaidat!
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-15 00:00:00
|
Egyéb
Ha a csalódás tövise szúrta meg a szívedet,
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Hozzászólások
Szóval azért érdekes ez számomra, mert általában a versek elején van az embereknek olyan lendülete, ami magával ragadja az olvasót, és a későbbiekben laposodik el. Itt viszont az eleje tűnik nekem erőltetettnek, mintha csak szavakkal írnád azt, amit látsz a képen, és nem azt, amit beleérzel, amerre a gondolataid szárnyalnak... de a vers második fele helyrehozza ezt. Mondhatni, feledteti velem, hogy az eleje nem ragadt magával annyira.
Engem is ragadott már meg festény amiről úgy éreztem írnom kell. Meg Weöres Sándort. Meg Stephen Kinget :smile:
Verseid belső egyensúlya az ami mindig megfog... ellentétes az én zaklatottságommal.