Meredek sziklán áll a Lány,
tekintete messze távolba mélyed,
haját szél borzolja,
nincs mellette más, csak
egy magányos fa, melynek ágai
engedelmeskednek a szélnek.
Ruhája lebben, lábán nincs cipő,
rendíthetetlenül vár valakire,
szíve nehéz lehet, mint a kő.
Tengerbe merül az égbolt,
rózsaszín felhők úsznak, vitorlái
a partratartó, csendes hullámoknak.
Merre járhat a gondolat, meddig
várhat e Lány, van-e remény,
élete valós, vagy csak regény?
S ahogy a képet nézed,
magadban számonkéred,
tudnál-e várni ilyen türelemmel,
ilyen kitartó szerelemmel.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-07
|
Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Várni. . (Andy Simmons: Waiting c. festményéhez. . . )
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Egy szót se szólt ő,
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
Álomvilág álomkép
Álmodni álomszép.
Álmodd az álmaidat,
Álmodd meg vágyaidat!
Álmodni álomszép.
Álmodd az álmaidat,
Álmodd meg vágyaidat!
Hozzászólások
Szóval azért érdekes ez számomra, mert általában a versek elején van az embereknek olyan lendülete, ami magával ragadja az olvasót, és a későbbiekben laposodik el. Itt viszont az eleje tűnik nekem erőltetettnek, mintha csak szavakkal írnád azt, amit látsz a képen, és nem azt, amit beleérzel, amerre a gondolataid szárnyalnak... de a vers második fele helyrehozza ezt. Mondhatni, feledteti velem, hogy az eleje nem ragadt magával annyira.
Engem is ragadott már meg festény amiről úgy éreztem írnom kell. Meg Weöres Sándort. Meg Stephen Kinget :smile:
Verseid belső egyensúlya az ami mindig megfog... ellentétes az én zaklatottságommal.