Vallomás

Amikor rád gondolok, melegség járja át a szívemet
Egy különös érzés kerít hatalmába, ha kiejtem nevedet
Velem vagy mindig, minden percben órában
Létező és létezhetetlen formában.

Ha becsukom a szemem, téged látlak
A csillogó szemeidet, a csókra éhes szádat.
Úgy szeretnék veled lenni mindig s mindenhol,
A kezedet fogni és sétálni valahol.

Annyira szeretnélek karomba zárni téged,
S azt, hogy szeretlek elmondani néked.
Elmondani, hogy mennyire imádlak,
Hogy nélküled elveszett ember vagyok e világban.

Mert te vagy nékem az, aki az élethez kedvet ad,
Kivel leküzdhetnék minden gondot, bajt.
Akivel a legboldogabb ember lehetnék e földön.
Akiért ha kell, életemet adnám rögtön.

Olyan vagy te nékem, mint virágnak a napsugár,
Ami ha nem kap elég fényt, el is pusztulhat akár.
Te vagy nekem a reménység a reménytelenben,
Akit szeretni fogok egész életemben.