A falak már beitták az álmodott
Fájdalom-szagot.
A téglák közé szorított,
ezeréves cementben könnyeink
tűnékeny, lila emlékei remegnek.
Itt még a Halál is megvakul.
Girhes, kopott csontvázak veszélyesen kattognak
A robotunkból már sose lesz elég
Az időnk elfelejtett kifakítani,
A semmi rágott szét.
A penészes erekben áramló gennytől
már nem halljuk az erdő dalait.
Évmilliók mocskát hordjuk a homlokunkon.
Megtörtént hallgatok.
Már száz éve.
De te csak álmodd tovább az életem...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
Szakállas:
Jól összefoglaltad egyfajta ki...
2025-04-03 08:07
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Hozzászólások