Vallomás

Sötét éjszaka volt a csillagokat felhők takarták,
Magamon éreztem biztonságot adó karját.
Halkan beszélt hozzám, s én halkan felelem,
Csak arra gondoltam közben mennyire szeretem.
Amikor azt mondta nem látni a csillagokat,
Agyunkon egyszere suhant át a gondolat.
Egyszerre mozdult az ajkunk,
De igen egy csillag ragyog,
Te rám ragyogsz, és én csak neked ragyogok.
Van amikor erösek a felhök és gyengül a fényünk,
De mögöttük akkor is tovább élünk.
Megvárjuk míg elül a zivatar utána úgy ragyogunk egymásra mint két angyal.
A felhők minket elkerülnek, mert rájöttek hogy
Nem tudják eltakarni a mi sterelmünket!